ROBERT CAPA FOTOGRÁFIÁI MAGYARORSZÁGON

A fotográfiák Magyarországra kerülésének története bizonyosan több szálból fonódik össze. A história azonban pillanatnyilag nem igazán írható meg, mert kevés hiteles dokumentum áll rendelkezésre. Nyilatkozatokból, szakmai és nem szakmai beszélgetéseken elhangzottakból rekonstruálhatóak csak valamennyire az apró történések, a különféle tervek, elképzelések, amelyek változásait a politika, a gazdasági helyzet, a fotográfus közélet állapota, az egyes személyek érdekei és azok változásai, érdekellentétei, szimpátiái és antipátiái, kapcsolatrendszere s talán más, előttem ismeretlen dolgok is befolyásoltak. Az információ-morzsákból úgy látszik, hogy a teljes történet nem csupán Robert Capa műveinek hazahozataláról, hanem egy új, állami (?) alapítású, az International Center of Photography-hoz (ICP) hasonló magyarországi intézmény (Hungarian Center of Photography, HCP) megalapításának terveiről (is) szól(t), ezért még nehezebben kibogozható. Úgy vélem, hogy most minden résztvevő, minden tudósító csak rész-információk birtokában van.(1) Történészként már-már úgy látom, hogy jó feladat lesz egyszer minden írott adatot összeszedni, összegyűjteni a különféle nyilatkozatokat, oral-history interjúkat készíteni, vagyis rekonstruálni a történetet.

Mivel a fenti történet korrekt feltárását nem végezhetem el, s nem is kívánom elvégezni, a továbbiakban csak a Robert Capa-fényképanyaggal foglalkozom.

Kincses Károly a 168 óra című hetilapban megjelent interjúban egyik szálként az általa még a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatójaként, 1998-tól megvalósított Made in Hungary projektet nevezi meg, amely a kutatásokat követően 17 országot megjárt kiállítást és sikeres könyvet foglalta magában.(2) Kincses Károly a Kolta Magdolnával közösen írott Capa-könyvükben már magyarul, nyomtatásban is jelezte, hogy az ICP-ben elkészült három, Robert Capa életútját reprezentáló ún. Master Selection egyikét, konkrétan a III. számút egy európai múzeumban tervezik elhelyezni.(3)

Török András, a Mai Manó Magyar Fotográfusok Háza egykori igazgatója arról számolt be egy interjúban, hogy „három évvel ezelőtt ő és cége, a Summa Artium Kht. felkérést kapott, hogy dolgozzanak ki egy kormány-előterjesztést a Capa-képek megvásárlásáról…”.(4)

Ezekre a nyilatkozatokra csak azért utalok, mert példaként azt jelzik, hogy mindazokat, akik tudtak a Capa-képanyagról, foglalkoztatta azok Magyarországon való elhelyezésének gondolata, tervek születtek a lehetőség megteremtésére.

A legutóbbi tárgyalásokat a fényképanyag megvásárlásáról a magyar kulturális kormányzat munkatársai folytatták az ICP képviselőivel,(5) időközben nyilván itthon előteremtve a kiemelt vásárláshoz szükséges pénzeszközöket. A tárgyalások idején az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakértőként Dr. E. Csorba Csilla művészettörténészt, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatóját és Kincses Károly fotótörténészt, Robert Capa magyar életrajzíróját és a Magyar Fotográfiai Múzeum Capaképeinek ismerőjét-ismertetőjét kérte fel. Ők ketten tekintették meg New Yorkban a mestersorozatot, és válogattak a vételre felajánlott eredeti, a felvétel készítésével nagyjából egy időben készült Robert Capa-pozitívok közül.(6)

