A LECHNER-MÜLLER KAMERAGYÁR

Bevezetés

Talán meglepő, de az Osztrák–Magyar Monarchia legismertebb fényképészeti műasztalosának vagy fényképezőgép-gyártójának az 1900-as években egy bécsi céget: nevezetesen a Lechner–Müllert mondhatjuk. Ez a megállapítás talán kellemetlenül érintheti a budapesti Simon Mihály rajongóit. Simon 1900 és 1904 között a Kazinczy utca 31.-ben, majd 1908-ig a Rózsa utca 10.-ben, 1915-től pedig a Rózsa utca 15.-ben tevékenykedett, és az első magyar fényképezési műasztalosként reklámozta magát.
Az állítás nem eshet jól a Gerlich és Svuger társulást kedvelőknek sem. Ők eleinte a Klauzál utca 21.-ben dolgoztak, de Schwuger Cyril (egy másik korabeli említés írásmódja szerint lejegyezve) még az 1930-as évek végén is munkálkodott; immár a Rózsa utca 34.-ben. Ekkortájt készített Seidner Zoltánnak egy weitwinkel-kamerát.
Nem hízelgő a dolog a Király utca 18.-ban működött Rusznák–Szvoboda párosra nézve sem. Rusznák Károly 1898-ban indította el vállalkozását vetítő- és nagyítókészülékek gyártására. A fővárosi címtár szerint Svoboda Károly asztalosmester pedig az 1900-as évek elején a Hernád utca 32.-ben tevékenykedett. Érdekes viszont, hogy dr. Kohlman Artúr (1878–1916), a Magyar Amatőrfényképezők Szövetségének főtitkára és Az amatőr főszerkesztője, az 1906-ban közzétett két cikkében már a kibontakozó hazai fotóipar jó példájaként említette együttműködésüket. Az ügyért sokat tevő Kohlman nem véletlenül említette a két mesterembert. Az Amatőr 1905. május 15-i híradása szerint ugyanis ők kezdték el gyártani a Joanovich Pál által tervezett JOPA nevű fényképezőgépet. Azért örülök, hogy végre írhatok erről a nevesített magyar termékről, mert az 1990-es évek végén már olyan – ezek szerint túlzottan pesszimista és téves – vélemény is elhangzott, hogy a XX. század elején nem is készült nevesített magyar fényképezőgép!
Sajnos Az Amatőr nem közölt a JOPÁ-ról képet vagy rajzot, csak a leírásból tudjuk, hogy 6,5×9 centiméteres képméretű, fémvázas, Linhof-központi záras, cserélhető objektíves fényképezőgép volt. A feketére festett, 520 grammos gépváz 0,6 mm-es rézlemezből készült; becsukva 3×8×12 centiméteres méretű volt, és síkfilmre vagy 8x10,5 cm-es csomagfilmre dolgozott. A gépet az igényelt objektívtől függően körülbelül 100 koronáért árusították. Egy összehasonlító adat: Az Amatőr, ez a havonta kétszer megjelenő, B/4-es méretű, bőségesen illusztrált művészeti folyóirat 1906. évi előfizetése 14 koronába, egyes számai pedig 60 fillérbe kerültek…
1906. március 23-án bontott zászlót a magyar termékek előállításának hathatós támogatására szerveződött „Tulipánkert-mozgalom”. Mivel ennek egyik vezetője dr. Kohlman Artúr volt, a mozgalom a fototechnikára is hatást kívánt gyakorolni. A magyar gyártóknak igen erős mezőnyben kellett megmérettetniük magukat, hiszen az érdeklődők a hazai üzletekben a kontinensen előállított fényképezőgépeken kívül a Kodak kamerák széles választékából is kedvükre válogathattak.
A XIX. század végén és a XX. század elején megjelent magyar nyelvű szakkönyvekben és fényképészeti folyóiratokban (a Fényképészeti Értesítőben, a Fényképészeti Közlönyben, a Magyar Fényképészek Lapjában, a Fényképészeti Szemlében, a Fotográfiában, Az Amatőrben, A Fényben és a Műkedvelő Fényképészek Lapjában) számos hirdetés látott napvilágot, melyek rengeteg gyártót – többek között a bécsi Lechner–Müller céget is – próbáltak ismertté tenni. A törekvés sikerre vezetett; erre, valamint a fennmaradt, viszonylag sok és kiváló minőségű termékre alapozva fogalmaztam meg a cikk elején olvasható állításomat.
Lechnerék reklámjai megjelentek a századforduló körül kiadott szakkönyvekben is, például a német Fritz Schmidt (1861–1937) magyar nyelven két kiadást is megért „Fotografozás”-ában, Faragó Géza 1908-ban, Sopronban közreadott Fényképészeti zsebkönyvében, a Művészi fényképezés évkönyveiben (1906–1909) vagy a szombathelyi Kiss Zoltán köteteiben. A manufaktúra leírását – az utókor szerencséjére – két részletes újságcikkben is olvashatták az érdeklődők, az alábbiakban ezekből idézek.

