AZ ELSŐ FOTOGRÁFIA SZAKOS ALAPKÉPZÉSEK VÉGZŐSEI

A bolognai folyamat részeként bevezetett osztott képzésben (BA képzés: 3 év, MA képzés: 2 év) felvett hallgatók első diplomázására került sor a Kaposvári Egyetem és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) fotográfia szakán. A felsőoktatás megszokott ötéves intervallumát kettéosztó új rendszer nemcsak a hallgatókat, hanem a tanárokat is új helyzet elé állította. Mi az, amit öt helyett három év alatt át lehet adni a fiataloknak, és mi az, amit a mesterképzés (MA) időszakára hagynak?

A Kaposvári Egyetem Fotóművészeti Tanszékén idén egyszerre diplomáztak a hat éve indult fotóriporter és képszerkesztő szak utolsó és a fotográfia BA szak első végzős hallgatói. Közös diplomavédésükre és kiállításukra a budapesti Gödörben került sor. A fotóriporter és képszerkesztő szak diplomázó hallgatói: Eiter Tamás, Fülöp Dániel, Elek Orsolya és Pál Anna Viktória, míg a fotográfia BA szak végzősei: Kárász Karolina, Kriván Marcell, Somogyvári Bálint, Szilágyi Fanni és Várai Enikő.

A fényképezés elterjedésével és a média mindent lefedő segítsége által folyamatosan nagy mennyiségű vizuális inger éri az embert, aminek jelentős részét a fotográfia képviseli. Elek Orsolya ennek hatását vizsgálva készítette A képnélküliség képtelenség című konceptuális sorozatát. A képeken a városi életben gyakran látott, jellegtelen momentumok válnak esztétikai hordozóvá, amire a képen szereplő figura figyelme tereli a néző tekintetét, láthatatlan keretet vonva hétköznapi helyszínek (kitört ablakú gyárépület, szürke házfal) köré.

Az identitás nélküli tereket helyezte Fülöp Dániel is a fókuszba, bkv/intérior fotósorozatán. A városi lét negatív aspektusa, a funkció dominálta szemlélet ellensúlyozására a tömegközlekedés utastereit és mozgatóit, a sofőröket örökítette meg úgy, ahogy soha sem látjuk őket. A busz, villamos, metró vagy troli emberek nélküli belső tere mintegy mementóként jelenik meg a jármű középpontjából szemlélve. A nézőpont axonometrikus elhelyezése által az üléssorok a végtelenségbe futnak, hangsúlyozva az utazás monoton voltát. A fülkékben elzárt sofőrök nagyméretű portréi egészítik ki a sorozatot.

A XVI. századi németalföldi festő, id. Pieter Bruegel Ikarosz bukása című festményének parafrázisaként definiálja Eiter Tamás azonos című diplomamunkáját.* Az előkép a mester egyetlen mitológiai tárgyú alkotása, mely első látásra idillikus tájnak tűnik, ahol mindenki a saját dolgával van elfoglalva. A címben szereplő téma csak a kép jobb alsó sarkában, a vízből kalimpáló lábak erejéig jelenik meg. A mértéktelenség és nagyravágyás morális toposzaként az ókor óta népszerű történet mellett a festmény, Bruegel több más munkájához hasonlóan, egy németalföldi közmondást ábrázol: „Nincs eke, amely megállna egy haldoklóért”. Az Eiter Tamás fotóin felbukkanó elemek, a mosdó mellett szárny formában összegyűrt papírtörölközők, az utcán halomban álló szemeteszsákok vagy az égen haladó repülő a világ észrevétlenül maradt részleteire hívná fel a figyelmet. Ezek azonban inkább a beletörődésről, a tanult tehetetlenségről szólnak, olyan részleteket ábrázolnak, amiket igenis észreveszünk. Az összetett képi tartalom egy-egy elemének kiragadásával megvalósult fotósorozat vizuális megjelenésében sem elég kidolgozott.

Pál Anna Viktória Adaptáció című munkája egy fővárosi gyermekpszichiátriai osztály mindennapjaiba kalauzol. A viselkedési problémákkal kezelt fiatal betegek közegét két ott töltött hónap élményei alapján bemutató sorozat egyszerre viseli magán az erőteljes dokumentarista és a szubjektív percepció vizuális megjelenési formáit.

Médiakritikai hozzáállást választott Szilá-gyi Fanni Virtuális sztár című diplomamunkájában, amelynek fókuszába a sztárcsinálási módszereket állította. A főleg bulvármédiában feltűnő tipikus helyzetek, mint az intim testrészt villantó kiskutyás, a bántalmazása után kapucniba rejtőző vagy a giccses környezetben férfiakkal övezett kosztümös lány (maga az alkotó) alakja, a jól választott téma felületét érintik csak, míg a koncepció sugallta kritikai mélység hiányzik.

