ART COLOGNE, 2012

Rég feledésbe merültek már azok az idők, amikor a fotográfiának azért kellett küzdenie, hogy bebocsátást nyerjen a múzeumi kiállításokra. Németországban a meghatározó fordulatot az 1893-ban, Hamburgban megrendezett Internationale Ausstellung von Amateur-Photographien (Amatőr fényképek első nemzetközi kiállítása) jelentette. A kezdeményező Alfred Lichtwark, a hamburgi Kunsthalle akkori igazgatója volt.

Az Art Cologne-on már régóta biztos helye van a fotográfiának, s a többi művészetekkel egyenrangú pontja megannyi galéria programjának. Azt az ötletet, hogy a vásáron a fotógalériák különálló egységként jelenjenek meg, évekkel ezelőtt még elvetették. Sok galeristának nem tetszett ez a külön státusz, mert másodrangúnak érezték magukat, mint valami „macskaasztalnál”. Valójában sokkal kevesebb tiszta fotográfiával lehet azóta találkozni, többek között hiányzik a wiesbadeni photonet, a párizsi Esther Woerdehoff és a Sage, a müncheni Galerie f5,6 vagy a kölni Priska Pasquer. Ennek az lehet az oka, hogy a Paris Photo mellett ma már több más fotóvásár is létezik, és a művészeti vásárokat is egyre nagyobb számban rendezik meg. Kereken 200 nemzetközi galéria, közöttük két budapesti – a Dovin és a Kisterem/Valkó Margit Galéria –, különféle intézmények, valamint 33, a NADA (New Art Dealers Alliance, Új Műtárgykereskedők Szövetsége) által összefogott fiatal galéria alkották az idei 46. Kölni Nemzetközi Művészeti Vásár kiállítóit.

Az első vásárt 1967. szeptember 13–17. között rendezték meg a Gürzenich nevű, középkori jellegű tánc- és áruházban. A két ötletadó galerista, Hein Stünke és Rudolf Zwirner kezdeményezését többé-kevésbé a kényszer szülte. A háború utáni években a művészeti szcéna és a műkereskedelem is megélénkült, a német műkereskedőknek mégsem ment jól az üzlet. Először Párizs, majd New York lett a művészeti élet új centruma. Stünke és Zwirner viszont új művészeti központot szeretett volna létrehozni a Rajna-vidéken, hogy fiatal német alkotókat támogathassanak, és bekapcsolják őket a nemzetközi műkereskedelem vérkeringésébe. A régió, amely egykor meghatározó ipari központnak számított, a környező Benelux államokkal együtt tőkeerős hátteret jelentett, valamint nagyszámú gyűjtővel kecsegtetett. Az akkori rekord nagyságú, egymillió márkás forgalom is jól mutatja, hogy nem tévedtek. (Abban az időben egy új Volkswagen Bogár 5150 márkába került). Ilyen átütő erejű sikerről nem is mertek álmodni a kezdeményezők, és arra sem gondoltak, hogy ötletük korszakos jelentőségűvé válik majd a nemzetközi művészeti élet történetében.

Az idei vásár befejeződését követően a galeristák és a látogatók is elégedettnek tűntek, az eladások jól sikerültek, a légkör pedig barátságos és oldott volt. Néhány év óta először ismét szerepelt az immár New York-i központú Zwirner Galéria és különösen magas árat, három millió dollárt kapott George Baselitz A katona című képéért. Ugyanez a galéria képviselte a vásáron a vakufénnyel megvilágított utcai jeleneteiről ismert fotográfust, Philip-Lorca di Corciát.

Daniel Hug, az Art Cologne igazgatója számára politikája visszaigazolását jelentette az idei vásár sikeres lebonyolítása, amelynek lényege, hogy a színvonalat tovább emelje a jobb áttekinthetőséggel és a minőségre összpontosító kínálattal. Elmondta, hogy az Art Cologne következetesen viszi tovább eddigi törekvését, és tovább bővíti kínálatát minőségi és nemzetközi vonatkozásokban is, és úgy vélte, hogy a 46. Art Cologne-nyal a jó irányt választották.

