CSALÁDI KÉPEKTŐL A CSALÁDKÉPEKIG

,,Nevén kell nevezni mindent. Ha általában nem megy, legalább a mesében.”

(H. Christian Andersen)

A gyerekek is megkapják a díszkendőt, olvasót, amikor fotográfiát készítenek róluk. A családi fotók – vallja Fogarasi Klára fotótörténész, etnográfus – az emberiséget/kultúrát saját teljességükben szemlélték. A fényképészek apró momentumokat örökítettek meg, ebből állt össze a családi élet szövete. Akár humoros, akár érzelmes, akár hidegen rögzítő tekintet a megörökítőé, mindenképpen kívülről nézi a családot.

Más családját.

Beszéljünk a családi fényképek érzelmi és intézményes hátteréről.

Beszéljünk arról, hogy hogyan lehet megünnepelni a fontos pillanatokat – Laura Gasparini, a Panazzi Könyvtár Fotóarchívumának kurátora vetette fel ezeket a gondolatokat, s ez hívta életre 2010 márciusában a Családi képektől a családképekig című, a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett konferenciát.

Mi adhatta a konferencia aktualitását?

A tudományos munka egyik legfontosabb része a publikálás. És a publikálásról szóló publikálás. Ennek legérzékenyebb pontja, amikor élő családokról szóló képeket publikálnak, engedéllyel vagy engedély nélkül. Az utóbbi leginkább az ifjabb generációk életét érinti, akiktől elveszik az életüket, a magánszférájukat – mivel a fotográfia által a múltunk, jelenünk és a jövőnk is megváltozik.

Ahogyan a családi fényképeknek a közgyűjteményekben való szerepét felvázoló Csorba László főigazgató, Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója megfogalmazta, mivel a magyarok nincsenek izolálva a világtól, így az övék is, ez rájuk is igaz. A XX. század történelmét megváltoztatta a fotográfia. Ahogyan, az, hogy figyeljük, megváltoztatja a világot.

Laurence Short a Jyvaskylá Egyetemről meghívott professzor a Családi képek – privát archívumok című előadásában kifejtette, hogy intézete mely kérdésekre keresi a választ: Először is, van-e a fotográfiának szerepe egy család életében? Másodszor, ha van szerepe, akkor ez hogyan változott az idők során? S amennyiben változott a szerepe, akkor ez előnyére vagy hátrányára történt?

A MoMA 63 ország 503 fotójából rendezett ebben a témakörben kiállítást. A The Family of the Man című válogatást nyolc év alatt hat kontinens 37 országában mutatták be. Ez is vall a jelentőségéről, hiszen arra nem szánnak időt az emberek, ami jelentéktelen. A MoMA kiállítása egyrészt a család fejlődésének pillanatait mutatja be, másrészt a családi fényképek változásain a fotográfia történetének állomásai is nyomon követhetők. Családi képekkel írott történelem.

A magyarországi Néprajzi Múzeum fényképtárában 400 000 kép található az etnográfia, antropológia témakörében. Eredetiek, másolatok és negatívok. Fogarasi Klára: A fotográfia ökológiája. A falusi fényképek – a képcsinálás, képhasználat történeti változásai című előadásában a paraszti használatú privátfotók készítési körülményeinek változását vizsgálta. A lokális identitás, regionális, nacionális identitás kérdésével foglalkozott. A kérdés továbbgondolása a transznacionális identitás vizsgálata, konstituálása és kontextualizásása lehetne. A két összetartozó, egymást feltételező témakör (a mit, hogyan és milyen használatra) a kép készítésének folyamatát időről időre alapvetően befolyásolja, vallja a fotótörténész-etnográfus.

Deme János elmélete, amelyet a ,,világ legjobb magazinfotósa” „az átlag magyar családnál” – Kölcsönösség és aszimmetria egymás „leképezésében” című előadásában fejtett ki, Fogarasi Klára elgondolását támasztja alá. Azt, hogy valójában a készült felvételek nem annak a dokumentumai, ahogyan ők, az átlag magyar család éltek, hanem sokkal inkább annak, ahogyan őket a világ legjobb magazinfotósa látta és fényképezte.

A kérdés úgy is feltehető, hogy a családot körülölelő tárgykultúrában milyen a használati tárgyak és az emléktárgyak aránya. Felfejthető, hogy mi a tárgyak útja, honnan erednek, miért kerültek oda. Ez akkor lehet fontos, ha maga a család is kitüntetett szerepet tölt be az adott társadalomban – ez a horizontális tengely. Van valami vagy valaki a családban, ami, aki miatt a család jelentőségre tesz szert. A muzeológus egy vertikális tengely mentén gondolkodik, a múltat köti össze, mondjuk a jelennel, azt remélvén, hogy a rendelkezésre álló töredékek kirajzolnak egy képet. Az információk közti űrt megfelelő mennyiségű és sűrűségű adathalmazzal kitöltve, megtalálhatók a kapcsolódási pontok.

