A FÉNY VEGYHATÁSA

Az 1840-es években a természetről szerzett ismereteket természettudománynak nevezték, mely két fő részre oszlott: természetrajzra és természettanra.

A természetrajz tárgyalta a természet-nek azt a részét, amelyben a termények ismertető jegyeit jellemzik, emellett osztályozta és rendszerezte a testeket – főleg az állat-, növény- és ásványvilágot. A természettan tágabban értelmezve a testeken tapasztalható, érzékeinkre ható tüneményekkel foglalkozott. Egyik része a lényeges változással járó tünemények csoportja, amely a vegyészet, kémia körébe tartozott. A szorosabban vett természettanba azok a tünemények tartoztak, melyek térbeliek vagy „külműviek” (=mechanikusok) voltak, mint például a test nagysága, részeinek összetartozása, rendje, annak viszonya a világ iránt, a különféle mozgás. A tudomány pedig, mely ezen tünemények okait s törvényeit adta elő a legszorosabb értelembeli természettan: a fizika volt.

Érdekesnek látszik két magyar, jelentős természettani tankönyvet fellapozni, vajon a korabeli rendszerezésben hol jelenik meg a fényképezés és a fényképezőgép. Két olyan gimnáziumi tankönyvet választottam, amelyek meghatározták egy-egy nemzedék tudását. Schirkhuber Móric (1807–1877) bölcseleti doktor, kegyes tanítórendi főgimnáziumi igazgató Természettana 1844-ben jelent meg. Fehér Ipoly (1842–1909) pannonhalmi bencés gimnáziumi Kísérlettani természettana 1871 óta számos kiadást megért. E két kiváló, nagy hatású tankönyv pontosan kijelölte a fényképezés helyét a tudományban. Az iskolák már a legkorábbi időktől vásároltak a szertáraik számára gépeket, hogy bemutathassák az új felfedezéseket. A tankönyvekben pedig az ábrák segítségével magyarázták el a fény hatását.

Schirkhuber Móric természettanának első része a „súlyos”, második része a „súlytalanok” témát dolgozta fel. Az utóbbi, Világ című fejezetében találunk rá a fényképészetre, a „Világvisszaverődés” szakaszban. Ebben a lencsék által létrehozott képek törvényszerűségeit írta le. A lencsék működésének magyarázata ábrák segítségével történt: a nagyítók, távcsövek, „láttani szekrények” (vagyis a laterna magica) sorrendben. A tankönyvben a szem és a látási tünemények után a „Világnak működésérűl” fejezet következik, amely a fényrajz két fajtáját: a dagerrotípia és a talbotípia módszerét és készítését ismertette.

Schirkhuber 1837-től 1848-ig a váci püspöki líceumban tanított természettant, majd a váci líceum megszűnése után a pesti főgimnáziumba került. Az 1848-ban életbe léptetett szaktanítás visszaállítása után, 1851-től 1858-ig a mennyiség és természettani tanszéket vezette. Nem véletlen tehát, hogy tankönyvének további, átdolgozott kiadásai jelentek meg. A harmadik kiadás alkalmával, 1852-ben a fényképészeti részt igen jelentősen kibővítette, ahogyan a gyakorlati ismeretek tért hódítottak. A használandó lemezek tisztítását, az iblanyozást és a más anyagokkal való kísérletezést is felsorolja. A szerző a közölt ábrákat nyilván külföldi szerzők munkáiból vette át, de ezekre nem utalt. A két, számunkra érdekes ábra a XVI. században Porta által felfedezett camera obscura módosulásai voltak. Az egyik ábra a sötétben való rajzoláshoz, a másik ábra pedig a világosban való rajzoláshoz készült, használatban mutatja be a segédeszközt. (1–2. sz. kép)

Schirkhuber Természettana alapvető tankönyv maradt az 1860-as évekig, hiszen kiváló és érthetően tagolt mű volt. Sokan szó szerint idézték passzusait, ahogyan ő is átvett (említés nélkül) alapinformációkat német és osztrák szerzők munkáiból.

Fehér Ipoly fiatalon, 1858-ban lépett be a bencés rendbe, 1865-ben szentelték föl. A magyar történelem tanszékén alkalmazták, ahol 1874-ig tanított. Ekkor kinevezték az esztergomi főgimnázium igazgatójának, majd 1892-ben pannonhalmi főapáttá választották. Az ő működése modernizálta az intézetet, az újabb pedagógia módszerek alkalmazásával felvirágoztatta az iskolát.

1865-ben a Vasárnapi Ujságban érdekes cikket írt a fényképészetről. A sötétkamra alkatrészeit vette sorra egy metszet segítségével, kiemelte a legfontosabb részt: a lencsét. Véleménye szerint a fénykép nagy hiányossága, hogy nem képes a színek visszaadására. A további vegyészeti kísérletek már ekkor megjósolhatók voltak.