A gyár
Faragó Géza Sopronban, a Magyar Királyi Honvéd Főreáliskolában tanított, de az 1900-as években fotóamatőrként, szerkesztőként és szakíróként is működött. Fényképészeti zsebkönyvének 2. kiadását 1910-ben adta közre Sopronban.
Talán nem véletlen, hogy a Fotografia című képes havi folyóirat főmunkatársa könyvének függelékében három hirdetést is megjelentetett a bécsi R. Lechner és W. Müller kameragyára. A Fotografiában, a zombori, nagyváradi és soproni műkedvelő fényképező körök közös lapjában ugyanis Faragó 1910-ben három oldalas, fotókkal bőségesen illusztrált cikkben emlékezett meg a Lechner-féle kamera-ipar 25 éves jubileumáról…
Faragó szerint a bécsi gyár felépítésére az első impulzust Ludwig David tüzérhadnagy és Pizzighelli ezredes adták meg. (Őket a korszak fogalomszerűen híres amatőr fotósának és szakírójának mondhatjuk. David könyvét kétszer is kiadták magyarul, német eredetijét pedig több tízezer példányban sokszorosították, évtizedeken keresztül. Pizzighelli 1887-ben közzétett, kezdőknek szánt kézikönyve hasonmás kiadásban még a XX. század végén is közkézen forgott.)
1884-ben Ludwig David megismerkedett Alfred Wernerrel, és közösen kezdték el egy, a gyakorlatban jól használható favázas fényképezőgép kialakítását. Az 1885-ben elkészült és először kisebb sorozatban előállított első modell Dávid-kamera néven vált ismertté. A sikeres bemutatkozás után Werner egy saját, más kivitelű változatot is megjelentetett. A Dávid-kamerát ma már német–francia típusúnak mondjuk. A csonka kúp alakú harmonikás gépnél az álló/fekvő képformátum-váltáskor a kamera teljes hátoldalát (a mattüvegtartó részt) el kell fordítani. Werner viszont egy angol rendszerű kamerát tervezett, melynek négyzetes hátoldalán csak a mattüvegtartó keretet kell állóba vagy fekvőbe állítani. Faragó szerint ezen készülékhez Pizzighelli írt részletes használati utasítást.
Werner 1888-ban elhunyt, és a cég vezetését Wilhelm Müller vette át. A következő évben amatőr-oktató műtermet, majd Josef Weidner vezetésével javítóműhelyt létesítettek. Utóbbiban készült a báró Hübl által konstruált fotogrammetriai mérőasztal, valamint a Lechner-féle vetítőkészülék is. Faragó arra utal, hogy a rochesteri Eastman cég által gyártott Kodak kamerák adták az impulzust a Lechner-féle „zsebkamerákhoz”. (Ma már hüledezve olvassuk: ezeket 9×12, 12×16 és 13×18 centiméteres képmérettel gyártották!) A tükörreflexes modellt pedig a soproni szakíró szerint egy Zopf nevű festőművész tervezte. Faragó azt állítja: a különböző termékek előállítása olyan méreteket öltött, hogy 1900-ban egy nagyszabású gyár építése vált szükségessé.
Dr. Kohlman Artúr Az Amatőr 1905. december 1-i és 24-i dátumot viselő két számában összesen négy oldalon ismerteti a bécsi gyárban tett látogatását és beszélgetését Carl Wagner osztályvezetővel. Kohlman szerint: „…teljesen modern előcsarnokba léptünk be először. Mintha nem is egy gyárba, hanem ízlésesen épült lakóházba tértem volna be, olyan csudálatosan tiszta volt minden. Talán csupa kesztyűs kezű, gondosan tisztított cipőjű ember lépi csak át e palota küszöbét?! Az első emeleten Weidner Úr, a gyár műszaki vezetője fogadott bennünket. Ez után először a pincében elhelyezett bádogos-, és mekanikus műhelyekbe vezettek be. Ugyancsak a pincében helyezték el a kovácsműhelyt, a bádogból készült gyártmányok zománcozására épült égető-kemencéket és az egész üzem működtetéséhez szükséges hajtóerőt előállító gázmotorokat. A földszinten az asztalos-műhelyek részére készítendő nyers fákat kiszabó, gyaluló kör-, és harántfűrészek; eszterga-, és gyalupadok egész sorai találhatók.
Tulajdonképpen az egész első emeletet az asztalosműhelyek foglalják el, kivéve azt a helyiséget, ahol a kamerákhoz szükséges táskákat és bőröndöket készítik, melyek olykor a legkényesebb ízlést is kielégítik – bársony bélésükkel, legfinomabb kivitelükkel. És míg az épület második emeletét kizárólag a legmuniciózusabb mekánikus munkák kivitelezésére berendezett műhelyek, addig a harmadik emeletet kiválóan tágas és felette jól felszerelt üvegfalú és tetővilágítású műtermek, valamint a vetítő gépek kipróbálására szolgáló óriási helyiségek zárják be.
Van azonban a gyárnak még egy különlegessége: s ez a teljesen laposra épített tető, melyen szép időben, nappal a gyárban készült fényképező gépeket az alant elterülő gyönyörű látképre beállítva az első ellenőrző felvételeket szokták eszközölni. A tetőről még egy torony is emelkedik, melyből egész Bécs városát láthatni.”

