FOTÓHASZNÁLAT FERENC JÓZSEF ÉS ERZSÉBET MAGYARORSZÁGI PORTRÉIN

A fotográfia, születése után alig néhány évtizeddel, az uralkodók vizuális reprezentációjának hagyományos eszközei – a festmény, a szobor és a sokszorosított grafika – mellé lépett. A fénykép, amellett, hogy önálló reprezentációs eszköz is lehetett, minden korábbinál egzaktabb támpontot jelentett azon alkotók számára – és ide tartozott a művészek jelentősebb hányada –, akiknek nem adatott meg, hogy az uralkodó személyesen üljön modellt nekik.

A megfestendő személyt ábrázoló fotó azonban az élő modell után készült portrék létrehozásának is gyakori segédeszköze volt a 19. század utolsó harmadában. Több portréfestő alkotói gyakorlatának alapvető részét képezte, hogy fotót is készíttetett modelljéről. Az ülések megkezdése előtt készített fényképek segíthettek több kompozíciós ötlet mérlegelésében; a végleges beállítás fotója lehetett az alak felrajzolásának segédeszköze vagy a kép felvázolásának segítője, de – néhány lazúros olajréteggel átfestve – akár színvázlatként is hasznosítható volt. Készülhetett fotó a modellről az ülések közben vagy után is, a kép modell nélküli befejezését segítendő. Egész alakos portré festése esetén a teljes beállítást megörökítő fotó az élő modell után festett portréfejet vagy fejtanulmányt egészíthette ki. A modellfotó valamennyi esetben megrövidítette az élő modellel való munkát.

Nem meglepő tehát, hogy modellfotókat az élő modell után festett uralkodóportrék segédeszközei között is találunk. Ezek némelyike azonban modellfotó-mivoltát ma már nem árulja el. Ennek oka nemcsak a két médiumnak a korszakban igen hasonló ábrázolási kánonja, hanem az is, hogy a modellfotók egy része önálló uralkodói portréfotóként is forgalomba került.

Tanulmányomban Ferenc József és Erzsébet magyarországi festett portréinak egy igen szűk rétegét, az élő modell után készült arcképeket vizsgálom, azt kutatva, közülük melyek létrehozásakor kerül(hetet)t sor modellfotók készíttetésére és használatára. Emellett arra keresem a választ, hogy az uralkodópár hazánkban készült fotói közül melyek esetében van szó festői munkafolyamathoz készített felvételről.

Magyarországon a király először 1868 végén állt fényképezőgép elé. A Schrecker Ignác által készített magyar egyenruhás, színezett fotót, amely a Vasárnapi Ujság szerint kitűnően sikerült és „a csinos kidolgozással is magára vonja a figyelmet”, 1869 januárjában a fotográfus műtermében, majd egy Váci utcai kirakatban tekinthette meg a pesti közönség. A képet a fényképész január 12-én nyújtotta át a királynak, s az a „legmagasabb tetszésben részesült.”1 Amint azt Farkas Zsuzsa a Fotóművészetben 2010-ben megjelent tanulmányában levéltári kutatások nyomán kimutatta, számos pesti fotográfus kérvényezte ezekben az években, hogy lefényképezhesse az uralkodót, de akkor erre kizárólag Schrecker kapott lehetőséget. A fotográfus a képek árusításának jogát is megkapta.2 A magyarországi reprezentációra alkalmas, magyar egyenruhás sorozatok azonban ekkor még jellemzően nem nálunk, hanem Angerer, illetve Rabending bécsi műtermében készültek.3

Ferenc József csak húsz évvel később, 1888-ban keresett fel újra magyarországi fotóműtermet, míg Ausztriában e két évtized alatt is rendszeresen készültek róla új felvételek. Március 6-án Koller Károly „tizenkét különböző állásban” fotografálta a királyt Harmincad utcai műtermében.4 (1. kép) Kollert korábban is alkalmazta a királyi család: többek között a gyermek Mária Valéria főhercegnőről készített fényképeket az 1870-es évek második felétől, az udvar magyarországi tartózkodásai idején.

1892-ben, a koronázás 25. évfordulója alkalmából Ferenc József ismét felkereste a műtermet, ekkor már Koller utódai, Forché Román és Gálfy István készítették a portrésorozatot. (2. kép) Erről a Vasárnapi Ujság így ír: „A felvételi terembe egyedül lépett, s mint a felvételeket készítő fényképész írja, magatartása az egyes exponálások ideje alatt csöndes, nyugodt volt, akár álló, akár ülő helyzetben.”5 A fotók sokszorosítására Forché és Gálfy engedélyt kapott az uralkodótól, és azok reprodukciói kevéssel később az illusztrált sajtóban is megjelentek. A király hiteles ábrázolásának hozzáférhetősége ezzel nagymértékben nőtt, akárcsak a lehetőség, hogy a felvételek uralkodóportrék előképéül szolgálhassanak.

A fényképezés viszonylag ritka ábrázolásainak egyike Halmi Arthur rajza a Király könyvében, a Ferenc József 40 éves uralkodói jubileumára 1898-ban megjelent díszműben. Halmi az 1888-as Koller-sorozat egyik fotója alapján rajzolta meg a király műteremben álló alakját, és azt Forché és Gálfy alakjával egészítette ki a fénykép születését megörökítő jelenetté. (3. kép)

