PHOTOMEETING LUXEMBURG

,Sok minden történt ezen az őszön a fotográfia területén, ezek között is kiemelt helyen szerepel az idén ötödik alkalommal megrendezett Photo-meeting Luxemburg. Az ország neve sokak számára adóparadicsomot jelent: elsősorban jövedelmező banki üzleteket, tömött pénzes bőröndöket és biztonságos számlákat. Tegyük hozzá, sajnos, mivel Luxemburg ennél jóval többet nyújt a történetileg formálódott gazdag és változatos kultúrájú városban. 2005 óta pedig komoly nevet szerzett magának a fotográfusok nemzetközi találkozópontjaként. Mindenekelőtt az itt beszélt három nyelv könnyíti meg a külföldi vendégek számára, hogy eligazodjanak a városban, ahol nagy türelemmel és segítőkészséggel tájékoztatják őket.

A Photomeeting Luxemburg ma még a bennfentesek számára is alig ismert lehetőség, holott határon túli kapcsolatokat is mozgósít. Az eseményt Marita Ruiter hívta életre 2005-ben, aki 1988-ban nyitotta meg Clairefontaine nevű galériáját, és mára sokéves tapasztatlattal rendelkezik a művészeti szcénában is. 1997 óta különös figyelemmel kíséri a fotográfia helyzetét, amire minden bizonnyal nagy hatást gyakorolt Giséle Freundhoz fűződő sokéves barátsága, valamint a világhírű fotográfusnő életművének népszerűsítése.

A találkozó középpontjában minden évben a különböző műhelyek széles választéka áll, ahol a hagyományos technikák mellett a különféle digitális eljárásokkal is találkozni lehet, de ahol alternatív határterületek is feltárulhatnak. A programot jól kiegészítik a helyi kiállítások, valamint neves művészettörténészek, fotográfusok és médiateoretikusok előadásai. A különféle megközelítési módok közötti összekötő kapcsot minden alkalommal a megadott központi téma feldolgozása jelenti, aminek révén a kortárs fotográfiában megfigyelhető aktuális pozíciók is megjelennek. Míg az első „fesztivál” az Analógtól a digitálisig mottó jegyében zajlott, addig a következő évek hívószavai A tömeg manipulálálása (2006), Középpontban a periféria (2007), illetve a Fotózsurnalizmus és portré. Tisztelet Giséle Freundnak (2008) voltak. Idén a tabura esett a választás, mivel tabuk nemcsak a társadalomban, de a fotográfiában is léteznek. „Életlen, sápadt, homályos, bemozdult. És mégis jó. A fényképészek felfedezik a pillanat megragadásában rejlő anarchiát”, írja Manfred Zollner Out of Focus (Életlenség) című könyvében. Alighogy lehetőség nyílik a technikailag tökéletesen kivitelezhető fénykép elkészítésére, egyesek máris átértelmezik az alapfogalmakat!

„Ne féljünk ledönteni a tabukat”, hirdette a Kunstzeitung idén augusztusban a maskara mestereként elhíresült művész, Nathalie Djurberg kiállítása beharangozójának címében. A kérdésre, mi is végső soron a tabu (ki határozza meg, milyen társadalmi funkciói vannak, milyen következményekkel jár megkérdőjelezésük, van-e egyál- talán értelme a ledöntésüknek), szeptember 9. és 12. között nyolc ország ötven egyetemi hallgatója és diákja kereste a választ Luxemburgban a fotó, a videó és a multimédia területén. „A nyugati civilizációban ugyan sokan beszélnek »tabuk nélküli társadalomról«, még mindig sok olyan területet tartunk számon, amelyek tiltottnak tekintendők. Különösen a fizikalitás, a testiség – az erőszak, szexualitás, test, betegség, öregség, halál és a vallás – viszonyában”, írja Marita Ruiter a katalógus előszavában.

A résztvevő hallgatók már a találkozó előtt foglalkoztak a témával a legutóbbi iskolai félév során, és az ekkor készült munkáikat látni is lehetett a fesztivál ideje alatt a luxemburgi egyetem lampertsbiergi épületében, valamint a Deloitte helyi központjának előcsarnokában. A diákok a németországi Fachhochschule Bielefeldről, a Hochschule Darmstadtról, a Hoch-schule für Angewandte Wissenschaften Hamburgról és a Hochschule für Künste Bremenről, a luxemburgi Lycée technique des Arts & Metiers-ről, a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemről, a bécsi Universität für Angewandte Kunstról, valamint a franciaországi Université de Strasbourg-ról érkeztek. A háromnapos műhelymunka keretében lehetőségük nyílt arra, hogy elmélyüljenek a témában, új, illetve a sajátjuktól különböző látásmódokkal találkozzanak, és eszmecserét folytassanak a többi hallgatóval. A workshopokat professzionális fotográfusok és amatőrök egyaránt látogathatták, akárcsak a fényképezés iránt elkötelezett laikus rajongók. Az oktatók egytől egyig nemzetközileg elismert fotográfusok a szó legtágabb értelmében: Roman Bezjak, Peter Bialobrzeski, Michel Medinger, Roman Pfeffer, Marla Rutherford, Szalontai Ábel és Simon Welch, akik csoportos kiállításon mutatkoztak be a Galerie Clairefontaine két kiállítótermében. A konceptművész Roman Pfeffer ennek kapcsán tapasztalta, hogy konceptuális közelítésmódja az adott témához a legtöbb diák számára először igen meghökkentőnek hatott, később azonban nagy érdeklődéssel fogadták.