Utószó

A Magyar Fotográfiai Múzeum Kecskeméten több, a XX. század elején működött fotósunk hagyatékából őriz fényképezőgépeket, így Lechner–Werner kamerákat is. Budapesten, a Műszaki Múzeumban található meg Konkoly-Thege Miklós (1842–1916) csillagásznak, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának, a hazai légkörtani kutatások megszervezőjének és lelkes amatőr fényképésznek 13×18 centiméteres képméretű Lechner–
Werner fényképezőgépe. Módom volt ezt a kamerát egybevetni a saját tulajdonomban lévő, hasonló képméretű modellel, és meglepetéssel tapasztaltam, hogy a gyártási szám alapján néhány évvel fiatalabbnak mondható utóbbin a lekerekített sarkok kellemessé teszik a kézbevételt, így a használatot. Ezt a megállapítást komolyan gondoltam, hiszen a cikkhez mellékelt fotókon is látható, 13×18 centiméteres képméretű, favázas fényképezőgéppel több alkalommal fényképeztem, és meglepett, hogy a „velebánás” milyen könnyed. (A Műszaki Múzeum olyan sokszor közölte a gyűjteményében található eszköz fotóját, hogy én inkább az osztrák röntgenorvos barátom által dédelgetett, zárszerkezetes-objektíves kamera képét mellékelem cikkemhez.)
A 9×12 centiméteres képméretű, eredeti táskájában, kifogástalan állapotban megőrzött „Werner” mellé a korábbi tulajdonos egy 1911-es, vastag kartonra (papundeklire) kasírozott naptárat helyezett, így támasztva ki a táska belsejében lévő gépvázat… Mérnök-formatervező barátom hívta fel a figyelmemet arra, hogy a favázas kamerán a csavarok fejei egy irányban állnak, ami a gyártás igényességét jelzi. Az előállításkor a csavarokat az említett módon becsavarták, majd a kiálló fémrészeket lecsiszolták, így biztosítva a kivitelezés kellő csinosságát.
Fejér Zoltán