Ferenc József az 1890-es években bizonyosan még két alkalommal keresett fel magyarországi fényképész-műtermet, ezen látogatások alkalmával azonban a Koller utódai-, illetve a Strelisky-cég Benczúr Gyula, illetve László Fülöp számára készített róla modellfotókat. Úgy tűnik azonban, hogy a művészi fotóhasználatnak az uralkodóval kapcsolatos első fontosabb magyarországi emléke nem velük, hanem a fotót mint a portréfestészet segédeszközét a korszakban talán legjobban instrumentalizáló müncheni festőfejedelemmel, Franz von Lenbachhal hozható összefüggésbe. A művész az 1873-as bécsi világkiállítás kupolacsarnoka számára festette meg Ferenc József egész alakos portréját művésztársai, Hans Makart és Arnold Böcklin közreműködésével.6 Lenbach 1872-ben Budára utazott, hogy a császárról tanulmányt készítsen.7 A festő hagyatékában fennmaradt egy, a pesti Doctor és Kozmata cég által készített, a császárt osztrák egyenruhában ábrázoló fotográfia. A fotó egy példányát a Kiscelli Múzeum is őrzi.8 (4. kép) Bár a mozdulat a fotón és a festményen több elemében is eltér, valamifajta összefüggés mindenképp valószínűsíthetőnek látszik. A festmény és a fotográfia közötti kapcsolatra már a korábbi német szakirodalom is felfigyelt, de a fényképben mindössze inspirációs forrást látott, és a cég, valamint a készítési hely jelzését nem tudta feloldani.9 Hogy a felvétel valóban a magyar fővárosban készült, azt a környezet is bizonyítja: a felvétel készítésének helye nem Doctor és Kozmata pesti műterme, hanem a budai királyi palota.

A helyszín a terem kialakításából pontosan azonosítható: a királyi lakosztályok ún. északi tükörterme. A fénykép ebből a szempontból is egészen sajátos a magyarországi Ferenc József-fotográfiák között; ahogyan abban is, hogy az uralkodó osztrák egyenruhában látható, hiszen magyarországi közszereplésein általában a közös hadsereg lovassági csapatnemének magyar hagyományokat őrző, ún. magyar egyenruhájában jelent meg. Magyarországi reprezentatív portréin is általában ezt vagy (ritkábban) a Mária Terézia által alapított Szent István rend ornátusát viseli. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy uralkodása első négy évtizedében ezzel együtt összesen két alkalommal készült róla fotográfia Magyarországon, valamilyen sajátos okot kell a kép elkészülte mögött keresnünk. Logikusnak tűnik, hogy a keletkezését Lenbach 1872- es pesti látogatásával magyarázzuk – ennek a datálásnak semmi sem mond ellent10 –, és feltételezzük, hogy a kép az ő számára készült.

Portréhoz készített modellfotók használatára a magyar festők köréből – az eddig feltárt dokumentumok alapján – leginkább Benczúr életművében találunk példát. Kizárólag fotó alapján ugyan nem vállalt portrémegbízást – leszámítva természetesen a posztumusz ábrázolásokat –, de festői gyakorlatában a fénykép segédeszközként való használata bizonyosan szerepet kapott. Egy ismeretlen grófi megrendelőjének, illetve a luxemburgi hercegnek írott levelében a modellről előzetesen készítendő fototográfiákról esik szó. „…előny lenne, ha e célból külön felvétel rendeztetnék. Az így nyert fénykép a kellő előmunkálatok eszközlését nagy mérvben előmozdítaná s az ily képnek festésével járó nehézségben könnyítene.”11 1891-ben Ferdinánd bolgár fejedelemről festett arcképét pedig a Szófiában készült vázlatok és fotók segítségével budapesti műtermében készítette el.12 „Ma nem voltam kint, öt óráig festettem, kész vagyok a fejedelem fejével. Nehéz feladat volt. Most akkor ő királyi fensége azt kívánja, fessem meg a két kezét is. (Amit szívesen meg is tennék, csak tudnám, hogyan komponálom majd a képet, s a kezek hol lesznek.) […] Holnap mit festek nem tudom még. Hétfőn a fejedelmet több beállításban fotografálják, kedden pedig, ha Isten is úgy akarja, indulás haza!”13

Arról, hogy Benczúr a királyról készült portréit is az általa készíttetett fénykép alapján vázolta fel, a kutatás eddig közvetlen forrásokkal nem rendelkezett. Kutatásaim azonban a Millenniumi hódolat14 (1909) Ferenc József-alakjával kapcsolatban néhány új, a fotóhasználatra vonatkozó összefüggést tártak fel. A festmény a millenniumi ünnepségek egyik kulcsfontosságú mozzanatát, az országgyűlés hódolatát ábrázolta a királyi pár előtt. Erre az eseményre 1896. június 8-án, az 1867-es koronázás évfordulóján került sor. Benczúr már az év őszén elkezdett foglalkozni a több, mint hetven szereplőt felsorakoztató Zeremonienbild képtervével. Az első színvázlat 1897-ben készült el, az elkövetkező három év jellemzően a tanulmányfejek megfestésének időszaka volt.15 Benczúr a királyról 1903-ban festett fejtanulmányt.16 (5. kép) A tanulmány és a végleges festmény profilból, magyar huszártábornoki díszegyenruhában ábrázolta az uralkodót. Ferenc József 1898-as, feleségéhez írt levele bizonyítja, hogy a fejtanulmányt Benczúr által készíttetett fotó előzte meg: „Tegnapelőtt 3 órakor magyar tábornoki díszegyenruhában kellett magam Koller műtermében Benczúr számára lefotóztatnom, akinek egy óriási millenniumi képet kell festenie, amely az országgyűlés hódolatát mutatja be az itteni nagyteremben.”17 Arról, hogy a király március 1-jén felkereste a Koller utódai-műtermet, a korabeli sajtó is beszámolt; a Vasárnapi Ujság két fotót is közölt.18 Az ekkor készült felvételek között pedig valóban megtaláljuk azt, amely – a fej tekintetében – pontosan megfeleltethető Benczúr tanulmányával, tehát a felvázoláshoz szükséges vizuális forrást jelentette a festő számára.19 (6. kép) Azt, hogy a fotók Benczúrnak készültek, a Vasárnapi Ujság nem említi. A fotó azért is fontos, mert abban – vagy még inkább az 1903-as Benczúr-tanulmányban, esetleg magában a Millenniumi hódolatban – gyanítható egy, a bécsi Kunsthistorisches Museumban őrzött félalakos portré előképe.20 Ez utóbbit az osztrák kutatás Munkácsy Mihálynak tulajdonította, valószínűleg mindössze a Munkácsyétól teljesen eltérő írásképű szignó alapján. Így szerepelt 2003-ban Bécsben, a Zeit des Aufbruchs című kiállításon is, bár az attribúciót a magyar szakma nem fogadta egyöntetűen el.21 Az előképek nyújtotta lehetséges terminus post quemek (1898, 1903, 1909) immár egyértelműen kizárják a meglehetősen közepes kvalitású képet a Munkácsy-életműből, hiszen a festő 1896 után, élete utolsó négy évében már nem vehetett ecsetet a kezébe. Forché és Gálfy másik, ugyancsak 1898. március 1-jén fényképezett, a Vasárnapi Ujságban is publikált, enyhén barokkos tartássémát követő, egész alakos fotója22 szintén Benczúr terve nyomán születhetett. (7. kép) A festő ugyanis szinte pontosan megegyező mozdulatmotívummal örökítette meg a császárt – eltérő öltözékben, angol egyenruhában – az új brit uralkodó, VII. Edward koronázási ajándékának szánt portrén (8. kép), amit Ferenc József 1902-ben készíttetett el Benczúrral, s amihez négy alkalommal személyesen is modellt ült.23

