A COMPASS FÉNYKÉPEZŐGÉP

A tervező-gyártó (?) által kitalált, kissé megtévesztő megnevezés, valamint a hozzá társuló küllem ugyan másra utal (például iránytűre), ennek ellenére az 1930-as évek végén bemutatott brit–svájci Compass fényképezőgép a fotótechnika-történet fontos fejezete.

A fenegyerek
Véleményem szerint nem baj, ha valaki folyamatosan megbotránkoztató dolgokat gondol vagy tesz, és ennek megfelelően megújítja a már avíttnak tűnő régit, főleg akkor, ha tevékenységében nem lankad. Nos, ilyennek mondhatjuk például a repülő britet, Noel Pemberton Billinget, akinek idejéből mindenre futotta (sőt valamivel még többre is annál).
1881. január 31-én született Londonban, ahol (és természetesen Franciaországban is) többféle iskolába járt. A fegyelmet nehezen tűrte, egy komolyabb összezördülés után megsértődött, és meg sem állt a Dél-Afrikai Durbanig. Ott éppen a második búr háború dúlt (1899–1902) a helyi arany- és gyémántmezők megszerzése céljából – ebben Noel bátorkodott rögtön részt is venni. Értékes tapasztalatokra tett szert a hadieszközök terén, és úgy gondolta: ezeket azonnal hasznosítja is.
Bár visszatért a szigetországba, de felismerte: még nem jött el az ő ideje. Ez utóbbit múlatni Johannesburgba költözött. Tudta, egy úriembernek részben haszontalan tevékenységgel kell foglalkoznia, ezért kiadta (természetesen írta és szerkesztette is) a Brit-Dél Afrikai Autós Újságot. Tettét azért nevezhetjük bátornak, mert ez idő tájt – járművek híján – nyoma sem volt autóközlekedésnek a környéken.
Szülőhazájába térve színházi szerzőnek állt, de hozzáfogott műszaki újításainak megvalósításához is. Bútorokat, írógépet tervezett; majd 1904-től a levegőnél nehezebb légijárművekkel foglalkozott. Tevékenysége felkeltette a repülés ma már fogalomszerűen híres egyéniségeinek érdeklődését is. Ennek köszönhetően bejáratos lett az előkelő körökbe: a montecarlói Casinóba és a politikába. 1916-ban East Hertfordshire parlamenti képviselőjévé választották meg. Attól tartok: hazánkban nem eléggé ismert a kor szigetországi politikai színtere ahhoz, hogy Noel Pemberton Billing radikális nézeteit kellő mélységben megértsük, ezért azok ismertetésétől eltekintek.
1912-ben saját tervezésű és gyártású Supermarine P.B.1 nevű vízi repülőgépével (hidroplánjával) részt akart venni egy nagyszabású bemutatón-versenyen. Az egyetlen akadályt, miszerint nem rendelkezett légijárműre szóló jogosítvánnyal, huszonnégy órás „tanulást” követő sikeres vizsgázással küzdötte le. Noel Pemberton Billing későbbi, P.B.9 típusszámot viselő, együléses hidroplánját pedig néhányan az angol Spitfire vadászgép előképének tekintik.
A világháború után sok mindennel megpróbálkozott, Jack Dempseyvel még játékkaszinót is alapított Mexikóban. Nagy-Britanniába történő újabb visszatérése után felváltva foglalkozott légijármű-gyártással és színdarabjainak filmrevitelével. 1948. november 11-én hunyt el. Politikai nézeteit ugyan a későbbi évtizedekben bírálták, de mindenki elismerte sajátos feltalálói működésének kiválóságát. Találmányainál: a világító cigarettánál, a széllel működtetett lemezjátszónál, a filmvetítővel egybekapcsolt gramofonnál, az írás mennyiségét rögzítő ceruzánál és egy sajátos kivitelű helikopternél is eredetibbnek bizonyult két fényképezőgépe, melyből a továbbfejlesztett változat, sajnos, prototípusban maradt.

