HOLICS GYULA FÉNYKÉPEZŐGÉPE

Előzmények

Az 1970-es évek elején Budapesten, egy Rákóczi úti ház emeletén működött a Fényes Adolf terem, ahol több fotókiállítást láttam, így például dr. Szabó József és Holics Gyula közös tárlatát is. Dr. Szabóval a későbbiekben – az 1980-as évek közepén, amikor a Képzőművészeti Kiadónál dolgoztam – személyesen is megismerkedtem, fotóit több naptárba beszerkesztettem. Holics azonban csak a képei révén maradt meg emlékezetemben.

2011 telén a Szövetség közgyűlésén egy nálam három évvel idősebb pályatársam odalépett hozzám, és azt mondta: azt a fényképezőgépet, amivel annak idején Holics dolgozott, ő megkapta az 1980-as évek végén a fotóstól, és egy cikk erejéig szívesen a rendelkezésemre bocsátja. Kapva kaptam az alkalmon, hiszen úgy vélem: Holics Gyula azon kevesek közé tartozott, akik képeik elkészítésekor nemhogy a háttérbe szorították volna a műhöz alkalmazott technikai hátteret, hanem éppen ellenkezőleg, főszereplővé tették. Az 1973-ban a Fényes Adolf teremben bemutatott expresszív csendéletek között olyan is szerepelt, aminek címéül Holics az objektív teljes nyílásának adatát (4,5) választotta. Erre a kötélcsomót ábrázoló képre, valamint a többire: a dugóhúzóra, a szekrényajtóra, a papírkötegre, a vizeskancsóra nem csak én emlékszem; azok a korabeli szaksajtóban (Fotó 1973/4, Fotóművészet 1973/3), sőt Pőcze Attila Vintage Galériájának X. számú, 2011-es kiadású katalógusában (Modern Magyar Fotográfia) is megjelentek. A négy vonót ábrázoló Kvartett pedig Markovics Ferenc Fények és tények című kötetének 123. oldalán látható.

Holicsról

Mielőtt a kamera megérkezett volna hozzám, gyorsan áttekintettem, mit kell tudni az egykori tulajdonosról. A fotósnak a Kecskeméten, a Magyar Fotográfiai Múzeumban őrzött, 1986. június 30-án saját kezűleg kitöltött személyi adatlapja szerint: Holics Gyula 1919. január 4-én született Budapesten. A Vörösmarty Mihály reáliskolában tett érettségit, majd zenével kezdett foglalkozni, professzionális szinten hegedült. A Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító tagja volt, és 1957-ben felvették a Művészeti Alapba is. E két, minősítő tagság alapján szabadúszó fotóművészként dolgozott. 1960-ban AFIAP, 1971-ben EFIAP kitüntető címet kapott, mivel saját összesítése szerint 1955–1970 között évente átlagosan harminc-negyven nemzetközi fotókiállításon vett részt.

A Fotó című szakfolyóirat három képének elemzését közölte. Az 1960/6. számban a Tanya című, álló formátumú, keskeny képkivágású képét jelentette meg a szerkesztőség. A jegenyefa mellett álló kis ház a szerző szerint az addigi formátumoktól eltérő képkivágásnak köszönhette sikerét. (A mű, Holics összesítése szerint, harmincöt nemzetközi kiállításon szerepelt.) A szerző a cikkben az elkészítés körülményei mellett kiemelte azt is, hogy – valószínűleg zenészként – eljutott Kínába, és ott módjában állt az ott hagyományos festészeti formának tekinthető és a későbbiekben általa is alkalmazott, keskeny, álló formátumú tusrajzok, akvarellek tanulmányozása. (Albertini Bélának a Fényes Adolf terem-beli tárlatot elemző cikk illusztrációjaként ez a kép is megjelent.)

A Fotó 1963/6. száma Holicsnak egy másik tájképét közölte, ezen a dimbes-dombos rész felett gomolygó felhőket vörös szűrővel emelte ki a szerző. A szöveg szerint az alkotó az expozíció-hosszabbítás miatt állványról fényképezett, és a viszonylag lapos világítás ellenére napellenzőt használt. Mindhárom, a Fotóban elemzett kép 6x6-os Flexarettel készült.

Jellemzőbbnek és nagyságrenddel érdekesebbnek látom azt a portrét, ami a Fotó 1961/7. számában került az olvasók elé. Holics a szövegben leírta: egy erős dohányos barátja arra kérte, fényképezze le. Ő a Flexaretre a 2-es előtétlencsét helyezte fel, és nem a modellt, hanem a hosszú szipkában lévő cigaretta parazsát állította élesre, mivel az ötleten alapuló optikai élményt kívánta képén ábrázolni. Véleménye szerint így sikerült a fényképezés egy erőteljes kifejező eszközét, az élesség–életlenség szembeállítását kellő súllyal alkalmaznia.

A már említett adatlapon Holics saját alkotó tevékenységét így jellemezte: „A fotózásban elsősorban a művészi kifejezés lehetőségeit kerestem és ezt a törekvésemet, ahol csak lehetséges volt az alkalmazott fényképezésben is igyekeztem megvalósítani.”