Benczúr élete során összesen öt alkalommal festette meg a királyt. A fenti két képen túl 1894-ben a pesti vármegyeháza számára készítette el reprezentatív, neobarokk egész alakos portréját,24 1904-ben pedig a Nemzeti Casino megrendelésére festette meg magyar egyenruhás arcképét.25 Benczúr műveinek a család által összeállított jegyzéke egy vadászruhás portréra is utal.26 Az 1894-es kép létrehozása különösen jól dokumentált, az uralkodó 1892-ben a fejtanulmányhoz két alkalommal személyesen is modellt ült. Egyelőre egyik esetben sem került elő olyan szöveges vagy képi forrás, amely modellfotó készíttetését és használatát bizonyítaná.

Az eddigi kutatások alapján még nem állapítható meg pontosan, hogy Benczúr portréfestői gyakorlatának alapvető része volt-e a fotóhasználat (mint ahogy Lenbachénak igen), vagy csak akkor használta ezt a segédeszközt, amikor a körülmények rákényszerítették. Helyzete Ferenc Józsefnél mindenesetre privilegizált volt. Az uralkodó a festőt művészként és emberként egyaránt kedvelte, az 1890-es Téli Tárlaton Mályvák között című képét felesége számára vásárolta meg.27 A művésznél tett látogatásai alkalmával is mindig elismeréssel nyilatkozott a készülő alkotásokról – ezt nemcsak a sajtóhírek, hanem magánlevelei is tanúsítják. Az Erzsébet halála után a királynéhoz egykor közel álló, udvari szolgálatot teljesítő hölgyek számára megrendelt öt portré közül kettőt vele festetett meg. Benczúrnak Ferenc József-portréi megfestésekor valószínűleg viszonylag szabad mozgástere lehetett.

László Fülöp, saját elmondása szerint, kizárólag élő modell után dolgozott; a Ferenc Józseffel való találkozásáról szóló beszámolója a festői fotóhasználat elterjedtségéről is bizonyítékokkal szolgál. Az esetet maga László mesélte el a Műcsarnok című lap újságírójának. A beszámoló a fotóhasználat másfajta gyakorlatára utal: a festők már meglévő, nem saját maguk által készíttetett fénykép alapján vázolták fel a portrét, és az élő modellel való találkozás alkalmával fejezték be azt. László először 1899-ben festette meg a király arcképét a Magyar Királyi Földhitelintézet dísztermébe. (9. kép) A találkozóra üres vászonnal érkezett, amin a király igencsak elcsodálkozott: „Hát még semmi sincs a vásznon?” – kérdezte. „Hisz felséges uram még nem ült nekem” – válaszolta László, és ez a válasz talán még az üres vászonnál is jobban meglepte a királyt, mert, mint később a művésznek elmondta, mások fotók alapján előre megfestik az arcképét, és a személyes találkozáskor csak a szükséges korrekciókat végzik el. Az interjú szerint László erre önérzetesen azt felelte, hogy ő nem dolgozik fotográfia után. Ferenc József meglepettségét jelzi, hogy László szerint az uralkodó az első ülés utáni ebéden többször is megemlítette a furcsa esetet. A király végül összesen öt alkalommal ült a képhez.28

Úgy tűnik azonban, hogy ez a szám önmagában még nem volt kivételes. A cseh František Ženišek 1892-ben azért érkezett Bécsbe, hogy a császárt megörökítse a prágai Tudományos Akadémia számára készülő arcképéhez.29 Ferenc József, a levelei tanúsága szerint, négy alkalommal ült a művésznek.30 Horovitz Lipót pedig öt alkalmat vett igénybe, amikor 1897-ben a távozó angol nagykövet részére ajándékul szánt császárportrét festette.31 László Fülöp esetében a király meglepettségét az okozhatta, hogy eredetileg valószínűleg kevesebb üléssel számolt. A László-interjú forrásértékét azonban némiképp bizonytalanná tenni látszik a Vasárnapi Ujságban a Műcsarnok cikkével egy napon, június 4-én publikált fotográfia. (10. kép) A kép beállítása igen hasonló László festményéhez, az öltözék pontosan egyezik, és a hetilap – a korszakban szokatlan módon – beszámol róla, hogy „Ő Felsége arcképét most László Fülöp jeles művészünk festi, s alkalmunk van az e célból fölvett fénykép másolatát bemutatni, mely azért különös érdekű, mivel ez a legújabb felvétel, mely királyunkról készült”.32 Ha hitelesnek fogadjuk el a Műcsarnok cikkét is, leginkább azt feltételezhetjük, hogy a fotó az ülések után készült, a festmény befejezéséhez.33

