FOTÓHASZNÁLAT ERZSÉBET KIRÁLYNÉ IDŐSKORI ARCKÉPEIN

Erzsébet királyné esetében a képzőművészeti fotóhasználat vizsgálatának sajátos szempontját az adja, hogy míg Ferenc József élete végéig gyakran és szívesen ült modellt az őt megörökítő festőknek, szobrászoknak, sőt a képhez vagy szoborhoz modellfotót is készít(tet)ő művészeknek, addig Erzsébet élete utolsó harminc évében nem keresett fel fotóműtermet, az utolsó húsz évben pedig már festőknek sem állt modellt. „Míg a király alakját fényképezők, festők és szobrászok igen gyakran megörökítik, a királyné már régóta nem adott alkalmat senkinek, hogy róla újabb képet, vagy szobrot készítsen” – írta a Vasárnapi Ujság 1897-ben.1 Az idősödő császár- és királyné késői fotói így korábbi felvételek enyhén idősebbé alakított, retusált verziói, a késői és posztumusz festett portrék pedig – amennyiben céljuk az idős Erzsébet megjelenítése volt – javarészt ezek leszármazottjai.
Az osztrák fotótörténeti kutatás már a 90-es években számos aspektusból megvizsgálta ezt a kérdéskört. Ulla Fischer-Westhauser kiváló monográfiájában2 az eredeti fotók és retusált verzióik, montázsok, kompilációk, csoportképek, a fotók nyomán készült grafikák, metszetek kapcsolatát mintaszerűen mutatta be. Mivel azonban Fischer-Westhauser az Österreichische Nationalbibliothek Porträtsammlungjának főleg osztrák fotókból és grafikai lapokból álló anyagát dolgozta fel – a kötet a gyűjteményben őrzött Erzsébet-ábrázolások katalógusa is –, két fontos problémát csak érintőlegesen tárgyalt. Az egyik az eredeti vagy retusált fotók előkép-szerepe a festett portrék esetében.3 A másik a magyar emlékanyaggal való összefüggések kérdése, hiszen a szerző magyar művekkel csak annyira foglalkozott, amenynyire azok a Nationalbibliothek anyagában megtalálhatóak voltak.
Tanulmányom, amely a Fotóművészet előző számában megjelent írásom4 folytatása (ez a fotóhasználat kérdéseit az élő modell után festett Ferenc József- és Erzsébet-portrék esetében vizsgálta), e problémák egy részét igyekszik körüljárni.
Az idősödő Erzsébet ábrázolási típusa Magyarországon meglehetősen későn jelentkezett. A királyné a kiegyezés eseménysorát követően nem vállalt tevékeny szerepet a magyar közéletben, bár gesztusokat továbbra is tett. Magyar díszruhás közszereplése a koronázást követő közel 30 évben nem volt – Magyarországon a reprezentatív portré műfajában a fiatal, koronázási ruhás Erzsébet ikonográfiai típusa így egyre általánosabbá vált. A leggyakrabban az 1866-os, koronázási díszruhás Emil Rabending-fotók5 nyomán készült portrék között – ahol változatosságot mindössze az eltérő kvalitás ad – kivételt jelentenek id. Vastagh György arcképei, amelyeken a festő a koronázási ruhás típus más portréfejek segítségével történő korszerűsítését kísérelte meg. A Rabending-sorozatot követő reprezentatív portrék azonban idővel szinte kizárólagossá váltak, többek közt azért is, mert a magyar ruhás, fiatal királyné képének újabb hiteles ábrázolások bevonásával történő megújítása – ilyen ábrázolások híján – már nem volt megvalósítható. A millenniumra a páros portrékon, legyen szó akár reprezentatív arcképről, akár populáris grafikáról vagy emléktárgyról, a hetvenedik évéhez közeledő uralkodó mellett egy (legfeljebb) érett asszony foglalt helyet.
Milyen lehetett az idősödő császárné megjelenése a valóságban? A gyermek Alfons Clary-Aldringen gróf és testvére 1896–97-ben Territet-ben találkozott Erzsébettel. „… ő kedvesen ránk nevetett – de én mintha az égből pottyantam volna le, mert egy vénséges vén, nagyon ráncos arcot pillantottam meg.” Amikor elmesélték nagyanyjuknak, hogy kivel találkoztak, az ünnepélyesen azt mondta: „Gyerekek, soha ne feledjétek ezt a napot, amikor a világ legszebb asszonyát láttátok”. „Én erre azt mondtam – folytatja Clary –, „hogy »De nagymama, hiszen csupa ránc az arca!« Erre kaptam egy hatalmas pofont.”6 Még ha egy gyermek öregségképét nem is tekinthetjük objektív mércének, a szöveg jól rávilágít arra az óriási szakadékra, amely a mítosz és a valóság között a királyné életének utolsó éveiben fennállhatott.
