SZÍNKEZELÉS A GYAKORLATBAN (2.)

A színkezeléssel foglalkozó sorozatom előző részében a témakör alapkérdéseivel foglalkoztam. Kalibráltuk a monitorunkat és elkészült hozzá a profil, beállítottuk a Photoshop helyes színkezelési opcióit, és beszereztünk minden egyéb profilt, amire csak szükség van.

Ebben a részében azokat a színkezeléssel kapcsolatos műveleteket boncolgatjuk, amelyek a mindennapi képfeldolgozási munka során előkerülhetnek. Szó lesz a színterek közötti fordításról (konverzióról), a lehetséges konverziós módokról és arról, miként szimulálhatjuk a monitorunkon egy nyomtató vagy nyomdagép színmegjelenítési képességeit.

De még mielőtt elmerülnénk a részletekben, meg kell néznünk, hogy mi a különbség a Photoshop két eszköze, a színtér konverzió és a színtér hozzárendelés között.

Konverzió vagy hozzárendelés?

Ahogy azt az előző részben már láttuk, az adott képbe ágyazott színprofil ad értelmet a fájlban tárolt számoknak (ugye minden mentett képbe beágyazza a színprofilt a Kedves Olvasó?). Innen tudja a számítógépünk, hogy a fájlban található számértékeknek milyen színt kell megfeleltetnie. Más szóval, a színprofil mondja meg, hogyan kell a számokat értelmezni. Három dologgal állunk itt szemben:

• a fájlban található számértékek,

• a képhez tartozó színtér (amit a színprofil határoz meg),

• és a kép kinézete (a tényleges színek).

Ha egyet lefixálunk ebből a három változóból, akkor a másik változtatása a harmadik változását vonja maga után. Például, ha rögzítjük a kép kinézetét és megváltoztatjuk a színteret, akkor megváltoztak a számértékek. Vagy ha rögzítjük a számértékeket és megváltoztatjuk a színteret, akkor változik a kép kinézete.

Konverziót (Convert to Profile menüpont) akkor használunk, ha rögzíteni akarjuk a kép kinézetét és meg akarjuk változtatni a profilt. Miért akarhatja valaki megváltoztatni a képhez tartozó színteret? Erre számos indok lehet: például ki akarja nyomtatni, vagy fel akarja tölteni a weblapjára. Olyan ez, mintha egyik nyelvről a másikra szeretnénk lefordítani egy írást, úgy, hogy a szöveg értelme megmaradjon. Az alábbi illusztráció egy eredetileg ProPhoto RGB színtérben lévő képet mutat. A bal oldalon a Photoshop konverziós párbeszédpanele látható. A képet sRGB színtérbe konvertáljuk. A kép kinézete ,,nagyjából” nem változik. Azért nagyjából, mert a színterek közötti eltérésekből adódóan a kinézet valamennyit azért változhat.

Hozzárendelés (Assign Profile menüpont) során a fájl számértékeit rögzítjük, és változtatjuk a színteret. Ezzel együtt pedig változik a kép megjelenése. Olyan ez, mintha egy német szövegre azt mondanánk, hogy flamand. Lesznek kisebb egyezőségek, de a teljes egész egy értelmetlen maszlaggá alakul. A képen látható, hogy mi történik akkor, ha egy ProPhoto RGB színterű képhez értelmezésként az sRGB-t rendeljük. A színek hirtelen telítettséget vesztenek. Ennek oka, hogy a ProPhoto RGB színtér mérete jelentősen nagyobb, mint az sRGB-é. Ez az eset szokott előfordulni akkor, ha sRGB-nél nagyobb méretű (például Adobe RGB) színtérben adunk be képeket fotólaborba. A minilaborok számára a világ az sRGB-ből áll, képtelenek konverziót végezni, és feltételezvén, hogy a számértékeket sRGB-ben kell értelmezni egy telítetlen, hóka kép lesz az eredmény. Azaz a hozzárendelés használatát célszerű elkerülni.