Ferenc József 1889-ben Gödöllőről írt levele az élő modell és a fotó ismét más jellegű együttes használatára enged következtetni – Tadeusz Ajdukiewicz készülő képe kapcsán.34 „… nem volt elegendő az a számtalan fénykép, amelyeket a galíciai hadgyakorlat alkalmával készített kis készülékével rólam lóháton, így kérésre még itt is fel kell ülnöm a lóra”.35 Majd két nappal később: „Fél 10-kor a kertben a festő Ajdukiewicznek ültem lovon modellt, ami másfél órán át tartott, és a napsütés ellenére igencsak hideg volt. Számtalanszor lefényképezett, és aztán a vázlatát festette, amit magával hozott.”36 A minden bizonnyal egész alakos fotók az élő modell után készült fejtanulmányt egészíthették ki.37

Ferraris Artur 1896-ban Nyitra vármegye megrendelésére festette meg Ferenc József egész alakos portréját. A beállítást az egyik 1888-as Koller-felvételről kölcsönözte, és az egyenruha megfestésében is – néhány korrekciót leszámítva – részletekbe menően azt követte.38 Az uralkodó Jósika (valószínűleg Jósika Sámuel, a király személye körüli miniszter) kérésére, két alkalommal ült a képhez. Feleségének írt levelében reményét fejezte ki, hogy a második üléssel megszabadul a „szekatúrától.”39 Ebben az esetben valószínűleg a Ferenc József által László Fülöpnek említett festői gyakorlatról volt szó – azaz Ferraris a fotó alapján megfestett képet az élő modell után fejezte be. A kép leleplezése után a vármegye küldöttsége megjelent Budán a király előtt, hogy köszönetet mondjon neki, „amiért módot és alkalmat nyújtott arra, hogy arcképét Ferraris festőművész a megye számára megfesthette.” A király szívélyesen válaszolt: „Nyitravármegye közönségének személyem iránti hű ragaszkodása előttem igen kedves bizonyítékát látom abban, hogy arcképemet a vármegye ülésterme részére elkészíttette s örömömre szolgál, hogy az arckép sikerültéhez én is némileg hozzájárulhattam.”40

Az eddigi kutatások szerint Ferenc József az eddig felsoroltakon kívül a magyar festők közül bizonyíthatóan kettőnek ült még modellt: Pállik Bélának egy lovas portréhoz, amelyet az uralkodó a távozó angol nagykövet számára rendelt (1878)41 valamint Bruck Lajosnak, aki a budapesti új Kúria dísztermébe készítette el az arcképet; az ő esetében szinte biztosan kizárható, hogy fotóztathatta volna a királyt.

Erzsébet magyarországi portréi kapcsán nem ismerünk olyan írásos dokumentumot, amely kifejezetten a készülő portréjához szükséges modellfotó készítésére utalna. A császárné élete során bizonyíthatóan összesen egyszer állt magyar fotográfus gépe elé, noha a 60-as években számtalan alkalommal örökíttette meg magát, főként Ludwig Angerer vagy Emil Rabending bécsi, illetve Joseph Albert müncheni műtermében. A korabeli sajtó tudósítása szerint Schrecker Ignác 1866. február 28-án a budai várban fényképezhette le a császárnét.42 A fotográfus néhány hónappal később ismét folyamodott azért, hogy Erzsébetet lefényképezhesse: „A legmélyebb alázattal alulírott szerencsés volt folyó év ápril 30án azért esedezni Császári Királyi Fölségednek, hogy a pesti Elisabethineum nevet viselő árvaleány-intézet javára engedné meg legkegyelmesebben Fölséged legmagasabb személyét magyar díszöltönyben és pedig a lehető legjobb siker végett a legalázatosabban alulírottnak műtermében lefényképeztetni. Ezennel bátorságot vesz magának alulírott amaz esedezésért legmélyebb alázattal megnyújtani, annyival inkább mivel a jótékonyság szüksége felhívá őt jelenleg arra, hogy Császári Királyi Fölséged legmagasabb becsű képének jövedelmét az árvaleányintézet mellett még a szegény sebesült harcosokkal is megosztani kötelességének tartsa.”43 Nincs nyoma annak, hogy a fotográfus kérését teljesítették volna. Meglepő módon nem ismerünk olyan fotót sem, amely a februári fényképpel azonosítható lenne, és hatása sem mutatható ki. Valószínűleg nem magyar díszruhás felvétel volt, máskülönben Schrecker két hónappal később nem folyamodott volna azért, hogy Erzsébetet így fotózhassa le.

Erzsébet magyarországi portré-ikonográfiájában viszont kulcsfontosságú az a sorozat, amelyet Emil Rabending készített róla, az újabb osztrák kutatások szerint 1866 végén.44 A királyné egy szembeforduló és egy profilbeállításon a majdani magyar koronázási díszruhában jelenik meg. (11– 12. kép) a fényképek reprezentatív karakterük miatt is egyedülállóak. A dátum is figyelemre méltó: több, mint fél évvel előzi meg a koronázást, még ha a képek olyan időszakban is készültek, amikor a kiegyezés már valószínűsíthetőnek tűnt. Meggyőzőnek tűnik Ulla Fischer-Westhauser vélekedése, aki direkt politikai-propagandisztikus szándékot lát a sorozat elkészítése mögött.45 A Rabending-felvételek utóélete önálló tanulmány tárgya lehetne. Ismeretük és használatuk az Erzsébetet magyar uralkodónőként megjelenítő portrék legnagyobb részén kimutatható: Székely Bertalan, Barabás Miklós, László Fülöp, Georg Raab, Innocent Ferenc, Kovács Mihály, Karlovszky Bertalan, Mezey Lajos, Eduard Swoboda művei mind ilyenek, és a fotók a különböző eseményképek, kompilált csoportképek Erzsébet-alakjainak is a leggyakoribb előképei a század utolsó harmadában.46

Két olyan magyar példát ismerünk, amikor a Rabending-fotók az élő modell után festett portréfejet egészítették ki, illetve amikor a Rabending-fotó nyomán készült képet a festő az élő modell után fejezhette be.