A vásár legtöbbször kiállított művésze között három fotográfus is szerepelt az art.facts.net szerint: Andreas Gursky, Thomas Struth és Thomas Demand. A tendenciát jól tükrözi e három név. A középpontban a düsseldorfi Becher-iskola állt. Figyelemre méltó csak az volt, hogy Gurskyt és Demand-t is ugyanaz a galéria képviselte, a Sprüth Magers, amelyik Cindy Sherman és Stephen Shore képeit is eladásra kínálja. A szakmai berkekben gyakran csak Strufskynak nevezett trió (Struth, Ruff és Gursky) mellett egykori tanáruk és felesége, Bernd és Hilla Becher művei is jelen voltak. A berlini Galerie Springer & Winckler standján függtek a lehető legsemlegesebb, a különféle hatásokat nélkülöző fény legfőbb képviselőinek képei, Hirosi Szugimoto, a fény költőjének munkái közvetlen közelében. Ez az, ami egy vásárt izgalmassá, de megerőltetővé is tesz. A legkülönfélébb művekkel találkozni lépten-nyomon, és mindezt egyetlen galéria kínálatában. A Becher házaspár legidősebb tanítványát, Candida Höfert Ben Braun képviselte, a kölni születésű Boris Beckert a kölni Holtmann, míg Axel Hüttét a svájci Patricia Low, illetve Wilma Tolksdorf. Már a következő generáció is bevonult a kiállítási csarnokba, például a Baukunst galériánál Christian Gieraths a mumbaii sorozatának egyik képével, aki többek között Thomas Ruff tanítványa is volt. A szintén Ruff-tanítvány Juergen Staack a 23 „új felfedezett” egyikeként saját kiállítóhelyet kapott. Ő már diákként arra az elhatározásra jutott, hogy többé nem elegendő, ha valaki egyszerűen képet csinál, „mindazok után, amit teherként a médiumra róttak olyanok, mint Ruff, Gursky, Struth.” Munkáiba bevonja az írást, a nyelvet, a hangokat és a cselekvést is. Az Art Cologne-ra egy Pekingben, írásjelekkel teleszórt falakról készült művet hozott. A jelek telefonszámok, amelyekkel különféle emberek kínálják szolgálataikat, egyfajta fekete táblán. Mivel ez tilos, a jeleket állandóan átfestik, ebből fakadóan egy sajátos kollázs jön létre. Akárcsak tanára, Ruff vagy Becherék, ő is a legendás Konrad Fischer Galériában állít ki, amely a siegeni Ruth Nohl után elsőként mutatott be Becher-műveket egy olyan korszakban, amikor egy szűk körtől eltekintve, még senki nem mutatott érdeklődést a munkájuk iránt.

Más neves művészek is képviseltették magukat a vásáron, mint Gilbert és George, Katharina Sieverding, Daniel Buetti, Michael Wesely, Anna és Bernhard Blume, Mike és Doug Starn. A stockholmi Wetterling Galéria öt éve jelentkezik Nathalia Edenmont képeivel. Az Ukrajnában született művészt a szépség foglalkoztatja, de annak brutális változata, amint azt saját sérülésein, illetve a női sebeken keresztül közvetlenül megmutatja, például a Forbidden Fruit (Tiltott gyümölcs) című munkában. Más képein, mint a „Can’t Let Go” (Nem engedhetem el) címűben, rejtett rémület bujkál. A kedves hangulatú kollázs pillangószárnyakból áll. Halott állatok jelentik a médiumot, amiért gyakran igen ellenségesen tekintenek rá. A szépség önmaga sosem téma számára, mindig csak annak ellentmondásossága.

