KI FÉNYKÉPEZHETTE A KIRÁLYT?

Borovi Dánielnek

I. Ferenc József osztrák császár és magyar király reprezentatív festett portréi hatalmi jelképként – a saját palotáiban és a budai várban éppen úgy, mint az általa irányított hivatalokban – demonstrálták uralmát. A királyt megszemélyesítő képek a hadsereg épületeitől az iskolákig a legyőzhetetlenséget és az évtizedek múltával az időtlenséget jelentették. Arcképei bankjegyeken és érmeken keresztül is hatást gyakoroltak, amelyben az érték és hatalom régi premisszái tűnnek fel. A király képe filléres olajnyomatokon keresztül hosszú ideig a mindennapi élet szerves részét képezte a legszegényebb rétegek között. A király arca mindenki számára elérhető és megvásárolható volt.

A képek értelmezésének társadalomtörténeti megközelítése során lényegesnek tűnik az, hogy az ország vezetői hogyan használják reprezentációjukban az arcképet. Ennek módja a 19. században befolyásolta az udvarhű nemesség, azon keresztül pedig az egész ország megjelenését. Mondhatjuk azt is, hogy portréik divatot teremtettek, miközben tudjuk, hogy a társadalom szigorú mintakövetést írt elő.

Az osztrák császárság vonatkozó emlékanyagának újraértelmezését 2006-ban végezte el az Österreichische Nationalbibliothek (ÖNB). Erzsébet, A retus művészete című kiállításuk katalógusában1 átértékelődtek az addig említésre sem méltatott festett, grafikai vagy fényképészeti eljárással másolt, kompilált, montázsolt, ki- és átfestett, azaz sajátosan manipulált művek. A festett arcképek másolatokon, miniatűrökön, akvarelleken vagy színezett litográfiákon megsokszorozódtak. Valódi, vagyis természet utáni színezett fényképek alapján újabb festett művek keletkeztek. Mindezen műtárgyak száma a reprodukciós folyamattal újból gyarapodott, számos alkalommal a kiváló festett osztrák képek sópapír reprodukcióját is kiszínezték. Az Erzsébet királynéról készült fényképek és az azok által inspirált művek egymás mellett való közléséből kiderült, hogy a királyné egész életében csak néhányszor, igen kivételesen állt műteremben, reprezentációs céllal fényképezőgép elé. Így két-három felvételre vezethető vissza számos ábrázolás, az említett katalógus 584 tételben sorolja fel a variánsokat.

Ezek között nincsen magyarországi, pedig legalább öt hazai újság megemlítette az eseményt, miszerint Schrecker Ignác 1866. február 28-án a budai Várban lefényképezhette a császárnét. A Hon című újság egy hónappal később arról értesítette a magyar nagyközönséget, hogy egy színezett példányt elküldtek a fenségnek. A Sürgöny tudósítója pedig azt írta, hogy látta a rendkívül sikerült arcképet.2 Tudunk tehát egy képről, amelyet Schrecker pesti fényképész alkotott. Számos ismeretlen mester művét találjuk az említett Erzsébet-katalógusban, feltételezhetően sokszor lekopott a művészek neve, vagy az erős átfestés miatt nem könynyű az azonosítás. Érdekes lenne kideríteni, hogy Schrecker állítása igaz-e. Valószínűleg nem merte volna a nyilvánosság előtt hamisan állítani a fentieket, mert felségsértést követett volna el.

Az osztrák kutatási eredményeket figyelemmel kísérve, szintén 2006-ban készült el Borovi Dániel művészettörténeti szakdolgozata az ELTE-n, amelyben a királyi pár magyar arcképeit gyűjtötte össze, majd vizsgálta meg.3 A megtalált műveket összevetette az osztrák előképekkel, típusokkal is. Példásan precíz tanulmánya ez ideig sajnos nem jelent meg, ezért az ő engedélyével olvastam el a munkáját. A rendszerezett anyag egy kérdést vetett fel számomra, amelyet a dolgozat elkerült.