A Compass
Noel Pemberton Billing úgy gondolta: a tökéletes fényképezőgép nem lehet nagyobb egy doboz gyufánál vagy cigarettánál. A gép felépítését ugyan néhány vázlattal felskiccelte, ezt azonban hat éves tervezési-megvalósítási munka követte. Billing 1935–36-ban angol szabadalmakkal bástyázta körül találmányát. A 290 alkatrészből összeállítandó kamera viszont olyan összetett kivitelűnek bizonyult, hogy annak gyártására egyetlen brit cég sem vállalkozott.
Ekkor került képbe a műszaki érdeklődésben szenvedélyességéről híres svájci óragyáros, Jacques-David LeCoultre (1875–1948). Őt Le Corbusier köréhez szokták sorolni, de a svájci gyáros más párizsi tervezőkkel is intenzív kapcsolatokat ápolt. 1928-ban a francia főváros egyik kirakatában látta meg az Atmos asztali állóóra prototípusát, amit sorozatgyártásra alkalmassá dolgozott át. A hőmérséklet-különbséget mozgási energiává alakító időmérő eszköz sokakat a perpetuum mobilére emlékeztet. Az Atmost ugyanis nem kell felhúzni, és látszólag saját mozgása folyamatosan működteti. Valójában, ha a belsejében lévő, folyadékot tartalmazó tartályának hőmérséklete 15 és 30 Celsius-fok között 1 foknyit változik, az már két napra elegendő energiát ad a szerkezetnek.
Billinget valószínűleg a svájci órákat a szigetországba exportáló, francia-svájci César de Trey hozta össze LeCoultre-ral. Ő és fia, Jean-Pierre de Trey már tervezett órákat a Jaeger–
LeCoultre cégnek, így nem meglepő, hogy Jacques-David LeCoultre őket bízta meg Pemberton Billing elképzelésének gyakorlati megvalósításával.
A Vaud kantoni Le Sentier-ben 1936–37-ben készítették el a Compassnak elnevezett fényképezőgépet a londoni megrendelőnek, a Compass Cameras Ltd.-nek. Jelen cikk lényegében a körülbelül háromezer-ötszáz példányban előállított második változatról szól, az első sorozat mintegy száznegyven példányát ugyanis a kivitel minőségével elégedetlen gyártó/forgalmazó díjmentesen kicserélte. Az újdonságnak hamar híre ment: a budapesti HAFA cégnek a fényképezés 100 éves jubileumára kiadott, 1939-es évre érvényes árjegyzéke az 51. oldalon ismertette a 24×36 milliméter képméretű angol csodagépet. Farkas László, Hatschek társa Dr. Löbl Ödön nyomdájával és kiadójával, az 1930-as évek végén kisméretű könyvsorozataival fogalomszerűen híressé vált Officina Kiadóval készíttette el 1938-ban a Compass magyar nyelvű használati utasításának 80 oldalas füzetét. (Az Officinánál látott napvilágot Kreilisheim György Régi magyar fényképezése is…)
Elképzelhető, hogy Pemberton Billingnek – akit a Hafa-katalógus név szerint is megemlített – az Oskar Barnack és Wilhelm Albert által tervezett kisfilmes-síkfilmes Leica fényképezési segédeszköz jelentette a kiinduló pontot. A mattüveges élességállítású, közgyűrűre emlékeztető, Oleyo/Oligo gyári kódú gépvázhoz csatlakoztatni lehet a Leica objektív(ek)et, amelyek elé központi zárszerkezet illeszthető. A felvételek egy darab, 35 mm-es, kétoldalt perforált filmkockát befogadó fémkazettában lévő nyersanyagra készülhetnek. A próbafelvételezésre szánt Leitz eszköz a gyár többi termékéhez képest jóval puritánabb kivitelben készült Wetzlarban; elképzelhető, hogy Pemberton Billing éppen emiatt gondolt egy bonyolultabb változatra.
A HAFA-katalógus szerint a könnyűfémből készült Compass mérete becsukva: 27×54×65 mm, súlya 240 gramm. A tekercsfilmre vagy egyes lemezre dolgozó, távmérős és mattüveges élességállítású gép zárszerkezete 4,5 másodperc és 1/500 közötti időket exponál. A 3,5-ös fényerejű, 35 mm-es objektívet Aaruban gyártotta a Kern Optikai Művek. A gépvázba optikai fénymérőt (!), napellenzőt, három szűrőt, szögkeresőt, panoráma- és sztereo felvételezéshez használható állványcsatlakozót építettek be.
Hafáék 780 pengőért árusították a kamerát; a tekercsfilmkazetta 130, a nyakba akasztáshoz szükséges „luxus” lánc 16,25, a fémkioldó 7,25 pengőbe került. Összehasonlításképpen ideiktatok néhány árat a prospektus más oldalairól: 6×9 cm-es képméretű Zeiss Ikon Box Tengor 27 pengő; 4,5×6-os, távmérős Zeiss Ikon Super Ikonta 3,5-ös Tessar objektívvel 375 pengő; Rolleiflex Standard 450 pengő; kisfilmes Kine Exakta 1.9-es Primoplan objektívvel 759 pengő; Leica III/b 2-es Summárral 819 pengő; Contax II 2,8-as Tessarral 820 pengő.
A Compasst a fénymérős-távmérős Contax III-hoz kell hasonlítani, ezért Dulovits kedvenc normál objektívjével, a 3,5-ös Tessarral 220 pengővel többet kellett fizetni (pontosan 1000 pengőt), mint az angol csodagépért. A Contaxhoz a 35 mm-es objektív 490 pengőbe, a Leicához 176 pengőbe, az Exaktához 272 pengőbe került. A Compass értékeléséhez néhány tény: a Leica Standard és a II-es típus nem exponált 1/25-nél hosszabb időt. A III-as Leicáknál és a Contaxoknál a leghosszabb expozíciós idő 1 másodperc, a Compassnál 4,5 másodperc! A Leicához a Metrawatt cég gyártott ráilleszthető fénymérőt; megjelenésekor pedig nagy újdonságnak számított a Contax III-nak a gépvázba integrált fénymérője. A Compass is beépített fénymérővel rendelkezett. A panoráma- és a sztereó felvételekhez mind a Zeiss Ikon, mind a Leitz cég bonyolult és drága kiegészítő eszközöket gyártott, ezeket Billing integrálta a Compassba.

