A FOTOGRÁFIA MÉRHETŐ ÉS LÁTHATÓ PARAMÉTEREINEK KAPCSOLATA – befejező rész

Elöljáróban

A bináris technológiai alapokra épülő látványrögzítő, illetve látvány generáló eljárások mélyreható változásokat indítottak el a társadalmi vizuális információs folyamatokban. Kis túlzással azt lehetne mondani, hogy a természetes személy egy digitálisan tárolt adathalmazzá vált. Bankszámlák, személyes adatok, közlekedési bírságok stb. – mind az adott technológiára épülnek.

A sajtó, a reklámtevékenység széles skálája további érveket szolgáltat az előzőekben megtett kijelentés mellett.

A személyes szféra sem kerülte el ezeket a hatásokat. A fotografálás és a mozgóképkészítés hardver háttere egybeolvadt. Fényképezőgéppel videót lehet csinálni, míg a videókamera állóképeket is készít. A nagymama és az unoka képe egy, falon függő, bekeretezett példány helyett százával készült, redundáns képfájlokká alakult át.

Az elképesztő iramú változások egy új ismeretkör kialakítását tették szükségessé. Az eddigi cikkek egyik tanulsága talán az, hogy az általános ismeretkörtől távol eső diszciplínákra kiterjedő elemeket tartalmaz. Ezek elterjesztése az ismerethiány miatt nyilvánvaló nehézségekbe ütközik. A nehézségeket tekintve a professzionális fotográfia sem volt kivétel.

A gyártó cégek marketing érdekei sem hatottak abba az irányba, hogy a fotográfiai folyamatok jelfeldolgozási, statisztikai alapjait tegyék kiindulási alappá. Annak ellenére sem, hogy ezek a folyamatok az optikai, tónusátviteli tulajdonságokat is befolyásolják.

Kézenfekvőnek látszott az a megoldás, hogy az ezüstalapú fotográfia fogalmi, cselekvési mintáira alapozott technológiai kép alakuljon ki. Emellett szólt az a tény is, hogy ez a vonal egy már kialakult marketing hierarchiát is örökölt.

További előnyöket jelentett még az is, hogy a természetszerű ismerethiány a szekunder ismeretterjesztő rétegben az egyedi, saját tudásanyagra támaszkodó akciók helyett az „ismeretterjesztést” sokszor csak marketing indíttatású prospektusok ismételgetésére egyszerűsítette le.

A felvevő rétegben jelenlevő technológiai és rituális konzervativizmus is az adott választás hatékonysága mellett szólt. A kérdés részletes elemzése rendkívül szerteágazó tevékenységi kört ölel fel. Ezért csak néhány, jelentősebbnek tűnő szempont említhető meg.

Technológiai konzervativizmus

A fotográfiai technológia átalakulása nyilvánvalóan nem csak a hardver területén indított el mélyreható változásokat. Nagy hiba lenne az információ-generálás, -rögzítés, -tárolás és -terjesztés területén bekövetkezett változásokat figyelmen kívül hagyni. A digitális látványrögzítés és látványgenerálás átalakulása csak egy eleme volt ezeknek a széles körű változásoknak.

Egy alapvetően strukturált tevékenységi kör változása – mint például a hatvanas, nyolcvanas évek fotográfiája –, amelyik az adott terület szerepét, személyes lehetőségeit is befolyásolja, hierarchikus érdekeket is sérthet. Nem váratlan, hogy ezek a folyamatok – nem utolsósorban a kezdeti nehézségek és az általános ismerethiány következtében – technológia-ellenes megnyilvánulásokat váltottak ki. Ismeretesek felsőoktatási intézmények, amelyek a „tanulj meg fiam először rendesen fényképezni (ezen az ezüstalapú fotográfia értendő), aztán majd elkezdhetsz digitalizálni” vonalat követik.

Figyelembe véve a tényt, hogy itt nem csak technológiai váltásról van szó, hanem az intellektuális réteg lehetőségei is jelentősen átalakultak, az előbb említett megközelítés alapvetően megkérdőjelezhető.

Rituális konzervativizmus

A technológiai váltás együtt járt a teljes vizuális információ forgalom átszerveződésével. Az itt vizsgált területen ez például jelentősen kiterjesztette a hírértékű fotók létrehozásának lehetőségeit. Elegendő egy mobiltelefonnal a megfelelő időben a megfelelő helyen tartózkodni.

A szinte korlátlan számban készíthető képmennyiség, a tömeges terjesztés új csatornái a jelenleg tapasztalható képözön létrejöttéhez vezetett. Az adott változások széles körben változtatták meg a tevékenységi kör cselekvési mintáit. A rituális elmélet (Bourdieu, Comaroff, Douglas és mások) szerint a kodifikált cselekvési minták, a rítus, a fennálló hierarchikus struktúra újjáteremtésének egyik csatornája. Nem véletlen, hogy a magát mértékadónak tekintő rétegben nosztalgikus reakciókat váltottak ki a változások. Következésképpen sokszor hallani „a fotóművészet halála”, „értékvesztés”, „általános devalválódás” stb. érveket. Csábító lehetőség lenne a gondolatkör kifejtése, de ez lényegesen meghaladná a technológiai problémakör kereteit.