Wagner Sándor 1867-ben a Nemzeti Múzeum számára festette meg a királyné egész alakos arcképét. A festő a megrendelést valószínűleg több, mint egy évvel a koronázás előtt kapta, a befejezett kép viszont már a koronázási díszt viselő királynét mutatja.47 A budapesti Erzsébet Királyné Emlékmúzeum 1911-es katalógusa szerint Wagner 1867 nyarán a Hofburgban készített Erzsébetről fejtanulmányt.48 A Münchenben megfestett képet az év őszén Bécsben állították ki,49 majd Wagner, Mátray Gábor szerint, a „következő évi tavaszkor”, azaz 1868-ban küldte el azt Pestre.50 A Vasárnapi Ujság 1868 májusában már arról tudósított, hogy a kép ki van állítva.51 A királyné az élő modellről készült tanulmányként ismert olaj mellképen fekete ruhát visel fehér csipkegallérral, nyakában fekete szalagon kereszt függ. Hajviselete hasonló, de nem teljesen azonos a Rabending-képen láthatóval. (13. kép) Az egész alakos portrén a felsőtest és a ruhaderék esetében biztosan állítható, hogy Wagner Rabending egyik fotóját használta előképként, a motívumot tükrözve, a ruha esetleges részleteit kiigazítva. A hajviselet megfestésekor viszont saját olaj mellképét követte, a fejet a Rabending-fotón látható gyémántkoronával egészítve ki. A keletkezéstörténet újragondolására szólított azonban az, hogy Angerer egy, az újabb osztrák szakirodalomban a császárné egyik utolsó műtermi fotójaként említett, 1868–70-re datált fényképén52 Erzsébet a Wagner-tanulmányon látottal pontosan megegyező hajviselettel és öltözékben jelenik meg. (14. kép) Ez alapján korábban azt feltételeztem, hogy a tanulmány festésekor fotográfiák is készültek a királynéról, és az élő modell után festett fejet Wagner a fotók segítségével alakította mellképpé. Hipotézisemet bizonyítani látszik a sorozat egy korábban ismeretlen darabja, amely a müncheni Hermann Historica aukciósház 2011. október 27-i, 63., Ausgesuchte Sammlungsstücke-árverésén szerepelt.53 A fotó szokatlanul nagy méretű, 27,5x35 cm-es mellkép. A fénykép a vállak pozíciójában tér el a korábban ismerttől, viszont ebben pontosan megfelel Wagner mellképének, aki az öltözék részleteit egyértelműen ezen fotó alapján festette meg. A fotográfiák esetében így mindenképp érdemes új, 1867-es datálást javasolni. Mindenesetre ezen kívül nincs olyan az Erzsébet-fotók közt, amelyről akár feltételezhető lenne, hogy kifejezetten művészi munkafolyamat segédeszközéül készült volna.

Kovács Mihály 1869-ben Pest vármegye megbízásából festette meg a királyi pár arcképét, a megyeháza gyűlésterme számára.54 A művész nehézségeiről a Fővárosi Lapok így számol be: „Fénykép után készíté, de az arcszínt látni szerette volna »természet után« mielőtt művét befejezné. Elment több helyre, hol a Felségek megjelentek, de nem sikerült őket közelről szemügyre vennie. Képei sikerének azonban híre futván, nem rég tudósíták, hogy a miniszterelnök és neje meglátogatják műtermét. Meg is látogatták, s a kép megtetszett nekik. Pár nap múlva aztán a főudvarmesternő azzal lepte meg a művészt, hogy a királyné ülni fog előtte. Csakugyan a királyné megjelent, pompás fejér mór-selyemben, szívélyes mosollyal. »Hogy álljak?« – kérdé tőle magyarul. A művész előterjeszté kérelmét, s az arcképet igen sikerülten fejezte be.”55