Köztudott, hogy Ferenc József 1888-ban vonult fel látványosan Koller Károly pesti Harmincad utcában található, pazar fényképműtermébe, hogy ott többféle állásban megörökíttesse magát.4 Borovi kimutatta, hogy 1869-ben és 1872-ben is készült reprezentatív portré a királyról magyar fényképésznél, a Kollernál tett látogatás után pedig 1892-ben, majd 1899-ben is. A megtalált fényképek és a hírlapi tudósítások alapján rekonstruálható a lezajlásuk.

Az én egyszerű kérdésem, saját fotótörténeti megközelítésemmel: ki fényképezhette a királyt? Milyen szabályok irányították a művek keletkezését? Erre a levéltárakban is találhatunk utalásokat, mivel ismerjük a királyhoz benyújtott kérvényezés általános metódusát. A művészek elvileg kérvénnyel (felségfolyamodvánnyal) fordulhattak az uralkodóhoz, hogy képet készíthessenek róla. A választ az őfelsége személye körüli miniszter közvetítette a Belügyminisztériumnak, amely továbbküldte azt Pest főpolgármesterének, s ez a hivatal értesítette a folyamodót a döntésről. Pontos koreográfia mentén zajlott le a reprezentatív arckép megszületése, majd a fényképész egy audiencián mutathatta be alkotásának egyik kiemelkedően nagyméretű és/vagy színezett kópiáját. A király akkor engedte meg arcképeinek árusítását, ha megfelelőnek találta. Erre külön írásbeli engedélyt adott.

Érdemes megvizsgálni, hogy 1860–1876 között hány kérvényt nyújtottak be. Erre lehetőség van a Magyar Országos Levéltárban és a Budapest Főváros Levéltárában is; jelen esetben csak egy iratanyag átnézésére volt lehetőségem. A fellelt ügyek közül az első egy elutasítás, melyet a Belügyminisztérium küldött a pesti főpolgármesteren keresztül a kérelmezőnek 1867. június 12-én:

„Borsos József és Doctor Albert akadémiai festészek és fényképészek kérése, hogy lefényképezhessék Ő felségeiket, azok halmozott teendői s küszöbön álló elutazása miatt ezúttal nem teljesíthető.”5 A koronázás után négy nappal keltezett határozatról a művészeket is értesítették. A miniszter belső iratain ez áll: „a kérvénynek hely nem adatott.”6

Az egyre szaporodó magyar újságok számos alkalommal tudósítottak a fényképészek udvari kitüntetéseiről, udvari címmel való felruházásáról is. Az elutasított kérvényekről viszont hallgattak a mesterek, természetesen az újságírók sem tudtak róluk. A sikertelen kísérletekről csak a levéltári regiszterek őriztek meg néhány adatot. Ezek persze csak a tényeket rögzítik, nem adnak választ az okokra.

Lássunk néhány példát.

Találunk levéltári adatokat arra nézve, hogy őfelsége elfogadta Szcitovszky hercegprímás, herceg Eszterházy Pál, gróf Andrássy Gyula és Deák Ferenc arcképeit Shrecker Ignáctól, melyért köszönetet mondott, arany érmet ajándékozott.7 Ezek a mai napig megtalálhatók az ÖNB-ben, amint azt Baji Etelka nemrégiben e lap hasábjain bemutatta.8

Erzsébet királyné a Doctor és Kozmata fényképészeti cégtől elfogadta dr. Balassa János orvos arcképét (1. sz. kép) és egy gyermekalbumot, értékes melltűt ajándékozott érte.9 Ezek az információk számos újságban, több alkalommal is megjelentek. Schrecker Ignác közéleti aktivitásának köszönhetően arra is található példa, hogy bizonyos eseteket a király elutasított. Így volt ez Schrecker országgyűlési albumával, amelyben a politikusok arcképeit gyűjtötte össze. Az indoklás szerint azért, mert Bülch Ágoston és Borsos József hasonló munkáját az udvar már korábban elfogadta. 1868-ban Schrecker kitüntetéséért folyamodott, amelyet őfelsége szintén elutasított.