Csak az jegyzendő meg, hogy ez egy újabb mozgató erő a technológiai konzervativizmus térhódítása felé. A dolgok átértékelésének irányába ezért nulláról kell elindulni.

Az alapvető különbség

A sorozat eddigi cikkeiben lényegében egy, a képrögzítési folyamat egyes, azonosítható rész-területeire vonatkozó, lokális jelentőségű kijelentések hangzottak el.

Említést nyert már az a tény is, hogy az ezüstalapú fotográfia tulajdonképpen a képet kialakító fotonáram manipulációjára alapul. A képi információt hordozó fényeloszlást az optikai rendszer alakítja ki a felvétel és a nagyítás folyamán. Nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben az optikai tulajdonságok alapvető fontosságúak. Miután az alapvető optikai tulajdonságok megfelelő pontossággal mérhetők, a teszt eredmények viszonylag megbízható eredményeket szolgáltatnak a várható, vizuálisan érzékelhető képminőséget illetően. Meg kell azonban jegyezni, hogy az előző kijelentés lényegében a téglafalak fényképezésére vonatkozik. Figyelmen kívül hagyja a látás és az azonosítási folyamatok pszichológiai tényezőit.

A helyzet lényegesen változik a bináris technológiára épülő képrögzítési rendszerek esetében. Itt a regisztráló rendszer nem egy passzív detektáló választ produkál a kiindulási foton­áramlatra. A primer, szekunder és az ezt követő numerikus lépések – amelyek nélkül nem generálható látható eredmény – aktív szerepet játszanak a konverziós folyamatokban. A látvány ily módon legalább három tényező aktív együttműködése alapján jön létre. Az optikai jel, az érzékelő rendszer jelének bináris átalakítása, illetve a hiányzó mérési adatok meghatározása (demosaicing) valamint egy tudományos, statisztikai háttér ismeretanyag együttes produktuma a kiindulási adat-halmaz.

Ennek láthatóvá tétele további lényeges numerikus manipulációk útján válik lehetővé. Az természetesen igaz, hogy elfogadhatatlan minőségű optikai kiindulási adat nem transzformálható kiváló minőségű látvánnyá. Figyelembe kell venni, hogy ez a kijelentés szigorúan véve csak a fotográfiai gyakorlatban érvényes. Ennek oka az adott területen érvényes számítási kapacitás és az alkalmazható, korlátozott tudományos háttér által kijelölt határokban keresendő. Egyéb alkalmazások esetén (katonai, űrkutatási, tudományos tevékenységek) ezek a határok sokkal tágasabbak. Ily módon a közvetlenül mérhető adatok ezen a területen lényegesen kisebb befolyást gyakorolnak a végső látvány minőségi tulajdonságaira, az előzőekben tárgyalt esethez hasonlítva.

Végül meg kell említeni egy igen mélyen fekvő, rendkívül messzire vezető különbséget. Ennek az eltérésnek a hatásait bizonyos tónusátviteli tulajdonságokban lehet felfedezni.

A megértéshez bizonyos, absztrakt statisztikai ismeretek szükségesek, és ezért nem váratlan, hogy az ismeretterjesztő irodalomban erről egyáltalán nem esik szó.

A kiindulási pont azonban mindenki számára hozzáférhető. Azt kell figyelembe venni, hogy a képalkotó fotonáram detektálása minőségileg eltérő módon történik a klasszikus és az itt tárgyalt rendszerek esetén. Az ezüstalapú fotográfiában az érzékelő szemcsék véletlenszerű méretűek, és térbeli eloszlásuk is alapvetően véletlen tulajdonságokkal rendelkezik. Ezzel szemben a digitális fotográfia esetén az érzékelő elemek egy szisztematikusan kialakított geometriai hálózat mentén helyezkednek el. (A statisztikai irodalomban ezt a statistical sampling és a systematic sampling megjelöléssel különböztetik meg. Az alkalmazhatóság feltételei, az esetleges előnyök, illetve a meglevő hátrányok kiterjedt szakirodalommal rendelkeznek.)

A részletek tárgyalása helyett itt csak azt lehet megemlíteni, hogy például bizonyos bőrtónusok, távoli, véletlenszerű tónuseloszlást felmutató felületek, illetve extrém nagyítások esetén a választás egyáltalán nem triviális feladat.