Somogyvári Bálint, akihez a kiállítás blogjának és ügyesen kitalált kiadványának tervezése is fűződik, társadalomkritikai nézőpontból közelített az ember és a tömegtermelés témaköréhez. Fotóin az áruk végeláthatatlan halmazából egy kimerevített pillanatot látunk, amit csak néhány esetben tör meg egy-egy banálisan hétköznapi elem, például a lakberendezési multi kerethalmazában elhelyezett fotó vagy a paradicsommal teli ládák fölött felejtett nejlonzacskó.

Kriván Marcell szkennerből átépített digitális réskamerával készítette A város szür- realitása elnevezésű experimentális fotósorozatát, amelyben ember és környezetének kölcsönhatása kerül a fókuszába. Az urbánus környezet szinte beazonosíthatatlan motívumaiban a nonfiguratív absztrakt és a metafizikus kifejezésmód keveredik.

A véletlenszerű megnyilvánulások megörökítése volt a célja Kárász Karolinának, amit az emberi mimika segítségével próbált megvalósítani. Meleg tónusú, közeli képein az alkotó által előidézett váratlan helyzetekben történő expozíció során teremtette meg a véletlen kimerevített pillanatát.

Idilli, meséket idéző hangulat jellemzi Várai Enikő fotóinak világát. Az ősi természet romantikus mítoszához és a belső énünkhöz való közeledés ezoterikus gondolatköréhez kapcsolódó, Nőiség a meséken keresztül című fotósorozatán vadregényes környezetbe helyezett alakjai szinte eggyé válnak az őket körülvevő tájjal, felerősítve ezzel a koncepció panteisztikus szemléletét.

A két kaposvári szak közös kiállításán a számos színvonalas munka mellett több esetben erősebbnek bizonyult a gondosan felépített koncepció, mint annak képi megfogalmazása. A lélektelen, városi életből fakadó információ- és ingerdömpingre reflektáló alkotások elvileg kritikai nézőpontról árulkodnak, ám felhasznált eszközeik maguk is ebből a közegből verbuválódtak.

Ugyancsak 2010 júniusában, a budai Barabás Villában rendezték meg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotó alapképzésen végzett hallgatók kiállítását. A képzést lezáró diplomamunka sok elemből összeálló volta miatt a kiállított alkotások egy hoszszabb folyamat lezárásaként értelmezhetők: diploma-kiállítás helyett diplomázók kiállítása.

A hallgatók maguk választhatták ki munkáik közül a tárlaton szereplőket. A helyszűke miatt teljes sorozatok kirakására nem volt lehetőség, csupán néhány válogatott anyag szerepelt. Mivel más helyszínen a kifutó ötéves képzés végzősei is kiállítottak, a két esemény, a három- és ötéves képzés közötti eltérést hangsúlyozva, más publicitást kapott. A képek értelmezéséhez azonban az egy-kétmondatos koncepciók vagy a kiállításhoz kapcsolódó online kommunikáció sajnos nem sokat tett hozzá.

Gyurkovics Anna fényképei a kiállítás leginkább elgondolkodtató sorozatát képezték. A különböző vallási szimbólumok egymás mellé helyezése és ütköztetése feszültséggel töltötte meg a képalkotó elemként használt szakrális tárgyak és hagyományok alkotta, nyugodt kompozíciójú tereket. A sorozat első képén egy konyhaasztal mellett ülő, hímzett kipát viselő férfi és egy hátat fordító, kiengedett hajú fiatal lány alakja látható. Az előttük lévő, virágos terítővel borított asztal közepén egy kivájt szemű, fodros fülű disznófej. A határozott tekintetű férfi fejfedője ünnepi alkalmat sugall, csakúgy, mint a falra helyezett, pészach alatt használatos szédertál. A szimbólumok egy képen belüli ütköztetése, mint a díszként funkcionáló tál vagy a nem kóser étkezésben sem gyakran előforduló malacfej és a virágos terítő szürreális egysége a vallástól való eltávolodást jelzi.

A sorozat másik képén az ágyon ülő, fal felé forduló lány alakja a szomorúság, befelé fordulás képi megfogalmazása. A képek letakarása a zsidó hagyományban a gyász alatt a tükröződő felületek elfedésére szolgál, azonban a komódon elhelyezett feszület a halál és a feltámadás, illetve a két vallás szembeállításáról tanúskodik. A harmadik alkotáson egy lepedővel körbecsavart, lehunyt szemű nőalakot látunk, aki köré karácsonyfa-izzókat csavartak, miközben a mögötte álló kis fa díszítetlen. A mandorlát formáló alak szakrális tartalma kétségtelen, akár a karácsonyra, akár a hanukára (fény ünnepe) gondolunk. A jellegtelen folyosó szűk terébe helyezve az ünnepi hangulat ellenpontjaként szolgál, deszakralizálja a magasztos jelentést.