A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) 2008 végén kapta a felkérést, hogy az erre a célra elkülönített és biztosított céltámogatás felhasználásával – az előzetes egyeztetéseknek és válogatásnak megfelelően – bonyolítsa le a vásárlással kapcsolatos sokrétű és nem egyszerű, egészen konkrét szakmai és gazdasági feladatokat, majd fogadja gyűjteményében a fotókat. Úgy vélem, hogy minden fotográfiát szerető, azzal foglalkozó (szak)ember számára világos, hogy az MNM Történeti Fényképtára tudományos munkatársainak válasza sem szakmailag, sem közalkalmazottként nem lehetett más, mint igenlő. A nemzetközileg ismert Master Selection III. gyűjtemény, továbbá Capa eredeti, egykorú pozitívjai Magyarországra kerülésének lehetősége azáltal, hogy a magyar kormányzat azt a kultúrpolitikai döntést hozta, hogy biztosítja az anyagiakat – függetlenül az ismert és nem ismert más tervektől, intézet-alapítási elképzelésektől –, a legnagyobb s gyűjteményében jelentős nemzetközi történeti sajtófotó anyagot őrző,(7) állami fényképgyűjtemény munkatársainak azt jelentette, hogy a feladatot el kell vállalni: mert a lényeg, a cél a képek magyar tulajdonba kerülése. Az MNM két – közbeszerzési eljárást követő – szerződéssel, E. Csorba Csilla és Kincses Károly szakvéleménye alapján vásárolta meg a 937 fényképből álló ún. Robert Capa Master Selection III. sorozatot,(8) illetve a Csorba Csilla és Kincses Károly által New Yorkban, az ICP központjában körülbelül 3000 kép közül kiválogatott 48 eredeti, a felvétellel nagyjából egykorú pozitívot.(9) A Master Selection eredetileg 979 000 dollárra értékelt anyaga 835 000 dollárért került haza, míg Csorba Csilla és Kincses Károly válogatása, az eredetileg 194 500 dollárra értékelt képegyüttes 165 000 dollárért, így együtt 1 millió dolláros a vásárlás. Az ICP ajándékként adott át a Nemzeti Múzeumnak – az így összesen 985 fotográfia – mellé 5, a fényképészt ábrázoló portrét(10) és 20 db extra méretű nagyítást(11) a Master Selection általuk legfontosabbnak ítélt képeiből. Összesen tehát 1010 fénykép került Magyarországra.(12)

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) által a Nemzeti Múzeum épületében tartott 2009. február 17-i sajtótájékoztatón Dr. Hiller István miniszter ismertette a vásárlás körülményeit, vázolta a közeljövő terveit, bemutatta a megvásárolt gyűjteményt. A minisztérium felkérésére, az éppen csak Magyarországra érkezett anyagból, a Nemzeti Múzeum, a saját Kupolatermében március 6. és 16. között Robert Capa Elő/Kép címmel rendezett kiállítást. A tárlatot a Történeti Fényképtár munkatársai állították össze igen rövid idő alatt, és a múzeum kiállításrendező csoportja kivitelezte. A kiállításon a Master Selection III. közel ötven fotográfiája paszpartuban, keretezve, míg a 937 darabból álló gyűjtemény teljes anyaga a múzeum Dísztermében, közel másfél órás vetítés keretében – mintegy történeti dokumentumfilmként – volt látható (Seres Tamás munkája).

A Robert Capa Master Selection III.

E sorozat válogatásáról Cornell Capa így emlékezett meg: „1990 és 1992 között én és Richard Whelan átvizsgáltuk Robert Capa összes negatívját. A körülbelül 70 ezer pillanat közül, amelyeket a bátyám meg tudott örökíteni, 937 képet választottunk ki. Ezekből pontos, bár biztosan hiányos áttekintést nyertünk 1932-től 1954-ig tartó karrierje legjobb képeiről… Fő célunk az volt, hogy olyan képeket mutassunk be, melyeknek érzelmi töltete ugyanakkora, vagy legalábbis hasonló Capa klasszikus fotóiéhoz. Ennek ellenére néhány esetben kevésbé erős képeket is beválogattunk a sorozatunkba, hogy összefüggést adjunk egy csoport fényképnek, melyek együtt hatékony együttesként működnek, de külön-külön talán elveszne ez a hatás.”(13)

