SZÍNKEZELÉS A GYAKORLATBAN (1.)

Egy ideális világban minden fényképezőgép, film, szkenner, monitor és nyomtató ugyanúgy látja a színeket.

Ahogy azt már tapasztalhattuk, a világ ebből a szempontból is nagyon távol van az ideálistól. Minden egyes eszköz esetén más szín tartozik ugyanazokhoz a színösszetevő százalékokhoz. Előfordulhat például (kis túlzással), hogy a digitális kamera által rögzített R=0, G=128, B=0 érték a monitoron enyhén kékeszöldként jelenik meg, a nyomtatón pedig majdnem feketének látszik. Pedig mindenhol 50%-os tiszta zöldnek kellene lennie. Emlékezzünk csak vissza, mikor utoljára egy elektronikai szaküzlet TV osztályán jártunk, a több tíz készüléken ugyanaz a műsor mennyire eltérő színeket produkált. Ilyen körülmények között nem csoda, ha nem azt látjuk a nyomtatóból kijövő képen, mint amit a monitoron, és megint csak más volt a szkennerbe tett dián. Ebben a bábeli zűrzavarban a színkezelés (Color Management) hivatott rendet teremteni.

Ha digitális képfeldolgozással foglalkozunk (legyen az akár analóg képek szkennelése és nyomtatása, illetve minden részében digitális munkafolyamat), akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a színkezelést. A kérdés inkább csak az, hogy roszszul vagy jól csináljuk-e. A cikksorozat célja, hogy körbejárja a probléma megértéséhez szükséges elméletet, majd pedig olyan gyakorlati tanácsokat adjon a fotósoknak, amikkel könynyebben kiigazodhatnak a színkezelés világában.

Vágjunk is bele!

A színterek

Ahhoz, hogy minden eszközünk egyetértsen a színeket megadó számértékek jelentésében (azaz a tényleges színben), a harmincas években a CIE (Commission Internationale d’Eclairage) nevű szervezet létrehozott egy „univerzális”, abszolút, eszközöktől független színleíró rendszert, CIE XYZ néven. Ezt sok egyéb mellett, 1976-ban követte a számunkra érdekes másik rendszer, a CIE L*a*b* (vagy CIELAB). Mindkettő arra hivatott, hogy egyértelműen, abszolút módon írja le az ember által látható összes színt – azaz minden színhez egy konkrét számértéket rendeljen. Ezek a rendszerek a színek eszperantói.

Mint az elektronikai szaküzlet TV osztályán meggyőződhettünk róla, szinte minden színmegjelenítő és beolvasó eszköz másként értelmezi a színeket, más nyelvet beszél. Hogyan is lehetne a legegyszerűbben egyik ilyen szín-nyelvről a másikra fordítani? A jól bevált taktikát követve, két lépésben:

1) A nyelvről eszperantóra.

2) Eszperantóról B nyelvre.

A fordítás elvégzéséhez szükségünk lesz szótárakra, nyelvtanra és a kifejezések megértésére – azaz, valamilyen módon le kell tudnunk írni az adott nyelvet a szín-eszperantó CIE XYZ vagy CIELAB segítségével. (Az írás további részében a CIELAB fogja betölteni a szín-eszperantó szerepét.)

A következő ábrán egy átlag monitor és egy nyomtató szín-nyelvének leírását láthatjuk CIE-LAB-ban. Ez egy három dimenziós koordináta-rendszer, ahol a függőleges tengely a világosságot határozza meg (a feketétől a fehérig), a két vízszintes tengely pedig azt, hogy az adott szín mennyire kék vagy sárga, illetve mennyire bíbor avagy zöld. Ez ugyanaz a rendszer, amit Photoshopban Labként már ismerhetünk.

Ugye, mennyire eltérnek az egyes eszközök színmegjelenítési képességei? Nem is lesz egyszerű ezek között a fordítás; de erről majd később. Most egy picit térjünk még vissza a szín-nyelvek leírásához. Az ábrán látható „krumplikat” nevezzük szín-térnek, leírásukhoz pedig szótárak és nyelvtan helyett profil fájlokat fogunk használni.

A profil fájlok ICC vagy ICM kiterjesztéssel bírnak, és a C:\Windows\System32\spool\drivers\color (Windows esetén) vagy a /Library/ColorSync/Profiles (Mac gépeken) könyvtárban találhatók.