Miért hivatkozott a fotós a megbízásra készített munkáira ilyen erőteljesen? Saját összesítése szerint az 1960-as évek elejétől számos hanglemezborítót készített, majd a Corvina Kiadó megjelentette az általa illusztrált Magyarországi gyógynövények, a Régi hangszerek, valamint a Fegyverkincsek, díszfegyverek című könyvet. Szintén az ő fotóit tartalmazták a Rákóczi hadserege és az Ötvösművészeti kiállítás című katalógusok. 1978-ban a Képzőművészeti Kiadó új fényképeket készíttetett képes levelezőlap-archívumának felfrissítéséhez, amelynek kapcsán Holics 35 különböző felvételét vásárolták meg. Aki ismerte a korabeli viszonyokat, az tudja, hogy az „Alap” (a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja leányvállalata, azaz a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, későbbi nevén Képzőművészeti Kiadó) minden témáról több negatívot (fekete-fehéret és színeset), és/vagy 6x9 centiméteres színes diapozitívet vásárolt. Ehhez a munkához már nem volt elegendő a Flexaret, ehhez cserélhető objektíves és cserélhető kazettás, harmonikás-duplakihuzatos fényképezőgép szükségeltetett.

Holics kamerája

Munkáinak felsorolását azért is tartottam fontosnak, mert számomra egyértelmű: Holics a rendelkezésére álló tekercsfilmes, többszörös kihuzatú kamerával fényképezte expresszív, olykor meghökkentően közeli részleteket ábrázoló csendéleteit akkor, amikor éppen nem dolgozott megrendelésre.

Nem lepődtem meg, amikor 2011 telén a már említett pályatársam megjelent a vaskos faállványra helyezett, kardán-rendszerű, bőrharmonikás-kihuzatos fényképezőgéppel és néhány tartozékával. Őt az azóta már elhunyt zenész bátyja vitte el Holicshoz, akivel 1972-ben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával együtt léptek fel egy koncerten. (Természetesen nyilvánvalóan többször és máskor is, de ennek a fellépésnek a nyomtatott dokumentuma található meg a Múzeumban.) A Holicsnál három évtizeddel fiatalabb pályatárs azért kapta meg a mestertől kameráját, mert szupermakro-közelfelvételeket szeretett volna fényképezni és erre ez a gép sokkal alkalmasabb volt, mint a boltokban megvásárolható eszközök. Holics még megígérte: a legközelebbi találkozásuknál elmond egy megoldást az emberiség gondjára. Ezt az ígéretét nem váltotta be, mert 1989. január 19-én elhunyt.

Lássuk tehát a mester eszközét!

A szemlátomást házilagos kivitelezésű, alumíniumból, forgácsolással (marás, esztergálás) előállított, kardán-rendszerű gépvázat öntvényekkel egészítették ki. Utóbbiakat szürkére festették, viszont az alumínium részeket nem eloxálták, így azok fényesen csillognak. A fényképezőgép és az állvány közé illesztett, svenkkarral kiegészített panorámafejet a gépvázzal egyszerre, egy helyen állították elő. A gépváz mérete: 15,5x16 cm. A hátlap elforgatható álló és fekvő formátumú felvételhez. A mattüveg mérete: 8,5x11,5 centiméter; egy Rada rollfilmkazettához ilyen méretű kiegészítő keret is készült. Az objektívet egy 10x10 cm-es lapra szerelték. A kardán-tengely hossza 46 cm, az élességállítás nem fogasléces, hanem a nagyítógépekről ismert dörzskerekes megoldású. A tekintélyes méretű gép a saját panorámafejen olyan könnyen forog, hogy valósággal piruettezik!

A fényképezőgép – mint a bonyolultabb kivitelű műszaki kamerák általában – objektívtartó lapja és a filmtartó rész síkja a függőlegestől előre és hátra dönthető és elfordítható. Érdekesség, hogy a két sík egymással párhuzamosan nem tolható el. Mindkét tartórész emelhető. Az objektív emelésére az alálátásos épületfelvételeknél, a filmsíkéra pedig a rálátásos tárgy-fotóknál van nagy szükség. A két sík előre-hátra döntésével és/vagy elfordításával a képbeli élesség kiterjedése befolyásolható.

A bőrharmonika jelenleg kb. 22 cm hosszú, a kamerát átvizsgáló és elöl 2-es beütött számot is találó műszerész ismerősöm szerint korábban lerövidítették. (Talán kilyukadt, kiszakadt a használat során.) A rövid harmonika azért furcsa, mert Holics közelfelvételeihez éppen nagyon hosszú kihuzat szükségeltetett. Tartozékként egy 12 cm-es közgyűrű is járt az egyik objektívhez, ami valóban 4,5-es fényerejű… Érdekesség: a Vintage-katalógusban Csendéletként jelzett kötélfotó a Fotóművészet 1973/3. számában Rekesz 4,5 címmel és fejre állítva jelent meg. A Vintage-nál Pohár és árnyéka című kép a Fotó 1973/4-es számában: Korsó napsütésben.

Németh József az 1950-es évek végén a Fotóban ismertette az általa tervezett és Garas Pál által kivitelezett kardán-rendszerű fényképezőgépet. 2012 januárjában Vidovics István kérdésemre azt válaszolta: Garas Némethen kívül Tóth Józsefnek és neki készített egy-egy példányt a kamerából.

Végkifejlet

Holics fényképezőgépe a rendelkezésre álló képek szerint nem teljesen azonos Garaséval, viszont egyes részmegoldásai hasonlítanak. Hogy hol és ki készítette a csendéleteiről, közelfényképeiről ismertté vált mester fényképezőgépét, jelenleg még nem tudjuk. Most viszont már nemcsak a műveket, hanem a létrehozásukhoz igénybe vett eszközt is megcsodálhatjuk.

Fejér Zoltán