SEBA KURTIS SOROZATAIRÓL1

Seba Kurtis Bevándorló akták című válogatása, bár abszolút személyes, a fotós élettörténetéből adódó motiváción alapul, mégsem marad saját történet. Azt keresi mások történeteiben, amit maga is átélt, s olyan képet mutat az emberi kínok eme szegmenséről, amely valódi átérzésen, tudáson alapul.

A ma Manchesterben élő fotós Argentínából vándorolt ki szüleivel a 2001-es gazdasági válság idején, s öt éven át illegális bevándorlóként élt Spanyolországban. Ezért néz máshogyan a láthatóság-láthatatlanság határán mozgó, a sehová nem tartozás által kiszolgáltatott emberek sorsára. Az illegális bevándorlás néhány problémagócára irányítja a tekintetünket: mexikóiak Amerikában, egyiptomiak Olaszországban, afrikaiak a Kanári-szigeteken. Olykor felismerhető a fotóin, hogy hol járunk. Ugyanakkor elemeli a tekintetet a konkrétumoktól, és az illegális lét általános vonásait tárja elénk. Tekintete az a pillantás, amelyet az ilyen helyzetben lévő ember vet a világra maga körül. Az ember, akinek nem jut sem gazdasági, sem szociális, sem politika biztonság és perspektíva. Sem a szabad helyváltoztatás és lakhelyválasztás joga, amelyek, úgy tűnnek, hatalmas kiváltságok, és éppen azoknak lenne rájuk a legnagyobb szüksége, akiknek nem jár.

A képek nem az ismert/várt arcát mutatják az illegális vándorlásnak. Nem azokat, amiket ismerhetünk akár dokumentarista sorozatokból, akár híradásokból. A szenvedést, kiszolgáltatottságot, éhezést, az út veszélyeit, az otthontalanságot, reményvesztettséget, nyomort, ideiglenes hajlékokat, lélekvesztőket – azaz mindazt, ami a lefotózott pillanatok előtt, alatt és után is van, nem mutatják a képek. Azért nem a szenvedést akarja mutatni, mondja egy interjúban2 Seba, mert azt már láttuk eleget. Másfajta beszédmód kell egy olyan empátia felépítéséhez, amelynek lehet bármi értelme. Amelynek nyomán akár eggyel kevesebb előítéletes, általánosító és elítélő gondolat születik csak meg a fejünkben. Seba Kurtis olyan képeket hozott létre, amelyek nem sajnálatot váltanak ki a nézőből, nem a sokkhatással operálnak. Hanem amelyek nyomán szóba kerül a téma, fontos lesz annyira, hogy foglalkozzunk vele. Amelyek láttán nem akarunk máshová nézni, hanem elég hosszan ott tartják a figyelmünket ahhoz, hogy bele tudjunk gondolni, érezni abba, amiről szólnak.

A fotók az illegális lét életérzését formálják képekké, látványokba sűrítik azokat az elvont fogalmakat, amelyekkel ezt a helyzetet „belülről” leírhatjuk. Létrejöttük technikájában fontos szerep jut a véletlennek, a Seba Kurtis által teremtett, a szituációhoz illő extrém bánásmódnak: a Few Days More (Néhány nappal később) sorozat3 fotózásakor rendszeresen engedett fényt az 5x4-es formátumú diákra a fényképezőgép kinyitásával. Így a beáramló fény döntötte el, hogy melyik képből mennyi marad látható, s mennyi „olvad el” belőle. A roncsolás jól érzékelteti a káoszt, a széttöredezettséget, amely ezt a léthelyzetet jellemzi. A Drawned (Megfulladva) sorozatban azokat a látványokat fotografálta, amelyek a hajókig kísérték azokat, akik agyonterhelt lélekvesztőkön indultak Rashidból, a halászfaluból Olaszországba. A kiszolgáltatottságuk felett érzett tehetetlen dühe vezette ahhoz a gesztushoz, hogy tengerbe dobja a diákat, előhívás előtt. Így a temetővé vált tenger marta meg a képeket, amely a diákkal teli dobozt éppen úgy dobálta kénye kedve szerint, ahogyan a lélekvesztőket, ahogyan a sorsuk az illegálisan menekülőket.4

A sorozatok képei tények, történések, akciók, konkrétumok bemutatása helyett sokkal inkább atmoszférát teremtenek. Ez pedig egy másvilági létforma atmoszférája. Halk, szűkszavú képek eltűnő látványokat örökítenek meg az utolsó, szétfoszlás előtti pillanatban. Megfejthetetlen, elmosódó formákat. Koszlott épületrészleteket, lepusztulva, üresen. A semmivé válás, az üresség, a kietlenség, a dolgok totális instabilitása, kontúrok nélkülisége jelenik meg a felvételeken. Az alakokat elnyeli a fény – a sorozat egyik fotóján egy férfi válik fénnyé, semmivé, láthatatlanná a szemünk előtt: éppen az történik vele, ami valójában is. A többi (kizárólag férfi-) portré szereplője tisztábban látszik, bár néhol kapucni, árnyék, félhomály takarja őket. Ám az arcukba nézni is módunkban áll – és azt kutatni, hogy vajon kik lehetnek, mi elől mennek és hová. Seba elmondása szerint a fotóhoz, látványhoz való hozzáállását leginkább a dél-amerikai irodalmi stílus, Borges, García Márquez mágikus realizmusa befolyásolta.5