A testvér és az életrajzíró-barát által kiválasztott 937 negatívról három egyforma, kiváló minőségű, 40x50 cm nagyságú pozitívokból álló, Robert Capa feliratú szárazbélyegzővel ellátott sorozat készült, egyúttal limitálva, hogy több ilyen válogatás ebben a formában nem készülhet. 1995-ben mutatták be először az anyagot.(14) A három sorozatból az egyes számú maradt New York-ban, a második Japánba, a tokiói Fuji Art Museumba, a harmadik pedig – ezzel a vásárlással – a szülőföldre került, s vált a magyar kultúrvagyon részévé.

A 937 db fotográfia zselatinos-ezüst papír pozitív, amelyeken Robert Capa aláírását utánzó szárazbélyegző található a képek ún. zoknis részén, a képek alatt jobbra lent. Kézi, egyedi nagyítások, túlnyomó részt az ICP-ben őrzött eredeti negatívokról, illetve abban az esetben, ha a készítéskor nem volt meg az eredeti negatív, korabeli kópiáról. A képek 24 darab szürke színű vászonnal borított, Robert Capa Master Selection feliratú dobozban kaptak helyet. A huszonötödik, hasonló kivitelű dobozban pedig a 20 extra méretű (50x70 cm-es) nagyítást helyezték el, amelyet ajándékozó levéllel kapott meg az MNM.

Az ICP által átadott jegyzék szerint a sorozat képei között 3 olyan felvétel található, amely Gerda Taróé.(15) Továbbá van egy negyedik, amely a jegyzék szerint Capa felvétele, ugyanakkor a legújabb kutatások ezt a képet is Gerdáénak tartják. Ennek az az oka, hogy Capa és Taro a spanyol polgárháború frontjain sokszor fényképezett egy időben, ugyanazt a helyszínt, eseményt és szereplőket megörökítve, s volt, hogy egy kontaktfüzetbe tették képeiket. Gerda halálát követően Robert Capa őrizte fotográfusi hagyatékát, majd az ő halálával Cornell Capa döntései alapján kerültek az ICP-be. Mivel Robert Capa és Gerda Taro nem egy esetben együtt, nem különválasztva adták közre képeiket, illetve a későbbiekben a hírügynökségek számos alkalommal a nevesebb Capához kötötték a publicitás miatt a képeket, fokozatosan eltűntek a Gerdára vonatkozó információk. Az 1990-es években megindult kutatások – a negatívok, a jegyzetfüzetek, kontaktok, publikációk szisztematikus vizsgálata – derítettek fényt arra, hogy vannak olyan felvételek, amiket, bár Robert Capának tulajdonítanak, akár meg is jelentek az ő neve alatt, Gerda Taro készített.(16) Mivel ezek az adatok már a Master Selection három sorozatának elkészítését követően derültek ki, s a sorozatokról már előzőleg kijelentették, s a mostani adásvételi szerződés is rögzíti, hogy nem bonthatóak meg, nem emelték ki ezt a három (illetve négy) képet, amelyek formailag teljesen olyanok, mint a többi.(17)

A sorozat egyrészt átfogóan reprezentálja Capa életművét, másrészt kiállításokon lehetővé teszi a magyar közönség számára, hogy kimagasló kvalitású képeken keresztül szerezzen vizuális élményt a 20. század kiemelkedő eseményeiről, s nem utolsó sorban Robert Capa fényképészi talentumának fokozatos érlelődéséről, fejlődéséről, kiteljesedéséről. A fényképek négy földrész 23 országában készültek. A második világháború előtti 461 felvétel, ezek között a spanyol polgárháború képei a legfontosabbak. 276 fotográfia a világháború frontjain készült (elég csak a normandiai partraszállás megrázó erejű, Steven Spielberg filmrendezőt is megihlető képeire emlékeztetnünk). 154 fotográfia ábrázolja a világháború utáni újabb harcokat, szenvedéseket, Izrael állam megalakulását, az indokínai háborút. 46 képen pedig olyan hírességeket láthatunk, mint Gary Cooper, Ingrid Bergman, Alfred Hitchcock, John Steinbeck, Pablo Picasso, akiknek portréi más oldalról villantják fel Capa sokrétű tehetségét. A sorozat így, ebben a formában képez műtárgyegyüttest, amelynek közművelődési, kulturális, dokumentatív és életművet bemutató értéke vitathatatlan. Az együttes méltón reprezentálja Robert Capa munkásságát, és alkalmas a világhírű, magát magyarnak valló, a világban magyarként számon tartott fotográfus teljes életútjának bemutatására.