Lehetett rá számítani, hogy a mönchengladbachi Löhrl Galéria legalább egy munkát magával hoz Anett Stuth-tól, aki kollázsszerű képeihez részben a saját életéből, részben pedig a művészettörténetből merít. A Gefangenschaft und Freiheit (Fogság és szabadság) című képen például Eadweard Muybridge, Carl Gustav Carus, valamint Jean-Baptiste Oudry képeinek idézetei vehetők ki. A művészre jellemző, hogy a térre és az időre, a költészetre és az igazságra, a valóságra és az illúzióra, a látszatra és a létre vonatkozó kérdéseket tesz fel. A képben pedig a fogság és a szabadság egymáshoz való viszonyát tanulmányozza.

A kölni Thomas Zander idén már kilencedik alkalommal vett részt a vásáron, idén egyedüli kortárs fotógalériaként. Gyűjteményéből többek között az amerikai Lewis Baltz – akinek Bonnban rendezték első németországi retrospektív kiállítását –, Mitch Epstein, Lee Friedlander, Andrea Geyer, Trevor Paglen, Larry Sultan munkáit hozta el. A két másik fotógaléria a történeti és klasszikus modernizmus képviselőit állította ki; a berlini Berinson például Ilse Bing, Jacques Henri Lartigue, Edmund Kesting és Albert Renger-Patzsch műveit. Szintén kilencedik alkalommal volt jelen a bécsi Faber, amely a piktorialista Heinrich Kühn és Rudolf Koppitz, a cseh František Drtikol és Josef Sudek, továbbá Otto Steinert és Edward Weston képeivel szerepelt. „Itt a Rajna-vidéken jó kapcsolataim vannak, és a folytonosság is nagyon fontos számomra. Jövőre is biztosan itt leszek” – mondta a galéria képviselője. A Faber a vásár egyik fénypontjaként August Sander egy portrésorozatát, egy összesen 70 felvételből álló ciklusát kínálta megvételre, 2,8 millió euróért.

Ezen kívül még két érdekes és eddig kevésbé ismert tehetséget is fel lehetett fedezni, akik megérdemlik, hogy részletesen ismertessék őket. Egyikük a Mirko Mayer galériája által képviselt új felfedezett, Dan Dubowitz, illetve a Quest divatmagazin és a sudendorfi Kaune Galéria Három fiú Pasadenából című prezentációjában bemutatott fotósok.

Feltétlenül megemlítendő, hogy a vásár díját Anny De Deckernek ítélték oda, aki a hatvanas években a férjével, Bernd Lohausszal vezette a Wide White Space nevű, antwerpeni avantgárd galériát. „Az első helyiségben felmondtak nekünk, mert a kandallóban ott találták Beuys zsírját. Akkor átköltöztünk a szomszéd házba, annak volt egy hajó formájú erkélye” – mesélik. Ezzel a hajóval mint egyfajta Noé bárkájával és fedélzetén művészeikkel – Beuys-szal, Broodthaers-rel, Christóval, Naumannal, Panamarenkóval, Penckkel – behajóztak a művészvilág tengerére, ahol maradandó nyomokat hagytak maguk után, miközben kiváló művészeket támogattak abban az időszakban, amikor azok még teljesen jelentéktelennek számítottak.

Nyaralás, Boldog idő – Dan Dubowitz fotográfiái

Tengerpart, nap, strand – az ilyen képeket sokan Olaszországhoz kötik. A Mirko Mayer kölni galériájának fiatal tehetségeket bemutató részében kiállított Dan Dubowitz angol fotográfus Fascismo Abbandonato (Elhagyatott fasizmus) című anyagán a Mussolini-korszak gyermektáborainak romjai láthatók. A morbid épületekről ragyogó napfényben készített felvételek a pihenésről szólnak, de egyben a gyerekek politikai indoktrinációjáról is. Itt napoztak, itt fürödtek a gyerekek, de itt tanulták meg a menetelést és a zászlólengetést is. Mennyi ember lelke sérülhetett a fasiszta Olaszország gyermekparadicsomának a falai között? De a képeken nem csak bírálatról van szó, az túl kevés lenne. Az épületek egyúttal saját fénykorukról is mesélnek. Tárgyilagos megjelenésükkel figyelemre méltó tanúi egy korszaknak, amelyet a modern építészet uralt Olaszországban. Ma már elhagyatottan állnak a hatalmas szállodakomplexumok és elegáns hotelek között Rimini, Cervia, Cattolica strandjain, láthatóan elkerülve az ott nyaralók figyelmét. A genovai parton készült felvételen napimádókat, napozóágyakat és tarka napernyőket látni a romos épületek előtt.