Az új szerepkör – real virtuality

A pusztán technológiai változásoknak tekinthető folyamatok és a kulturális, információs környezet átalakulása a látványrögzítés és látványgenerálás tevékenységi körének struktúráját alapvetően formálta át. A számítógépes háttér rohamos fejlődése, a térbeli viszonyok numerikus generálásának kifejlődése a fotografikus médium szerepkörét erőteljesen kiterjesztette. A két terület szimbiózisa új lehetőségeket teremtett a látványgenerálás területén. Itt két megjegyzés látszik helyénvalónak. Az egyik tulajdonképpen az említett konzervativizmussal kapcsolatos. Nyilvánvaló, hogy ez a kulturális értelemben vett legalizálás folyamatait nehezíti meg. A másik pedig az, hogy ennek következtében a numerikus manipuláció területén egy teljesen önkényes határvonal jött létre, ami a fotográfia–nem fotográfia klasszifikációt határozza meg.

A dolgok megértéséhez nem érdektelen megvizsgálni például a műtermi fényképezés logikai struktúráját. Ekkor egy koncepció alapján kellékek, modellek, reflektorok segítségével egy ideiglenes, lehetséges valóságdarab (real virtuality) alakul ki. A fotográfus ezt örökíti meg.

Felmerül a kérdés, hogy milyen manipulációs határok vonhatók meg, amelyek segítségével ezek a virtualitások hozhatók létre? A konzervativizmus itt semmiképpen nem lehet iránymutató jelentőségű.

A fotográfiaként elfogadott médium egyéb területein is tetten érhető a koncepció (sok esetben az ideológia) alapvető szerepe a rögzített látvány kialakítása, kiválasztása területén.

A technikai minőség megítélése ebben a megközelítésben abból kell, hogy kiinduljon, hogy az adott eszköz milyen mértékben képes az adott koncepció realizálására, és nem az MTF nulla vonal milliméterenkénti értekéből. Az ilyen meggondolásokból kiinduló megítélés vizsgálata előtt egyes, új vizuális lehetőségekre utaló példa bemutatása tarthat érdeklődésre számot. Megjegyzendő, hogy a példák tudatos választás eredményei. Nem intellektuális tartalmakat, hanem technikai lehetőségeket szándékoznak jelezni.

Új lehetőségek

Az első megemlítendő pont az lenne, hogy lehet háromdimenziós dolgok (beleértve embereket is) egy meghatározott rendszer szerinti fotografálása lehetővé teszi egy háromdimenziós modell létrehozását. Ez a lépés a rendelkezésre álló szoftver háttér segítségével korlátlan lehetőségeket nyit meg fiktív szituációk létrehozására. Az utóbbi évek fejlődése elérte azt a szintet, amikor jeleneteket lehet numerikusan generálni meggyőzően fotografikus minőségű vizuális tulajdonságokkal. Ez persze felveti a fotográfia identitásának kérdéseit is. Itt csak a látványminőség problémáira szorítkozva egyedül az a kérdés vethető fel, hogy miért csak az a fiktív valóság tekinthető fotográfiának, amelyik egy stúdióban és Adobe Photoshopban alakítható ki?

Természetesen nincsenek korlátai annak sem, hogy mindenféle, a valóságban egyáltalán nem létező helyzeteket lehessen numerikusan generálni. Feltűnő, hogy a filmipar sokkal alacsonyabb szintű konzervativizmussal közelíti meg ezt a kérdést.

Ezek után vissza lehet térni a kiindulási problémára. Miképpen ítélhető meg a várható vizuális minőség a fotografikusnak elfogadott képek esetén?

Tulajdonképpen az eddigiekben felhozott érvek alapján a rendszerek mérhető tulajdonságainak jelentősége nyilvánvalóan csökken. A megítélés és az ezt követő választás a realizálandó koncepcióból kell, hogy kiinduljon. Figyelembe kell venni az utólagos numerikus manipuláció igényeit, illetve ennek kizárásának lehetőségét is. További szempont kell, hogy legyen az a tény is, hogy az ezüstalapú és bináris technológiára épülő fotográfia közötti választást nem mögöttes tényezőkre, hanem a tónusátviteli tulajdonságokra és a numerikus manipuláció esetleges korlátainak, illetve a kiváltott műhibák(1) jelentőségére kell alapozni.(2)

Vannak olyan esetek is, ahol ez a kérdés fel sem merül. Az intellektuális tartalom, a hírérték és egyéb kontextuális értékek a döntő jelentőségű tényezők.

A vizuális minőség

Az eddigi cikkekben elmondottakból következik, hogy a mérhető technikai tulajdonságok és egy, nem csupán technikai tartalmakat közvetítő kép által keltett benyomások csak laza, rendkívül bonyolult viszonyban állnak egymással. A problémakör vizsgálatánál figyelembe kell venni a közeg által kialakított, újabb lehetőségeket is.