Az 1867–1868 közötti levéltári forrásoknak furcsa végeredménye van. Hiszen a császári és királyi udvarnál a Borsos–Doctor cég albumának elismerése zajlott, Bülch Ágoston után másodikként udvari címmel tüntették ki őket. Arra viszont Borsos nem kapott engedélyt, hogy lefényképezze a királyt. Schrecker Ignác albumát és kitüntetési kérelmét elutasították, de számos ajándékát elfogadták; a mester 1868 decemberében mégis lehetőséget kapott a király megörökítésére. A levéltárban erre vonatkozóan nincs anyag, csupán az újságok részletes tudósításait ismerjük. A Pesti Napló így írt a képek készüléséről: „… a királyt ülő helyzetben magyar tábornoki egyenruhában tünteti föl. Ő Felsége december 14.-én látogatta meg az ismert fényképészt. A fénykép meglehetősen tiszta és élethű és nem esünk túlzásba, ha állítjuk, miszerint ez a legtökéletesebb fénykép, melyet eddigelé Ő Felségéről láttunk.”10

A király megengedte, hogy a fénykép példányait a közönség közt terjesszék – adta hírül Schrecker.11 1869 elején pár napig a fényképész műtermében, majd Bécsben a múzeumban láthatta a nagyközönség az uralkodónak készített példányt. A pesti polgárok a fényképész Váci utcai kirakatában tekinthették meg az ominózus portrét.12 Ma Magyarországon egyetlen darab sincs az arcképből, pedig a korabeli siker bizonyítéka az volt, hogy a főhercegek a környező uralkodók számára küldtek belőle. Schrecker pedig az olasz, württembergi, porosz stb. udvaroktól rendjeleket, kitüntetéseket kapott érte.

Az általános siker ellenére Schrecker kérvényét 1869-ben kétszer is elutasították, kideríthetetlen okok miatt. 1870-ben újra megkísérelte az udvari cím elnyerését, több hónapig tartott a kivizsgálás. Thaisz Elek főkapitány jelentésében megemlítette, hogy őfelsége személyes látogatásával tüntette ki a mestert, akinek erkölcsi viselete feddhetetlen. Miután Schrecker megkapta a württembergi királyi fényképész címet, 1871. március 15-én a Monarchiában érvényes „udvari” címet is elnyerte. E fontos rang megszerzése után, 1872-ben újabb albumot készített Magyar hölgykoszorú címmel, amelyet Ferenc József újfent elutasított. Az indoklásban nem utalnak a háttérben zajlott eseményekre, vagyis nem tudjuk meg az okot. Kalmár Péter szinte alig ismert pesti fényképésztől a király kommentár nélkül elfogadta Ifjúsági véderő című albumát. Ezt a munkáját ma nem ismerjük. A mester igen büszke volt a kapott kitüntetésre, egyik hirdetésében is utalt rá.13 A Reform című újság szerint az Ifjúsági véderő tagjainak arcképeit tartalmazó albumot báró Wenckheim Béla, a király személye körüli miniszter nyújtotta át az uralkodónak.14 Ez nyilván kellően garantálta a mester feddhetetlenségét és kiváló munkáját. A vonatkozó iratok is megjegyzik, hogy „közvetlenül” nyújtotta be, vagyis ezért maradhatott el a kivizsgálás.

Az iratokból kiviláglik, hogy már azt is kérvényezni kellett, hogy egy elkészült, nagyobb volumenű munkát bemutathassanak a királynak. 1865-ben Schrecker folyamodványban kérte, hogy a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak mellképeit tartalmazó albumot őfelsége fogadja el. (2. sz. kép) A Helytartótanács véleményes jelentést kért a fényképészről, amelyre szakértőket kértek fel. A hivatal Szumrák főmérnök, Reitter építőmérnök, Heinrich akadémiai festő és Réthy fényképész egyetértőleg megfogalmazott jelentését várta. A szakértők véleményét végül a jelentéktelen Réthy mester15 helyett August Canzi foglalta öszsze. A német területről Pestre telepedett, francia akadémiát végzett festőművész ekkor már három éve maga is áttért a fényképészetre.16 Canzi Ágost társulása Heller József fényképész mesterrel prosperált. Bíráló szavai ezért gyakorlati értelemben megfelelőek voltak, Schrecker arcképeinek felületes, kapkodó volta ma is szembetűnő.