A Master Selection a létrehozói akarata szerint kiállítási célra készült életmű-sorozat, ekként kell kezeljük, óvnunk és bemutatnunk. Világosan kell látni, hogy a szó hagyományos értelmében ez nem hagyaték, hiszen a hagyatékot, az eredeti negatívokat, jegyzeteket, személyes dokumentumokat döntő részben a Cornell Capa által pontosan erre a célra létrehozott ICP őrzi továbbra is. Robert Capa életművét (nem életútját!) továbbra is elsősorban New York-ban kell és lehet kutatni.

Az egykorú papír pozitívok

Robert Capa, az elsősorban a sajtó számára dolgozó fotográfus, haditudósító, ritkán nagyította maga a képeit. A munkássága idején keletkezett, egykorú nagyítások főként különféle hírügynökségek, főként a Pix, a Magnum által autorizált példányokként maradtak fenn. Csorba Csilla és Kincses Károly New York-i munkájának eredménye az a 48 képből álló válogatás, amely a Master Selection III. mellett hazakerült. Ezzel 50-re emelkedett az MNM gyűjteményében őrzött egykorú Capa-pozitívok száma.(18) A képek között 6 magyarországi, 1948-as fénykép. Franciaországhoz 8 (ebből kettő Pablo Picasso portréja), Izraelhez 4, Kínához 6, Spanyolországhoz 2, a Szovjetunióhoz 11, Tunéziához 4, míg Belgiumhoz, Lengyelországhoz, Marokkóhoz, Nagy-Britanniához és Vietnamhoz 1–1 fotó köthető. 2 felvétel Észak-Afrika közelebbről meg nem határozott részén készült. A képek többsége nagyjából 18 x 24 cm (8x10 inch) méretű, hátoldalukon hírügynökségi bélyegzővel, egyes esetekben megszövegezett hírügynökségi feliratokkal ellátott egykorú zselatinos-ezüst pozitív. Vannak köztük olyanok is, amelyek a Master Selection III-ban is helyet kaptak, például a fiatal lengyel bányászt ábrázoló fotográfia.(19) A 48 között vannak olyanok is, amelyeken semmilyen jelzet sincsen, ezeket az ICP gyűjteményében lévő adatok, negatívok alapján azonosították Capa felvételeként. Ezen képek esetében az MNM az ICP-től kért és kapott autorizáló levelet. Arról nincsen információ (csak a nagyságrendről), hogy az ICP milyen anyagot bocsátott a magyar szakértők rendelkezésére, s melyek voltak a válogatás szempontjai.

Az így összeálló gyűjteményhez az ICP ajándékba adott (ugyancsak ajándékozó levéllel) 5 Robert Capa-portrét, olyan modern nagyításokat, amelyek a legismertebbek a fiatalon elhunyt fotográfusról.

