DIGITREND 11.

Az elmúlt időkben már természetesnek vettük (talán az is volt), hogy a legegyszerűbb digitális fényképező gépünkkel videó felvételeket is készíthettünk. Igaz, ezek felbontása (részletgazdagsága) maximum az SD televíziós kép (576x720 pixeles) minőségét érték el. Mára, a Full HD-s (1080x1920 pixeles kép) korszakhoz érve ez túlhaladott, lassan, de biztosan a feledés homályába vész.

Ez a kétéltűség tovább finomodott az úgynevezett EVIL (Electronic Viewfinder Interchangeable Lens), azaz nem tükörreflexes, cserélhető objektíves fényképező gépeknél. Legszebb példák erre a Panasonic és az Olympus 4/3”-os szenzorú kamerái. A legújabb ezen a palettán a Sony NEX–5-öse a 14 Mp-es fotó és az 1080x1920 /50i- HD videó felvételi lehetőséggel. Mindezt egy 23,4x15,6 mm-es CMOS típusú APSH érzékelővel, cserélhető objektívekkel.

Természetes velejárója a fejlődésnek, hogy az új videó formátumú mozgóképfelvétel lehetőségét fényképezőgépünk is felkínálja. Sajnos, ez a HD szabvány sem mentes a problémáktól.

Először is, a kép formája teljesen új. Nem a kisfilmes fotónál megszokott 2:3 oldalarányú, még csak nem is a televíziózás 3:4-es oldalarányú képe, hanem egy teljesen új, a szélesvásznú moziképhez közel álló 9:16 (1:1,78) oldalarányú.

Másodsorban, a megszülető felbontási szabvány azonnal megduplázta magát: párhuzamosan fejlesztették az úgynevezett HD 1-et (ma már az ilyen felbontású televíziós képet a Lite, „könnyű” szócskával jelölik. A HD 2, nevezzük nyugodtan Full HD-nek, a több mint kétmilliós pixelszámával már filmközeli érzés létrehozására is képes.

Harmadsorban, bár a digitalizált HD-s videókép már majdnem „rendszer-független”, azaz a színkezelése Európában is és a tengeren túl is egységes minták (4:2:2, 4:2:0, 4:1:1, 4:0:0) alapján tárolódik, de a képfrekvencia ott 30 kép/mp, míg itt 25 kép/mp. Ezt még „gazdagítja” a filmesek (elsősorban Hollywood) ragaszkodása a mozifilm 24 kép/mp világszabványához. Így egy minden (földrajzi) feltételnek megfelelni akaró videókamerának (kamkordernek) az 1080x1920 pixeles felbontású képkiolvasási frekvenciája 30 kép/mp, 25 kép/mp és 24 kép/

mp lehetőségét tudnia illik.

A professzionálisnak számító, cserélhető objektíves tükörreflexes fényképezőgépek (legyenek azok akár csak belépő szintűek, akár felső kategóriásak) HD felvételre való „átalakítása” ígéri a felhasználónak a hagyományos filmes képalkotás lehetőségeit. A már létező objektívek bő választéka és a nagy képfelület (magas érzékenység, alacsony zaj) hozadéka: a mélységélesség kihasználásának képalkotási lehetősége. A nagy képfelületen nemcsak a 24x36 mm-es kisfilmes méretet értjük, hanem az úgynevezett APS-C méretű és újabban a 2003-ban debütáló NégyHarmados rendszer érzékelőit is.

Mekkora az APS-C? A Zenza Bronica a rollfilmes (középformátumú!) fényképezőgépéhez még 1993-ban egy olyan új kazettát hozott forgalomba, amelyben a kép oldalarányai az akkor még csak a jövőnek tervezett televíziós kép 9:16-os formátumával voltak azonosak. Ezt a ma már „bátornak” nevezhető lépést a többi gyártó nem követte. Látszólag, mert 1996-ban a Kodak, a Canon, a Fuji, a Minolta és a Nikon egy új „kisfilmes” fényképezési rendszert hívott életre: az Advanced Photo System-et, vagyis az APS-rendszert. Az új rendszer az akkor alig 60 esztendősnek mondható, napjainkig egyeduralkodó kisfilmes (másként leica-filmes vagy 135-ös film) rendszer leváltását célozta meg.