Az idősödő császárnét ábrázoló művészek leginkább húsz-harminc évvel korábbi ábrázolásokra vagy saját alkotói fantáziájukra támaszkodhattak. Elég, ha megnézzük a Ferenc József 50 éves uralkodói jubileumára osztrák és magyar változatban egyaránt kiadott reprezentatív album, a Das Buch vom Kaiser / A király könyve különböző művészek által készített illusztrációit, láthatjuk, hogy ahány rajzoló, annyiféle arca van az idős Erzsébetnek.
A királyné hosszú évek után első és egyben utolsó magyarországi, magyar díszruhás közszereplése a millenniumi ünnepségsorozaton való megjelenése volt 1896-ban. Többek közt az országgyűlés hódolatának fogadásakor jelent meg férje oldalán, fekete díszmagyar öltözékben7 – Erzsébet a trónörökös halála (1889) után élete végéig kizárólag feketét viselt. Műtermi fényképfelvétel a millenniumi díszruhát viselő királynét ezúttal, természetesen, már nem örökíthette meg. A Strelisky Sándor budapesti műterméből származó felvételek (1. kép),8 melyek a királynét a „millenniumi díszruhában” ábrázolják, több felvétel montírozásával és retusálásával jöttek létre. A ruha és az egyik változaton a környezet festett volta teljesen nyilvánvaló. Ahogy arra korábban Ulla Fischer-Westhauser is rámutatott, a királyné fejét Strelisky egy 1863–64-es Ludwig Angerer-fotóról kölcsönözte.9 Az eredeti magyar díszruháról készült fényképfelvételekkel összehasonlítva úgy tűnik, a montázson látható öltözék teljesen a fantázia szülötte. A retusált arc groteszk módon saját előképével néz farkasszemet egy magyar kiadású, „boldogult királynénkat” különböző életkorokban mutató, 1900 körüli emléklapon.10 Középen Strelisky millenniumi montázsának fejrésze látszik, 1898 felirattal. Körülötte Erzsébet arcképei, a javarészt pontatlan feliratok szerint 1839-től 1888-ig. Közöttük balra középen, 1868-as évszámmal a retusált fej előzménye is szerepel. Az eset különösen érdekes, ha hozzátesszük azt is, hogy a kép egy osztrák emléklap variációja, amely a középső ábrázolásnak az „aktuális” magyar vonatkozású arcképre cserélésével jött létre. Az eredeti, osztrák változaton egy 1867-es fotó retusált verziója szerepelt középen aktuálisként. A „millenniumi” fotókat a Vasárnapi Ujság és a Hét publikálta 1898-ban, az utóbbi „utolsó fényképe 1896-ból” szöveggel. Valószínűleg 1897-ben készültek.11 A millenniumi szereplés mindenesetre (már) nem gyakorolt hatást a királyné reprezentatív ábrázolásainak ikonográfiájára. A fekete magyar díszruhás típus még a királyné posztumusz ikonográfiájában is csak elvétve kapott helyet.12
A bécsi udvari fotográfus, Carl Pietzner legkésőbb 1897-ben hozta forgalomba retusált felvételeit, amelyeken több, mint 30 évvel korábbi fotókat dolgozott át, hogy megalkossa az idősödő Erzsébet „aktuális” képét. A két retusált fotó előzménye egy 1863–64 körüli, a császárnét nappali ruhája fölött arab burnuszban ábrázoló Ludwig Angerer-fotósorozat egy-egy darabja.13 Az egyik retusált fotón (2. kép) Pietzner csipkegallérral és gyöngysorral jelenítette meg az idősödő asszonyt.14 A másikon (3. kép) a burnusz helyére szőrmegallért festett a retusőr.15
A királyné halála után a Vasárnapi Ujság szeptember 18-i, Erzsébetre emlékező száma Roskovics Ignác festményével a címlapon jelent meg (4. kép). A művész a retusált, csipkegalléros Pietzner-fotót koronával, fátyollal és hermelinpalásttal egészítette ki; a portrét magyar címerrel és virágokkal díszített fekete keresztes keretbe foglalta.16 A festő később is felhasználta az Angerer–Pietzner-féle portréfotót. 1900-ban a budai királyi palota Hauszmann Alajos által tervezett Szent István terme számára Árpád-házi királyok és szentek alakjait festette meg. Az olajképek alapján a pécsi Zsolnay gyár készítette el a terem faburkolatába illeszkedő pirogránit táblákat.17 Árpádházi Szent Erzsébet alakját Roskovics a korabeli kultuszban második Szent Erzsébetként is emlegetett királyné vonásaival jelenítette meg (5. kép) – az arc előzménye az Angerer–Pietzner-fotó volt.
