GEORGE FRIEDMAN FEKETE-FEHÉR FOTOGRÁFIÁI

„…a történet lehet valószerűtlen, de sosem bugyuta. Drámai és emberi kell, hogy legyen. A dráma végső soron olyan, mint az élet, csak az unalmas részek nélkül.”1 (Alfred Hitchcock)

Egy férfi és egy nő ül egy lehajtott tetejű autóban. Öltözékük sportosan egyszerű, mégis eleganciát sugároz: a sötét hajú férfi világos pólóinget és sötét sálat, míg a gondosan fésült szőke nő fekete felsőt visel. Így alkotnak harmonikus párt. A tenger fodrozódó vizén megcsillan a napfény, a képmezőbe behajló bokor könnyű szellőre utal. Lehetne giccsesen romantikus jelenet is, ha a nő nem nézne olyan titokzatosan; talán nem bízik a férfiban, vagy leplezni akar valamit? Máris egy történet kellős közepén vagyunk, mintha egy mozifilmben – talán éppen Hitchcock egyik alkotásában?
A standfotóra emlékeztető, gondosan bevilágított és aprólékosan komponált felvétel George Friedman műve.
Egy „George Friedman-fénykép” egyértelműen kéne hogy kapcsolódjon szerzője személyéhez. Ez a név, még ha manapság elsősorban csak szakmai körökben is ismert, mégis félreérthetetlenül jelöli a szerzőiséget, és a nyomtatott vagy internetes lexikonokban és adatbázisokban is jól működik keresőszóként, ha valaki többet szeretne róla megtudni. Akár George(s), akár Jorge(s) Friedmanként írják, az 1910-ben miskolcon zsidó családban született Friedmann Györgyről, a magyar származású argentin fotográfusról van szó.
Egy újabb magyar, aki olyan kiemelkedő korabeli fotográfusok sorába illeszkedik, mint Kertész Andor, Moholy-Nagy László, Besnyő Éva, Munkácsi Márton vagy Almásy Pál. A Friedmann Endre néven született Robert Capával még névrokonok is voltak, ami miatt Capa állítólag megváltoztatta a nevét. A magyarnak lenni nem elég2 felirat jóindulatú viccként figyelmeztetett a harmincas években az egyik hollywoodi filmstúdió falán, ahol többek között William Fox3 vagy Adolph Czukor4 dolgozott, akik ugyanúgy magyar származásúak voltak, mint Michael Curtiz5 rendező vagy Tony Curtis színész.
George Friedman azon magyarok generációjához tartozott, akik a két világháború közötti időszakban hagyták el az országot, majd sikeres karriert futottak be külföldön, akár fotográfusként, akár a mozi világában, és ezáltal hosszú távon emlékezetessé tették magukat. Friedman azonban, aki ugyan második hazájában, Argentínában igen sikeresnek számított, az ország határain kívül csaknem teljesen ismeretlen maradt. Erre az egyik magyarázat talán a témaválasztása lehet, a fotonovela6, az úgynevezett fotóregény, ami az 1940-es évek közepén kezdte meghódítani a délamerikai piacot, és egyre nagyobb népszerűségnek örvendett. A filmgyártás rendkívül költséges volt, sok országban ezért csekély számban készültek játékfilmek. A képek és a hollywoodi filmekből jól ismert, fény és elegancia iránti igényt azonban ki kellett elégíteni. Ez ideális helyzet volt az 1939-ben Argentínában letelepedett Friedman számára.
Friedman még csak tizenhét éves volt, amikor Párizsba költözött, ahol akkoriban, az 1920-as években virágzott a fotográfia, és a város a világ minden részéről vonzotta a művészeket. Ott eleinte a Manuel Fre`res vezette, közismert  emberek portréinak készítésére szakosodott stúdióban dolgozott, illetve olyan neves filmes lapokban publikálta felvételeit, mint a Pour Vous vagy a L’Intransigéant. Mindemellett elkezdett intenzíven foglalkozni a filmmel. Eleinte    világosítóként vagy asszisztensként tevékenykedett, majd a kamera mögé állt a Pathé, a Paramount, az MGM társaságnál. Rövid ideig dolgozott Londonban és Hollywoodban is. Friedmannek a „glamour”-fényképzés területén szerzett tapasztalata és a filmes gyakorlata egyedülálló  módon keveredett későbbi fotós tevékenységében. Ebből fakad az a különleges képessége, ahogyan egész történeteket formál meg mesterien a standfotókra emlékeztető, megrendezett felvételein, akár egyedi képekről, akár egész sorozatokról legyen szó.