Három fiú Pasadenából – A Helmut Newton Iskola

„Newton mindig szívesen alapított volna egy iskolát, egy igazi Newton Iskoláról álmodott, de ez különféle okokból nem jött össze”, meséli Just Loomis a sudendorfi Kaune Galéria fogadásán, aki a Quest magazinnal közösen mutatta be a vásáron a Három fiú Pasadenábólt egy kiállítás és egy pódiumbeszélgetés keretében.

Mi köze van a három, már rég nem fiatal fiúnak Newton álmához? Mark Arbeit, George Holz és Just Loomis azonos szakmával bírt, az 1980-as évektől mindhárman asszisztensei voltak Helmut Newtonnak. A három fotós együtt tanult a pasadenai Art Center College of Design-ban. Ott ismerkedtek meg Newtonnal is, akit becserkésztek, hogy megmutathassák neki a munkáikat. „Newton nagyon nyitott volt, és megengedte nekünk, hogy megfigyelhessük, miként dolgozik”, emlékszik vissza Arbeit. Ez jelentette a sokéves együttműködésük és barátságuk kezdetét.

A 2004-ben elhunyt sztárfényképész igen nagy hatással volt a három fotós életére és karrierjére, még akkor is, amikor már kialakult a saját stílusuk. Newton képi világához kétségkívül George Holz női aktjai állnak a legközelebb, nemcsak a modellválasztásában, hanem a beállításokban és a kemény kontrasztokban is. Azon kívül olyan népszerű figurákat fényképez, mint Brad Pitt vagy Madonna. Holz még jól emlékszik arra, hogy az első ügynöksége magyar volt, és 1989-ben volt egy bemutatója Budapesten. Mark Arbeit is szívesen fényképez aktot fekete-fehérben. A vásáron az Artists Atelier (A művész műterme) sorozatból mutatott be munkákat, amelyek a Párizsban fényképezett aktokat ábrázolják. „Szívesen visszamennék az iskola sötétkamrájába, hogy visszatérhessek a régi időkbe”, mondja. Just Loomis távolodott el leginkább a példaképétől. Az As We Are (Ahogy vagyunk) című dokumentumsorozata mély együttérzéssel mesél az amerikai nyugaton élő emberekről.

Az első közös kiállításhoz az ösztönzés Newton feleségétől érkezett, akik 2009-ben meghívta őket Berlinbe, hogy Newton Sumo kiállításával egy időben bemutathassák saját munkáikat is. A kölni vásárt követően a következő állomás Pasadena lesz, így teljesülhet Mark Arbeit vágya, hogy visszatérhessen az ottani sötétkamrába.

Anne Kotzan

(Pfisztner Gábor fordítása)

Az utolsó három kép teljes aláírása:

(*)Dan Dubowitz: Colonia marina PNF Genova, Chiavari, 2010

Giclée print auf Hahnemühle-Papier, kaschiert auf Alu-Dibond, 119,5x146 cm. Ed. 5 + 2 a.p. Courtesy Galerie Mirko Mayer/m-projects

(**)Anett Stuth: Gefangenschaft und Freiheit, 2011

C-Print/Diasec, 180x250 cm, Aufl.: 6 Expl. Courtesy Galerie Löhrl, Mönchengladbach

(***)Dan Dubovitz: Colonia fluviale‚ Maria Pia di Savoia, Vercelli, 2010

Giclée print auf Hahnemühle-Papier, kaschiert auf Alu-Dibond, 119,5x102 cm. Ed. 5 + 2 a.p. Courtesy Galerie Mirko Mayer/m-projects