Lássuk a korban páratlan szakértői véleményt, amelyet Pest város mérnöki hivatalától küldtek a Helytartótanácshoz és a Főpolgármesterhez.17

Schrecker Ignác terve az volt, hogy az Akadémia tagjairól 250 arcképet készít el, de a vizsgálat időszakában még csak nyolcvan volt készen. Megállapították tehát, hogy ezek alapján végezték el a vizsgálatot; a fényképész rendelkezésükre bocsátotta a képeket. „Csak két harmad rész tökéletesen jónak és megfelelőeknek – egy harmad része ellenben műtani szempontból kissé gyengébbnek és nem tökéletesen kielégítőnek találtatott” – írta Canzi a jelentésben. Ennek ellenére a bizottság véleménye egy utolsó mondatban összegezve az volt, hogy a nyolcvan mellkép a kitűzött célnak megfelel, és az akadémiai albumba akadály nélkül felvehető.

A szakértők meg sem kísérelték azt mérlegelni, hogy a király elfogadhatja-e a felajánlást vagy sem. Az album megjelenésének kulcspontja volt a főkapitányi jelentés is, melyben megállapították, hogy kifogástalan emberről van szó: „a fényképész személyisége és önviselete ellen semmi kifogás nincsen.” Az akadémiai albumot a Kancellária végül nem fogadta el. Schrecker még egy utolsó lépést tett. Megkérte az uralkodót, engedélyezze, hogy az ő arcképe lehessen az album első oldalán. Vagyis szükséges lenne, hogy Pestre látogatása alkalmával Schrecker fényképészeti műtermében kamera elé álljon. A kérésnek hely nem adatott, a lakonikus elutasítás megint csak nem ad választ a miértre. Ez nem befolyásolta az akadémiai album későbbi, általános magyar sikerét. A fényképész nem tárta a nagyközönség elé a kudarcot, így az nem volt hatással az üzleti életére. Mindez mára teljesen elfelejtődött, és az album a Magyar Tudományos Akadémia kincsei között szerepel.18

Egy nem pontosan fogalmazott kérvény is napvilágra került. Mayer György 1865-ben (Borsos, Bülch, Schrecker mellett) országgyűlési követeket ábrázoló albumot szándékozott összeállítani. A fényképész a lelencház javára történő kiadásra kért engedélyt a királyi tárnokmestertől. A válaszban azt írták neki, hogy a vállalata hatósági engedélytől nem függ. Látjuk, kiadási engedélyt kért, nem támogatást és nem elfogadást. 1873-ban Posner Károly Lajos Eötvös-albuma a miniszterelnökhöz írt kérelme miatt megkapta a bemutatás jogát (elkerülte a kivizsgálást), majd a király szóbeli köszönetét nyilvánította a műért.19 Elutasították Klösz György sorozatát is, amely az 1875. június 16-i budai árvíz során összedőlt házakat örökítette meg, (a monográfus szerint nem sikerültek túl jól).20 Viszont az 1879-es szegedi árvíz alkalmával összeállított albumát a pesti főpolgármester kivizsgálása után elfogadták.21

Kizárólagos, legfelsőbb engedélyt nyert őfelségeik fényképeinek sokszorosítására egy mű sorozat, amely dísztábornagyi és magyar tábornoki egyenruhában ábrázolta őket lóháton. Az 1876. szeptember 22-én 1730 számú és 1877. november 9-én keltezett magas rendeletekkel ellátva a festő Kobierski Károly lovag a Ferenc Józsefről, Erzsébetről és Rudolfról elefántcsontra festett miniatűr lovas arcképek reprodukcióit árusíthatta Bécsben. A fényképek hátoldalán feltüntetett „kizárólagos” felhívás után az árakról is tájékozódhatunk – magyarul. Négy méretet tüntetnek fel:

1 látogatójegy 20 krajcár

1 kabinetjegy 50 krajcár (3. és 3/a sz. kép)

1 fali kép (32x48 cm karton nagyság) 2 forint

1 fali kép (58x78 cm karton nagyság) 5 forint 22

E történet végét újra csak Borsos József adja, akinek második kérvényét leánya, Varságh Jánosné adta be 1876 januárjában. Kérését, hogy apja lefényképezhesse a királyt, elutasították.