A képek kompozíciójában többször töltenek be fontos szerepet az üvegben tükröződő(nek tűnő) látványok. Üvegben, amely első pillanatra minta ott sem lenne, el sem választana a mögötte jól kivehető világtól. Akár az országhatárok, már amikor nem falként válnak kézzelfoghatóvá. Az „Oazis” felirat nincs ugyan messze, de evidensen nem elérhető. S a csavar a történetben, hogy még csak rá sem szolgált a nevére.

Az anyag egyik emblematikus képe fehér lovakat mutat, amik együtt, szabadon vágtatnak valahol egy tájban. Hogy csak egy plakátot látunk, rögtön kiderül, amint a szakadást észrevesszük felettük. A kép a képben beszakadt valahol a háttér bokrai táján. Látszik mögötte a fal repedése is. Egy szakadás írja felül, amit gondolunk, amit látunk. Ebből a szakadásból derül ki, hogy amit most látunk, az nincs is. Csak vágykép, emlék. Egy másik, a szereplőktől távoli valóság szimbóluma. Egy másik, tőlük távoli élmény, a szabadság szimbóluma. A szabadságé, amely nem adatik meg alanyi jogon.

A valóság szövetének kell felhasadnia ahhoz, hogy mindenki számára kiderüljön, egy másik valóság is érvényben van, olyannyira, hogy felülírja az elsőt. Amikor egy illegális bevándorló belép egy új hely szövetébe, önkéntelenül felszakítja azt, figyelmeztet, hogy másik, párhuzamos világokban emberek százezrei élnek létbizonytalanságban. Hogy az otthon fogalma, ha ismerős is, átíródott az úton levés folyamatába, a sehol sem otthon levés gyötrelmébe. S számtalan érv mentén az emberek meggyőzik magukat, hogy az nem jó, ha szakadások támadnak a világ képén, amelyben ők hisznek, amelyhez ők tartoznak, amelyik őket magába illeszti. Meggyőzik magukat, hogy a szakadásokat el kell távolítani. Szépen összeférceljük, így ni, már kész is. De félre a tréfát: a 700 mérföld hosszú, az amerikai és mexikói határon felállított fal konkrét és veszélyes félelemből született: abból a félelemből, hogy a túloldalról érkezők olyan sokan lesznek, hogy majd megváltoztatják Amerika arcát. Így aztán a határ mentén élők közül néhányan saját otthonaikban figyelik önkéntesekként a térfigyelő kamerák felvételeit, és saját kezükkel is építették a falat, hogy minél előbb készen legyen, minél biztosabbak lehessenek abban, hogy jó erős lesz.6

A félelem megszületése előtt öli meg az empátiát, a gondolatot, hogy a másik olyan, mint mi. Csak épp az életet adó perspektívák nélkül. Nem lép elő vezérlő elvvé az alázat a sors iránt, amelynek jegyében is segítünk a másiknak, mert tudjuk, hogy a véletlen műve, hogy mi nem rosszkor születtünk, s nem rossz helyen.

A portrék szereplői csak egyszer tűnnek fel; egy-egy kocka jut mindenkinek, mintha a villanásnyira felbukkanó útitársak változó sodrását érzékeltetné a sorozat ezen vonása. Ráadásul, így nem ébred bennünk az illúzió, hogy ezek a történetek végigkövethetőek. Ha bele is tudunk nézni egy-egy arcba, nem látjuk többet. Nincs történet. Nincs eleje, vége, nincsenek főszereplők, akiket több helyzetben, több szempontból látnánk. Talán túlzás is lenne azt állítani, hogy végigkövethetők ezek a történetek, amik sokkal korábban kezdődtek, és talán soha nem érnek véget, ha a vég itt a legalitásban való otthonra találást jelenti.

A tájképek üressége láthatatlan tragédiákkal töltődik fel a többi kép hálójában. Táj helyett helyszín lesz belőlük: olyan történeteké, amelyeket (legtöbben) sosem láttunk. Sose lássunk. Bár ne látná soha senki.

Somogyi Zsófia

Jegyzetek

http://www.sebakurtis.com/

1 A Bevándorló akták hat sorozat képeiből áll össze: 700 mérföld, Néhány nappal több, Megfulladva.

2 http://www.contacteditions.co.uk/articles/seba-kurtis-interview/

3 A cím arra utal, hogy az Olaszországba tartó egyiptomi menekültek útja a líbiai határ lezárásával egy-két naposról négy-öt naposra hosszabbodott, sokszorosára növelve a veszélyeket és szenvedéseket, amit az út során ki kell állniuk.

4 Videó erről: http://vimeo.com/10135644

5 Interjú Seba Kurtissel: http://vimeo.com/25400809