ADALÉKOK ESCHER KÁROLY MUNKÁSSÁGÁBÓL ÉS ÉLETÉBŐL, 1939-1944

Általában úgy gondoljuk: jól ismerjük közelmúltunk jeles fotóriporterét, fotóművészét, Escher Károlyt (1890–1966). Kicsit alaposabban tekintve azonban kiderül, hogy ez a vélekedés csak részben helytálló. Az Escher születésének 120. évfordulója alkalmából indult kutatás a magyar történelem egy igen nehéz korszakából nyújtott/nyújt pár új információt a fotográfusról.

A Híd és a Film Színház Irodalom fotográfusa

Escher Károly munkát adó lapja, a Pesti Napló képes melléklete 1939 nyarán kényszerűen megszűnt. Az 1939 utáni évekből 1944-ig alig-alig van dokumentum Escher hagyatékában. Ez feltehetőleg arról tanúskodik, hogy a fotográfus életében „nem szeretem” időszak következett; lélektanilag érthető, hogy az ezzel kapcsolatos emlékeknek szinte semmi tárgyi emléke nem maradt meg. Az önéletrajzokból erről az időszakról mindössze annyi derül ki, hogy a fotóriporter dolgozott a Híd és a Film Színház Irodalom című képes újságoknak, de arról nincs információ, hogy milyen munkaviszonyban állt ezeknél a sajtóorgánumoknál.

A Híd Zilahy Lajos (1891–1974) hetilapja volt. Zilahy jogot végzett, majd publicistaként és költőként folytatta pályafutását. Az első világháború után sikeres színpadi szerző és regényíró lett. A középosztály befutott írójaként tagja volt a Kisfaludy Társaságnak (1925-től), Corvin-koszorú kitüntetést kapott (1930). A harmincas években dolgozott az Est-lapoknál, rövid ideig a Magyarország szerkesztője volt. A művészeti közéletben is szerepet vállaló íróként vált híressé; az ő villájában történt egy kísérlet Gömbös Gyula miniszterelnök (1934–1936) és a népi írók álláspontjának közelítésére, ez volt az Áfonya utcai találkozó 1935. április 16-án, amely azonban kudarccal végződött.1

Zilahy ismeretsége Escher Károllyal az Est-lapok korszakára ment vissza. A Híd 1940 szeptemberében indult. Escher első szignált képe a lapban szeptember 27-én a második számban jelent meg és aktuális témáról szól: Magyar bakák Kolozsváron.

Az ország lakosainak nagy része ebben az időszakban a területi revízió lázában égett, a sajtó tele volt az idevágó szöveges és képes híradásokkal.

Mindezekkel együtt a Híd képanyaga kisebb mértékben volt a napi politika megjelenítője, mint Escher korábbi lapja, a Pesti Napló képes melléklete; a fotográfus képei a Hídban 1940–1944 között nagyobb arányban a kulturális és a művészeti élet eseményeiről, szereplőiről szóltak. Így első címlapképe 1940. november 22-én Kós Zsófit mutatta be, aki a Kalotaszegi Balladában Sári bíró lányát alakította.

A Híd számos budapesti Escher-életképet is hozott. Az utólag Mindig a férfi kezdi? címet kapott felvétel például 1943. március elsején vált címlappá. Meg kell említeni, hogy a Magyar Fotográfiai Múzeumban őrzött eredeti kópia fordított állású. Az újságban valószínűleg a címlap feliratai, és maga az egész oldal tették kívánatossá az oldalfordítást – itt arra is kell gondolni, hogy általában hogyan nyitunk ki egy újságot. A kép további érdekessége a datálása. A Magyar Nemzeti Galériában 1965 tavaszán megrendezett életmű kiállításon ez a kép a műtárgyjegyzékben 1934-es dátummal szerepelt.2 Ugyancsak így van keltezve az 1966-ban megjelent Escher kismonográfiában is.3 A Magyar Fotográfiai Múzeumban őrzött kópia szintén az 1934-es keletkezési időpontot hordozza. A felvétel megszületésének pontos időpontjára vonatkozó megbízható dokumentum jelenleg nincs.