Végignézve az Elnöki iratok 1860–1876 közötti mutatóinak folyományát, rá kellett jönni, hogy Borsos két kérvénye igencsak különleges a korban. Mindössze egyetlen hasonló ügyet találunk Heinrich Ede császári és királyi udvari akadémiai festész esetében, aki 1873-ban maga ajánlkozott a Gizella-album akvarelljeinek elkészítésére. Borsos nem várta meg, amíg felkérik, felszólítják a munkára, hanem maga ajánlkozott. Megjegyzendő, hogy a kivizsgálások rengetegében található felületes hivatali utasítások éppen csak jelzik a mögöttük zajló folyamatokat.

A közvetlenül a Helytartótanácstól vagy más hivataloktól a művészekhez érkező megbízások nem tettek meg a fentiekhez hasonló, kanyargós engedélyezési utat. Marastoni Jakab (akit a dagerrotípia készítésében való jártassága miatt mindig kiemelten figyelünk) 1850-ben közvetlenül Pest város tanácsától kapta a megbízást az uralkodó arcképének megfestésére.23 A császár arannyal hímzett hermelin palástban látható, mellette arany asztalon a császári korona és országalma, jobbjában pedig a kormánypálca. A művész ezer forint tiszteletdíjat kapott a képért, amelyet elkészülte után azonnal Pest város tanácstermében helyeztek el.24

Barabás Miklóst 1852-ben szintén a Helytartótanács bízta meg a Műegylet kiállítására szánt teljes alakos, nagyméretű portré készítésével. A császár pesti látogatásának részét képezte a Nemzeti Múzeumban zajló bemutatónak és saját arcképének megtekintése.25 A korabeli sajtó is hangsúlyozta, hogy a művész nemzeti ruhában ábrázolta őt. A képen látható fekete huszár ezredesi ruhát díszítő arany zsinórozás kiemelte az uralkodó vékony alakját.26 (4. sz. kép)

A Helytartótanács sokszorosított levelet küldött szét minden megyei és kerületi kormányzónak, Buda és Pest főpolgármestereinek a császár reprezentatív, kanonizált képének megvásárolhatóságáról. Az 1864. április 20-án keltezett (majd október 15-én megismételt) körirat a több helyről történt megkeresésekre adott válasz volt. A Helytartótanács megvételre ajánlotta Heinrich Ede festőnél a pesti Dorottya utcában, a Vogel-féle ház második emeletén található arcképeket. Az árakat is közölte, a 32 hüvelyk27 magas és 26 hüvelyk szélességű kép 300 osztrák értékű forintba került, öt kép megrendelése esetén pedig 250 forintba. Ez a megjegyzés már egész ipari tevékenységet sejtet. A portrék 5 hüvelyk szélességű, gazdagon aranyozott kerete 30 forint volt.

Heinrich Ede ugyanekkor kapta a megrendelést az udvari kancelláriától Ferenc József teljes álló alakos, reprezentatív, a Szent István-rend ruhájában és rendjeleivel ábrázolandó képének elkészítésére. A Szent István-rend kancellárja egy ládában átadta a rendjelet és a hozzá tartozó ruházatot a művésznek a pontos festéshez. Mivel a festő az öltözéket hiányosan kapta meg, újabb kérvényben kérte a kardot, nadrágot, övet és a topányt. A válaszban megírták neki, hogy ezek már nincsenek meg, ezért a kancellária tanácstermében elhelyezett, I. Ferdinándot ábrázoló festmény tanulmányozására hívták fel a művész figyelmét. A rendjelet és a ruházatot öt hónapra kikölcsönözte a Helytartótanács, és végül maga a király is „az arckép tökéletesítése érdekében egy ülést engedélyezni méltóztatott.”28 A Helytartótanács felszólította Heinrich Edét, hogy utazzon Bécsbe – feltehetően a feltekercselt, félig kész művével együtt, hogy időpontot egyeztessenek e munkára. A portré, mint láthatjuk, kiváló minőségű.29 (5. sz. kép)