Az 1871-ben kiadott természettani tankönyve előszavában azt írta, hogy a tankönyvek mint speciális iratok általában a tudomány régebbi álláspontjait őrizték meg, foglalták rendszerbe. Úgy vélte, hogy elérkezett az idő a szemléletváltásra, az újításokat be kell vinni az iskolákba a tankönyvek segítségével is. Ebben a korszakban léteztek tankönyvek, amelyek pusztán az elméletre szorítkoznak, és a gyakorlati részt, vagyis a kísérleteket kevéssé tárgyalták. Voltak olyan tankönyvek, amelyekben rengeteg ábrát közöltek, de azok magyarázata nem volt kielégítő. Az újabb természettani ismeretek között a fő szerepet a hő- és erőműtan képviselte, ezért az ő kötetében is terjedelmes részt kapott. Fehér tanár úr célja az volt, hogy a diák szokja meg a szabatos rövidséget és tanulja meg a speciális műnyelvet, amellyel a tudomány leírható. Különös figyelmet szentelt a nevezetesebb tételek és találmányok történelmi fejlődésének, mivel ezeket érdeklődéssel hallgatta az ifjúság. Fehér számára Paul Reis Lehrbuch der Physik (Lipcse, 1870) módszertani minta volt, de mint írta: nem utánozta szolgaian azt. A kiváló ábrákat Hessler-Pisko Lehrbuch der technischen Physik című, 1866-os kötetéből vette át, ebből a camera obscura kétféle ábráját és a camera lucidát mi is be tudjuk mutatni. (3–4. sz. kép)

Fehér Ipoly kötetének felosztása: 1. rész: Erőműtan, 2. rész: Rezgéstan, hangtan, fénytan, sugárzó hő, delejesség, villanyosság. A fény vegytani hatása fejezetben találjuk a fényképészetet és a fénytani eszközök között a gépeket. A sötétkamra és a világos kamra ábrája nála is egymás mellé került. A sötétkamra két elkülönült (rajzolásra és fényképezésre szolgáló) fajtája mellett tanulmányozható a világos kamra, melyet a 19. század elején William Hyde Wollaston (1766–1828) talált fel. Az általa 1807-ben modernizált camera lucida működését metszeteken is megörökítették, az ülő modell alakját a mellette ülő rajzoló számára a szerkezet egy lencsén át levetítette a papírra. (5–6. sz. kép)

Fehér Ipoly tankönyvei hat javított kiadást értek meg, egészen 1888-ig forgalomban voltak, de az utolsóban nem közölte a fenti ábrákat.

A gimnáziumi tankönyvek vizsgálata rámutat, hogy megközelítésük nem érinti az állandósult vitát, amelyet arról folytattak, hogy a fényképészet művészet-e vagy ipar. Nem minősítették a létrehozott produktumot, csak a jelenséggel és az előállítás mikéntjével voltak elfoglalva. A természettan tudománya a fénytanon keresztül gyorsan értelmezte a maga számára a felfedezést. Ez az újítás a lencsék által létrehozott képek sajátos részét képezték, amelyek tartósítása egy másik tudomány: a kémia ismeretét igényelte. Mindezt fontos volt a fiatalság számára rendszerbe foglalni és érthető módon megtanítani. Az okokat keresve egyszerű válaszra lelhetünk:

„… a fényképészet napról napra nagyobb kiterjedésnek örvend s e tova terjedését elősegíti főleg azon körülmény, hogy az úgyszólván a közérdekeltség, s ezzel kapcsolatban a napi közbeszéd tárgyává lőn” – vélte Fehér Ipoly.

Farkas Zsuzsa

Jegyzetek

1 Szinyei József: Magyar írók élete és munkái. XII. kötet Budapest, 1908. 427–430.

2 Az elméleti és tapasztalati természettan alaprajza, melyet közhasználatra készített. II. kötet. A súlytalanokrul, és a nagyban mutatkozó tüneményekrül. Pest, 1844. 180 idommal.

3 Szinyei József: Magyar írók életet és munkái. III. kötet. Budapest, 1894. 238–242.

4 Az elméleti és tapasztalati természettan alaprajza, mellyet a fölsőbb osztályú tanulók használatára készített. II. kötet. A súlytalanok, égi testek légtünetek természettana. Pest, 1852. 97–100.

5 Fehér Ipoly: A fényképészet (Photographia). Vasárnapi Ujság, 1865. 10. március 5. 113–114., 11. március 12. 124–126.

6 Kísérleti természettan az újabb elméletek alapján szerkesztett kézikönyv középtanodák felsőbb osztályai számára. Pest, 1871. 165–168., 184–185.

7 Paul Reis: Lehrbuch der Physik. Leipzig, 1882 kiadása olvasható a neten Open Library-ban: www.archive.orgh/

details/lehrbuchderphys00reisgoog

8 Ferdinand Hessler (1803–1865) – Franz Joseph Pisko (1827–1888): Lehrbuch der technischen Physik. II. Band Enthaltend. Schluss der Electricität, Optik und Wärme. Wien, 1866.

9 2. javított kiadás Bp., 1876., 3. javított kiadás Bp., 1878., 4. javított kiadás Bp., 1880., 5. javított kiadás Bp., 1882., 6. javított kiadás Bp., 1886., 1888.

10 Vasárnapi Ujság, 1865. 10. március 5. 113.