Erzsébet királyné az 1860-as évek végétől nem készíttetett magáról műtermi fényképfelvételt.56 „»Szinte sajnálom«, jegyzé meg Őfelsége, »hogy a báróné kérését fényképezésem iránt nem teljesítettem. De én már harminc éve nem ülök gép elé, és azt tartom, ha már az embernek princípiumai vannak, melyekkel nemegyszer gyöngeségeit bástyázza körül, hát tartsa is meg.«” – idézte őt Sztáray Irma udvarhölgy 1898-ból. „Míg a király alakját fényképezők, festők és szobrászok igen gyakran megörökítik, a királyné már régóta nem adott alkalmat senkinek, hogy róla újabb képet, vagy szobrot készítsen” – írta a Vasárnapi Ujság 1897-ben.57 Reprezentatív portréhoz is csak néhány alkalommal ült modellt, legutoljára valószínűleg Georg Raab 1878–79-es, a császári pár ezüstlakodalma alkalmából készített, udvari díszruhás arcképéhez.58 A magyar művészek közül feltehetően Zichy Mihály volt az utolsó, aki az élő modell után festhette meg a királynét 1876-ban, az Erzsébetet Deák Ferenc ravatalánál ábrázoló, nagyszabású kompozíciójához.59 A királyné a kiegyezés eseménysorát követően nem vállalt tevékeny szerepet a magyar közéletben, bár gesztusokat továbbra is tett. Magyar díszruhás közszereplése a koronázást követő közel harminc évben nem került sor, de nehezen is képzelhető el olyan, amely jelentőségében felülmúlhatta és így felülírhatta volna a fiatal, koronázási ruhás Erzsébet egyre általánosabbá váló ikonográfiai típusát a reprezentatív portré műfajában. A Rabending-fényképek nyomán készült portrék között – ahol változatosságot mindössze a különböző kvalitás nyújt – kivételt jelentenek id. Vastagh György Szombathelyre, Szegedre, Gyulára és Újvidékre festett Erzsébet-képmásai, amelyeken a festő a koronázási ruhás típus más portréfejek segítségével történő korszerűsítését kísérelte meg. A Rabending-sorozatot követő reprezentatív portrék azonban idővel szinte kizárólagossá váltak, többek közt azért is, mert a magyar ruhás fiatal királyné képének újabb hiteles ábrázolások bevonásával történő megújítása – ilyen ábrázolások híján – már nem volt megvalósítható. A millenniumra a páros portrékon, legyen szó akár reprezentatív arcképről, akár populáris grafikáról vagy emléktárgyról, a hetvenedik évéhez közeledő uralkodó mellett egy (legfeljebb) érett asszony foglalt helyet. A királynét a millenniumi fekete magyar díszruhában ábrázoló Strelisky-montázs kuriózumnak számít, és szinte teljesen folytatás nélküli. Így Erzsébet halála után a reprezentatív portréból a kommemoratív ábrázolásokba – az emlékművekbe és a közösségi terekben felavatott arcképekbe – való átmenet zökkenőmentes volt. Az idős Erzsébet magyar posztumusz ábrázolásai, köztük a Ferenc József által festetett ajándékportrék sajátos kivételnek számítanak. Ezek 1860-as évekbeli fotókon, illetve azoknak az 1890-es években kiadott, az idősebb császárnét ábrázoló osztrák retusált változatain alapulnak, és a fotóhasználat szempontjából a legösszetettebb és legizgalmasabb kérdéseket vetik fel.60

Borovi Dániel

Jegyzetek

1 Vasárnapi Ujság, 1869. január 17. 37., Fővárosi Lapok 1869. január 12. 30. A képet a Vasárnapi Ujság szerint néhány napra az osztrák múzeumban tervezték kiállítani. A tudósításokban említett fotók valószínűleg az Österreichische Nationalbibliothek 1870 körülre datált sorozatával azonosíthatóak. ÖNB Porträtsammlung, ltsz. Pf 19000 : E (39E), Pf 19000 : E (39Ea).

2 Farkas Zsuzsa: Ki fényképezhette a királyt? A hatalom jelképei. In: Fotóművészet, 2010/3. 115.

3 A fotókról bővebben lásd: Borovi Dániel: Habsburg reprezentáció Magyarországon a XIX. század második felében. Ferenc József és Erzsébet magyarországi portréi. Szakdolgozat. Témavezető: Szőke Annamária. ELTE BTK Művészettörténeti Intézet, 2006. 22.

4 N. N.: A király legújabb arcképe. In: Vasárnapi Ujság, 1888. április 1. 225–226. A király érkezését és távozását egy műkedvelő fényképész a szemközti ház ablakából két „pillanatnyi fotográfián” is megörökíti. A Vasárnapi Ujság a Koller-fotókat meglepő módon a magyar király első magyar fényképeiként említi. A hetilapban közölt beállítás egész alakos változata: Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár, ltsz. 4147/1958. A sorozat két további darabja: MNM TF, ltsz. 701-1954., Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, ltsz. 180/1996.

5 N. N.: A király arczképei. In: Vasárnapi Ujság, 1892. július 10. 481–482, képek: 484, 485. A sorozat két darabja: Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, ltsz. 64.179, 72.1247. Példányai az ÖNB-ben: 367–369f, 371–373.

6 Olaj, vászon, 236 x 138 cm, jelezve jobbra lent: F Lenbach 1873. Kunsthistorisches Museum, Bécs, ltsz. 7294.

7 Rosel Gollek – Winfried Ranke – Armin Zweite (Hrsg.): Franz von Lenbach 1836–1904. München, 1987. Kat. 100.

8 Budapesti Történeti Múzeum, Újkori Várostörténeti Osztály, Fényképtár, ltsz. 20693.

9 A cégnév „Doctores Kózmata”-vá torzult, és a helységnév ragozott formáját [„Pesten”] sem sikerült értelmezni. Gollek 1987. i. m. 262–263.

10 A cég 1869 májusa és 1873 között működött. Farkas Zsuzsa szíves szóbeli közlése.

11 Idézi: Bellák Gábor: A reprezentáció típusai Benczúr portréfestészetében. Doktori disszertáció. Budapest, 2003. 99.

12 Bellák 2003. i. m. 100–101.

13 MNG Adattár, 6018/1954. Közli: Bellák Gábor (szerk.): Drága Linám! Benczúr Gyula leveleskönyve 1861–1892. Budapest, 2004. 236.

14 A kép elpusztult. Bellák 2003. i. m. Kat. 188.

15 Bellák 2003. i. m. 113–116.

16 A képet Bellák Benczúr portrékatalógusában eltűntnek tudta, valójában magángyűjtemény őrzi, és 1987-ben Grafenegg-ben kiállításra is került. Das Zeitalter Kaiser Franz Josephs II. 1880–1916. Glanz und Elend. Wien, 1987. Kat. 12. 2. 11. Olaj, vászon, 75 x 62 cm.

17 Az eredeti szöveget közli: Georg Nostitz-Rieneck: Briefe Kaiser Franz Josephs an Kaiserin Elisabeth, 1859–1898. Wien – München, 1966. II. 372–373.

18 V.: A királyról. Vasárnapi Ujság, 1898. április 17. 257–258.

19 Az 1898-as fotósorozat darabjai a TF gyűjteményében: 129/1960 Fk. (félalak, jobbprofil, 1910-es szárazbélyegző), 110–1933 (félalak, jobbprofil, 1898-as évszám, a fej körül bekarcolt kör), 62.1402 (ua. mint 110–1933, kiretusált háttérrel), 100–1933, 101–1933 (félalak szemből, variációk).