Escher névvel jelzett első képe 1940 tavaszán jelent meg a Film Színház Irodalom című heti képes újságban. Az 1938 decemberében indult lap felelős szerkesztője és kiadója az 1914-ben született dr. Moharos Lajos4 volt, a szerkesztés érdemi munkáját Egyed Zoltán (1894–1947) színműíró, kritikus, szerkesztő végezte. Sajtó- és fotótörténeti érdekesség, hogy a szóban forgó Escher-kép – egy puli feje premier plánban, a teljes oldalt betöltve Lulu címmel –, párban jelent meg Angelo Lili című leányportréjával, a borzasság tréfás megjelenítésének példájaként – Ondolálás előtt összefoglaló cím alatt.5 A képpárba rendezés ilyetén módját Stefan Lorant (Lóránt István 1901–

1997) vezette be és rendszeresítette 1937-től Londonban a Lilliput képszerkesztőjeként.6 – Ismeretes, hogy Lóránt még budapesti éveiben, 1933–34-ben Escher Károly képszerkesztője is volt a Pesti Napló képes mellékleténél.

A Film Színház Irodalomban 1940–1944 között megjelent nagyszámú Escher-kép elemzésére – más színészfényképekkel együtt – egy újabb, más szerző által megírandó tanulmányban kerül sor A színházi és színészfotográfus Escher Károly címmel. Itt csak egy felvétel keletkezésére és utóéletére indokolt kitérni annak példájaként, hogy az életmű feltárása nem nélkülözheti az alapkutatásokat.

Békeangyal címen vált ismertté, szerepelt kiállításokon, például az 1965-ös nagy Escher-kiállításon, keletkezését 1938-ra datálva az alábbi kép.7

Nos, ez a felvétel 1940-ben keletkezett. Júniusban Escher a Film Színház Irodalom megbízásából Lányi Viktorral (1889–1962) ment ki riportra a Margitszigetre, ahol Gounod Faustjának szabadtéri próbái folytak az Operaház művészeinek közreműködésével. A cikket az akkor már jól ismert író, publicista, zeneszerző írta. Több fénykép is készült a résztvevőkről pihenési jelenetekkel tarkítva, ezek egyike volt az itt idézett kép, a következő kommentárral: „Ez nem Mahatma valamely indiai ligetben, valamely ismeretlen kosztümben, hanem a Szigeten próbáló Faust-együttes egyik »angyalká«-ja, próbaszünetben, de még maszk nélkül.”8

Escher Károly, a humanista

1942–1943-ban olyan intermezzo történt Escher Károly életében, amely igen beszédes adalék a fotográfus teljes személyiségének megismeréséhez. A Gadányi gyűjteményben fennmaradt egy Escherhez intézett levél – ennek fontosságát a címzett számára az is jelzi, hogy ő a borítékot is megőrizte. A levélben egy Forrai Leontine nevű hölgy, Budapest, VI. ker. Ó utca 39. I em. 4. sz. alatti lakos 1944. március 7-én köszönetet mondott Eschernek azért, hogy vállalta az apaságát, amelynek nem volt tényleges alapja.

Ennyi áll a levélben, amely kiindulási pontot képzett a levéltári kutatáshoz. Szerencsére a vonatkozó ügyiratok fennmaradtak, ezekből egyrészt nagyon egyértelmű magyar történeti korrajzot nyerhet a mai olvasó, másrészt közelebb juthat Escher Károly, az ember – mert itt elsősorban erről kell beszélni – megismeréséhez.

Az iratokból az alábbi kép bontakozik ki.

Forrai Leontin Lídia postatisztviselőnek 1942-ben „mint állami tisztviselőnek származását kellett igazolnia”.9 Az akkori magyar történelem ismerői számára világos, hogy ebben az esetben a „nem zsidó” származást kellett bizonyítania.

A fennmaradt ügyiratok szerint Forrai Leontin 1919. június 9-én született Budapesten, egy olyan házasságban, amely 1919. április 29-én köttetett Forrai Miklós magánzó és Pawlikowszky Klotild Stefánia között.