A rendszer számunkra leglényegesebbnek mondható része a 24 mm széles negatívra kerülő kép formátuma. Ez a HDTV 9:16 (1:1,78) oldalarányt jelenti: a negatív pontos mérete 16,7x30,2 mm (1:1,81). A rendszer kidolgozói gondoltak azokra is, akik a hagyományos – az aranymetszésre épülő – képformátumban gondolkoznak, és azokra is, akik az akkor egyre divatosabbnak számító panoráma formátumban óhajtottak dolgozni. A negatív mérete ugyan állandó, de a szabadon választott formátumot a kamera „megjegyezte”, ráírta a filmszalag mágneses sávjára, hogy a laboratóriumok gépei csak azt a képrészt nagyítsák ki, amelyet a készítő a felvételkor választott. Az új rendszer egy negatívon háromféle képformátummal dolgozott (1. táblázat: háromféle képformátum egy negatívon).

Ez a rendszer – talán érthető – nem tudta túlélni a digitális fényképezőgépek „rohamát”, könynyű kezelhetőségét stb. 2000-ben, amikor a digitális tükörreflexes fényképezőgépek gyártása beindult, a kisfilmes méretű szenzorok (CCD, CMOS, MOS) rentábilis gyártása még komoly nehézségekkel küzdött. A szenzorgyártási technológia a kisebb méreteket favorizálta. Ez a kisebb méret az APS-C lett. Ennek egyik oka valószínűleg az volt, hogy a két nagy fényképezőgép-gyártónak, a Canonnak és a Nikonnak már volt APS-SLR (azaz APS filmre dolgozó, cserélhető objektíves tükörreflexes fényképezőgépe) kamerája, az ehhez a mérethez kifejlesztett objektívekkel. A mai napig gyártott APS-C méretű szenzorok fizikai mérete a filmes kép méreténél (kb. 1–1 mm-rel mindkét oldalon) valamivel kisebbek, az APS objektívek képkörébe „kényelmesen” bele férnek.

A fényképezőgépek szolgáltatásai között megjelent Full HD videó felvételi lehetőség valószínűleg forradalmasítja a filmkészítést. A Canon EOS 5D Mark II. fényképezőgép (2009. február 13.) volt az első, amelynek ebbéli képessége olyan minőséget nyújtott, ami a HD televíziózásban, de még a filmvásznon is megállja a helyét.

A hagyományos, professzionális filmkészítés drága, még akkor is, ha a stábok csak bérelik a többmilliós felszerelést. A fényképezőgépek nyújtotta lehetőség nagyságrenddel olcsóbb. Nem véletlen, hogy az alacsony költségvetésű produkciók lassan átállnak a fényképezőgépes filmforgatásra, vállalva azoknak a kiegészítő eszközöknek a nem mindig egyszerű bevetését, amelyek a fényképezőgépek és a mozgókép kamerák ergonómiai felépítési különbségeiből adód(hat)nak.

Az 2. táblázat azokat a Full HD-s digitális fényképezőgépeket tartalmazza, amelyek az európai rendszerekben (az 50 félképes televíziós sugárzáshoz a 25p formátumot 1080x1920-as felbontásban képesek rögzíteni, illetve/vagy a filmes 24p-s lehetőséget is, hiszen ez utóbbi jól illeszthető a BD lemezes filmforgalmazáshoz):

A táblázat kamerái a két Panasonic kamera kivételével vagy Full szenzorral (24x36 mm), vagy APS-C szenzorú érzékelővel rendelkeznek. A Panasonic kamerák az úgynevezett NégyHarmados (4/3) lapkájú fényképezőgépük szolgáltatásait bővítették a videó felvételi lehetőséggel. Ez a rendszer az Olympus fejlesztése (2003. június 24.), célja egy egységes képmérettel dolgozó digitális rendszer kialakítása. Ez a rendszer sem tudott megvalósulni, ennek elsősorban üzleti megfontolások voltak az okai. A NégyHarmados rendszer azonban létezik. Tükörreflexes belépőszinttől a professzionális kamerákon kívül a szigorúan csak fogyasztói területet megcélzó egyszerű kamerákig. A lényegi különbség a szenzor méretében van, ez 13x17,3 mm-es lapka, azaz a legkisebb a profi szolgáltatást megcélzó fényképészeti eszközök között. Ennek jelentősége a szenzorok érzékenységénél mutatkozik meg. Egy adott érzékelő felület pixelszáma a pixel fizikai nagyságát pontosan meghatározza. Ha az előbbiekben felsorolt (24x36, APS-C, 4/3) méretű lapkák egyforma felbontásúak, talán mindenkinek nyilvánvaló, hogy a legmagasabb érzékenységű és legalacsonyabb zajú a 24x36 mm-es szenzor.