20 Olaj, vászon, jelezve jobbra: MUNKÁCSY. Kunsthistorisches Museum, Bécs, ltsz. 9120.

21 Wilfried Seipel (Gesamtleitung): Zeit des Aufbruchs. Budapest und Wien zwischen Historismus und Avantgarde. Wien, 2003. Kat. 4.5.7.

22 MNM TF, ltsz. 106-1933. A beállítás variánsa: Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, ltsz. 150/2007.

23 II. 8., II. 11., Ferenc József ekkor megígérte, hogy a Millenniumi hódolathoz is szívesen ül. II. 15, II. 26. Vasárnapi Ujság 1902. február 16. 110., február 23. 125., március 2. 141. A kép: olaj, vászon, kb. 230 x 160 cm, Royal Collection, London. Bellák 2003. i. m. Kat. 162. (tévesen 1901-es datálással). Az első ülésről a király így számol be Katharina Schrattnak: „Szombaton majdnem két órát ültem Benczúrnak a műtermében, ami felüdülés volt számomra, mert ő egy igen kellemes ember. Ma is fogok neki ülni.” Az eredeti szöveget közli: Jean de Bourgoing (Hrsg.): Briefe Kaiser Franz Josephs an Frau Katharina Schratt. Wien – München, 1964.

24 Olaj, vászon, 308 x 188 cm. Jelezve jobbra lent: Benczúr Gyula Budapest 1894. MNM TKCs, Ltsz. 2216. A keletkezéstörténetről bővebben lásd: Borovi 2006. i. m. 24–26.

25 Bellák 2003. i. m. Kat. 172.

26 Bellák 2003. i. m. Kat. 153.

27 MNG, ltsz. 51.545.T. Képes tárgymutató az OMKT 1890. évi téli kiállításához. Budapest, 1890. Kat. 128. Szalay Imre: Az Erzsébet Királyné Emlékmuzeum. Budapest, 1908.(2) Kat. 67.

28 Sólyom Gyula: A király mint modell. Beszélgetés László Fülöppel. In: Műcsarnok, 1899. június 4. 299. A művész valamivel korábban Erzsébet királyné posztumusz arcképét festette meg Bécsben. A készülő képet a király is megtekintette. Ezt az alkalmat felhasználva kérte meg Desewffy Aurél gróf, hogy üljön a portréhoz. A Vasárnapi Ujság hat ülést említ. Vasárnapi Ujság, 1900. augusztus 19. 549. A kép: olaj, vászon, 146 x 95 cm, jelezve jobbra lent: László F. E. 1899.V. MNM TKCs, ltsz.: 2098.

29 Ferenc József levele Erzsébethez, Bécs, 1892. december 8. Nostitz 1966. i. m. I. 251.

30 Ferenc József Erzsébethez írt levelei szerint az ülések alkalmai: december 6., 8., 14., 17. Ld. Nostitz 1966. i. m. I. 251., 252., 255., 256. Ženišek 1894 júniusában még egy utolsó, egy órás ülés kedvéért visszatért Bécsbe. Ld. Nostitz 1966. i. m. I. 401. Az ekkor készült portrétanulmány gyaníthatóan megegyezik a prágai Narodní muzeum osztrák egyenruhás, 1893-as dátummal ellátott mellképével. Ltsz. 2022570. Képét ld.: Naděžda Blažíčková-Horová (szerk.): František Ženišek. Praha, 2005. Kat. 201.

31 Az ülések alkalmai: január 15., 19., 22., 26. Nostitz 1966. i. m. II. 212., 215., 217., 219.

32 N. N.: Legújabb képek a királyról. In: Vasárnapi Ujság, 1899. június 4. 380–381. A fotó egy példánya: MNM TF, ltsz. 111–1933.

33 Mivel a beállítás pontosan nem egyezik, a fotó előzetes felrajzoláshoz nem lett volna alkalmas. Az ülések és a fotó készítésének ideje pontosan nem ismert. Április 30. és május 17. között kellett, hogy sor kerüljön rájuk – a király az év első felében ekkor tartózkodott Budapesten, illetve Gödöllőn. Mivel a fotó egyetlen ismert példánya (egy Benczúrnak készült 1898-as Forché és Gálfy-fotóval közös kartonra) fel van kasírozva, a verzón szereplő rendelési szám sem segít a pontosabb datálásban.

34 A kép az 1891-re elkészülő Ferenc József hadgyakorlaton.

35 Ferenc József levele Katharina Schrattnak, Gödöllő, 1889. november 10. Idézi: Brigitte Hamann (Szerk.): Kedves, jó barátném!, Ferenc József levelei Schratt Katalinhoz. Budapest, 2000. 148.

36 Ferenc József levele Katharina Schrattnak, Gödöllő, 1889. november 12. Az eredeti szöveget közli: Bourgoing 1964. i. m. 153.

37 Rudolf trónörökös Ajdukiewicz-féle lovas portréjához is ilyen készült. A Ferenc Józsefé esetében ráadásul nem is reprezentációs céllal készülő arcképről van szó: „ő [ti. Ajdukiewicz] ugyanis élvezetből és nem megrendelésre festi meg a képemet lóháton.” Idézi: Hamann 2000. i. m. 148.

38 Nagyon valószínű, hogy Vaszary János 1890-ben, Münchenben és Párizsban (nem az élő modell után) megfestett Ferenc József-portréjának fotóelőzménye is ebből a sorozatból került ki, bár a festő az eddig tárgyaltaknál sokkal szabadabban kezelte feltételezhető előképét. A kép: olaj, vászon, 220,3 x 122,8 cm, jelezve jobbra lent: Vaszary J. 1890 Paris-Muenchen. Pannonhalma, Bencés Főapátság. Jelenleg letét a gödöllői kastélyban.