Forrai Miklós – nyilvánvalóan az igazolás érdekében, s az érintettekkel egyeztetve – hivatalosan megtámadta Forrai Leontin származásának törvényességét. Hosszú, bonyolult eljárás keletkezett. Az egyértelmű volt, hogy a gyermek fogantatása a házasságkötést megelőző időszakban történt. Az is bebizonyosodott, hogy a fogantatás lehetséges időszakában Forrai Miklós még nem ismerte Pawlikowszky Klotildot. Az eljárás során kiderült, hogy Forrai Miklós felesége egykor a Steinhardt mulatóban, valamint a Kis komédiában – amely szintén Steinhardt intézménye volt – dolgozott. Közös öltözőt használt Kliment Erzsébettel, aki 1920. március 14-én lett Escher Károly felesége. (1918. április 30-án Steinhardt Géza feleségül vette a korábban Ocskay Kornél színész/operaénekestől elvált Escher Máriát, így a két család kapcsolata szoros volt.) Az ügybe bevont tanúk állítása szerint a házasságkötést megelőzően a menyasszony közölte leendő férjével, hogy gyermeket vár. Escher 1942-ben vállalta az apaságot – az eljárás bizonyos szakaszában Escher Károlyné Kliment Erzsébet is tanúként szerepelt. A törvényszék azonban arra való hivatkozással, hogy Forrai Miklós már a házasságkötés előtt tudott jövendőbelijének terhességéről, mégis feleségül vette, továbbá hogy Forrai a megszületett Leontint saját lányának tekintve húsz éven át felnevelte, elutasította a törvényesség megtámadását.

A perben Forrai Miklós volt a felperes, a már felnőtté növekedett Forrai Leontin az I. rendű alperes, és Forrai Miklósné Pawlikowszky Klotild Stefánia a II. rendű alperes. Az 1942. szeptember 16-án beadott keresetlevél nyomán a november 16-án befejezett tárgyaláson a budapesti királyi törvényszék hozott végítéletet. Az indoklás többek között az alábbiakat rögzítette:

[…] „II. r. alperes (anya) beismerte, hogy I. r. alperes nem felperes gyermeke. Felperessel csak 1919 februárban ismerkedett meg, márciusban megmondta felperesnek, hogy ő Escher Károlytól áldott állapotban van, aki nem vehette őt feleségül. Felperes mégis elvette II. r. alperest feleségül, a gyermeket mint saját gyermeköket [sic!] nevelték, nem is akarták, hogy a gyermek tudomást szerezzen arról, hogy ő nem felperes gyermeke. A gyermek még most is nálok [sic!] van. Felperes a keresetet azért indította, mert felperes izraelita volt (1920. évben tért át a katolikus vallásra) és így I. r. alperes a zsidótörvény hatálya alá esik. […]

Semmi adat nincs arra, hogy felperes a gyermeket kényszer hatása alatt vallotta volna magáénak, azzal pedig hogy a gyermeket 20 éven át saját gyermekekén tartotta és nevelte, sőt megegyezett a II. r. alperessel, hogy I. r. alperes származását soha sem fogja megtudni – a kir. törvényszék álláspontja szerint – felperes kereseti jogáról lemondottnak tekintendő és így ma már törvénytelenítését nem kérheti. Nyilvánvaló az is a felek előadásából, hogy felperest csak a zsidótörvény rendelkezései indították ennek a keresetnek beadására, és e nélkül a keresetre sor nem került volna, amiből világosan kitűnik, hogy felperes a gyermek születésének törvényességének megtámadásáról lemondott és csak most a zsidótörvény rendelkezései folytán indította a pert. [Kiemelés tőlem – A. B.]

A keresetet tehát el kell utasítani.

