A MOHOLY-NAGY MŰVÉSZETI EGYETEM FOTOGRÁFIA SZAKOS HALLGATÓI

A MOME fotó szakán, a tavalyi évhez hasonlóan, idén is két végzős évfolyam diplomavédésére került sor. A bolognai folyamat részeként megújuló képzési rendben most másodszorra végeztek a hároméves alapszakon (BA) hallgatók, míg az ötéves osztatlan képzés utolsó évfolyama kapott diplomát. Közülük többek neve már ismerősen csenghet, hiszen évek óta aktív résztvevői a hazai fotográfiai életnek, rendszeresen szerepelnek csoportos és egyéni kiállításokon, vásárokon. Közülük Halász Dániel a Google és a Saatchi Gallery közös pályázatának megnyerésével került a középpontba, Bartha Máté vagy Fátyol Viola nevével is biztosan találkozott már, aki követi a kortárs művészeti élet eseményeit, míg Gáldi Vinkó Andrea még hallgatóként nyerte el a Pécsi József ösztöndíjat. Inkább az a meglepő, hogy a diplomavédésükre csak idén került sor.

Fátyol Viola az Orando et laborando című diplomamunkájával újra a személyes megközelítésű munkák sorát folytatja, megőrizve koncepción alapuló, jellegzetes vizuális formanyelvét. Ez alkalommal nem a családját, hanem a Debreceni Református Kollégium Gimnázium diákjainak zárt közösségét választotta témájául. Hit, hagyomány, konzervatív értékrend és szabályok a mindennapi élet részét képezik, így a Csokonai-versekben gyakran felbukkanó Nagyerdő mellett, a gerundium – stilizált bot – és a vallásos utalások a sorozat több képén is felbukkannak. Fátyol Viola az intézményhez való személyes kötődése (maga is itt érettségizett) ellenére kívülállóként fotózta a középiskolások hétköznapjait, az interperszonális kapcsolatok, valamint az egyén és a közösség viszonyának kiemelt figyelmével. Nincs narratíva, a sorozat statikus kompozíciójú, különálló képek laza kötelékéből áll, ahol a személyes érzések manifesztálódása mellett az imádkozás és áhítat pátosszal teli teátrális megjelenítésén van a hangsúly. A diplomamunka koncepciója és vizuális megjelenése a témavezető, Szatmári Gergely titkos vívóklubok zárt világát bemutató Conventional-sorozatának hatását mutatja.

A fotós fizikai jelenléte nélkül készült Érmezei Lili Zoé Kapcsolódási állapot című alkotása, az internetes kommunikáció népszerű Skype programja segítségével: a web kamera egyik oldalán a steril, fehér térben mozgó meztelen modell, a másikon a mindezt megörökítő fotós. A vetkőzés és a pózolás mindvégig a számítógép előtt zajlott, irányítás nélkül, megőrizve az intim szféra látszólagos érintetlenségét, s így a természetes, fesztelen mozdulatok váltak pózzá, ahogy a másik oldalon a fotós az exponálás mellett döntött. A modellek saját karakterüket adták, s a sorozathoz kapcsolódó videón beszámoltak arról, hogy miként élték meg nőiességüket és hogyan változott test- és énképük. A monitor fotózása által a képernyő csíkjai, pixelei külön rétegként jelennek meg a meztelen női test és a valódi látvány között. Az intimitás és személytelenség együttes jelenléte adja a sorozat erejét.

Gáldi Vinkó Andrea Candie’s Six címmel készült diplomamunkája1 egy identitás-definíciós kísérlet, melynek alaptézise, hogy egy ember valós személyiségét nem egy kép, hanem azok együttese mutathatja meg. Hogyan viselkedik az alany, ha tudja, hogy fényképezik, és hogyan, amikor csak elkapnak egy pillanatot? Egyfajta korlenyomatként is tekinthetünk a hat különböző karakterű, de az alkotó generációjához tartozó fiatal lány portréjára, ahol ő arra keresi a választ, hogy a modellek énképe és a külvilág felé sugározott látszat mennyire harmonizál egymással: a public-én és private-én viszonyára.

