A MOHOLY-NAGY MŰVÉSZETI EGYETEM FOTOGRÁFIA SZAKOS VÉGZŐS HALLGATÓI

Idén kilenc hallgató diplomázott a MOME fotó szakán, s a korábbi évekhez hasonlóan, többen már a hazai kortársművészeti élet aktív szereplői, számos kiállítással és szakmai elismeréssel a hátuk mögött; de többek neve a két évvel ezelőtti BA záró-kiállításról is ismerős lehet. A most született diplomamunkák a kisgyermekes kortól az időskorig, a bennünk vagy körülöttünk élő emlékek szűrőjén át dolgozzák fel a szubjektum és a külvilág ambivalens kapcsolatát.
A snapshotok könnyed hangulatának megidézésével készítette Hermann Ildi Lányaink elnevezésű diplomamunkáját, melyben a kisgyermekes lét mindennapjaiból elevenednek meg pillanatok. A szubjektív dokumentarizmus és a családi képek viszonyával foglalkozó sorozatában az önfeledten pózoló királylány, tornász képét egy-egy titokban elkapott fotó, valamint a kádban ázó nadrág körül mászó műanyag állatok vagy a fogas mellett álló csontváz abszurd csendéletei egészítik ki, felerősítve a gyermeki világ szürrealitását, amely számukra természetes módon a hétköznapokra is kiterjed. A fakó kafferbivaly-tabló előtt pózoló kislány képe e két világ találkozásának lenyomata. Hermann Ildi kimerevíti azokat a momentumokat, melyek élesen beivódnak a szülő – vagy felnőtt – emlékezetébe, s amelyek fényképezőgép nélkül is rögzülnek bennünk. Narratíva nélkül áll össze egy képpé a sorozat, amit a pózoló „modellek” fesztelensége, esetlensége tesz élővé, az abszurd képi világot természetessé. Hermann Ildi szubjektív dokumentarizmusa a vakuk használata által válik hitelessé, ugyanakkor el is távolít az adott pillanattól. Fotói sorozatként és szuverén képekként is értelmezhetőek, de – ahogyan a diplomakiállítás mozaikszerű installálása is sugallta – tekinthetünk rá egy alkotásként, melyben a hétköznapok portréja rajzolódik ki.
Oravecz Éva korábbi, Kapcsolataim sorozatán a saját generációjára jellemző szabados, provokatív életmód snapshot jellegű fotókon jelent meg (lásd: Fotóművészet 2010/3). Diplomamunkája is az emberi kapcsolatok és életkorok sajátosságainak rögzítésére vállalkozott. A tinédzserek ellentmondásos világát, ezt a testi és identitási változásokkal terhelt időszakot a fiatalok társadalommal és kortársaikkal való viszonyában vizsgálja, a köztük lévő kapcsolatok milyenségére koncentrálva. Nem dokumentarista igénnyel lép fel, sokkal inkább egy megértő, szubjektív attitűd jellemzi viszonyulását a témához és a modelljeihez, akikről az egymáshoz való ambivalens kapcsolatok ábrázolásával és a korszak törékenységének hangsúlyozásával igyekszik a beállított képek által korképet rajzolni. A fotókon az arcok, gesztusok dominálnak, melyek a szereplők bizonytalanságát, sérülékenységét igyekeznek kiemelni: hol meztelenséggel, hol az összebújás motívumával nyomatékosítva. A tinédzserek kortársaikhoz való viszonya az elsődleges tájékozódási pont, s remek érzékkel a sorozat hangsúlya is ezen van, ugyanakkor erőteljes a korszakról bennünk élő sztereotípiák megjelenése. A Teenager sorozaton belül a gyakori léptékváltások miatt is hiányzik a vizuális egység, s a fiatalok képei inkább különálló világok egymás mellé sorolásaként jelennek meg előttünk.
Az Ív & Candie alkotópáros jellegzetes világa elevenedik meg Ív, azaz Szombat Éva diplomamunkáján. A közös munkára jellemző szubjektív, ironikus hangnem és a saját közegük problémáit, élethelyzeteit bemutató attitűd A fiók elnevezésű installációjában is hangsúlyos, ugyanakkor, a fókuszt szűkítve, most a férfiak kerültek a középpontba. Szombat Éva gondolkozásmódbeli különbségek és sztereotípiák mentén vizsgálja környezetét, erre utal a „kocka” pavilonban kialakított installáció, ahová negatív obeliszket formázó aranyszínű bejáraton át jutunk. Míg kívül szögletes és letisztult forma, belül buja és kusza kapcsolati hálók világa fogad, ahol a fotók négy főbb egységre különülnek el. Egy hatalmas banán-képes falra emblematikus jelenetek kerültek, vele szemben megfigyelései kaptak helyet: snapshot jellegű képek sokasága vizuális jegyzetként rögzíti az erősebbik nem hétköznapi viselkedését az önfeledt szórakozásától a férfivécében való pózolásig. Egy másik falra kerültek a hatalmi víziókat, maszkulin szerepeket megjelenítő felvételek a világot hódító hőstől a nyakkendős karrieristáig. Külön egység a férfitípusokat megtestesítő személyiségfotók, melyeken a modellek a rájuk legjellemzőbb módon lettek megörökítve, a vizuális hatást erősítve, általuk választott keretben, amely változatos skálán mozog a blondeltől a poszter formátumig. Az installáció közepén kis rózsaszín asztalka, üvege alatt az alkotó apja, mintegy a sorozat, illetve az alkotó férfiakhoz való viszonyulásának kulcsaként. Szombat Éva a társadalmi kliséket választotta kiindulópontjául, de őszinte, hiteles képpé sikerült formálnia a környezete önkéntelen adatközlő alanyaitól összegyűjtött impulzusokat.