A császár ábrázolásai közül azok, amelyek közvetlen megbízásra készültek, az egész században meghatározó erővel bírtak a művészek társadalmi hierarchiájának alakulására. A felsorolt művészekre vonatkozóan bőséges irodalom áll rendelkezésre Marastoni, Barabás, Borsos, Schrecker esetében,30 de Heinrich Ede nem tartozik a jól dokumentált művészek közé.31

A közvetlen megbízások közül a fényképészek felől is érkeztek megkeresések, az elsőt Borsos és Doctor kapta 1866 januárjában a Helytartótanácstól. A felkérésben a császári pár pesti bevonulásának megörökítése szerepelt, ezt levéltári iratokból nem ismerjük, de számos újság hírül adta.32 „Borsos és Doktor fényképészek legfelsőbb helyről Ő Felségeik bevonulásának lefényképezésével bízattak meg.”33 – írta a Nefelejts című lap. A két felvett jelenetre csak közvetett utalásokat találunk Heinrich Ede akvarelljein keresztül.

A királyról készült hivatalos, nagy példányszámban terjesztett fényképek közül a bécsi Ludwig Angerer 1870-ben készült alkotását emeltem ki, amely jól mutatja az ilyen típusú művek karakterét. (6. sz. kép) Az ÖNB honlapján 2500 különféle, Ferenc Józsefet ábrázoló mű reprodukcióját gyűjtötték össze.

Ki festhette és fényképezhette a királyt? Az elsődleges válasz, hogy akit felkértek rá. Az kapta a megbízást, akit az udvar előzetesen kivizsgáltatott, és anyagilag meg erkölcsileg is megfelelőnek talált a feladatnak. A Helytartótanács tájékozódott az akadémikus festők hierarchiájáról, ehhez hasonlóan folyamatosan kontrollálta a fényképészeket is. Az udvar és a művészek kapcsolatát a főkamarás ápolta.

A másodlagos választ a technikai fejlődés teszi megkerülhetetlenné. Tudvalévő, hogy 1880 után a nyílt téren zajló eseményeknél, ahol az udvar képviseltette magát, a fényképészek új nemzedéke: a fotóriporterek is felbukkantak. A nagyközönség számára a király Koller Károlynál történt reprezentatív, tizenkét állásbani megörökítése (7. sz. kép) mellett érdekessé vált a műteremmel szemközti házból leskelődő amatőr fényképész felvétele. Lux Ferenc a Koller műtermébe megérkező, illetve az onnan távozó királyt is lefényképezte az utcán (8. és 8/a sz. kép), felvételei kuriózumként jelentek meg a Vasárnapi Ujság lapjain.34 A pillanatnyi fényképezés előrenyomulásával lazult a cenzúra, de folyamatosan jelen volt. Még ha nem is akarjuk tudomásul venni, hiszen ez nem tartozik hagyományosan és szorosan a műértelmezés körébe, az uralkodóhoz kötődő minden művet az udvar irányított, engedélyezett. (9. sz. kép)

Farkas Zsuzsa

Jegyzetek:

1 Ulla Fischer-Westhauser-Gerda Marz: Elisabeth. Wunschbilder oder Die Kunst der Retouche. ÖNB Wien-Berlin, 2006.

2 Sürgöny 1866. 75. április 1.

3 Borovi Dániel: Habsburg reprezentáció Magyarországon a XIX. század második felében. Ferenc József és Erzsébet magyarországi portréi. ELTE BTK szakdolgozat, 2006. Témavezető Dr. Szőke Annamária