A szőrmegalléros, retusált Pietzner-fotó portréfejének felhasználásával készítette el id. Vastagh György két, egymáshoz nagyon hasonló Erzsébet-portréját, amelyek koronázási ruhában ábrázolták a királynét. Az egyik a gyulai vármegyeháza részére készült 1900-ban, a másik valószínűleg Újvidékre.18
Pietzner – vélhetően a császárné halálának évében, 1898-ban – egy harmadik, retusált ábrázolást is kiadott (6. kép).19 A fotográfus ezúttal Erzsébet egyik utolsó, új datálásom szerint 1867-es, ugyancsak Angerer által készített műtermi portréfotóját dolgozta át.20 A fekete csipkeblúzos, nyakában keresztet viselő idős királynét ábrázoló retusált fotó Erzsébet halála után az emléklapok, képeslapok egyik legnépszerűbb motívuma lett.21 A viszonylag ritka, nagyobb méretű adaptációk egyik legsajátosabb példája az Erdélyi Kárpát Egyesület 1902-ben felszentelt, a királyné portréjával díszített, hímzett zászlaja. 22
Erzsébet magyar vonatkozású portréinak egyik legizgalmasabb és egyben legkvalitásosabb csoportját az az öt ábrázolás alkotja, amelyeket Ferenc József rendelt meg magyar művészektől a királyné halála után, ajándékul az Erzsébethez élete utolsó éveiben közel álló, udvari szolgálatot teljesítő hölgyeknek.
Benczúr Gyula Ferenczy Idának, a királyné több mint harminc éven át szolgáló bizalmasának, illetve Sztáray Irmának, a királynét utolsó éveiben, így halálakor is kísérő udvarhölgynek, Horovitz Lipót özv. Andrássy Aladárné Wenckheim Leontinnak, a királyné magyarországi főudvarmesternőjének, illetve Maria Theresia von Harrach grófnénak, született Thurn und Taxis hercegnőnek, a királyné főudvarmesternőjének, Koppay József pedig Festetics Mária grófnőnek, a királyné udvarhölgyének festett Erzsébet-arcképet.23

Valamennyi portré az „idősebb” Erzsébetet mutatja: az ábrázolt öltözékek szabása, fekete színe, a hajviselet a királyné által a 90-es években hordottakhoz igazodik. Benczúr portréi megfestéséhez megkapta Erzsébet egy-egy ruháját.24 Horovitz számára pedig, a Műcsarnok című folyóirat tudósítása szerint, „pompás műtermet rendeztek be a bécsi Burgban és a királynénak számos eredeti ruháját, olajfestésű arcképét és fényképét bocsátották rendelkezésére, hogy nehéz föladatának minél nagyobb sikerrel megfelelhessen”.25 Az arcok szinte valamennyi esetben korábbi fotók enyhén idősebbé alakított változatai. Azt, hogy az öt ajándékportré végeredményben inkább felel meg a „világ legszebb asszonya” mítoszának, mint Erzsébet valódi arcának, a király véleménye is jelzi. A Ferenczy Idának készülő Benczúr-portréról (7. kép) így számolt be: „Gyönyörű a kép, az alak remek, a fiatalabb korban elképzelt arc hasonlít rá és nagyon kellemes a kifejezése”.26 A térdkép formátumú portré a királynét fekete nappali ruhában ábrázolja.27 Kezében legyezőt tart, statikus, zárt sziluettű alakja mögött közvetlenül, a képsíkkal párhuzamosan aranybrokát drapéria vagy brokáttapétás fal húzódik. A kép így bizonyos szakrális asszociációktól sem mentes. A koronázási ruhás Rabending-fotók mellett ma kétségtelenül ez Erzsébet legismertebb magyar vonatkozású ábrázolása, itthon és külföldön egyaránt. Meglepő módon a Benczúr-portré fejének előzménye épp Rabending felvétele,28 a festő azonban olyan intuitívan használja fel a fotóelőzményt, hogy a portré szinte egyáltalán nem árulja el előképét. Benczúr a fejet elforgatta, az arc kontúrjait módosította, az arc belső rajza viszont pontosan megfeleltethető a fotográfiával. Erre az esetre is ráillik, amit a Vasárnapi Ujság a Sztáray Irmának készített Erzsébet-portré kapcsán írt: „A festő, aki arcképét készíti, csak néhány régibb képét használhatja, s ha nem művész, akkor egyszerű másolást végez. Előkelő művész azonban ilyen másolástól őrizkedik. Összeszedi emlékeit, esetleges benyomásait és inspirációjára bízza magát.”29 A Sztáray Irmának festett portré (8. kép)30 – amely jelenleg lappang vagy megsemmisült – a Ferenczy Idának festett képhez hasonlóan a fekete–arany színpár dekorativitására épült, az azon láthatóhoz hasonló, fekete nappali ruhában, de kissé dinamikusabb, életképszerű mozdulattal mutatta a királynét, a szakrális jelleg így mérsékeltebb volt. Fotóelőzmény ebben az esetben nem azonosítható. A Vasárnapi Ujság szerint Benczúr ezúttal a királyné – részben fiktív – halotti maszkja alapján dolgozott.31 A regensburgi Thurn und Taxis Kunstsammlungen a kép szinte teljesen megegyező példányát őrzi: a festmény valószínűleg műhelymásolat.