Egy képfájlban szereplő számértéknek a profil ad értelmet: megmondja, hogy az adott számértéknek milyen abszolút, CIE-LAB szín felel meg. Profil nélkül a fájlban található számértékeket minden eszköz a saját módján próbálja meg értelmezni – de épp ezt a káoszt hivatott a színkezelés megszüntetni.

Rendkívül fontos: Ha egy fájlhoz nem rendeltünk profilt, akkor a programok többsége visszamegy a kályhához és feltételezi, hogy a benne lévő számértékeket az sRGB munkatér szerint kell értelmezni.

Azaz, ha nem csinálunk semmit, akkor sem tudjuk kikerülni a színkezelést.

A Kedves Olvasóban már bizonyára felmerült a kérdés: mi az az sRGB munkatér?

Munkaterek

Egy fizikai eszköz – mondjuk monitor – esetén, ha azonos menynyiségben keverünk össze alapszíneket (vöröset, kéket és zöldet), akkor rendkívül kevés esélyünk van, hogy az elvárt szürke lesz az eredmény, alaposan megnehezítve ezzel a képfeldolgozási munkát. Erre a problémára orvoslatként hozták létre a munkatereket (working space), amelyekben megvan ez az elvárt szürke egyensúly. A másik probléma egy fizikai eszköznél, hogy a színösszetevők X százalékos növekedése általában nem X százalékos színérzetbeli növekedést von maga után. Ezt a problémát is megpróbálják megoldani a munkaterek (van amelyiknek ez tökéletesen sikerül, de azért olyat is találunk, ami távol áll ettől).

A legismertebb két munkatér az sRGB, illetve az Adobe RGB. Az sRGB a hetvenes évek színes televíziójának (és a mai átlag monitornak) a színmegjelenítési képességeit írja le. Ezt láthattuk a korábbi ábrán a szürke rácsként. Az Adobe RGB ettől jóval telítettebb színeket is képes leírni, viszont még mindig elmarad attól, amit az ember lát. A kevés színtér egyike, amely képes minden általunk látható színt megjeleníteni a ProPhoto RGB.

A sokak által használt Adobe RGB munkatér kevesebb színt képes leírni, mint a mai modern digitális fényképezőgépek és nyomtatók többsége! Azaz, ha ebben dolgozunk, képeink „maradandó károsodást” szenvednek: az így elveszett színeket már nem hozhatjuk vissza többé.

Az Adobe Photoshop Lightroom például olyan program, amely a képekkel való munka során egy ProPhoto RGB-vel megegyező méretű színtérben dolgozik, garantálva ezzel, hogy a feldolgozás során az ember számára látható szín nem vész el.

Míg a Lightroom esetében a munkatér választása automatikus, addig a Photoshop esetén nekünk kell elvégezni a megfelelő beállítást. Ez a következő képen látható.

Számunkra most csak az RGB és a szürke tónusos (fekete-fehér) munkatér beállítása az érdekes. Előbbit ProPhoto RGB-re, utóbbit Gray Gamma 2,2-re állítottuk, kinyilvánítva ezzel azt a szándékunkat, hogy ezekben a munkaterekben kívánunk dolgozni. Minden új fájl így fog létrejönni, és a Photoshop mentéskor hozzá is csatolja a fájlhoz a ProPhoto RGB színteret (amenynyiben az Embed Color Profile be van kapcsolva).

Rendkívül fontos: Csatolt színtér nélkül menteni egy fájlt, majd azt odaadni valakinek olyan, mintha egy idegen nyelvű könyvet adnánk neki anélkül, hogy megmondanánk, milyen nyelven íródott a könyv. Nagy kiszúrás a fogadó oldallal, mert találgatnia kell.

Pár tipikus hiba a munkaterek beállításánál:

Monitor, esetleg nyomtató színtér megadása munkatérként. Minden monitor színtere kisebb, mint a munkatérnek javasolt ProPhoto RGB. Ezért ennek munkatérként való használatával erőteljeset csonkolunk a telítettebb színeken. Nem is beszélve a szürke egyensúly és a színérzet-növekedés egyenletességének elvesztéséről.

sRGB munkatérként: Az sRGB jóval kevesebb színt képes leírni, mint a ProProhoto RGB. Ez a kép telítettebb színeinek elvesztését vonja maga után.