Minden lány „ideális képét” egy személyre szabottan felépített és megkomponált portré-szituációban, míg valós énjüket egy mindezzel párhuzamosan készülő snapshot dokumentációban rögzítette, ahol a hétköznapok elkapott pillanatai, váratlan helyzetei jelennek meg. Mindkét esetben a cél olyan szituációk rögzítése tárgyi elemekkel, melyek mentén kirajzolódik a személyiség, s amibe – legyen az a vágyott vagy a hétköznapi énkép – talán nem nyernénk betekintést. Az utóbbiak esetében a frontális vakuzás egyfajta dokumentarista szemléletmódot tükröz, a kívülállóét, miközben a sorozat egésze határozottan szubjektív összképet mutat. A kétféle attitűd, a fiktív és narratív ötvözése által született meg a hat sorozatot összegző könyv, amelyben minden fejezet a lányok önmagukról alkotott, ideális képével indul, majd a fotós által megismert, valós arcával zárul. A fényképezőgép konstans jelenléte és az ezáltal létrejövő közös alkotói folyamat vezérfonala mindvégig, hogy a fotós és a modell mit szeretne a képekkel kommunikálni; valamint, hogy a staged photo és az utólagos szelekción átment snapshot képek hogyan állnak össze egy portrévá.

Szintén a saját generációjának problémái kerülnek elő Zagyvai Sári életnagyságú fiatalok vetített installációjából álló diplomamunkájában. Ahogy az Almost Adult cím is jelzi, a 4-8 perces loopokban szereplő fiatalok a még kötöttségek nélküli, ugyanakkor erősen a kamaszkorhoz, valamint a felnőtt kort életkorilag elérő, ugyanakkor annak feladataitól, felelősségvállalásától távol álló időszak határvonalán mozognak. Az egyikhez még, a másikhoz már nem tartoznak, amit a testhelyzetek esetlenségében megjelenített bizonytalanság is tükröz. Egy helyben álldogálnak, egyfajta időtlenségben, arra várva, hogy történjen valami. Individuumként jelennek meg, de érződik, hogy összetartoznak. Behatárolhatatlan környezetben állnak, ahol keveredik a fiktív és valóságos tér, miközben a mögöttük megjelenő természet organikus mozgása az idő múlását jelzi. Ugyanakkor nincs történés vagy hang. A videó médiumának köszönhetően nem csak egy pillanat, hanem az életszakasz egészének lenyomata, kimerevítése látható: álló- és mozgóképek is egyszerre. A térbeli és időbeli bizonytalanság jól szemlélteti az állapot törékenységét. Az installáció előképének tekintett 1976-os Hajas Tibor-munka, az Öndivatbemutató más csoportra és technikai háttérre történő adaptációjával találkozhatunk, kevés többletinformációval folytatva.

Halász Dániel Felkészülés a művészet üldöztetésére című, saját fizikai korlátait dokumentáló sorozata szintén Hajas Tibor munkáival mutat szellemi rokonságot. A waterboarding, pofozás, levegő visszatartás vagy alvás-megvonás után készült önarcképek kevésbé a szabad véleménynyilvánítás iránti félelem, mint a fizikai és pszichés határok kereséséről szólnak. A politikai indíttatású kínzásokra való felkészülésből fakadó önkínzási technikák fizikai és pszichikai hatásait bemutató fotói inkább egy akcionista performansz dokumentálásának tűnnek, mint szuverén alkotásoknak.