32 Az ugyanazon kompozíció két variánsaként felfogható Horovitz-portrék33 a királynét a Ferenczy Idának festett Benczúr-képhez nagyban hasonlító beállításban, ugyancsak fekete nappali ruhában, kezében legyezővel ábrázolják, semleges tájháttér előtt. A fej előzménye ezen esetekben a Ludwig Angerer 1867-es fotójának retusálásával készült Pietzner-emléklap volt. Az 1860-as évekre jellemző hajviseletet a Pietzner-emléklap, és valószínűleg ennek nyomán az Andrássy Aladárné számára festett Horovitz-portré (9. kép) is megőrizte. A kép lappang, jelenlegi őrzési helye nem ismert. A másik, Maria Theresia von Harrach grófnénak ajándékozott változat – amely 1999-ben, a Dorotheum Kaiserhaus-aukcióján bukkant fel34 – és a képhez készült vázlatokként azonosítható, az öltözék tekintetében már a végleges képpel megegyező rajzok, illetve egy olaj mellképvázlat a királynét a 90-es évekre jellemző hajviselettel mutatja.35 A festmények Erzsébet-alakja ezekben az esetekben is a fiatalos arc és az 1890-es évekre jellemző öltözék sajátos kompilációja – a sajtó ismét tanácstalan.36 A király Horovitzot a kép festése közben több alkalommal is felkereste a műteremben. A Műcsarnok című folyóirat szerint Sztáray Irma az egyik készülő kép láttán könnyekre fakadt, szerinte ez volt Erzsébet leghívebb arcképe. Hasonlóan vélekedett Mária Valéria főhercegnő is.37 A korábban elkészült kép egy-egy fotóreprodukcióját Ferenc József a császári ház tagjainak és az Erzsébethez egykor közel álló személyeknek adta ajándékba.38
A Festetics Máriának készült Koppay-portré (10. kép) valószínűleg azonos a Történeti Képcsarnok egész alakos ábrázolásával.39 A királyné a Horovitz-képekhez nagyon hasonló fekete ruhában, ezúttal is póztalan egyszerűséggel jelenik meg, ebben az esetben monumentális oszlop mögül „előlépve”. Az arc forrása itt is, mint Roskovicsnál, Pietzner 1897-es, Angerer 1863–64-es fotója nyomán készült csipkegalléros, retusált Erzsébet-portréja volt – Koppay a fejet kissé elforgatta, a tekintet irányát megváltoztatta.
Paradoxnak tűnik, hogy ezeket a tulajdonképpen fiktív Erzsébet-képet közvetítő portrékat olyan emberek kapták, akik pontosan ismerték idősebb korában a királynét. Megállapíthatatlan, hogy az arcképeken ábrázoltakban mekkora szerepe volt a valódi arc nem-ismeretének, és mekkora a szándékolt idealizálásnak. Mindenesetre ezen ábrázolások is nagyban hozzájárultak a sosem öregedő királyné mítoszának a továbbéléséhez.
Ugyancsak a retusált Angerer–
Pietzner fotó (2. kép) nyomán készült Koppaynak egy, csak régebbi publikációból ismert akvarellvázlata, mely az Erzsébet-fejet az 1890-es évekre jellemző hajviselettel és nappali öltözékkel egészítette ki, majd a félalakot ovális keretbe foglalta.40 A fej pozícióját megőrző egész alakos, reprezentatív portré a bécsi Jockey Club számára készült (11. kép).41 A festmény ikonográfiája azonban meglehetősen szokatlan volt, akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a kép nem Magyarországra készült. A trónörökös halála után a nyilvános szerepléstől még inkább tartózkodó idős császárné ugyanis a festményen a 90-es évek divatját követő, mélyen dekoltált, strucctollszegélyes, uszályos báli ruhában jelent meg, kezében strucctollas legyezővel, hajában az 1879-es Georg Raab-portrén ábrázolthoz hasonló diadémmal, mellén rendjellel.42 A festmény másik fotóelőzménye egészen meglepő: az alak beállítását és a ruha sziluettjét Koppay egy, a baden-badeni Jungmann & Schorn műterem által készített fotóról kölcsönözte, amely Erzsébet húgát, Zsófia alençoni hercegnét báli ruhában, tollas legyezővel ábrázolja.43
Hasonlóan szokatlan Benczúr harmadik önálló Erzsébet-portréja (12. kép), amelyet 1909-ben, a Nemzeti Casino megrendelésére festett.44 Kutatásaim szerint ez volt a királyné egyetlen olyan, nyilvános helyre készült festett portréja Magyarországon, mely idős korában, királynéi dísz nélkül ábrázolta. A festmény motívumhasználatában meglehetősen eklektikus, egész alakos profilportré volt. Erzsébet a Ferenczy Idának festett portrén látható nappali ruhában jelent meg rajta. A szigorú oldalnézetből ábrázolt alak már önmagában is egészen ritka a korszak uralkodóportréi között, ahogyan sajátos a zárt, dekoratív sziluettű alaknak az orosz agár életképszerű figurájával való társítása is. A Ferenczy-portré hátterének szakralizáló jellegű aranybrokát tapétás fala most az ábrázolás bal oldalán, a (neo)barokk reprezentatív portrék architektonikus kulisszáihoz hasonlóan megnyílik, a függönnyel keretezett nyíláson túl parkra és klasszikus épületre engedve kilátást. A fekete ruha és az arc világos foltjának kontrasztja, a zárt sziluettű alak és a barokkos háttér társítása, ugyanígy a festmény meditatív hangulata, Benczúr képét Viktória özvegy német császárné Heinrich von Angeli által festett portréjával rokonítja.45 A kép kompozíciója von Angelinek a trón előtt álló Viktória királynőről festett dinamikusabb, eltérő felfogású portréját (1885) is megidézi.
