EGY ÉVE NYÍLT MEG AZ X6 GALÉRIA

Bár nem minden a tér milyenségén múlik, de azért sokat számít. Ha valahol értékes, időtálló, művészeti portékát kínálnak, ott nem árt ügyelni a részletekre. A budapesti Belvárosban, az Arany János és az Október 6-a utca sarkán egy éve nyílt X6 Galéria üdítő színfolt. Mintha nem is a lerongyolódó Magyarországon volna. Igényes, de nem hivalkodó; ízléses, de nem túllihegően trendi térbe léphet itt be a látogató.

Ha már galéria, akkor először a világítást nézi meg az ember, és erre nem lehet panasz az X6-nál. Mondhatnánk, múzeumi színvonalú, de ezzel Budapesten nem határozhatjuk meg a magas nívót. (Hazánk vezető művészeti múzeumában, nem is olyan régen, nagyszabású fotóművészeti kiállításnak jutott gyatra világítás.) Az utca felé csupa üveg, ami a nyitottság érzetet növeli. A szellemesen megtervezett kiállítási falakon mégis meglepően sok kép elfér. A kellő belmagasság is garantálja a komfortérzetet. A fényképek mellett a szintén eladásra kínált fotóalbumokat a belső térhez tervezett, egyedi könyvállványon lapozgathatja a látogató.
Az X6 sajátos státusú intézmény. Bár illeszkedik a nemzetközi láncba, a Lumas galériák sorába, mégis önálló hely, önálló arculattal. Két magyar magánember alapította. Látva az igényes térkialakítást, az ötfőnyi munkatársi gárdát, a külsős bedolgozókat, a folyamatosan fejlődő honlapot, laikusként is sejthetjük, hogy az X6 megteremtése komoly beruházást, tőkeinvesztíciót kívánt. Trembeczki Péter galériavezetőtől tudható, hogy feszes üzleti tervet kell véghezvinniük – tegyük hozzá, nem éppen prosperáló gazdasági környezetben –, de az első év tapasztalatai alapján bizakodók. Válság ide vagy oda, egy év alatt már csaknem háromszáz fotót eladtak, ami kisebb csoda. A látogatóik fele külföldi, s a külföldiek fele turista. A magyarok az otthonaikba vagy az irodáikba keresik a képet. De adtak már el fényképet internetes közvetítés alapján az USA-ba, Ausztráliába és Szingapúrba is.
Fényképek együttélési célra

Az X6 Galéria saját honlapja (http://x6gallery.hu/) meghatározása alapján „dizájn tárgyként” kínálja a fényképet. Vásárlóik nem jellemzően műgyűjtők, hanem mindenféle korú és foglalkozású, főként felső- és középosztálybeli emberek, akik azért vesznek fotót, hogy együtt éljenek vele. A művészettörténetben és a kortárs fotográfia irányzataiban nem igazán járatosak, de Szent-Iványi Réka értékesítési vezető  szerint meglehetősen biztos ízlésű emberek. Értéket és kvalitást akarnak hazavinni.
Ezért ajánlják a számítógépes vizualizációt az érdeklődőknek, vagyis monitoron bemutatják, hogyan is néz majd ki a kép a falon. Az is előfordul, hogy kiviszik a helyszínre a műveket, és ott, élesben „próbálják ki”, hogyan is fog megélni a fotó az adott környezetben. Aki rendezett már kiállítást, nem csodálkozik ezen, a falra akasztott képek néha átírják a forgatókönyvet. S bár a galéria kínálatának egy része megtekinthető kiakasztva, azért a nappali falán másként hat egy-egy kép, mint az Október 6-a utcában.
Egyébként, mint a Lumas-hálózat tagja, az X6 a teljes nemzetközi portfóliót kínálja. Vagyis jelenleg több mint 1400 műből lehet náluk válogatni. Műfajbeli, stílusbeli és sok más szempontból is változatos a portfólió. A nemzetközi kínálatban vannak történeti anyagok, a legnagyobbak (Man Ray, Edward Steichen, Munkácsi Márton vagy Berenice Abbott) alkotásaitól a közkedvelt filmjelenetekig sok minden kapható. A kortársak között is akad nagyágyú. Árusítanak például Nan Goldint, Nobuyoshi Arakit, Jeff Wallt, Damien Hirstöt – igaz, ezeknek a műveknek még a bőségesebb szériaszám ellenére is jóval magasabb az ára, mint az átlag. Többségében európai, szép számmal német művészek szerepelnek a kínálatban, de nem csak: vannak amerikai, ázsiai sőt afrikai fotográfusok is. A magyarok közül eddig Major Ákos került be a nemzetközi kínálatba. Egyébként arról, hogy a magyarok közül kit választanak ki a világértékesítésre, az X6 csapatának javaslata alapján a Lumas kurátorai döntenek. A nemzetközi mezőnybe bekerülni nemcsak presztízs, hanem anyagi előny is.