39 Az első ülés alkalma II. 7. „… és 11 óra előtt a festő Ferari [sic!] műtermébe mentem, hogy Jósika kérésére Nyitra vármegye számára megfessen.” Az eredeti szöveget közli: Nostitz 1966. i. m. II. 137. A kép: olaj, vászon, 233 x 142 cm, MNM TKCs, ltsz.: 53.275. Heinrich Ede 1864-ben az udvari kancellária megrendelésére festette meg Ferenc Józsefet a Szent István rend ornátusában. Az uralkodó hozzájárult, hogy a kép befejezéséhez egy alkalommal modellt üljön a festőnek. Farkas 2010. i. m. 117.

40 Az audienciára 1897. május 20-án kerül sor. Borovszky Samu (szerk.): Nyitra vármegye (Magyarország vármegyéi és városai 14.) Budapest, é. n. 445.

41 Vasárnapi Ujság, 1878. június 2. 352. Pállik 1878-ban Gödöllőn festett a képhez a királyról portrétanulmányt. A műkereskedelemben felbukkant kép reprodukcióját a Nemzeti Galéria Adattára őrzi.

42 Farkas 2010. i. m. 114.

43 Schrecker Ignác felségfolyamodványa Erzsébet császárnénak. Pest, 1866. július 10. Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Hofarchive, Obersthofmeisteramt (Sekretariat) Ihrer Majestät der Kaiserin und Königin Elisabeth XII/26. Kart. 13. Nr. 231/

866. fol. 741–744. Köszönöm Vér Eszter Virágnak, hogy a Habsburg Történeti Intézet és Habsburg-kori Kutatások Közalapítvány támogatásával 2010-ben folytatott bécsi kutatásai során előkerült iratra felhívta figyelmemet, és annak közlését lehetővé tette számomra.

44 MNM TF, ltsz. 388/1957 Fk (profil, egész alak, nagy méret), 74.307 (szemből, egész alak), 55-1933 (szemből, félalak). Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, ltsz. 76.35, 246/1999. A datálás alapja, hogy a sorozat egyes fotóinak verzóján az 1866 végéig használt műterem (Hotel National, Taborstraße) címe szerepel. Gerda Mraz – Ulla Fischer-Westhauser: Elisabeth. Wunschbilder oder die Kunst der Retouche. Wien, 1998. 82.

45 Ulla Fischer-Westhauser: Court Photographers – Photographers for the Court? In: Photography and Research in Austria – Vienna, the Door to the European East. The proceedings of the Vienna Symposium. Passau, 2002. 76.

46 A Rabending-fotók használatáról lásd: Borovi 2006. i. m. 43–47.

47 Olaj, vászon, 274 x 187 cm, MNM TKCs, ltsz.: 487. A megrendelés költségeinek fedezésére országos gyűjtés indult. Az ezt kezdeményező Mátray Gábor szerint a Nemzeti Múzeum igazgatója, Kubinyi Ágoston 1866 vagy 1867 februárjában „eszközli ki” az uralkodó(pár)nál az engedélyt, hogy a királyné életnagyságú portréját a múzeum számára megfesttessék. Mátray Gábor: A Magyar Nemzeti Múzeum korszakai, különös tekintettel a közelebb lefolyt huszonöt évre. Pest, 1868. 82. A szerző – valószínűleg szerkesztési hiba következtében – a kép keletkezéstörténetét az 1866-os év eseményei között említi, a többi hivatkozott, 1866 őszi illetve 1867 tavaszi esemény valójában 1867-re, illetve 1868-ra vonatkozik.

48 Szalay Imre: Az Erzsébet Királyné Emlékmuzeum. Budapest, 1911.(4) Kat. III. 11. A kép: olaj, vászon, 53,5 x 44 cm, jelezve jobbra lent: WS. MNM TKCs, ltsz.: 1867. Jelenleg letét a gödöllői kastélyban.

49 Fővárosi Lapok 1867. október 20. 968.

50 Mátray 1868. i. m. 82.

51 Vasárnapi Ujság 1868. június 21. 300.

52 ÖNB, Bécs, ltsz. 504.279-B. Mraz 1998. i. m. 73. ill. Kat. 258.

53 Lot Nr. 2390.

54 A portré valószínűleg azonos a Fővárosi Képtárban őrzöttel. Olaj, vászon, 255 x 159 cm, jelezve balra középen: „Festé Kovács Mih 1869”. BTM FK, leltári szám nélkül. Szvoboda Dománszky feltételezése szerint a kép a királyi palotába készült. Szvoboda Dománszky Gabriella: Az újkori Budavári Palota belső díszítése. In: Tanulmányok Budapest múltjából XXIX. Budapest, 2000. 439. Kovács ugyanebben az évben Temes vármegye megbízásából is megfestette a királyi pár arcképét. Borovszky Samu (szerk.): Temes vármegye (Magyarország vármegyéi és városai 21.) Budapest, é. n. 243.

55 Fővárosi Lapok, 1869. április 16. 343. Köszönöm Farkas Zsuzsának, hogy a forrásra felhívta figyelmemet. Kovács forrása természetesen a koronázási ruhás Rabending-sorozat egyik darabja.

56 Sztáray Irma: Erzsébet királyné kíséretében. Budapest, 1998. 136.

57 N. N.: Erzsébet királyné itthon. In: Vasárnapi Ujság, 1897. október 10. 666.

58 Bundesmobiliensammlung, Bécs, Legat Petznek.

59 Róka Enikő: Egy kultuszkép története. Zichy Mihály: Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál. In: Róka Enikő – Csicsery-Rónay István (Szerk.): Zichy Mihály. Zala, 2001. 38.

60 Erzsébet magyarországi ikonográfiájának változásairól részletesebben lásd: Borovi 2006. i. m. 47–52, 54–63.