A Color Management Policies (avagy színkezelési házirend) azt szabályozza, hogy a fájlok megnyitásánál, illetve képrészletek másolásánál-beillesztésénél mi történjen. Itt a Preserve Embedded Profiles opció a preferált, ami azt mondja, hogy a Photoshop megtartja a képhez csatolt színteret. Azért javaslom ezt, mert minden színtérfordítás veszteséggel járhat, és mi szeretnénk megtartani a lehető legtöbb információt a képeinkben. Ezenkívül szeretem, ha a fájlból hiányzó csatolt profilok és a csatolt profil és a munkatér eltérése esetén megkérdezi a Photoshop, hogy mit is akarok – ezért van a három alsó opció is bepipálva.

Rendkívül fontos: Ha Pro-Photo RGB munkateret használunk, akkor kötelező 16 bites színmélységgel menteni a fájlokat. Ellenkező esetben a finom tónusátmenetek kilépcsőzetesedése (poszterizáció) lesz az eredmény. Ennek oka a ProPhoto RGB nagy mérete miatt az egyes színek közötti távolságok megnövekedése. Egyébként más esetekben is érdemes 16 bites színmélységet használni, hogy az eredeti képből a lehető legtöbb információt tartsuk meg.

Színterek felmérése: profilok készítése

Míg a munkaterekhez előre elkészített profilok minden Photoshop (és egyéb programok esetén is) telepítéskor felkerülnek a gépünkre, addig a fizikai eszközökhöz el kell készíteni azokat. Számos esetben a készülék gyártója általános profilokat ad ugyan, de ezek minősége meszsze elmarad az adott készülék műszeres mérésével előállítható profil pontosságától. Menjünk sorba ezeken, fontossági sorrendben!

1. Monitor

A monitor műszeres kalibrációja és a profil készítése kötelező. Pont. Ezt a békát le kell nyelni. Legalább annyira fontos, mint hogy objektív legyen a gépünkön. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy ez mennyire kritikus fontossággal bír. Ha a monitor nincs kalibrálva és nincs hozzá profil, gyakorlatilag vakon dolgozunk. Fontos itt leszögezni, hogy a Windows 7, a Mac OS X és a Photoshop „szemre” működő eszközei elégtelenek erre a célra, több kárt okoznak, mint amennyit használnak. Vennünk kell tehát egy kolorimétert (ez az a műszer, amivel a fénykibocsátó eszközök színei feltérképezhetők). Akár egyedül, akár többen, például fotóklubok, de ez nem kikerülhető.

2. Fényképezőgép

Pár éve még azt mondtam, hogy fényképezőgéphez profilt készíteni rengeteg munkát igényel kétséges eredményekkel. Tavaly viszont megjelent egy termék, az X-Rite ColorChecker Passport, ami szerintem az elmúlt tíz év legzseniálisabb színkezelési terméke. Adobe Photoshophoz és Lightroomhoz lehet vele fényképezőgép profilokat készíteni. Az eredmények döbbenetesek. Mindenképpen javasolt.

3. Nyomtató

Nyomtatók esetén minden papírhoz külön profilt kell készíteni. Ehhez egy másfajta mérőműszerre, spektrofotométerre van szükség. A jó minőségű műszerek és szoftverek igen drágák, és a profilok beszerzésére két költséghatékonyabb mód is kínálkozik. Egyrészt minden komoly papírgyár ad profilokat a saját papírjaihoz, a legtöbb nyomtatóval való használatra. Másrészt pedig számos cég készít ilyeneket egy komoly műszer árának töredékéért. Ha csak néhány papírt használunk, akkor mindenképpen ez a járható út, már csak azért is, mert a jó profilok készítése elég sok szakértelmet kíván.

4. Szkenner

Ez az az eszköztípus, ahol lebeszélném az Olvasót a profilkészítésről. A jobb programcsomagokhoz (például SilverFast) adott profilok nagyon jó minőségűek. Egy szkenner profil elkészítéséhez pedig a tesztábrák ára is csillagászati.

Monitor kalibráció és profil készítése

A négy eszköztípus közül ez a kötelező műsorszám, tehát menjünk végig ennek lépésein! Két dolgot kell csinálni hozzá, amit a konyhanyelv sűrűn összekever:

1) kalibráció

2) profil készítése

Sokszor hallom monitor kalibrációnak hívni az egész folyamatot, de ez csak a dolgok fele. Profil készítés nélkül mit sem ér.