A kir. törvényszék felperest mint pervesztest, a Pp. 424., 425 § szerint a perköltségben elmarasztalta.”10

Ez egyértelmű szöveg. A törvény emberei „átláttak a szitán”. Ez azonban Escher Károly tettének erkölcsi jelentőségét nem csökkenti. Hogy mik lehettek az ő indítékai, arra addigi életeseményeiből nyilvánvalóan fény derül. Vallási szempontból kisgyermek kora óta vegyes környezetben nőtt fel; ismeretes, hogy húga 1918-ban, második házasságával izraelita vallású férfi felesége lett. – 1942-ben ugyan még nem lehetett tudni, hogy Steinhardt/Szekeres Géza 1944 végén a holokauszt áldozata lesz, de a hatályos törvények szerinti hátrányos helyzete már nagyon nyilvánvaló volt. Escher ugyancsak „vegyes” házasságban élt első, akkori felsége evangélikus volt. Volt tehát alkalma toleranciát tanulni, s amikor történelmileg „éles helyzet” alakult ki, lelkiismerete szerint ennek megfelelően járt is el.

Forrai Leontine a valós helyzet ismeretében, de a származási látszat fenntartása érdekében 1943. május 18-án tett egy hivatalos nyilatkozatot, amely szerint „természetes apjá”-val szemben a későbbiekben semmilyen erkölcsi vagy anyagi követelést nem támaszt.

A Forrai család tett még egy kísérletet az ügy folytatására: 1942. december 23-án fellebbezést nyújtottak be a királyi ítélőtáblához. Ennek nyomán 1943. december 17-én fejeződött be a tárgyalás, és megszületett a fellebbviteli fórum végítélete.11

Az indoklás gyakorlatilag megismételte az I. fokú bíróság érvelését. Forrai Leontin ugyanakkor a továbbiakban nem minősült vérszerinti zsidó származásúnak. Ezért születhetett a bevezetőben idézett köszönőlevél.

A történet egésze aligha igényel kommentárt, napjainkban azonban külön tanulsággal is szolgálhat.

Albertini Béla

(*) Részletek egy készülő Escher monográfiából.

Jegyzetek:

1 Borbándi Gyula: A magyar népi mozgalom. A harmadik reformnemzedék. Budapest: Püski Kiadó, 1989. 171–175. p.

2 Escher Károly fotóművész kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, 1965. Budapest: Magyar Fotóművészek Szövetsége, 1965. [Katalógus.] számozatlan oldalak – műtárgyjegyzék.

3 Escher Károly munkássága. Az életrajzot írta: Mihályfi Ernő. Budapest: Corvina Kiadó, 1966/Fotóművészeti kiskönyvtár/19. számú kép.

4 Moharos Lajos dr. – szócikk a Magyar írók élete és munkái című életrajz-gyűjteményben. Megindította id. Szinnyei József. Gulyás Pál adatgyűjtéséből sajtó alá rendezte: Viczián János. Budapest: Argumentum Kiadó–Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, XVIII. köt. 1384. hasáb.

5 Film Színház Irodalom, 1940. 21. sz. (május 24–30.) 8–9. p. – A lap mindig egy hétre datálva jelent meg, jelezve azt, hogy a benne foglaltak az adott hétre vonatkoznak, ami aktuális színházi előadásokról és mozi-bemutatókról lévén benne szó, nagyon praktikus eljárás volt.

6 Kincses Károly–Kolta Magdolna: 97 év a XX. századból: Stefan Lorant. Magyar Fotográfiai Múzeum, 1997. 40–55. p.

7 Escher Károly fotóművész kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria 1965. Budapest: Magyar Fotóművészek Szövetsége, 1965. Számozatlan oldalak, műtárgyjegyzék.

8 Lányi Viktor: Faust a margitszigeti Faust-városban = Film Színház Irodalom, 1940. 24. sz. (június 14–20.) [6.] p.

9 Budapest Főváros Levéltára – VII. fondfőcsoport, 1. fond, d állag. – A budapesti kir. törvényszéktől 1. P. 38.393/3/1942. 2. fólió.

10 Budapest Főváros Levéltára – VII. fondfőcsoport, 1. fond, d állag. – A budapesti kir. törvényszéktől 1. P. 38.393/3/1942. 2–3. fólió.

11 Budapest Főváros Levéltára – VII. fondfőcsoport, 1. fond, d állag. – a Budapesti Királyi Ítélőtábla P. XXII./387/

1943. 11. sz. ügyirata, 1. fólió.