4 Vasárnapi Ujság 1888. 14. április 1. 225.

5 A most megjelent Borsos-monográfiában ez az ügyirat még nem szerepel.

6 MOL BM K 148 1867. 2383., 2521. szám

7 Ezek mögött mindig jelentős levéltári dokumentáció van.

8 Baji Etelka: Fotóművészet 2010. 1.

9 MOL BM K 148 1869.

10 Pesti Napló 1868. 296. december 24.

11 Pesti Napló 1969. 299. december 29.

12 Vasárnapi Ujság 1869. 3. január 17. 37.

13 Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1884 ősz kiállítási katalógus, Budapest, 1884. p. n. (hirdetés)

14 „A király az albumot kegyteljesen elfogadta és a miniszter által elismerését fejezteté ki.” Reform, 1873. 22. január 23.

15 Önálló műhelye nem volt, csak a Schäffer és Réthy társulás alapján maradt fenn a neve. Schäffer Adalbert neves akadémiai festő fényképészeti műtermének vezetője lehetett.

16 Farkas Zsuzsa: Canzi Ágost embermintái, a megismerés lehetőségei. Néprajzi Értesítő 2009. Budapest, 2010. (megjelenés alatt)

17 Aláírta: Szumrák Pál főmérnök, Reitter Ferenc főmérnök, Heinrich Ede akadémiai történelmi festész.

18 Beke László: A MTA és a fotográfia. Szerk.: Papp Gábor György, András Edit: A Magyar Tudományos Akadémia kincsei. Budapest, 2004. 31–32.

19 Végül írásbeli köszönetet kapott.

20 MOL BM Elnöki iratok K 148 K/1875

21 MOL BM Elnöki iratok K 148 1880-I-912. Az egyik albumban hatvan szegedi kép volt, egy másik albumban pedig boszniai tájképek. Idézi: Lugosi Lugo László: Klösz György (1844–1913) élete és munkássága. Monográfia. Budapest, 2002. 37.

22 A fényképek kiadóhivatala Bécs I. Friedrich strasse 6. „Jelen hazafias vállalat jövedelmének 20 %-a a magy. kir. honvédek özvegyei és árvái javára a magy. kir. honvédelmi ministeriumnak rendelkezésére fog bocsáttatni, s nevezett magas ministerium az ellenőrzést ezen vállalat fölött már elrendelte. Geldsendungen werden nur unter der Adresse: Administration der Kobiersky schen Portrait-Ausgabe, I. Friedrich strasse 6 in Wien erbeten.”

23 Farkas Zsuzsa: Marastoni Jakab pesti festőiskolájára vonatkozó iratanyag a Fővárosi Levéltárban. Művészettörténeti Értesítő 2005. 1–2. 125–134.

24 Olaj, vászon 136x96 cm MNM Történelmi Képcsarnok ltsz. 2079.

25 Magyar Hírlap 1852. 780. május 30. A vállán a birodalmi veres és fehér csíkos szalag van.

26 Olaj, vászon 268x178 cm MNM Történelmi Képcsarnok.

27 A hüvelyk 27 mm, tehát a kép magassága 86,4 cm.

28 „Ő csász. s apost. kir. felsége legkegyelmesebben hajlandónak nyilatkozott, legmagasb arczképének elkészítésével megbízott Heinrich Ede festő részére az érintett festmény teljes tökéletesítése czéljából még egy ülést engedélyezni.” A talányos fogalmazás arra utal, mintha már ült volna a császár e képhez. A festő 500 forint előleget, majd elkészültével újabb 500 forintot kapott.

29 Kozári Mónika: A dualizmus kora 1867–1914. Budapest, 2009., 16. oldal. Főszerk.: Romsics Ignác: Magyarország története 12.

30 Farkas, 2005.

31 Lyka Károly szerint a művésznek nagyon jó kapcsolatai voltak a városi tanácsnál. A művész Olaszországból 1863-ban költözött vissza Pestre, és számos megrendelést kapott. Lyka Károly: Nemzeti romantika. Magyar művészet 1850–1867. Budapest, 1982. 18.

32 Fővárosi Lapok 1866. 23. január 30. 91.

33 Nefelejts 1866. 5. február 4. 58.