Gyurkovics Anna érdeklődése nem távolodott el a korábbi Neológia sorozata (Fotóművészet 2010/3) vallás és személyes környezet kapcsolatától, ahol a zsidó és keresztény szimbólumok, szokások ütköztetését mutatta be. Személyes, családi történet feldolgozására, bemutatására vállalkozott a Papa, melynek középpontjában egy idős házaspár, illetve egy idős férfi áll: az alkotó nagyapja. A fotós, ahogyan korábbi sorozatán sem, itt sincs jelen a fotókon, s képi eszközeit is redukálta. Míg a Neológia sorozatban számos kellék segítségével érzékeltette a vallások hétköznapi együttélése indukálta paradox helyzetet, diplomasorozatánál inkább a képi elemek számának csökkentésével alakította a környezetet: a falról leszedett képek vagy a tányérokról hiányzó étel is mutatja, hogy nem csak a dokumentarizmus volt a cél, hanem a beállított jelenetek által egy családi puzzle darabjainak összerakása, mely narratíva nélküli történetté formálódik. A kilenc képből álló sorozaton egy idős házaspár otthona, mindennapi élete jelenik meg szép tónusú terekben, leplezetlen őszinteséggel, miközben az alkotó jelen-nem-léte is éppoly hangsúlyos. Gyurkovics Anna kiemelt figyelmet fordított egyes gesztusok vagy mozdulatok (eltakart arc, leszegett fej, különböző arckifejezések) bemutatására, melyeket a finom fényhasználat és kontrasztok még inkább kiemelnek, erősítve a sorozat lírai, sallangmentes hangulatát.
Kékesi Donát Doll’s Whisper című diplomamunkája, egy hét képből álló fotográfiai sorozat és a hozzá kapcsolódó rövidfilm középpontjában egy játékbaba áll, a „gyermeki potencialitás szimbóluma”. A mozgóképes megoldásokkal létrejött sorozat, intenciója szerint, egy fiktív családi történet. A narratíva azonban nehezen bontakozik ki, a képeket inkább a szereplők személye és a rendkívül kidolgozott vizuális összkép fűzi össze. A nagy részletgazdagságú, profin bevilágított képek közötti kronológiát megtalálni nem könnyű feladat. A neves színészekből álló szereplők ugyan összekötik a képet, és a film ismerete nélkül is sugallnak egyfajta narrációt, ugyanakkor statikus alakjuk vagy a képek központi figurájaként megjelenő élettelen baba a gyermeki lét szimbóluma helyett inkább csak üres frázis. A képeket külön alkotásként és nem egy erőltetett narratíva által összekötve vizsgálva, a fiktív és a valós lét, tér közötti viszony ellentmondásos képe rajzolódik ki. A sorozat felvételei közül a teraszajtónál leselkedő férfi vagy a gázolás pillanatát megörökítő jelenet kompozíciójában, vizuális kidolgozottságában erősebb a többinél, s önmagukban is megállják a helyüket. A minden részletre kiterjedő látványvilágban szinte elveszik a szemünk, ugyanakkor a sajátos időtlenítő atmoszféra erősen idézi az amerikai Gregory Crewdson Twilight vagy Untitled sorozatának képi világát és kompozícióit. Míg Crewdson az amerikai kisvárosi élet neurotikus világába kalauzol, Kékesi képein inkább egy pátosszal teli világba lépünk, ahol a cinematikus atmoszféra a képek fő témája, s a feszültség vagy dráma helyét a hatásvadász mesterkéltség veszi át.