Kaulics Viola Ideál sorozatában a szocializáció és a társadalmi beidegződések nélküli világ utópiájaként, pozitív asszociációs közegben jelennek meg a kisebbségi csoporthoz tartozó férfiak portréi. A fekete-fehér műteremi felvételeken különböző karakterű férfiakat látunk. Az azonos csoporthoz tartozásuk első pillanattól evidens, azonban a bőrszín indukálta negatív sztereotípiákról a hangsúly vonzó oldalukra került. Az ideális férfi tulajdonságaival felruházott szereplők vágyott jellemvonások megszemélyesítőiként: a védelmező, a gyengéd, a kalandor, a rosszfiú, a romantikus, a mackó vagy a csábító képében vannak jelen. A fél akt felvételeken a fedetlen test a férfiasságot és a szexualitást helyezi előtérbe, miközben a különböző karakterek jellemén szinte ugyanakkora a hangsúly. A beállított portrékon a fekete-fehér színvilág segíti a bőrszíntől és a rassztól való elvonatkoztatást, s széppé tesz. A sorozat egységét megtörik a különböző képkivágások, hátterek, s a nézővel való szemkontaktus képről-képre váltakozása.

Cabello-Colini Kristóf fotósorozata hátrányos környezetben élő gyermekek vágyálmát jeleníti meg. Olyan helyzetben és ruhákban fotografálta őket, hogy az álmaikat és egyben a közegből való kitörési lehetőségüket is szimbolizálja. Ugyanakkor a képeken megjelenő gyermekek egy része mintha nem azonosulna az általuk választott szerepekkel, csak asszisztálnának a kompozícióhoz, mintha ők maguk sem hinnének az álmaikban, s a gyermeki naivitás helyét már átvette volna a realitás. A sorozat ugyanakkor egységes, bár pár alkotás kompozíciójában és vizuális megjelenésében erősebb a többinél, ilyen például a pap, a focista vagy a Michael Jackson mozdulatait utánzó kisfiú képe.

Közösségi terek négyzetbe komponált, atmoszférikus képei alkotják Juhász Viktor Memento című diplomamunkáját. A statikus hely és a titokzatos aura kettőse vagy az épített környezet egy-egy részlete konkrét események, történések emlékét idézik. Ahogy a meghatározó pillanatok helyszíne egy életre bennünk marad, úgy a sorozat elhagyatott, bezárt épületei is egyszerre az emlékezés és elmúlás szimbólumai, az emberi jelenlét csak minimális eszközzel van érzékeltetve, s a természetes és mesterséges fények keveredése túlvilági hangulatot teremt.

Bartha Máté Átmenet című sorozatán India nagyvárosainak ismert és kevésbé ismert helyszíneibe kapunk betekintést, ahol a globalizáció megjelenésével a társadalmi-kulturális berendezkedés nem változott meg, csak bizonyos elemei lettek kisebb vagy nagyobb hangsúllyal jelen. A képeket leginkább a helyszín és a fotós személye köti össze, akinek szubjektív szűrőjén át látjuk a helyi világot, az estét bevilágító neon kavalkádtól az emelt díjas sms-ért energiát közvetítő tv-Buddháig. A 13 színes fotó naplószerűen összegzi egy utazó fotós párhuzamos világról szóló élményeit, ahol a kultúrák keveredésének számtalan mozzanatát örökítette meg.

A félelem érzésének vizualizálására vállalkozott Lázár Alexandra Emese. Monokrómba hajló lírai fotósorozatának kiindulópontja ez a különböző formában, de mindenkiben megtalálható, sokszor megmagyarázhatatlan érzés. A félelem bemutatására komponált, igényes kivitelű munkák csak megjelenítik a félelmet kiváltó szituációkat. Nem ítélkezik létjogosultságuk felett, csak ábrázol. A sorozat hangulati egysége ellenére kissé közhelyes példák (kígyó, kút, rengeteg) és vizuálisan szép, de túlságosan didaktikus felvételek készültek, s többnyire a halál gondolatköréhez kapcsolódnak, mely aztán konkrét képi megfogalmazást is nyer az egyik képen.

