TÓTH SZILVI: FLOWER POWER (VIRÁG ERŐ) CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁRÓL

Virágba borult a Várfok Galéria Project Roomja Tóth Szilvi Flower Power című kiállításán: óriási orchideabibék mögött rejtőzködő női tekintetek, tengernyi, vérvörös tulipánmező, egy nősziromágyás mellett csókolózó pár és megannyi hervadó virág fogadja a látogatókat. A Flower Power a nőiségről, a szexualitásról, az elmúló életünkről s a rétegekből felépülő identitásról szól.
A természet és a virág állandó képalkotó elem Tóth Szilvi munkáiban – gondoljunk korábbi, Hide and Seek című sorozatának a felvételeire, ahol a képalkotó én rendszerint a természetben konstituálódik, önmagát és képalanyait természeti környezetben    örökíti meg. A Flower Powerben az alkotó továbblép, a virág mint többszörös szimbólum a képek témájává válik – részint a termékenység, a szexualitás, a szerelem, részint az elmúlás, máskor pedig az élet körforgásának, a megújuló természetnek a megtestesítőjeként.
Miképp viszonyul az ember Tóth Szilvi virágvilágában a természethez? A Hide and Seek sorozat önarcképein az arcot teljes egészében nem látjuk, mert azt elfedi – s egyben kiegészíti – a növényzet. A mostani kiállítás Microcosmos című képén az ember a természet színébe öltözik – a rózsaszín virágágyás mellett álló nő hasonló színű „szárat” (harisnyát) visel, mint a növény levele – a természettel való egyesülés és az arra való törekvés az emberi identitás része. A személyiségben megvan a vágy, hogy visszatérjen természetes környezetébe, azonosuljon azzal, ezzel egyidejűleg az alkotó a világítással, kompozícióval, helyzetkomikummal arra is felhívja a néző figyelmét, hogy az azonosulás csupán képileg valósul meg, mesterségesen létrehozott. Ezt az érzést figurázza ki a Vágy című kép is, ahol a virágért nyúló kéz parodisztikus árnyékot vet a deszkapalánkra, vagy a könnyed, pop-artos harsányságba komponált Dimenziók: a kép alanya, a rózsaszínűre festett körmű „én” megérinti a virágos asztalra tett tükröt, mintha szeretne visszatérni önmagához.
A beton az úr című kép növényei az urbanizáció miatt pusztuló, a Csend és a Reinkarnáció virágai az elmúló és újjászülető természetet jelképezik, a fentiekhez képest jóval hagyományosabb képi megfogalmazásban. E két utóbbi munka a csendélet klasszikus műfaji hagyományait idézik föl: hétköznapi dolgokat ábrázolnak, s egyben jelképek, allegóriák is. Ábrázolásmódjuk, színviláguk bensőséges (amint azt a festészeti műfaj is megköveteli), intellektuálisan elhelyezett formák. Az elhulló virágok által hordozott üzenet, a halál és az elmúlás sem fájdalmas, inkább természetes rezignációval tölti el a nézőt.
A rejtőzködés gesztusán keresztül válik a virág a szexualitás, a termékenység szimbólumává a Transzformáció és az Álcázás című képeken; titokzatos női szempárokat, arcrészleteket látunk, amiket óriási, emberi arc méretű orchideák fednek el. Az egymáshoz nem illő rétegek dekonstruktív egymásra helyezése és aránytalansága erotikus feszültséget eredményez a felvételeken. A képeken megjelenő, zárkózott nők magatehetetlen szemlélői és elviselői saját szexualitásuknak. E szürreális, nagyméretű képek párbeszédbe lépnek a kiállítás más képeivel (Buborékföldön, Virágnyelv), formailag és hangulatukban jócskán különböznek a rámutató jellegű csendéletektől (Csend, A beton az úr, Intimitás). Műfajukat tekintve film stillekre, stage photókra emlékeztetnek, a kiállításon belül – a videóanimációval együtt – elindítanak egy elvonatkoztatott, elemelt, szimbólumokra építkező, ugyanakkor narratív szálat, amelyben a természet maszkká válik, felfokozott érzések s a tudatalatti mélyrétegeinek kivetítésévé.
A Flower Power tárlaton a fotókon és az animáción kívül egy rothadó művirág-installációt is láthatunk. Ez újabb hangulatokat, nyelveket hoz be a kiállítás világába, a giccsét és az iróniáét – az elmúlással szembesülni nem képes, ugyanakkor a világot folyamatosan elhasználó fogyasztói társadalom hozzáállását. Sokfajta megközelítés, érzelmi hangulat és nyelvi heterogenitás jellemzi a Flower Powert, és mindegyikből kapunk egy keveset. A részek mégsem állnak össze egyetlen képpé, pedig az alkotónak minden kelléke megvan hozzá: egyéni látásmód, formanyelv, gondolatok. Talán csak egy nagyobb tér kellene hozzá.
Barta Edit

(Várfok Galéria, 2013. március 22. – 2013. május 11.)