Megélhet-e  a művész ebből?
A válasz határozott nem. Bármilyen sikeres is legyen valaki, az amúgy sem túlságosan magas eladási árból csekélyebb mértékben részesedhet a művészeti galériák esetében általánosnak mondható ötven százaléknál.
Az X6-nál az eladási ár négyfelé oszlik. A bevétel egy részét a művek előállításának költségeire fordítják, a második rész a galéria fenntartásának fajlagos költségét fedezi, a fennmaradó részen osztozik a galéria munkatársi gárdája és a művész. Trembeczki szerint a negyedévente kifizetett összeg nem fedezi ugyan a megélhetést, de biztosan lehet rá számítani. Aki pedig bekerül a teljes hálózat kínálatába, és megtetszik a vevőknek, annyit biztosan megkereshet a képei eladásával, mintha egy ösztöndíjat nyert volna el.
És mit keresnek a vevők? Sokfélét; a 20. századi klasszikus fotónak, különösen az olyannak, amelyiken hírességek vannak, folyamatos a vevőköre. De a kiválasztás szempontjait néha egészen más határozza meg: mostanában nagyon kedvelik például a panoráma formátumot. Lakberendezési szempontból ugyanis sok benne a lehetőség.
A téma és a műfaj szempontjából viszont nehéz volna markáns csoportokat elkülöníteni: ezt szeretik, azt nem. Amit elutasítanak a vevőik: az erőszak és a háború képeit. Viszont érdeklődnek a klasszikus dokumentarizmus után.
Kikkel szerződtek?

Az X6 munkatársai hosszú távra terveznek. Sokféle képet szeretnének kínálni, az egyre bővülő magyar alkotó gárdától is. Trembeczki Péter úgy fogalmazott: missziónak érzik, hogy megmutassák a kortárs magyar fénykép értékét. Azt ugyanis még a fotóművészetben nem igazán járatos vevőik egy része is tudja – különösen a külföldiek –, hogy a fotótörténetben bizony szép számmal szerepelnek magyarok, Capától Munkácsiig. Az X6 munkatársai az első körben olyanokkal vették föl a kapcsolatot, akiket személyesen is ismernek. Így aztán a legtöbbjükről elmondható, hogy a MOME-n végzett, vagy tagja az FFS-nek: Bakonyi Bence, Bartha Máté, Ember Sári & Sally Anne Kelly, Lakatos Erika, Major Ákos, Móró Máté & Filkey Áron, a középgenerációt pedig Lábady István és Vancsó Zoltán képviseli. Egyébként Lábady és Vancsó gyorsan talált magának vevőkört, mind a ketten máris sikeres művészei az X6-nak.
Az alkotókkal két évre szerződnek, és kölcsönös megelégedés után hosszabbítják meg velük a kontraktust. A portfólióból a művésszel közösen választják ki azokat a képeket, szériákat, amelyekre kizárólagosságot kérnek. Együtt határozzák meg a szériaszámot, megegyeznek az eladási árban, a technikai kivitelben.
A képeket Németországban készíttetik, elsősorban az aggályos paszpartuzási, keretezési követelmények miatt. A vevők fontosnak tartják az igényes installációt, rendszeresen megnézik a képek hátulját, a kereteket, az akasztórendszert is. Az X6 munkatársai folyamatosan versenyeztetik a hazai gyártókat, de olyan kivitelezőt, aki 100%-ig megfelelne a galéria támasztotta igényeknek, egyelőre nem találtak.
Merre tovább?