Egy másik esszenciális érzés, a bizalom számtalan formájának és jelenlétének képi megfogalmazásának lehetőségeit kutatta Tarsó Katalin a diplomamunkájában. Az emberi kapcsolatok és társadalom szerkezetének számos területéről hozott erre példát a barátság, a szerelem, a kiszolgáltatottság témaköréből. A képek nem kapcsolódnak egymáshoz, inkább önálló egységeket képeznek. A szerelemben felbukkanó bizalom érzése meghitt fürdőkádi pillanatban jelenik meg, ám a Szent János Kórház fűtőházának vagy a tűzoltók csoportjának a képe csak egy tágabb asszociációs közegben köthető a bizalom gondolatköréhez, csakúgy, mint a tehenészeti életkép. Nagyon banális vagy nagyon elrugaszkodott példák a bizalom különböző formáinak és szintjeinek a bemutatására. A sorozat koncepciója és vizuális megjelenítése további kidolgozást igényelt volna.

u

Míg az osztatlan képzés hallgatóinak elméleti és gyakorlati diplomamunkájuk védésével, addig a fotográfia alapszakos hallgatók értékelése minden évben az összteljesítmény és nem egy munka alapján történik, így a képzés során készült alkotások portfoliójából kiemelt egy-két sorozat segíthet közelebbi képet adni a munkáikról.

Ács Alíz Veronika két parasztház enteriőrjében készült, A ház halála elnevezésű, lírai sorozata szubjektív élményeken alapul. Az egykor több generációnak is otthont adó épület ma már egy letűnt korszak mementójaként van jelen, ahol a szándékosan otthagyott és mozdít(hat)atlan tárgyak visszaidézik egykori tulajdonosaikat, tovább élnek bennük, s segítenek felidézni és megtartani emléküket. Az idő múlásával a szimbolikus tartalom felülírja a funkcionalitást, szakralizálva ezzel a hétköznapi használati tárgyakat. Több évtizedes valóságban, egyfajta időtlenségben létezik minden, ahol az idő múlása csak a tárgyak fizikai állapotának romlásán szublimálódik.

Valóságból időtlenség: Bognár Benedek Szép új világa az ismeretterjesztő szándékkal létrejövő, ezáltal intézményekhez kötődő természeti szimulációkkal foglalkozik. Az illúzió keltése és az objektivitásra törekvés egyszerre cél. A valóság reprezentációja emberi térben egyfajta újrateremtésként értelmezhető, ugyanakkor az élő természet képpé és tárggyá lesz, ahol a tudomány hatalmának bemutatása együtt jár a természet demitologizálásával. Az élet látszólagos fenntartása mellett a preparálás csak a külső jegyeket őrzi meg, hogy azok egy üvegfal vagy elválasztó mögött újra realisztikus képet mutassanak. Objektíven próbálják a valóság egy szeletét visszaadni, miközben a természeti élet illúziója csak annak halálával jöhet létre.

A külvilág tárgyainak, jelenségeinek a tudatban tükröződő szellemi reflexióinak bemutatását tűzte ki célul Gabelics Antal a Képzeteim című fotósorozatban. A valóság és a fikció keveredésével felépített képei dekódolásánál a nézők szabad asszociációjára épít, szándékosan adván többféle olvasatot, s a befogadó általi percepció válik vizsgálata fő tárgyává. Az foglalkoztatja, hogy a különböző pszichológiai irányzatok milyen értelmezési lehetőséget nyújtanak ezeknek a definiálásához, és milyen következtetéseket tudnak levonni a képek láttán.

Teátrális kompozíciókban jelennek meg Izsó Miklós Social sin sorozatának szereplői. Az örömlány, a gyilkos, a drogos, a hajléktalan, a társadalmi normákon kívül eső alakok nem a megtűrt, kiszolgáltatott, hanem a reklámok hatásmechanizmusával felruházott látványos jelenetek szereplői. Médiakritikai hozzáállásról tanúskodik, hogy a „bűnök” egyforma súllyal és vágyott szerepként vannak jelen.