Szent-Iványi Réka Emlék perspektívák sorozata a valóság és a képzelet, a jelen és a múlt összekapcsolásával foglalkozik: az alkotó saját emlékekből kiindulva a nosztalgia szűrőjén át köti össze az idősíkokat. A klasszikus hangulatú enteriőrökbe helyezett fiatal nőalakok vagy idősebb férfi alakja egyszerre tűnnek egy pillanat kimerevített képének és időtlenített emlékfoszlányoknak, melyek erősen beivódtak emlékezetünkbe. A képek vizuális egysége a domináns enteriőröknek és meleg tónusoknak köszönhető, melyek a szereplőkhöz való bensőséges viszonyt is sugallnak. Az ágy alatt fekvő meztelen lányt ábrázoló kép enigmatikussága a sorozat értelmezését a megélt múlt feldolgozásától általánosabb emberi élethelyzetek, emóciók és a kimondatlan érzelmek tudatalatti továbbélésének vizuális leképezése felé irányítják.
A kollektív és személyes tér változásával foglalkozik Klima Gábor diplomamunkája, a természet és a mesterséges környezet ütközésének kimerevített képeiben. Az Elveszett paradicsom ugyanakkor egy status quo rögzítése. A lakótelep a szocialista paradicsom megtestesítője volt, most azonban az egyre sűrűbb növényzettel körbenőtt épületek az ember és a természet közötti szimbiotikus kapcsolat zavaró tényezőjeként jelennek meg. Az ideális emberközösség megvalósításának kísérleteiként életre hívott panelek a születéstől a halálig kényelmes életet, minden élethelyzetre megoldást ígértek. Az egykor egyhangú, szürke panelkörnyezet az évtizedek alatt kizöldült, s a közösségi eszményt megtestesítő szocialista szimbólumok a sok évtizedes emberi beavatkozás után a visszaálló természeti rendet hirdetik. Zavaró elemként, szinte díszletszerűen jelentkeznek a panelházak hatalmas tömbjei, mintha a természet is fellázadt volna a rá erőltetett egyenházak tömegétől, valamint a kortól, amelyben születettek. Állásfoglalásként is értelmezhető az alkotó részéről a képek komponálása: az előtérben a romantikusan burjánzó természet, a háttérben az idillt megtörő, oda nem illő panelházak formája. Az ember és a környezet kapcsolata, a kollektív és a személyes tér viszonya tárul fel Klíma Gábor fotósorozatában, ám az ember által „újra megtalált Paradicsom” képe inkább utópia, mintsem valóság.
Szabó Péter Zoltán (Pettendi Szabó Péter) portrésorozata Glasgow és Csepel külvárosi vendéglátó helyiségeiben készült, a szociológiailag és társadalmilag hasonló helyet elfoglaló Cabin Bar, illetve a Kapufa sörözőben. A különböző helyszíneken kivitelezett portrésorozat vizuális egységét a beállítások hasonlósága és a földrajzi távolságot leküzdő környezeti párhuzam adja. A hangsúlyos motívumként megjelenő tükör alkalmazásával a képek modelljei mellett miliőjük is megjelenik, akárcsak a fotós személye vagy a jelenlétét sejtető vaku. Az embereket saját környezetükben ábrázolja, s az ahhoz való viszonyulásuk, azonosulásuk foglalkoztatja. A modellek bevilágítása és a képek komponálása sugallja, hogy nem snapshot képekkel van dolgunk, hanem gondosan megtervezett és kivitelezett fotókkal, amelyek erejét fesztelen, spontán hangulatuk adja.
A folyamatosan formálódó Pseudo Race group, azaz a P.R. művészcsoport humoros, ironikus akciókkal reagál aktuális szociális problémákra, társadalmi tradíciókra, a nyilvános, közösségi terek határaival játszva. Egyik alapító tagja Hódi Csilla, akinek a P.Ö.Cs. (Praktikus Önvédelem Csillával) elnevezésű diplomamunkája az egyén és társadalom viszonyának szellemes kifigurázása. Installációba rendezett képei egyaránt szolgálnak tanáccsal a táplálkozás (hogyan készítsünk parlagfűből salátát), a testmozgás (önvédelmi praktikák) az öltözködés (push up tértartó) vagy a magánszféra határainak ki- és beterjesztésére. Az élet minden szegmensére kiterjedő, sok esetben szöveggel ellátott tanácsai, a közösségi tér és intim tér viszonyának kifordításával állít nekünk tükörképet, humorral (Feminista körömlakk, Trikolor koton) és cinikus kritikával reflektálva a minket körülvevő világra. A képek, ötletek kidolgozottsága nem egészen egységes, ugyanakkor a széles skálán mozgó témaválasztása kaleidoszkopikus játékká fűzi szubjektív tanácsainak halmazát. A reflexió, a személyes attitűd nála is hangsúlyos, akár a többi végzős hallgató diplomamunkájában. A mondanivalójuk kifejezéséhez választott szubjektív dokumentarizmus vajon trendnek vagy korszellemnek tekintendő? A tényszerűséget felváltó személyes képalkotás attitűdje a világhoz fűződő viszony változása mellett azonban egy generáció markáns szemléletmódját is tükrözi.
Somosi Rita