Cs. Lengyel Beatrix előadása a Családi étkészlet – étkészlet a családban. Családi képek fotókerámiákon témakörében hangzott el. A magyarországi gyűjteményekben található, közel kétszáz fotókerámia közül valamivel több, mint száz a Magyar Nemzeti Múzeumban található.

Nyerges Gabriella, a Petőfi Irodalmi Múzeum művészettörténésze Pillanaképek egykori literátorokról. Családi fényképtípusok egy eklektikus gyűjteményben című előadásában arra vállalkozott, hogy feltárja a képek mögötti viszonyokat, a kapcsolatok szövetét. Jókai Mór és Laborfalvi Róza Balatonfüreden, Kaffka Margit és második férje, dr. Brauer Ervin, Babits és nevelt lánya, Molnár Ferenc és Darvas Lili Bécsben, Balázs Béla és Hamvassy Anna Berlinben, Reismann Marian fényképe Radnóti Miklósról és Gyarmati Fanniról, Weöres Sándor és Károlyi Amy, Németh László és Judit lánya Budapesten.

Nyerges Gabriella Németh László pedagógiai írásai alapján az egykori literátorokról készült pillanatképek jelentőségét elemezte. Ahhoz a konklúzióhoz jutott el, hogy „A pedagógusi hit, mely inkább a természet, mint nézet dolga, kettőt tételez fel: hogy az emberek (az eddiginél különbbé) nevelhetők, s hogy (az eddiginél többre) taníthatók” – ahogyan Németh László vallja óráiról az üvegharangban.

A családi fényképek kategorizálásakor, a feldolgozásakor nemcsak az egyes darabokat ruházzák fel verbális információkkal, hanem információkat gyűjtenek a darabok közötti viszonyokról is. Ennek az analízisnek a meta szintje, hogy az információ és információ között fennálló viszonyról is vannak feltevéseik, igazságértékeik súlyozhatók.

Az 56-os Intézet két munkatársa, Danó Orsolya és Lux Zoltán FotoMemoria projektje 2007-ben indult az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás programjának keretében, a Budapesti Történeti Múzeum és az Alapítvány a Komplex Kultúrakutatásért koordinációjával. Ennek jelentősége, hogy segítségével – az alapítók reményei szerint – egy múltbéli kapcsolati háló formálódik, a sok személyes emlék a közösségi emlékezet” feltárásához vezet. Kirajzolódnak az egyén, a család és a kisközösségek emlékezete közti különbségek.

Felmerül bennem a kérdés, hogy vajon az egyéni vagy a kisközösségi identitáskeresésről van-e itt inkább szó? Amit a kép ábrázol, az a tárgykultúra, viselet, proxemika, s éppúgy a városi terek. Ezek a layerek helyezhetők egymásra, különböző helyekre téve a hangsúlyt. Egyrészt a valóságábrázolás, másrészt az önreprezentáció layereit lehet szabályozni, erősíteni és halkítani, egyiket a másik rovására vagy éppen érdekében. Mérhető időben, térben, százalékban.

Maga a FotóMemoria projekt oktatási program része a képtárgyak megőrzésére irányul. Érdekessége, hogy az 56-os Intézetnek nincsenek papír alapú fotódokumentumai, ezzel az Állambiztonsági Szolgálatatok Történeti Levéltár fotóadatbázisa rendelkezik. Amelynek a családi fotográfia nem a fő profilja, mindazonáltal példaértékű a dokumentumok biztonságos tárolása, a szakszerű fényképadatolás és a jogi védelem.

Társadalomkutatási, antropológiai módszerek alkalmazásának feltétele, hogy nem avatkozunk be a vizsgált ágens, család életébe. Etikátlan a család személyes életterébe való beavatkozás, a család szentségének megsértése. Ebben a társadalomtudomány képviselői között konszenzus van; addig terjedhet a terepgyakorlat, ameddig az nem sérti a privát teret, szokásokat, nem borítja fel a vizsgált személyek életének megszokott rendjét, meghittségét.

A kisebb-nagyobb közösségek vizuális emlékezetének vizsgálatakor az etika különösen a családi fényképek esetében fontos, jelentette ki Danó Orsolya. A megismertetés és a megosztás az egyén vagy család joga és felelőssége. Danó Orsolya azzal az etikai kérdéssel foglalkozik az 56-os Intézetben végzett kutatómunkája során, hogy mi az, amit megtehetünk, mi az, amit meg kell tennünk a képekkel. A fotográfiák iránt érdeklődők kíváncsisága kielégíthetetlen, ezért jött létre a képzés, mely megkísérli helyreállítani az alapvető etikai szabályokat és humanista értékrendet.

A Családi képektől a családképekig konferencián résztvevőket az a cél köti össze, hogy a fényképeket és a szóbeli emlékeket méltó módon megőrizzük.

A legpatetikusabb pillanat talán az volt, amikor felvetődött a kérdés, hogyan jelenik meg a kultikus pótlása egy eredeti személynek. A nagyításkor kihagyott fehér lyuk illusztrálja az eljárást: a kívánt személy képét beillesztették a kimaszkolt helyre. Így is elképzelhető a családi összetartozás megerősítése.

Kemenesi Zsuzsanna