ADALÉKOK A MAI MANÓ HÁZ VIVIAN MAIER-KIÁLLÍTÁSÁHOZ

Vivian Maier (1926–2009) életművével a nagyközönség csak a halála után ismerkedhet meg – a jelen idejű megfogalmazásmód elengedhetetlen, mivel az európai származású amerikai fotográfus története egészen friss, életművének feltárása napjainkban is zajlik. Ahogyan ez lenni szokott, képei egy szerencsés véletlennek köszönhetően bukkantak fel.

A Maier-képek felfedezője egy huszonéves chicagói fiatalember, John Maloof, aki 2007-ben, egy aukció során jutott hozzá a negatívokhoz. Nem a felvételek által közvetített látvány volt az, ami a negatívok megvásárlására ösztönözte, hanem egy kutatómunka: Maloof az idő tájt barátjával, Daniel Pogorzelskivel a Portage Park című könyvükön dolgozott, s olyan fotók után kutatott, amik Chicago északnyugati városrészét ábrázolták.

Vivian Maier fényképei végül nem kerültek be a kötetükbe, de a munka befejeztével Maloof újra elővette őket – elsősorban helytörténeti szempontból érdekelték a fotók. A képek utóéletének alakulását ekkor még John Maloof privát lelkesedése és ízlése irányította. Maier képeinek hatására ugyanis a fiatal kutató érdeklődni kezdett a város ábrázolásmódja iránt – bár mindaddig sem fotózással, sem fotótörténettel nem foglalkozott –, ellátogatott azokra a chicagói helyszínekre, melyeket a fotográfusnő az ötvenes, hatvanas években megörökített. John Maloof a vele készült interjúk szinte mindegyikében megemlíti, hogy közel egy évig tartott ez a „tanulási folyamat”, melynek során fotózást és fotótörténetet tanult, ekkorra körvonalazódott előtte, hogy a szakmában teljesen ismeretlen Vivian Maier képei fotókülönlegességek, s igyekezett megszerezni a korábbi aukción már elárverezett negatívokat is.

A Maier-történet ekkor vált igazi amerikai sikertörténetté. Maloof eleinte egy blogra töltötte fel az általa legfontosabbnak ítélt fényképeket (melyeknek azonnal hatalmas rajongótábora lett), a képek feldolgozásában, értékelésében ugyanakkor szakmai segítséghez jutott. A birtokában lévő közel 100–150 ezer (!) negatívból álló gyűjteményt (melyek között több száz előhívatlan tekercs is van) először 900-ra, majd 400 negatívra szűkítette. Jelenleg ekörül mozog a nyilvánosan is megtekinthető Maier-képek száma, mely folyamatosan változik. A válogatásban két szakember segítette; Joel Meyerowitz, a street photography egyik amerikai képviselője és Colin Westerbeck, az Art Institute of Chicago kurátora, a Bystander: A History of Street Photography című kötet (1994) társszerzője.

Két éve hivatalosan is zajlik a Maier-képek kánonba emelése, 2011 decemberében a John Maloof Collection anyagából kiállítást rendeztek a New York-i Howard Greenberg Galleryben. Az 1981-ben alapított, korábban Photokind névre hallgató galéria azon intézmények egyike, amely a street photography irányzatot a megalakulása óta következetesen képviseli. (Gyűjteményében ugyanakkor a fotótörténet legjelentősebb amerikai alkotóinak munkái is megtalálhatóak, Berenice Abbottól, Margaret Bourke-White-on vagy Robert Franken át Walker Evansig.) Vivian Maier képei William Klein, Lee Friedlander, Garry Winogrand munkáival azonos közegbe kerültek, mivel nemcsak életkora miatt, hanem szemlélet- és ábrázolásmódja révén is kortársa volt előbbieknek.