A szabad és gondtalan életérzés vizuális leképezése jelenik meg Kékesi Donát fotóin. Az ágyban, plüssmackó mellett fekvő fiatal férfi képe a besütő napsugarakkal, illetve a mezőn magasba ugró alak féktelen sziluettje látszólag egymás ellenpontjaként szolgál, ám itt az aktív és passzív cselekvés ugyanazon életérzésnek, a gyermeki lét önfeledt könnyedségének a megtestesítői. Oravecz Éva Kapcsolataim című sorozata ezt az életfelfogást viszi tovább a tabuktól mentes szórakozást bemutató képein. Az ajzószerek hatása alatt lévő fiatalok szórakozása, az egymásnak megfelelés vágyától hajtott generáció önpusztító, provokáló életmódja snapshot jellegű fotókon jelenik meg, voyeur helyzetbe kényszerítve a nézőket.

Krulik Ábel, aki korábban Kaposváron tanult, városi kerékpárosokról készített sorozatával szerepelt. Egy földön fekvő, összevert arcú fiatal férfi ábrázolása a leginkább figyelemfelhívó. A feltehetően rendőri brutalitás áldozatának arcán egyszerre látható ironikus mosoly és megadó sztoikus nyugalom.

A kiállítás anyagából kitűnik Horváth Árpád physics of clouds sorozatának egyik fekete-fehér szürreális képe (Az ember, aki képes a föld és a felhők távolságát megmérni), amelyen egy csíkos strandlabda hőlégballonná alakítva száll egy cilinderes alakkal, miközben egy óriásira nagyított centiméter lóg a föld felé. Másik kiállított munkája, az Analóg blog című, egy erdőrészletet ábrázol a fákba vájt szerelmes üzenetekkel. Az analóg képalkotási technikák fokozatos háttérbe szorulásával éppen az ember materiális viszonya szenved csorbát, s közlendőink egyre inkább csak megfoghatatlan, virtuális elemekként léteznek. Ennek ironikus képi megjelenítése a fákba vájt, de a kurzor világító, figyelemfelhívó erejével felruházott, hagyományőrző „land art” üzenetek sora.

A modern világ technológiafüggésének egy sajátos szegletét képezik a számítógépes játékok, ezen belül is a „cybersport-ként” definiált hálózati játékok, melyek világa Szekér Ádám Lan Party című munkáin bontakozik ki. Az egymásra montírozott üres terek, számítógépes animációk és kábelek együttese a kor szabadidőtöltéséről csak virtuális alakban létező, fizikai térben láthatatlan voltáról szóló kritika. A valóságos és a virtuális tér vizuális keveredése jól leképezi a résztvevők tudatállapotának különböző stációit.

Kerekes Emőke Emlékműveim sorozata szubjektív nézőpontból mutatja be a Kelet-Európában végbement társadalmi változásokat: vonatsínek övezte külvárosi területen megjelenő sír, függönnyel lehatárolt tér faldíszei, szocreál épület előtt játszó gyerekek fakó képe. A reduktív színhasználat, a banális témaválasztás egyszerre közvetíti a korszellem spleenjét és a személyes lét azon megható emlékképeit, amelyeket fakó fényképként őrzünk magunkban.

A hivatásos gyerekmodellek világába kalauzol Pályi Zsófia Szépség című anyaga. A felnőtt profizmust megszégyenítő ügyességgel pózoló kislányok és kisfiúk saját környezetükben lettek megörökítve. A média sugallta elvárásokhoz idomuló beállítások és a mosolyok még az otthonukban sem tűnnek valódinak, a siker érdekében feladott gyermeki ártatlanság, a világ iránti naiv hit elvesztése mesterkéltté teszi ezeket az arcokat. Az idillikus gyermekszobák világa feszültségbe kerül az otthon is szerepet játszó gyerekekkel. A sorozat megjelent egy nőmagazin gyerekmodelleket bemutató tavaszi riportjában; kérdéses, hogy az illusztrálásához alkalmazott fotográfiaként kitűnő képek szuverén alkotásként mennyire állják meg a helyüket kiállítási térben.

Szombat Éva Énképek című, félalakos portrésorozata az emberek közötti interakció következtében végbemenő, pszichés és fizikai síkon is megjelenő változásokat mutatja. A mások véleménye által befolyásolt énkép folyamatos változása az alkotó számára fontos emberekkel alkotott virtuális párbeszéd révén jelenik meg. Páros portrék készültek, az egyiket az alkotó készítette, a másikat az aktuális modellje róla. A sorozat a két személy viszonyának vizuális leképezése, ami a külső szemlélő számára kevesebb jelentéstartalommal bír. Inkább csak az elmélet képi megfeleltetése jelenik meg a fotókon.

Összességében a munkák többségénél kiemelhető a szubjektív belehelyezkedés, illetve a társadalomkritikai szempontok felbukkanása. Az alkalmazott és autonóm fényképezés változatos formában jelenik meg, amint a privát és a közszféra is arányosan bukkan fel a témák között.

Mind Kaposvár, mind a MOME, továbbá a jövőben másutt végző fotós hallgatók esetében is ugyanaz a kérdés: mennyiben tér majd el a két képzés profilja, és vajon a tanulmányaikat mesterszakon folytató hallgatók portfóliója már igazi mestermunkákat tartalmaz-e?

Somosi Rita