Miután Buenos Airesbe érkezett, az Atlántida Kiadónál kezdett dolgozni, miközben riportázsait és úti fotográfiáit      a VU, a Paris Match, a Time, illetve a Life is megjelentette, majd 1947 után már az Editora Abril is. Ezekben az években reklámkampányokban is dolgozott, például a Shellnek és az Olivettinek. Az 1930-as évek végén ismerkedett meg Max Jacobyval, aki a nemzetiszocialista uralom elől menekült Németországból Dél-Amerikába. Friedman megtette a nála fiatalabb Jacobyt asszisztensévé, és bevezette őt a fényképezés világába. Tanítványa igen tehetségesnek bizonyult, és hamarosan önállósította magát. Az 1950-es években mindketten alapító tagok voltak a főként bevándorlókból szerveződő La Carpeta de los Diez (A tízek csoportja) egyesülésben7. Így jutott el a háború utáni éveket jellemző életriport képi világa Argentínába, ahol egyértelműen meghatározta az ebből fakadó látásmód a humanista képi világot. Friedman akkor még nem sejthette, hogy egykori tanítványa és barátja, Max Jacby lesz majd, aki kiállítást rendez képeiből Norbert Bunge berlini galériájában, a Galerie argus fotokunstban. (Éppen tíz évvel később került sor az idei tárlatra a kölni Forum für Fotografie-nál8.)
A mindennapi élethelyzeteket bemutató, gaucsókat, bányászokat vagy gyerekeket ábrázoló felvételei egy jó fotográfus munkái, azonban nem számítanak különleges teljesítménynek. Igazi tehetsége kétségtelenül az 1950-es évektől készülő megrendezett „állóképek”-ben mutatkozhatott meg, ezeket Fotonovelas címmel jelentette meg az Idilio című női magazinban, amelyet 1971-től irányított szerkesztőként. Ennek a folyóiratnak a lapjain ünnepelhette Hollywoodot és a high society életformáját, valamint itt tehette valóságossá mások álmait, vágyait és ideáljait a szerelemről, boldogságról és házasságról. A nagyformátumú kamera, a pontos képi kompozíció és rafinált világítás segítségével filmi hangulatot teremtett, amelybe teljességgel integrálódtak az aprólékosan és kifejezően eligazított főhősei. A tekintetek és a testtartások igen hangsúlyosak és szuggesztívek, ezáltal képesek érzelmeket előhívni, emlékeket felidézni és vágyakat kelteni a nézőben, akit egyúttal bele is vonnak a történetbe. A Repülés szeretete című sorozata például tagadhatatlanul emlékeztet Michael Curtiz legendás filmjére, a Casablancára.
Nem minden felvétele egy-egy fényképregény eleme, némelyek önálló munkák, és önmagukban mesélnek el izgalmas élettörténeteket. Így például a korábban leírt párocska a nyitott tetejű autóban, vagy a hölgy fehér estélyi ruhában, aki kihívóan pózol egy hatalmas falitükör előtt, ám az arckifejezése fájdalomra és aggodalomra utal.
Rendkívül hatásos jeleneteket hoz létre, legyen jelen akár csak egyetlen személy vagy egy pár, amely épp egy ünnepségen találkozik. Olyan érzésünk támadhat, mintha egyetlen kép egy egész Hitchcock-film látványvilágát nyújtaná, például a Forgószélét (Notorius, 1946), Cary Grant és Ingrid Bergman híressé vált csókjelenetével9. Ezzel kapcsolatban írja a kurátor Estella Kühmstedt a kölni kiállítás katalógusában, hogy a „narratív kontextusuktól megfosztott, önmagukban álló fényképek különleges hatásukat      az újólag elnyert többdimenziós jellegüknek köszönhetik. […] Az esztétikai hozadék a képben megjelenő dráma még mindig aktuálisnak tűnő és minket ma is megszólító komplexitásából és intenzitásából fakad…”10.