A kalibráció során a monitort ismert működési paraméterekre állítjuk be. Ezek a fényerő, a színhőmérséklet és a tónusreprodukciós görbe (amit sokszor csak simán gammának neveznek a programcsomagok). Alapvetően kétféle monitor létezik: a hardveres és a szoftveres kalibrációjú. Előbbiek (az Eizo ColorEdge és a NEC SpectraView) a professzionális képfeldolgozási és nyomdai előkészítési munkára szánt készülékek. Szoftveres kalibráció esetén a monitor mit sem sejt arról, hogy őt kalibrálják, a munka oroszlánrészét (a fényerő kivételével) a számítógép képernyővezérlője látja el. Mondanom sem kell, hogy a kalibráció pontossága meszsze elmarad a hardveres készülékektől.

De hová is kalibráljuk a készüléket? Az ideális 80 cd/m2 fényerő, 5000 K színhőmérséklet és L* tónusreprodukciós görbe többnyire csak a hardveres monitorokon működik. Mindenesetre célszerű 100 cd/m2 környékét belőni fényerőben (ami például az iMac esetében elég nehéz, láttam már olyan modellt is, amit nem lehetett 210 cd alá vinni). Az 5000 K (avagy D50) színhőmérsékletet az átlag monitorok többnyire nehezen bírják, a kék összetevőben durva poszterizációt mutatva. Ilyen esetekben a 6500 K (D65) a második preferált választás. A tónusreprodukciós görbe a műszerhez adott programcsomagtól függ. Ha van L*, akkor használjuk azt. Ez felel meg az emberi szem tónusreprodukciójának. Ha nincs, akkor válasszunk 2,2-es gammát, ami jó közelítés.

Mítosz: Apple gépeket 1,8-as gammára kell kalibrálni, míg a Windowsosokat 2,2-re. Ez addig volt igaz, amíg az Apple monitorokba be volt építve egy 1,2-es gamma-korrekció. Ma már nincs így. Tehát ha nincs L* tónusgörbe, akkor ott is 2,2-es gamma a helyes választás.

A kalibráció után következik a monitor színterének felmérése. Ez a két lépés a műszerekhez adott programcsomagok többségében nem válik élesen külön. Ekkor elkészül az ICC vagy ICM fájl, amit a programcsomag elhelyez a megfelelő könyvtárba.

Hardveres kalibrációjú monitorok esetén a kalibrációs adatokat a programcsomag a monitorba tölti be. Szoftveres monitorok esetén ezeket az adatokat maga a profil tartalmazza. És itt jön egy nagy buktató: ki fogja betölteni rendszerinduláskor a kalibrációs adatokat a képernyővezérlőbe?

A Macintosh esetén semmi gond, minden működik, ahogy kell. A Windows esetén elég borús a helyzet: Windows XP-vel minden simán megy, a műszer programcsomagja tartalmaz egy betöltőt, ami elintézi ezt. Vista esetén sajnos az operációs rendszer számos alkalommal törli a kalibrációs adatokat. Ez semmilyen módon nem javítható, éppen ezért a Windows Vistát fotófeldolgozási célra alkalmatlannak kell minősítsem. A Windows 7 ismét működik rendesen, kivéve, ha Intel grafikus kártyánk van. Ekkor ugyanis a grafikus kártya meghajtó-programja törli ki a kalibrációt. Ellenben ezen a meghajtóprogram bizonyos részeinek kiiktatásával segíthetünk.

A folytatás

Most, hogy kalibráltuk a monitorunkat és elkészült hozzá a profil, beállítottuk a Photoshop helyes színkezelési opcióit, és beszereztünk minden egyéb profilt, amire csak szükség van, a folytatás a színkezelő rendszer működésébe enged betekintést. Szó lesz a színterek közötti fordításról (konverzióról), a lehetséges módokról és arról, miként szimulálhatjuk a monitorunkon a nyomtató színmegjelenítési képességeit.

Pusztai László

A negyedik kép teljes képaláírása: A kalibráció során a monitort ismert működési paraméterekre állítjuk be. Ezek a fényerő, a színhőmérséklet és a tónusreprodukciós görbe (amit sokszor csak simán gammának neveznek a programcsomagok)