A jelentős kortárs fotográfusok részvétele minden bizonnyal az egyik olyan fontos tényező, ami a luxemburgi fotónapokat a fotós szcéna meghatározó találkozóhelyévé tette Európa szívében. Mikor és miként adódna ugyanis jobb lehetőség az ismerkedésre és a gondolatok kicserélésére, ha nem egy helyileg és időben is behatárolt fesztiválon? Marita Ruiternek már kezdetben is sikerült jól ismert társakat megnyernie. James Nachtway vagy Franco Fontana már az első találkozó résztvevőinek listáján szerepelt, és Peter Bialobrzeski külön hangsúlyozta, „Idén már harmadik alkalommal veszek részt.”

„A tabu mélyen gyökeredzik a társadalmi struktúrákban, és magatartási kódexként hagyományozódik tovább, amit legtöbbször a jogszabályok vagy vallási előírások is erősítenek”, mondja Simon Welch videóművész. „Tabukat különféle események is előidézhetnek”, például szeptember 11.; Welch szeptember 12-én lefilmezte a hazafelé tartó repülőutat – máris egy tabu megtörése? A tilalomfák ott vannak a társadalomban, de maguk is változnak a társadalommal együtt, és hozzájárulnak annak megtartásához. A tabu megszegése a változás, a fejlődés egyik jele lenne? Klaus Honnef művészettörténész és kurátor, az idei év egyik előadója is úgy véli, hogy a „tabu mindig társadalmi, sosem individuális fenomén.”

A tabukhoz való viszonyunk főként emberi közösségekben figyelhető meg, így a workshopok résztvevői naphosszat járták a várost, motívumok után kutatva. Csak a fekete-fehér technika iránti ragaszkodást stílusjeggyé fejlesztő luxemburgi fotográfus, Michael Medinger és csoportja dolgozott az egyetem épületében. „Egyes stílusok egyszerűen túl szépek, én pedig megpróbálom megtörni őket, így a tabu tulajdonképpen mindig is témám volt.”

Késő délután került sor a tapasztalatok kicserélésére és egy összefoglaló előadásra, hogy azt követően oldottabb hangulatban ismerkedhessenek egymással a résztvevők. „Fontos kommunikációs platform tanulóknak és oktatóknak egyaránt”, mondta Szalontai Ábel. Roman Bezjak számára is „termékeny légkör, amelyben rövid idő elteltével létrejöhet valami, amihez egyébként sokkal többre lenne szükség, anélkül, hogy a minőség rovására menne”. Peter Bialobrzeski egyébként másként dolgozik, de számára is fontos, hogy megmutassa, „a kreativitáshoz hozzátartozik a döntés és az ahhoz kapcsolódó megvalósítás.”

Péntek reggel egy kávézó asztalánál lehetett látni Marla Rutherfordot, amint egy fotográfiákat tartalmazó mappa fölé hajolt. A körülötte ülő diákok feszülten várták ítéletét a munkáikkal kapcsolatban. Mindenkire szakított időt, válogatott, rakosgatott. „I really like this.” A többi oktató is lehetőséget adott a portfóliók áttekintésére. A diákoknak ez jó alkalmat kínált arra, hogy a tanáraikétól független szakmai véleményt hallhassanak.

A fotónapok lezárásaként kiállították és díjazták a műhelyekben megvalósult munkákat. Az első helyezettnek járó elismerést a bécsi Ivana Kralj, Steffi Schöne és Markus Zeber kapta a Simon Welch műhelyében készült videóért. A második helyezést Roman Bezjak kurzusának résztvevője, Gerti Magnani érte el, míg a harmadikat egy helyi diák, Marie-France Goeren, Szalontai Ábel csoportjának tagja.

A szervező Marita Ruiter kimondottan elégedettnek látszott, „az elkészült alkotások végeredményben igen meggyőzőek lettek”. Az oktatók pedig egyetértettek abban, hogy saját hallgatóik is közelebb kerültek egymáshoz, mint odahaza. A résztvevők felől még utólag is dicsérő hangú e-mailek érkeznek, ami szintén a Photomeeting Luxemburg 2009 sikerességét mutatja, miközben már a következőre irányítja a tekintetünket.

Anne Kotzan

Fordította: Pfisztner Gábor