Friedman jó érzékkel használja a szűk képkivágatot is, aminek köszönhetően csak bizonyos részleteket emel ki, ékszerekkel gazdagon borított kezeket vagy a kávéscsészét tartó nő egymásra vetett combjain fodrozódó szoknya redőit. A mesterien kivitelezett fekete-fehér fényképeivel Friedman akárha Gregory Crewdson tanítója lett volna,  még akkor is, ha az utóbbi alkotó alapvetően színes felvételeket készít.
Anne Kotzan
Fordította: Pfisztner Gábor

Jegyzetek
1 A teljes idézet angolul in: Hitchcock–Truffaut. Dialogue between Truffaut and Hitchcock. (Translation of Le cinema selon Hitchcock). Ford. François Truffaut. New York, London, Toronto, Sydney, Tokyo, Singapore, Simon & Schuster, 1984. 101. o. Az idézet második része kissé eltérő megfogalmazásban: http://www.hitchcockwiki.com/wiki/Interview:_Picture_Parade_
(BBC,_05/Jun/1960). Magyarul például http://prizmafolyoirat.com/2013/
02/04/hitchcock-palyazat-10/. Utolsó letöltés mindkét esetben: 2013. 07. 23. (a fordító megjegyzése)
2 Ennek az anekdotának két változata is ismert. Az egyiket George Cukorhoz kötik, aki a feliratot állítólag az MGM stúdió falára, más elbeszélésben az íróasztala fölé helyezte el: „It is not enough to be Hungarian, you need talent too!”, azaz „Nem elég magyarnak lenni, tehetség is kell!” Marx György azonban Zukor Adolffal hozza összefüggésbe a mondat elejét, míg a vége állítólag úgy szólt, hogy „De azért segíthet.” V.ö. http://wwwold.kfki.hu/tudtor/tudos1/marsl.html). V.ö.: Pór Katalni: Nem elég magyarnak lenni… In: Holmi, 2009/1. A másik változatban a mondást Alexander Kordának tulajdonítják. In: http://www.imdb.com/name/nm0466099/bio. (a fordító megjegyzése)
3 Fried Vilmos (1879 –1952)
4 Zukor Adolf (1873 –1976)
5 Kertész Mihály (1886 –1962)
6 A főként Olaszországban, Spanyolországban, valamint a közép- és a dél-amerikai országokban elterjedt és kedvelt fotonovela esetenként létező, moziban is bemutatott filmet dolgoz fel „képregény”-formában, de fényképeken megjelenítve, de még gyakrabban önálló történeteket mesél el. Akárcsak a hagyományos képregényekben, itt is rövid kísérőszövegek vagy szövegbuborékok kapcsolódnak a képekhez. V.ö. például: Dennison, Stephanie – Shaw, Lisa (szerk.) Pop Culture Latin America!: media, arts and lifestyle, Santa Barbara, ABC-CLIO, 2005. 173–175. o. továbbá Flores, Roberto D. Fotonovela argentina, heredera del melodrama, Capital Federal: Asociación Argentina de Editores de Revistas, 1995. illetve de Souza, Carlos Roberto, The Law of the Heart: Genealogy, Narrative, and Audience of a Minor Genre: The Argentinean Fotonovela, UC Santa Barbara, 2009. (a fordító megjegyzése)
7 Az 1951 és 1954 között működött független csoportosulást főként külföldi származású, de Argentínában (Buenos Airesben) élő fotográfusok hoztak létre: Fred Schiffer, Annemarie Heinrich, Anatole Saderman, George Friedman, Alex Klein, Max Jacoby, Juan Di Sandro, Hans Mann, José Malandrino és Boleslav Senderowicz. (a fordító megjegyzése)
8 2013. május 5. és július 14. között. (a fordító megjegyzése)
9 A csókjelenet: http://www.youtube.com/watch?v=FrXM7dC9PoQ. Utolsó letöltés: 2013. 07. 23. 78’ 25’’-nél. (a fordító megjegyzése)
10 Elektronikus változat: http://www.forum-fotografie.info/index.php/component/content/article/88-George%20Friedman. Utolsó letöltés: 2013. 07. 23. (a fordító megjegyzése)