Az arc felrajzolásához Benczúr egyértelműen Rabending koronázási díszruhás fotósorozatának profilbeállítását(13. kép)46 hívta segítségül. Valószínűleg a tartás és a kompozíció megalkotásakor is ez inspirálta. A sajátos kép ötletét talán Hermann Klotz szobrának felállítása adta a budapesti Erzsébet Örökimádás-templomban.47 Az intim, mindeközben ünnepélyes hatású emlékmű lépcsőn lelépve, uszályos nappali ruhában ábrázolta a királynét, valószínűleg nem függetlenül Rabending egész alakos fotójától.48 További inspirációs forrásként számolhatunk az előző évben befejezett Millenniumi hódolattal, az országgyűlésnek az uralkodópár előtti hódolatát megjelenítő monumentális tablóval.49 Ezen az idős Erzsébet arcát (14. kép) Benczúr ugyancsak a Rabending-profilfotó nyomán festette meg.50
Az eredeti és retusált fotográfiák, montázsok és fénykép nyomán festett portrék sajátos tükörrendszerét a festmények korabeli fotóreprodukciói teszik teljessé. Sok esetben ezek a Victor Angerer, a Koller utódai műterem vagy a müncheni Photographische Union által készített felvételek jelentik az egyedüli vizuális dokumentumot a mára megsemmisült vagy eredeti formájában már nem tanulmányozható – a legtöbb esetben fotók felhasználásával készült – alkotásokról. A kutatás egyik lehetséges további irányát ezek vizsgálata jelentheti.
Borovi Dániel

Jegyzetek
1 N. N.: Erzsébet királyné itthon. In: Vasárnapi Ujság, 1897. (44. évf.) 41. sz. (október 10.) 666.
2 Gerda Mraz – Ulla Fischer-Westhauser: Elisabeth. Wunschbilder oder die Kunst der Retouche. Wien, 1998.
3 Igaz ugyan, hogy a gyűjtemény számos festmény korabeli fotó- vagy metszetreprodukcióját is őrzi, így az, hogy a kutató az ÖNB anyagára fókuszált, önmagában nem lett volna akadálya a probléma feldolgozásának.
4 Borovi Dániel: „Hát még semmi sincs a vásznon?” Fotóhasználat Ferenc József és Erzsébet magyarországi portréin. In: Fotóművészet, 2012. 55. évf. 2. sz. 114–123.
5 A fotókról bővebben: Borovi 2012. i. m. 121.
6 Idézi Brigitte Hamann: Erzsébet királyné. Budapest, 1988. 580–581.
7 A Vasárnapi Ujság tudósítása szerint: E történetileg nagy emlékű ruha fekete kamuka-selyemből készült. A királyné maga választotta a tulipános, »magyaros« rajzú selyemszövetet, mely művészies, pazar fekete gyöngyhímzéssel van borítva. Szoknyája kerek, ráncos, magyar szabású s 5 méteres uszályban végződik. A fekete bársony pruszlikot elől fekete gyöngysor fűzi össze, melynek vége a valódi fekete csipkéből készült kötényre hull. Úgy a magasan, a nyaknál csukódó, gazdag csipkebodorban végződő ingváll, mint a bugyba kötött ujjak fekete, valódi csipkéből valók, csillogó gyöngydísszel behintve. A parányi fekete bársony debreceni fejkötőt keskeny fekete csipke köríti, mely hátul, remek csokorba kötve egészíti ki a fejdíszt. A fejkötő alól, a fejről aláhulló gyönyörű, hosszú, fekete fátyol szintén gazdagon van fekete üveggyönggyel kihímezve. Legyező, kesztyű és a koronás E. betűvel hímzett díszes szegélyű zsebkendő teszi teljessé az ereklyét. N. N.: Erzsébet királyné magyar díszruhája a Nemzeti Múzeumban. In: Vasárnapi Ujság, 1899. (46. évf.) 24. sz. (június 11.) 397–398. Erzsébet megjelenése eltért a magyar hagyományoktól, hiszen a magyar gyászruha sohasem volt teljesen fekete, a kötény és az ingváll mindig fehér volt. Kivételt csupán a szabadságharc után viselt ún. magyar gyász jelentett, amikor az asszonyok magyaros szabású ruhájukat fekete selyemből készítették, így fejezve ki bánatukat a forradalom bukása miatt. F. Dózsa Katalin: Királynék díszmagyarban. In: Rubicon, 1990. (1. évf.) 6. sz. 17. A ruha és annak kiegészítői a királyné halála után, 1899-ben, Erzsébet lányai, Mária Valéria és Gizella főhercegnő ajándékaként a Nemzeti Múzeumba kerültek. 1908-tól a királyi palota helyiségeiben kialakított Erzsébet Királyné Emlékmúzeumban nyertek elhelyezést. Az öltözék a budai Vár 1945-ös ostroma során megsemmisült vagy elveszett. Az Emlékmúzeumnak a II. Világháború után a Nemzeti Múzeumba visszakerült tárgyai között már nem szerepelt. Megjelenéséről a ruhának a Nemzeti Múzeumba kerülésekor, illetve az Emlékmúzeum megnyitásakor a Vasárnapi Ujságban közölt fotók, valamint a múzeum katalógusainak leírásai alapján is képet alkothatunk. Vasárnapi Ujság, 1899. (46. évf.) 24. sz. (június 11.) 396.; Vasárnapi Ujság, 1907. (54. évf.) 48. sz. (december 1.) 961.