Kovács Dávid három évet felölelő, Erődök című sorozata a cím számtalan asszociatív jelentéstartalommal felruházott helyszínét dokumentálja. Az eredeti funkciótól elvonatkoztatva a lakótelep, a természeti forma, a fallal vagy kerítéssel körülvett sportpálya számtalan aspektusból mutatja meg a védelem és elidegenítés eszközének is tekinthető létesítményeket, melyek a klasszikus fogalom mai megjelenési formáinak tekinthetőek.

A képző- és fotóművészet határvonalán egyensúlyoz Lukács Máté Pigeons can not read című sorozata, amelyben újságokra vetített galambok képei jelennek meg, különböző léptékben. A kétfajta valóság, a mindennapi élet és az arra való reflexiók színhelyéül szolgáló újság találkozása izgalmas kompozíciókban ötvöződik. Plusminus sorozatának képei csempézett felületre vetített, majd onnan visszafotózott, fakó színvilágú csendéletek.

A tömegkultúra és művészet kapcsolódik össze Marinka Zsuzsa divatfotóiban, ahol a ruha bemutatása helyett a látványvilág kerül középpontba. A halvány, tompa színek dominálta képeken az álomvilág és a valóság keveredik, és a ruhákhoz kapcsolódó érzetek és hangulatok vizuális megjelenítésén van a hangsúly. Felvételein az ábrázolt kollekciókból kiindulva a hozzájuk köthető motívumok és helyzetek összhangjára reflektál.

Szamarasz Daphné Politics sorozatán ismert magyar politikusok arcképei helyettesítik a különböző környezetben pózoló alakok fejét: Orbán Viktor a konyhában, Mesterházy Attila a kerti törpék között, Bokros Lajos a háztetőn. Szürreális víziók és politikai gegek egyszerre, miközben a tükröződő felületek végig láttatják az elcserélt fejek eredeti tulajdonosait. A Chickenlove című animáció egy eat-art feladatra készült szellemes munka, ami egy kakas szerelmi történetét meséli el utolsó vacsorája előtt. Ez indította be az alkotó pixillációs projektek iránti érdeklődését is, s azóta az álló- és a mozgókép viszonya foglalkoztatja. Ezt jól mutatják az utóbbi időben készült Illusion project és a Hanna című videó munkái.

Varga Máté házak előtt készített csoportképeket, Az utca embere címmel. A valós, mégis díszletszerű környezetet mutató felvételek nem is annyira az utca, mintsem a kertvárosi zsáner megtestesítői. A sorozat darabjai között némileg kakukktojás a kertben lovat legeltető fiatal pár portréja.

u

Minden művészeti ágban egyfajta irányjelzőként tekintik a fiatal generációt: ezt elfogadva mondhatjuk, hogy az elmúlt év diplomamunkáinak erős szubjektivitása után idén a személyes megközelítéseken alapuló, de azt inkább kiindulópontul tekintő sorozatok születtek. A saját generációjuk problémáira és élethelyzetére reflektáló munkák mellett viszonylag nagy hangsúllyal kerültek elő társadalmi-szociális érzékenységű témák. Az alkotások közös vonása az egyén és a közösség kapcsolatrendszerének több oldalról való megközelítése és az erre való reflektálás. A koncepciók néhány esetben egységesebb képet mutattak, mint a később megvalósuló sorozatok.

Az alapszakos hallgatók munkáinak megítélése nehezebb feladat: a portfóliókból kiragadott sorozatokkal nem könnyű egy-egy alkotóról képet adni, sajnos a munkáikat bemutató kiállításra sem került sor.

Az idei diplomavédésekkel egy korszak mindenképpen lezárult: mostantól kétféle fotódiplomával végeznek majd a hallgatók. Fotográfia szakos BA képzés a MOME mellett a Kaposvári Egyetemen és a Budapesti Kereskedelmi és Üzleti Főiskolán is zajlik (itt két év múlva végez az első évfolyam), így évente egyre nagyobb számban találkozhatunk majd különböző szintű fotódiplomával kikerülő hallgatókkal. Jövőre végez az első MA évfolyam, ezt nagy figyelem övezi majd, hiszen nemcsak a hallgatók, hanem a képzés is vizsgázik majd.