A több ezer hátrahagyott filmtekercsből és negatívból arra következtethetünk, hogy Maier élete utolsó éveiig szenvedélyesen és állandó jelleggel fotózott. 1951 és 1970 között kizárólag fekete-fehér képeket készített, Rolleiflex típusú, kétaknás fényképezőgépével, 1951–56 között New Yorkban, majd Chicagóban. Brassaihoz, Cartier-Bressonhoz, Arbushoz hasonlóan az életét az utcán, fotózással töltötte, az utca szegényeit és gazdagjait, jelentős és jelentéktelennek látszó embereit, komikus és komor pillanatait örökítette meg. Látásmódjában William Klein érzékenységét, líraiságát látjuk viszont, Winogrand szívósságát, Cartier-Bresson humorát, Kertész és Brassai kompozícióinak levegősségét, átláthatóságát. Az általa megörökített arcok olykor grimaszba fordulnak, eltorzulnak, de Maier sosem megy olyan közel alanyaihoz, mint Arbus vagy Lisette Model. Miközben közel hozza a témát, el is távolodik tőle.

Hasonló távolságtartás, kint-bent játék jellemzi az önarcképeit is, melyek a gyűjtemény tekintélyes részét képezik, mennyiségét és esztétikumát tekintve egyaránt. Az utca visszatükröződő kirakatai, a boltok lopásgátló tükrei, egy cigarettaautomata reflektáló felülete, az autók visszapillantója mind lehetőséget adott neki arra, hogy környezetével együtt megmutassa kicsit önmagát is. Belső terekben készített önarcképeiről egy nyílt tekintetű, mégis komoly és zárkózott nő tekint vissza ránk. Ha Vivian Maier képei életében kerültek volna nyilvánosságra, azt is gondolhatnánk, hogy Lee Friedlander tőle kapott inspirációt, hogy az utca emberére, tárgyaira fotózza saját árnyékát. „Heaven can wait”, mondja egy utcai plakát szövege, „Here’s a real eye opener”, olvashatjuk egy földön heverő nejlonzacskón, s ott van Maier alakjának, arcának elmaradhatatlan sziluettje. Egyes önarcképein más embereket is bevon a kompozíciójába, mégis önvallomások maradnak, így transzformálódik Maier egy ártatlan kislány vagy egy zsémbes öregasszony képébe.

A Mai Manó Házban látható kiállításhoz kapcsolódik egy újabb, a sztorit ismerve talán már nem is olyan meglepő történet… A Házhoz tartozó blogon Maier halálának évfordulójára megjelent egy rövid összeállítás, melynek hatására a képeknek itthon is ugrásszerűen megnőtt a rajongótábora. Ez késztette a Ház dolgozóit, hogy alaposabban utánanézzenek Vivian Maier életművének, s elhozzák Budapestre a munkáit. És milyen jól tették.

Barta Edit

Teljes képaláírások:

Untitled, 1956

Gelatin silver print; printed later. Image size: 12×12 inches, paper size: 20×16 inches.

Photographer’s collection stamp signed by John Maloof with date, print date, and edition number in ink on print verso

1954, New York, NY

Gelatin silver print; printed later. Image size: 12×12 inches, paper size: 20×16 inches.

Photographer’s collection stamp signed by John Maloof with date, print date, and edition number in ink on print verso

Untitled, March 1954

Gelatin silver print; printed later. Image size: 12×12 inches,

paper size: 20×16 inches. Photographer’s collection stamp signed by John Maloof with date, print date, and edition number in ink on print verso

Undated, Chicago, IL

Gelatin silver print; printed later. Image size: 12×12 inches,

paper size: 20×16 inches. Photographer’s collection stamp signed by John Maloof with date, print date, and edition number in ink on print verso

Untitled, November 8, 1955

Gelatin silver print; printed later. Image size: 12×12 inches,

paper size: 20×16 inches. Photographer’s collection stamp signed by John Maloof with date, print date, and edition number in ink on print verso

April 7, 1960, Florida

Gelatin silver print; printed later. Image size: 12×12 inches,

paper size: 20×16 inches. Photographer’s collection stamp signed by John Maloof with date, print date, and edition number in ink on print verso

Undated, New York, NY

Gelatin silver print; printed later. Image size: 12×12 inches, paper size: 20×16 inches.

Photographer’s collection stamp signed by John Maloof with date, print date, and edition number in ink on print verso

January 9, 1957, Florida

Gelatin silver print; printed later. Image size: 12×12 inches, paper size: 20×16 inches.

Photographer’s collection stamp signed by John Maloof with date, print date, and edition number in ink on print verso