8 MNM TF, ltsz. 76.387 – a kartonon 1897-es évszám, a fotón 1898-as szárazbélyegző; ltsz. 56-1933 – nagyobb képkivágás, festett háttér, körbevágva.
9 Mraz – Fischer-Westhauser 1998. i. m. 138. Az eredeti fotó pédánya: Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, ltsz. 90/1994.
10 Gödöllő, Városi Múzeum ltsz. TD. 88.206.1
11 L. Baji Etelka: Strelisky. Egy fényképészdinasztia száz éve. (A magyar fotográfia történetéből 23.) Kecskemét, 2001. 111. A Vasárnapi Ujság a felvételt „Az ezredévi ünnepélyek alkalmával Strelisky műterme által készített kép” aláírással publikálta a királyné halála után. Vasárnapi Ujság, 1898. (45. évf.) 38. sz. (szeptember 18.) 657.
12 Az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum katalógusainak leírásával ellentétben nem volt ilyen a Sztáray Irmának festett Benczúr-portré sem. Az ezen portrén ábrázolt (nappali) öltözékről lásd: N. N.: Erzsébet királyné új arcképe. Benczúr Gyula festménye. In: Vasárnapi Ujság, 1900. (47. évf.) 51. sz. (december 23.) 853.
13 Az eredeti Angerer-fotók példányai: ÖNB, Bécs, ltsz. KO 662-C, NB 539.549-B, Pf 6639 E 68/3. illetve NB 511414-B, Pf 6639 E 68/1.
14 MNM TF ltsz.: 131/1960. A Bécsben őrzött példányt Fischer-Westhauser 1898 utánra datálta, de biztos, hogy Carl Pietzner már 1897-ben megjelentette, ekkor közölte ugyanis a Vasárnapi Ujság, mint régebbi, kiadatlan felvételt. V. ö. Mraz – Fischer-Westhauser 1998. i. m. Kat. 248. és Vasárnapi Ujság, 1897. (44. évf.) 41. szám (október 10.) 665-666.
15 Fischer – Westhauser 1998. i. m. 137. ÖNB, Bécs, ltsz. Pf 6639 E 67/1,
16 Vasárnapi Ujság, 1898. (45. évf.) 38. sz. (szeptember 18.) 641.
17 Hauszmann Alajos: A budai királyi vár Szent István terme. In: Vasárnapi Ujság, 1900. (47. évf.) 17. sz. (április 29.) 265–266., Szana Tamás: A Szent István-terem királyképei. In: Vasárnapi Ujság, 1900. (47. évf.) 16. sz. (április 22.) 245–247. A festmény: olaj, vászon, 154 × 65,5 cm. MNG, ltsz. 91.9 T. 1990-ben a Nemzeti Múzeumból került át a Nemzeti Galériába, szakadásokkal, felső részén jelentős hiányokkal. Restaurálása után jelenleg letét az Igazságügyi Minisztériumban. Roskovics művészetének és a Szent István terem dekorációs programjának legújabb feldolgozása: Gassama-Szabó Bernadett: Roskovics Ignác – Egy méltatlanul elfeledett festő legkiemelkedőbb munkái. In: Omnis creatura significans. Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára. Budapest, 2009. 279–282.
18 A Gyulára készült képet az Erkel Ferenc Múzeum őrzi. Köszönöm Kaján Mariannának, hogy felhívta figyelmemet a festményre. A másik festmény fotóját az MNG Adattára őrzi, „(újvidéki?)” megjelöléssel. Ltsz. 22130/1984.
19 Példányai: MNM TF, ltsz. 76.445; 82.994.
20 Az eredeti fotó példányai: ÖNB, Bécs, ltsz. Pf 6639 E 70/1-2. Az új datálásról lásd: Borovi 2012. i. m. 121-122.
21 A képeslapok egyike: MNM TKCs, 56.1229.
22 Képét lásd: Vasárnapi Ujság, 1902. (49. évf.) 41. sz. (október 12.) 670. A zászlót sokáig eltűntnek hitték, 2010-ben a kolozsvári Történelmi Múzeum (Muzeul National de Istorie a Transilvaniei) raktárában találták meg. 2011-ben A szervezett természetjárás története Erdélyben című kiállításon, Marosvásárhelyen mutatták be. Tóthpál Tamás: Erzsébet királyné emlékét a kolozsvári EKE kiemelten támogatta. http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/61371;jsessionid
=74403D734FA7AB7BF10A379E1B788CD3 Köszönöm Németh Andrásné Farkas Gabriellának, hogy a cikkre felhívta figyelmemet.