Most még azt is látnunk kell (esetleg tudjuk), hogy a profeszszionális videókamerák szenzorai 2/3”-osak (6,6x8,8 mm) és a félprofi területen a szenzor mindössze 1/3”-os (3,6x4,8 mm). Ez egyértelműen jelzi, hogy ha a fényképezőgépből a képkiolvasás sebességét sikerül a videós/televíziós elvárásokhoz igazítani, akkor a minőségi lehetőségek feljavulnak. Ez a „történet” kezdődött el két évvel ezelőtt az említett EOS-5D Mark II.-vel.

A fenti képen a videózásra alkalmas képérzékelők mérethelyes rajzát látjuk. Nem véletlenül került az ábrába a 35 mm-es mozifilm két lehetséges képmérete, a szuper 35-ös (18,7x24,9 mm) felvételi, valamint a normál (akadémiai; 16x22 mm) felvételi és egyben a vetítési filmkép. Azt az elvárást, hogy a HD videó képe minél inkább hasonlítson/

emlékeztessen a moziból ismert képi világra, minden bizonnyal az biztosíthatná, ha a videózó fényképezőgépünkkel a filmes objektívekkel dolgoznánk. Látható, hogy az APS-C és a 35 mm-es mozi képmérete közel azonos. A problémát az objektívek csatlakozási felülete okozza.

A filmgyártás két kiváló objektívsorozatát az oberkocheni Carl Zeiss gyártja:

A Master Primes nagyfényerejű (T 1,3) a 14–150 mm fókusztávolságot fogja át, az Ultra Primes (T 1,9) pedig a 8–180 mm-es fókusztávolságot.

A gyár (talán a jövőbe látva) ez év őszén piacra „dobta” a Compact Primes CP.2 objektívsorozatát, amely a várható felhasználók fotós igényeit is kielégíti, azaz ezek az objektívek kirajzolják a teljes 24x36 mm-es képet.

A sorozat jelenleg a 18 és 100 mm közötti (9 féle) objektívekből áll, fényerejük T 2,1 – T 3,6 közötti. Az objektívek csatlakozó felülete cserélhető (akár a forgatás helyszínén): a filmkamerák PL foglalatához illeszkedő, valamint a fényképezőgépek EF (Canon) és/vagy F (Nikon) foglalatokhoz. Ezzel a mozgóképkészítés területén egy egységes képi világ megteremtésére nyílik lehetőség. Természetesen a látószögek a képméret függvényében (szorzószám!) változnak. A CP.2-esek legfontosabb adatait a 3. táblázat mutatja.

Ha a videókamerák felől nézzük a lehetőségeket: egyértelmű, hogy a mindössze 2 Mp-es HD kép nem igazán fotográfiai minőséget jelent. Ha tehát egy kamkorderrel fotózni is szeretnék, magasabb felbontású szenzort kell érzékelőként használni. A standardnak számító 2/3” és az 1/3” túl kicsi a jó minőségű állókép fényképezéshez. Ha egy „kétéltű” kamerát szeretnék, nyilván a nagyobb méretű szenzorokból kell válogatnom.

Ez a kétéltű – fotózásra is alkalmas videókamera – az elmúlt félévben megszületett. Új kamkorderébe a Panasonic (AG-AF100) 4/3”-os lapkát helyezett, ezzel a több, mint 30 féle 4/3-os objektív használhatóságát nyújtva a videókészítéshez (egy adapterrel a filmes objektívek is használhatók). A Panasonic nem célozta meg a fotózás lehetőségét. Ezzel szemben a Sony félprofi kamkordere (NEX-VG10E) az APS érzékelőjével (Exmor APS HD CMOS) – jóval nagyobb a 4/3-os méretnél – már 14,2 Mp-es fotók készítésére is alkalmas. Természetesen Full HD-s a videókép, és egyre több cserélhető objektív áll a felhasználó rendelkezésére.

Az persze továbbra is kérdés marad, hogy a mozgókép kamerát ergonómiailag a videókamera használatához tervezték. Zavaró-e ez állófotó készítésnél? Esetleg megszokható? Mindenesetre több gyártó/fejlesztő gondolkodik egy olyan öszvér-kamera megtervezésével, amelyik mindkét képkészítő mesterségnek/szakmának és a jövő várható kihívásainak is megfelel. A Canon az Expo 2010 rendezvényen bemutatott egy ilyen hibrid kamera koncepciót. Talán ez lesz az első DSMC, Digital Still and Motion Camera, azaz digitális álló- és mozgókép kamera.