Van azonban egy helyzet, amikor mégis van létjogosultsága a hozzárendelésnek: olyan képet kapunk feldolgozásra, amiből hiányzik a beágyazott színprofil. Ekkor, vagy megkérdezzük az alkotótól, hogy hogyan kell értelmezni a számokat, vagy pedig nekiállunk találgatni. Némi tapasztalattal és az Assign Profile használatával meg tudjuk állapítani, hogy mi is lehetett az eredeti színtér (éppen úgy, ahogy egy szövegről is ki lehet találni, hogy milyen nyelven íródott).

A cikk hátralévő részében a konverzióval foglalkozunk. Leginkább az olyan esetetekkel, amikor a forrás színtér mérete nagyobb, mint ahová konvertálni szeretnénk. Itt pedig a legfontosabb kérdés, hogy:

Mi történik a kilógó színekkel?

A konverzióval kapcsolatos kérdések illusztrációjára készítettem egy egyszerű, fehér alapon 10 színes téglalapot tartalmazó képfájlt. A kép Adobe RGB színtérben készült (a ProPhoto RGB túl nagy lett volna az illusztrációkhoz). A következő példákban ezt egy Hahnemühle Photo Rag papír Epson Stylus Pro 4800 nyomtatón mért színterébe fogjuk konvertálni. A színek színtérbeli elhelyezkedését a ColorThink program segítségével mutatom meg. A színtereket és a kép színeit ,,felülnézetből”, a világosság tengely irányából nézzük majd. Az első ábra a kiindulási helyzetet mutatja: a nagyobb ovális az Adobe RGB körvonala, míg a kisebb a papíré. A körök a kép egyes színeit jelképezik. Jól látható, hogy a kép színeinek jelentős többsége a papír színterén kívül esik – a kérdés az lesz majd, hogy ezekkel mi történik a konverziók során.

A színkezelést ismerő termékek általában négyféle kilógó szín kezelési módszert bocsátanak rendelkezésünkre.

Ezeket a módszereket a magyar Adobe termékek véglegesítési szándéknak (rendering intent) nevezik. Én ezt kicsit szerencsétlen fordításnak tartom, a továbbiakban csak szándéknak fogom hívni őket. Ráadásul a négyből egynek az elnevezése (az eredeti is) színelméleti szempontból helytelen.

A módszerek – a szándékok – határozzák meg, hogy mi történjen a kilógó színekkel.

A szándék kiválasztását a Conversion Options alatt tehetjük meg. Igazából kettő, a Relative Colorimetric és a Perceptual érdekes számunkra fotós szempontból. Az ismerkedést kezdjük a hibásan elnevezettel.

Relative Colorimetric

Helyes néven media-relative colorimetric lenne. (A név azért félrevezető, mert a színelmélet egy ága a relatív kolorimetria, de ehhez ennek a szándéknak semmi köze.). A media-relative azt jelenti, hogy a kép színterének fehér színét illeszti a papír fehér színére (ami a színek módosulását is magával vonja). A példákban mindkettőt 6500 K színhőmérsékletűnek vettem az egyszerűség kedvéért – így a fehér adaptációra nem kerül sor. Az alábbi ábrán a körök jelentik az eredeti színeket, míg a négyzetek mutatják, hogy a konverzió után mi lett belőlük.

Azok a színek, amik a cél színtéren belül helyezkednek el, változatlanok maradnak. A kilógó színek azonban a cél színtér határára képeződnek le, azaz a cél színtér maximális telítettségén kívül minden tónuskülönbséget elvesztünk.

Black Point Compensation

A képek jelentős hányadánál a rendkívül telített színek levágása nem jelent problémát (mivel többnyire nincsenek is a képen). Az árnyékoknál viszont igencsak baj az, ha egyszerűen csak levágjuk őket. A nyomtatók jelentős része nem képes varjú-az-alagútban feketét megjeleníteni (matt papírok esetén a Dmax 1,6, fényesek esetén 2,2 körül mozog). Ennek eredményeképp a relative colorimetric szándék használata esetén az árnyékos részek egyöntetű részlettelen sötét folttá válnának nyomtatáskor. Ismét készítettem egy tesztképet. A kép két százalékonkénti lépésközzel tartalmaz 0 és 10% között hat szürke téglalapot.