Az utóbbi időben uralkodóvá vált, az MTF-re (Modulation Transfer Function) alapozott minősítő gyakorlat tulajdonképpen egy, az optikai tudományban alkalmazott alkalmazott módszer végletekig leegyszerűsített változata.(3) Ily módon ez tulajdonképpen a klasszikus vonalábrák fényképezgetésének egy új ruhába öltöztetett változata.

Bizonyos, nyilvánvalóan alsó minőségi határok felett – amelyeket meglepő módon nem csak vezető márkatípusok, hanem sok esetben eddig nem elterjedten ismert új típusok is lényegesen meghaladnak – a látható minőséget a numerikus háttér előnyei, illetve esetleges hátrányai határozzák meg.

Az utólagos numerikus manipuláció is lényeges változásokat generál az alapul szolgáló adathalmazban. Különösen jelentős az interpolációs fázist tartalmazó lépések hatása.

Azt is figyelembe kell venni, hogy a végső lépés, a nyomtatás, a jelenlegi technológiai lehetőségek között, mélyreható módon befolyásolja az érzékelhető látvány minőségét.

Az egyéb mérhető paraméterek, mint például az elektromechanikus pontosság és megbízhatóság, a numerikus kapacitás látható képességeinek – felvételi programok, ekvivalens érzékenység stb. – kiterjedtsége csak az alkalmazhatóság körülményeit jellemzik. Mint ilyenek, csak igen távoli kapcsolatban állnak a vizuális minőséggel. Ezek szerepe ezért inkább a beszerzési és a hierarchiában elfoglalt helyzettel kapcsolatos személyes döntések területén jelentős.

Végül

Összefoglalásként talán az lenne a legfontosabb megjegyzés, hogy az új technológiai rendszer tulajdonképpen egy új, kreatív megközelítés lehetőségeit teremtette meg. A jelenlegi, átmeneti időszak azonban sok, szerteágazó kérdést vet fel, és nem tekinthető kielégítőnek.

A kérdések egyik csoportja tisztán technológiai jelentőségű. A cikksorozatban tárgyalt kérdések és tények egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy egy teljesen új ismereti háttér szolgáltat kiindulási alapokat egy objektív, a viszonyokat reálisan felmerő és közvetítő tevékenység számára.

Egy másik, igen jelentős terület a tevékenység céljait jelentő, az intellektuális tartalmat generáló folyamatok kérdése. Nyilvánvaló, hogy sem a tisztán tudományos, sem egy döntően esztétizáló megközelítés nem vezethet kielégítő eredményekhez. A kívánatos változást csak egy igen mélyreható, a közvetítői, oktatói réteg újra-, illetve átnevelését eredményező(4) lépés hozhatja meg.

Montvai Attila

Jegyzetek:

(1) Az interpoláció hibái – határvonal effektusok – maradék zajtartalom stb.

(2) A Fotóművészet 2006. évi 5–6. számában megjelent fotóprojektekben a hardver hierarchiában a ,,professzionális” kategóriába tartozó digitális gép, filmes gép, mobiltelefon és 30 € beszerzési árú ,,gépecske” került alkalmazásra. Különösen arra kell felhívni a figyelmet, hogy a fotográfiai hibáknak tekintett effektusokra épített projekt részletek esetén értelmetlen, illetve lehetetlen volt a ,,professzionális” (ha a megjelölésnek van egyáltalán értelme) gép alkalmazása.

(3) Az MTF létjogosultsága az optikai tudományban az, hogy a képalkotói folyamatok numerikus vizsgálata folyamán bonyolult, ún. integráltranszformációkat függvények szorzatára lehet visszavezetni.

(4) A Legnagyobb Magyar után – szabadon!

Képaláírások:

1. ábra: Egy adalék a mérhető és látható paraméterek kérdéséhez: az adott kép, egy RAW fájl három különböző programban történő demosaicing lépés után az itt látható eredményeket szolgáltatja: 1. SilkyPix Developer Studio – a vonalhatárok mentén elszíneződött határok, 2. Canon kamera saját elsődleges numerikus lépése, 3. Adobe Camera Raw

2. ábra: Numerikus látványgenerálás: egy, a piacon vett kerti díszítmény (természetesen több szemszögből) lefényképezve a megfelelő program segítségével háromdimenziós modellé alakítható

3. ábra: A numerikusan származtatott modell a megfelelő programban egy pusztán numerikusan generált jelenet részévé válhat. Köd, árnyék stb. teljesen természetes módon illeszkedik egy egésszé

4. ábra: A numerikusan generált látványok tulajdonképpen egy teljesen új világot képesek láttatni, minden korlátozás nélkül. Épületek, emberek, növények, bármi tökéletesen megjeleníthető. A fotó mint a valóságos, intellektuális környezet megismerésének eszköze miért ne élhetne ezzel a lehetőséggel?