23 N. N.: Erzsébet királyné arcképei. In: Vasánapi Ujság, 1899. (46. évf.) 19. sz. (május 7.) 317. A képek reprodukciói az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum tulajdonában is megtalálhatóak voltak. Szalay Imre: Az Erzsébet Királyné Emlékmuzeum. Budapest, 1908(2). 43.
24 A Ferenczy Idának festett portrén látható ruhával kapcsolatos dokumentumokról: Simon V. Péter: Három nemzedék ereklyetárgyai a Magyar Nemzeti Múzeumban (1823–1875). Budapest, 1988. Kat. 62. (téves információkkal), Légrády Eszter: Felajánlom a múzeumnak. In: Népszava, 1964. május 1. A Sztáray Irmának festett képen ábrázolt ruháról lásd: N. N.: Erzsébet királyné új arcképe. Benczúr Gyula festménye. In: Vasárnapi Ujság, 1900. (47. évf.) 51. sz. (december 23.) 853.
25 Műcsarnok, 1898. 1. évf. 14. sz. 123.
26 Ferenc József levele Katharina Schratt-nak, Buda, 1899. október 23. Idézi Brigitte Hamann (Szerk.): Kedves, jó barátném!, Ferenc József levelei Schratt Katalinhoz. Budapest, 2000. 112/113. Az eredeti szöveg: „Dasselbe ist sehr gelungen und jederfalls das beste Portrait, welches von der Kaiserin gemalt wurde. Es ist ein wunderschönes Bild, die Gestalt vorzüglich und auch das in jugendlicherem Alter gedachte Gesicht ähnlich und mit sehr angenehmem Ausdruckte…” Idézi Bourgoing, Jean de (Hrsg.): Briefe Kaiser Franz Josephs an Frau Katharina Schratt. Wien-München, 1964. 317.
27 Olaj, vászon, 142×92,5 cm, jelezve jobbra lent: Benczúr Gyula, hátul a vásznon: Elisabetha Impr. Austr. et Reg. Hung. MNM TKCs, ltsz.: 1861. Bellák Gábor: A reprezentáció típusai Benczúr portréfestészetében. Doktori disszertáció. Budapest, 2003. Kat. 144.
28 Példánya: MNM TF, ltsz. 55-1933.
29 N. N.: Erzsébet királyné új arcképe. In: Vasárnapi Ujság, 1900. (47. évf.) 51. sz. (december 23.) 853.
30 Bellák 2003. i. m. Kat 152. A portré korabeli fotóreprodukciókról ismert (MNM TF ltsz. 4074/1958 Fk; MNG Adattár és Festészeti Osztály) illetve a Vasárnapi Ujságban megjelent reprodukció alapján azonosítható. Vasárnapi Ujság, 1900. (47. évf.) 51. sz. (december 23.) 853.
31 U. o.
32 Olaj, vászon, 138×94 cm. Regensburg, Thurn und Taxis Kunstsammlungen, ltsz. St. E. 492. Michael Henker – Peter Wolf – Evamaria Brockhoff (Hrsg.): Bavaria – Germania – Europa. Geschichte auf Bayerisch. Haus der Bayerischen Geschichte, Augsburg, 2000. Kat. 6.48. A katalógus nem említ szignót, de valószínűleg ez, vagy a képnek a Ferenczy Ida részére festett Erzsébet-portréval való rokonsága lehetett az attribúció alapja. Azt, hogy a Sztáray grófnőnek festett kép másodpéldányáról van szó, ekkor nem fedezték fel.
33 A képek korabeli fotóreprodukciói a Történeti Fényképtárban: ltsz. 1133–1933, 1430/1952 illetve 1431/1952 Fk.
34 Kaiserhaus und Ballspenden, 1999. 04. 08, Kat. 156. A portrét jelenleg a Kaiser Franz Joseph Hutmuseum őrzi a bécsi Piaristenkellerben.
35 Félalakos ceruzavázlat fotóreprodukciója: ÖNB, Bécs, ltsz. Pf 6639 E 108. Egészalakos szénrajz reprodukciói: ÖNB, Bécs, ltsz. Pf 6639 E 103 E a-b, c, e. A festett tanulmányt csak régebbi publikációból ismerjük. Gertrude Aretz: Kaiserin Elisabeth von Österreich in zweihundert Bildern. Wien, 1938. 179. tábla.
36 A Műcsarnok szerint az egyik kép Erzsébetet 45 éves korában (tehát 1883-ban) ábrázolja, de a cikkíró azt is hozzáteszi, hogy „mint utolsó éveiben mindig [azaz 1889, Rudolf trónörökös öngyilkossága után – B. D.], a képen is fekete ruhát visel”. Műcsarnok, 1899. 2. évf. 3. szám, 41. A másik képről, ugyancsak a Műcsarnokban, azt olvashatjuk, hogy az körülbelül 35 éves korában [azaz 1873 körül] fogja Erzsébetet ábrázolni, így haját kell majd átalakítani, a ruha [90-es évek] viszont változatlan marad. Műcsarnok, 1899. 2. évf. 208.