A fenti, a Photo Rag papír színterét mutató ábra kinagyított részletén egy kör jelöli azt az egyetlen színt, amire ezt a hat tónust a relative colorimetric szándék leképezi.

Az ábrán az is jól látható, hogy a papír feketéje nem ér le az L tengely végéig, azaz messze nem képes a ,,tökéletes fekete” megjelenítésére.

Az árnyékos részek elvesztése elég súlyos probléma volt ahhoz, hogy a szakma kezdjen vele valamit. A megoldással az Adobe rukkolt elő a fekete-kompenzáció (black point compensation) formájában. A fekete-kompenzáció annyit tesz, hogy az árnyékos részeket, mint egy gumilabdát, öszszenyomja annyira, hogy a forrás színtér feketéje egybeessen a cél színtér feketéjével. Az ábrán a négyzetek jelölik azt a hat pontot, ahová a tesztkép szürkéi kerülnek, ha fekete-kompenzáció használunk.

RENDKÍVÜL FONTOS

Ha fotózási célra relative colorimetric szándékot használunk a konverziónál, a fekete-kompenzáció használata kötelező!

Mi lenne, ha a fekete-kompenzáció ötletét továbbvinnénk a telített színekre is? Nos, egy új szándék:

Perceptual

Az aránytartó vagy érzethelyes szándék épp ezt teszi. Bár a színekre vonatkozóan a megoldás matematikája kicsit bonyolultabb (és inkább a fekete mágia körébe tartozik). Az aránytartó konverzió abból indul ki, hogy a konkrét színek helyett inkább azok egymáshoz való arányát tartja meg, figyelembe véve az emberi színérzékelés specialitásait. Ez utóbbi, illetve a cél színtér kihasználtságának maximalizálása az, ami miatt nem adható rá egzakt matematika. Gyakorlatilag minden egyes profilkészítő szoftver más-más aránytartó konverziós táblákat készít ugyanabból a lemért tesztábrából.

A következő ábra illusztrálja a módszer működését.

A piros, a kék, illetve a cél színtérben már eredetileg is benne lévő zöld elmozdulása mutatja, hogy ez a szándék összenyomja a forrás színteret, hogy beleférjen a célba. A kívül lévő zöldeket és rózsaszíneket érdemes közelebbről is megvizsgálni (a következő két ábrán a négyzetek jelölik a relatív kolorimetrikus, a körök pedig az aránytartó szándék eredményét).

Az eredeti négy színből a relatív kolorimetrikus hármat csinált, azaz bizonyos tónustartományokat elvesztettünk a használatával. Ahogy látható, az aránytartó szándék nemcsak megtartotta mind a négy eredeti színt, de azok az összenyomás miatt beljebb is kerültek a cél színtér közepébe. A rózsaszínek esetén hasonló a helyzet.

Az aránytartó szándék itt is jobban szétválasztotta a határon kívül eső színeket.

Abban az esetben tehát, ha a forrás színtér színeinek telítettsége nagyobb annál, mint amit a cél befogadni képes, érdemes az aránytartó szándékot használni. Én az esetek túlnyomó többségében ezt használom fotófeldolgozási és -nyomtatási célokra.

Elméletileg aránytartó szándék mellett nincs szükség fekete-kompenzációra, lévén a módszer az egész színteret hasonlóan összenyomja, mint azt a fekete-kompenzáció teszi az árnyékos részekkel. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy egyes profilkészítő csomagok (még a csúcskategóriában is előfordul ilyen) konverziós táblái elég gyatrán kezelik az árnyékokat. Ezeket tud segíteni a fekete-kompenzáció bekapcsolása. Azaz érdemes azt mindig bekapcsolva hagyni.