Utóélet
Az amerikai fototechnika-történész és lapszerkesztő, Jason Schneider 1978-ban közreadott három oldalas cikkében azon sajnálkozott, hogy a Compass lényegében síkfilmmel működik. (A korabeli tekercsfilmkazetta, amely csak 10 mm-rel növelte meg a váz vastagságát, 1937-ben megjelent ugyan, de nem minden vásárlóhoz jutott el.) A bonyolult fénymérési rendszerű és beállítású kamera nem aratott sikert a csekély műszaki érzékkel rendelkező amatőrök között, így a gyártást 1939-ben, az értékesítést pedig 1941-ben befejezték.
David Lawrence az 1990-es években két oldalon keresztül ismertette a Compass egyszerűnek nem mondható kezelését és azt állította: a londoni T.A. Cubitt cég az 1960-as évek elején gyártott egy tekercsfilmkazettát a Compasshoz, amely a 828-as típusszámú tekercsfilmmel működött. (Ennek az angolszász országokban elterjedt filmméretnek és a hozzá tartozó kameráknak a tervezésében a Kodaknál Mihályi József is közreműködött, még az 1930-as években.)
A Compass nemzetközi értékelésében két árverés játszott jelentős szerepet, mindkettőt a Christie’s rendezte Londonban. Az 1991-es anyagából, amely a kisméretű és „kém”-fényképezőgépekkel foglalkozott, könyvet is adtak ki. Szenzációs leütés született a 2001-es aukción, amelyen Billing Phantom nevű fényképezőgépének protó-darabja került kalapács alá. (A 146 750 fontos világrekordról még a magyar sajtó is megemlékezett…) Az árverési katalógus címlapfotóján együtt látható a korábban ismeretlen Phantom a Compassal. Érdekes, de a továbbfejlesztett változat néhány centiméterrel nagyobbra készült, így hangsúlyozottan érzékelhető a Compass kézbe-tenyérbe illeszkedő, svájci precizitású műszer-jellegének az emberi léptékkel történt kitűnő ötvözése.
Az 1944–1946 közötti tervezési időszak után a londoni W. Rollason & Sons Ltd. kezdte meg a gyártás előkészítését. Billing a Phantomot öt részből álló egységnek szánta, amely a felvételezésen túlmenően az előhíváshoz szükséges fém tankot, másoló-, nagyító- és vetítő berendezést, valamint ezeket befoglaló táskát is tartalmazott. A 18×24 mm-es képméretű fényképezőgép korong alakú síkfilmre készít öt felvételt. A 3,5/50 mm-es objektívet az angol Taylor, Taylor and Hobson optikai cég gyártotta.
A Phantomról Billing már elhagyta a Compass kezelését segítő, jellegzetes feliratokat. Ezek egyébként több nyelvi változatban is készültek, így például az angolon kívül franciául és németül is. Jellemző, hogy azok, akik ezt a két utóbbi, elterjedt európai nyelvet édesanyjuktól tanulták, a tervező-gyártó gesztusát magától értetődően természetesnek tartják. Uwe H. Breker cége 2013. március 23-án rendezte meg Kölnben a 124. régi fényképezőgép árverését. Az ötszáztíz tételt tartalmazó vaskos, színes fotókkal illusztrált katalógus a Compass leírásánál meg sem említi azt, hogy az aukcionált kamera a német nyelvű feliratú változat…
Fejér Zoltán

Felhasznált irodalom
Lotte Schilder Bär – Norbert Wild: Designland Switzerland, The Culture of Consumer Durables in the Twentieth Century, Zürich, 2003
Michael Pritchard szerk.: Cameras and Photographic Equipment, London, 2001. január 16. (aukciós katalógus)
Michael Pritchard szerk.: ’Spy’, Subminiature and Detective Cameras, London, 1991. december 9. (aukciós katalógus)
Tóth Vali: Világrekord a Christie’s árverésén, Budapest, 2001. jan.29. (újságcikk-kivágat a szerző gyűjteményében)
124. Spezial-Auktion Photographica & Film, Auction Team Breker, Köln, 2013. március 23. (katalógus)
David Lawrence: Points of the Compass, London, 1995 k. (katalógus)
Jason Scheider: On Camera Collecting, Wallace-Homestead Book, Des Moines, Iowa, 1978
McKeown’s Price Guide to Antique & Classic Cameras, Grantsburg, 2004