37 Műcsarnok, 1899. 2. évf. 3. sz. 41.
38 A Szalon Ujság 1902-es, a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt bemutató képriportjában a nagy szalont ábrázoló fotón a zongora tetején ott látjuk az egyik portré bekeretezett reprodukcióját. Szalon Ujság, 1902. 7. évf. 16. sz. 7.
39 A kép az Erzsébet Királyné Emlékmúzeumból került a Nemzeti Múzeumba. Olaj, vászon, 211×106 cm, MNM TKCs, ltsz. 1869. Az emlékmúzeum 1913-as katalógusában még nem szerepel. A múzeum későbbi gyarapodásáról nem maradt fenn pontos jegyzék.40 ARETZ 1938. i. m. 197. tábla.
41 A kép lappang. Egykorú színezett fotója az Erzsébet Királyné Emlékmúzeumból került vissza a Nemzeti Múzeumba. SZALAY 1908. i. m. 19. MNM TF ltsz. 384/1957 Fk.
42 Koppaynak egy további Erzsébet-portréja, egy pasztell mellkép a Dorotheum 2003-as Kaiserhaus-aukcióján szerepelt. Pasztell, karton, 98× 70 cm, kat. 299.
43 ÖNB, Bécs, ltsz. Pf 13.237 : C (4)
44 A kép Benczúr műveinek jegyzékében, az 1921-es Benczúr-kiállítás katalógusában, és ennek nyomán Bellák Gábor portrékatalógusában 1906-os dátummal szerepel. Bellák 2003. i. m. Kat. 178. Zavarba ejtő így a tény, hogy a kép szerepel – ráadásul keret nélkül – a Vasárnapi Ujság 1909-es, Benczúr műtermét bemutató képriportjának egyik fotóján. Vasárnapi Ujság, 1909. (56. évf.) 17. sz. (április 25.) 347. A műteremben látható festmények, így a herceg Esterházy Miklósné Cziráky Margitot kisfiával ábrázoló, 1908-as egészalakos portré (Bellák 2003. i. m. Kat. 190.) illetve Liechtenstein János herceg 1909-re datálható portréja (Bellák 2003. i. m. Kat. 197.) egyértelműen a megjelenés évére teszi a fotósorozatot. Bellák Gábor szíves szóbeli közlése. A kép 1909-es datálását erősíti, hogy a TF Koller utódai által készített fotóreprodukcióján is 1909-es szárazbélyegző látható. MNM TF, ltsz. 1428/1952 Fk. A festmény valószínűleg a II. világháború során a Nemzeti Casinóban semmisült meg. A legutolsó információ róla az, hogy – egy képeslap tanúsága szerint – 1935-ben Schönbrunnban, a Ferenc József kiállításon szerepelt.
45 Hessische Hausstiftung , Schloss Friedrichshof, Kronberg.
46 Félalakos példánya: Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, ltsz. 76.35. Egész alak: ltsz. 246/1999.
47 Azt Aigner Sándor által tervezett templom az Üllői út 75. és 77. számú telkén épült fel 1904 és 1908 között. Felszentelésére 1908. szeptember 8-án került sor. N. N.: Az örökimádás temploma. In: Vasárnapi Ujság, 1908. (55. évf.) 38. sz. (szeptember 20.) 761–762. A szobor már 1907-ben kész volt, a templom elkészültéig ideiglenesen a Nemzeti Múzeumban állították fel. Sárosi Bella: Erzsébet-szobrok. In: Vasárnapi Ujság, 1907. (54. évf.) 47. sz. (november 24.) 943–944.
48 A szobor Erzsébet egykori udvari környezetének tagjai: Nopcsa Ferenc, Ferenczy Ida és Festetics Mária ajándékaként került „örök hálájuk és legmélyebb hódolatuk jeléül” a templomba. A jellemző, magyaros öltözetű típustól való eltérését valószínűleg ez magyarázza. A szobor életnagyságú gipszöntvénye az 1908. január 15-én megnyitott Erzsébet Királyné Emlékmúzeumban volt kiállítva. N. N.: Az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum. In: Vasárnapi Ujság, 1907. (54. évf.) 48. sz. (december 1.) 957–958. Egy további példány ma a bécsi Hofburgban látható. A márványszobrot 1949-ben a templomból a szomszédos lelkigyakorlatos házba vitték át, melyet 1956-ban súlyos találatok értek; a szobor összetört. Egykori építészeti keretét utóbb mellékoltárrá alakították. Prohászka László: Szoborhistóriák. Budapest, 2004. 48.
49 A festmény elpusztult. Bővebben lásd: Bellák 2003. i. m. Kat. 188., 113–116.
50 A figurához készült fejtanulmány egykorú reprodukciója az MNG Adattárában. Ltsz. 24245-19.