Absolute Colorimetric

Fotózási célra nem sűrűn használják, célja az úgynevezett hard proof-ok készítése. Ezek olyan nyomatok, amik egy másik gép színreprodukciós képességeit szimulálják - például egy tintasugaras nyomtatóval egy jóval kisebb színterű offszet nyomdáét. A működése megegyezik e relatív kolorimetrikussal – az egyetlen különbség, hogy itt nincs fehér adaptáció.

Saturation

Üzleti grafikák nyomtatására való, a telítettséget hangsúlyozó szándék. Fotófeldolgozási célra alkalmatlan.

Szimuláció

A papír, a festék nem olcsó. Egy nyomdagép beindítása mégannyira sem. Láttuk, hogy a színterek közötti konverzióknak elég durván kell módosítaniuk a kép színeit. Éppen ezért célszerű lenne látni, hogy ezek a módosítások milyen vizuális változást okoztak a képen – még mielőtt egy csepp festéket is elhasználnánk.

Erre a célra való a Photoshop Soft Proofing funkciója. Segítségével a monitoron megjeleníthetjük azokat a változásokat, amiket majd a nyomtató vagy nyomda fog okozni a képen. Működése rendkívül egyszerű: először átkonvertálja a kép színeit a céleszköz (mondjuk a nyomtató) színterébe, majd pedig vissza a monitoréba. A végeredmény pedig hordozni fogja az összes olyan módosulást és torzulást, amit a szimulált eszköz színtere indukált.

Azt, hogy milyen eszközt kívánunk szimulálni a View | Proof Setup | Custom... menüpont alatt találhatjuk meg. A párbeszédpanelen megadhatjuk a szimulálni kívánt eszköz profilját (a példán ez egy Epson 4800 nyomtató Hahnemühle Photo Rag papírral), illetve a konverziós szándékot.

Két fontos opciónk is van itt. A Simulate Black Ink segítségével a Photoshop a tinta maximális feketéjét (nevezzük inkább szürkének) is szimulálja. A Simulate Paper Color pedig a papír fehér színével teszi ezt. Mindkét opciót érdemes bekapcsolni.

De készüljünk fel arra, hogy a látvány nem lesz szívderítő! Hóka, kontrasztszegény képet látunk, amit a kontrasztot dicsőítő emberi agy sokkal csúnyábbnak érzékel, mint az eredetit. Éppen ezért az alábbi módszer használatát javaslom:

• Állítsuk be a szimulálni kívánt eszköz jellemzőit, de közben a Preview opció NE legyen bekapcsolva. Nyomjunk OK-t.

• A monitortól 10-15 másodpercre forduljunk el, és nézzünk egy lehetőleg semleges, nem túl kontrasztos felületet.

• Nyomjuk meg a Cmd+Y (Mac-en), illetve a Ctrl+Y (PC-n) billentyűket. Ezzel aktiváltuk a soft proof módot.

• Forduljunk vissza, és értékeljük ki a képet.

Mire figyeljünk a kiértékelésnél? Bármire, ami a kép tónusainak egymáshoz való viszonyát elrontja. Bebukott árnyékok, poszterizálódott tónusátmenetek, helytelen színek, stb. Ezeket a hibákat javítsuk ki a képen, míg soft proof módban vagyunk (természetesen rétegek használatával, mert ezek a változtatások kimeneti eszköz specifikusak lesznek). Ha a tinta és papír szimulációs opciókat nem használjuk, akár egymás mellé is tehetjük az eredeti képet és egy másolatát, amin bekapcsoltuk a proof módot. Így vizuális segédletünk is van arra vonatkozóan, hogy hogyan is kell kinéznie majd a korrigált képnek.

A folytatás

A most elsajátított ismeretekkel felvértezve már majdnem készen állunk a nyomtatásra. Már csak néhány apró, de rendkívül fontos részlet hiányzik. A következő részben arról fog majd információt kapni a Kedves Olvasó, hogy milyen színtérben vagy színterekben érdemes dolgozni, és mit is jelent (és mit nem) a színtér beállítás egy digitális fényképezőn. Mindezek mellett megkísérlek majd megszelídíteni egy mitikus vadállatot: a tónusreprodukciós görbét (amit részben helytelenül gammának is csúfolnak).