A piacbővítés része a kínálat bővítése. Az X6-ban várják a portfóliókat. Jelenleg újabb négy művésszel folytatnak előrehaladott tárgyalásokat. Komolyan keresik a kapcsolatot a lakberendezőkkel, dizájnerekkel, hiszen az efféle együttműködés mindenkinek a hasznára válhat. A honlapjukat is folyamatosan fejlesztik, és terveik szerint nem is túl sokára kialakítják az online vásárlás feltételeit is. Az internetes felületek egyébként roppant fontosak. A galériát fölkereső turisták zöme is a netes guide programokkal tájékozódik. Vagyis ezeken az új médiumokon szükséges megjelennie az X6-nak.
Persze a vevőkkel való személyes kapcsolatot, a sok munkát semmi sem váltja ki. Egy-egy eladás gyakran hosszú, személyes foglalkozás eredménye. Látnak fantáziát abban is, hogy rávezessék az embereket: igazán remek gesztus művészi fényképet venni ajándékba. Szintén az ajándékozási kedvre alapoztak, amikor néhány hónapja albumok árusításába kezdtek. A könyveket szeretik a látogatók, s az X6 Galériában igyekeztek úgy kialakítani a kínálatot, hogy ebben is mást nyújtsanak, mint a már ismert fővárosi fotókönyves eladóhelyeken.
Trembeczki Péter szerint az a kérdés: ezer igényes, tudatosan vásárló, nagyon gazdag műgyűjtőnek vagy százezernyi viszonylag jómódú, nyitott, érdeklődő laikusnak érdemesebb-e eladni a fotóművészetet. A válasz: is, is.
Szarka Klára

A Lumas-rendszer
A döntően német érdekeltségű galériahálózat tíz éve jött létre franchise rendszerben. Az alapítók, Stefanie Harig és Marc Ullrich, a honlap (http://eu.lumas.
com/) tanúsága szerint 1996-ban, egy New York-i művészeti vásáron szerettek bele a fotóba mint műtárgyba. S terveik szerint a gyűjtők új generációját célozták meg a 2003-ban megalapított Lumas-szal. Azóta társtulajdonosként beszállt az üzletbe Alexander Nieswandt is. A jelenleg hat országban összesen 23 intézményből álló rendszert 16 saját tulajdonú és hét társult galéria alkotja. A többségük Németországban található, de jelen vannak Párizsban, Bécsben és New Yorkban is.
A Lumas – és a budapesti X6 is – más filozófia alapján működik, mint a hagyományos művészeti galériák. Itt elsősorban nem a művészt, nem a „nagy nevet”, hanem a vonzó képet kínálják. Vásárlóik nem klasszikus értelemben vett műgyűjtők, hanem olyan középosztálybeliek, akik főként az otthonuk vagy irodájuk falára keresnek valami jót. Kisebb részben befektetési szándékkal is vásárolnak némelyek, főként a kifutó szériák utolsó darabjait.
A Lumas alapítói úgy gondolták, hogy a művészeti galériák kis szériában és magas áron kínált művei, illetve a múzeumi boltok olcsó másolatai közötti kínálati űrt érdemes betölteni, hiszen a fotográfia mégis csak a könnyen reprodukálható műnemek közé tartozik. Ezért kétféle módon kínálják az általuk képviselt több mint 160 művész bizonyos műveit. Vannak 75 és 150 darab közötti limitált szériák és vannak nyílt sorozatok; ez utóbbiakból annyi készül, amennyit megvesznek. Az árak pedig ehhez igazodnak, vagyis nem megfizethetetlenek. A nyitott szériák műveit átlagosan 35 ezer forint alatt, a másik kategóriát 35 ezer és 250 ezer forint között kínálják. A kínált sorozatok általában több méretben elérhetők, s a méret, a technika is befolyásolja a végső árat. Az egyéb kérdésekben (a kópiák, az installáció minősége, a sorszámozás, a szignálás stb.) a műtárgypiacon kialakult szigorú szabályokhoz alkalmazkodnak.