A teljes anyag a Nemzeti Múzeum patinás főépületének első emeletén, a Történeti Fényképtár nemzetközi szabványoknak megfelelő, s nemzetközileg is elismert színvonalú (a restaurátoraink által rendszeresen, mérésekkel ellenőrzött) klimatizált raktárában nyert elhelyezést.(20) Azok a képek, amelyeket már bemutattunk kiállításon, a várható és ismétlődően felmerülő kiállítási igények miatt egységes, speciális archiváló paszpartuba (permadur egyrétegű, 3 mm vastag, savmentes [PH 8,5], ligninmentes és kalcium karbonáttal pufferelt kartont felhasználva), 2 mm vastag antireflex múzeumi üveg (99% UV védelem, a gyártó által kibocsátott igazolással) mögé, matt fekete alumínium keretbe kerültek. A döntésben teljes a szakmai egyetértés a muzeológusok és restaurátorok között. Mindannyian hosszú távú tervekre koncentráltunk, szemben a pillanatnyilag olcsóbb, egyszeri megoldásokkal. Úgy véljük, ilyen nagy értéken megvásárolt képek esetében nem szabad a tárolási, kiállítási körülmények legmagasabb biztosítható színvonalából engednünk. Ezek az anyagok remélhetően generációkra őrzik meg mind a Master Selection fotográfiáit – amelyek archiváló minőségben, kiállítási céllal készültek, de érzékeny nagy méretben –, mind az egykorú pozitívokat. Kidolgoztuk a kölcsönzési protokollunk részeként a képek kölcsönzési feltételrendszerét.

Összegezve

A Magyarországra került Robert Capa-fényképegyüttes több szempontból is fontos.

Fontos, mert újra ráirányította a kulturális döntéshozók és az érdeklődő közvélemény figyelmét arra a tényre, hogy a fotográfia területén Magyarország nagyhatalom; vannak, akiknek a munkásságára építkezhetünk, akiknek a sorsára figyelhetünk, és abból okulhatunk. Fiatal tehetségeinket, ha nem is tudjuk mindannyiukat itthon tartani, de tartsuk őket számon, segítsük őket, erősítsük kötődésüket a hazához.

Fontos, mert a legnagyobbak bemutatható eredeti fotográfiái, illetve Capa esetében a Master Selection képei, elengedhetetlenek vizuális kultúránk alakításához, történeti emlékezetünk ébren tartásához.

Fontos, mert felhívja a figyelmet olyan kutatások szükségességére, amelyek csak Magyarországon végezhetők el. Példaként említem annak a kulturális közegnek a többrétegű vizsgálatát, amelyben Friedmann Endre felnőtt, szocializálódott; azon levéltári búvárkodások szükségességét, amelyek a magyarországi bebörtönzéssel, a rendőrségi megfigyeléssel kapcsolatos eredeti dokumentumok felkutatására vagy családi adatok feltárására irányulnának. Ezek olyan feladatok, amelyek nem egyik napról a másikra megvalósíthatóak.(21)

Fontos, mert felkeltheti a fiatal, nyelveket értő magyar kutatók figyelmét a nem Magyarországon folytatható kutatások iránt is: például fel kellene tárni az Amerikai Egyesült Államok hadseregének levéltárainak iratai között a Capa működésére vonatkozó adatokat. Igazi, a Klebelsberg Ösztöndíj Bizottság által támogatható kutatási téma!

Fontos, mert itthon újra és hangsúlyosabban foglalkozunk a fotóval, azok legnagyobb magyar képviselőivel – a média kiemelt figyelme okán – a Made in Hungary projekt után. Ez elindíthat további, hasonló témájú hungarica kutatásokat, talán – ha nem is ilyen léptékű – vásárlásokat,(22) segítheti a többi nagy magyar fotográfus életművét bemutató nagyszabású kiállítás hazai bemutatását (például André Kertész, Martin Munkácsi).

Fontos tényező, hogy a vásárlás és kiállítás nyomán az ICP és az MNM között szak-mai kapcsolat alakult ki, amely remélhetően további együttműködést is hoz majd.(23)

Az, hogy a vásárlás kapcsán – bár mint tudjuk, gazdaságilag szerencsétlen pillanatban – megindult (vagy folytatódott?) a polémia, a gondolkodás egy ICP-hez hasonló magyar intézmény létrehozásának lehetőségeiről: más kérdés. Nyilvánvalóan a vásárlás indukálta az internetes és sajtóbeli ilyen-olyan ötleteket, felvetéseket, a különféle régi és újabb keletű viták fellángolását, s sajnos nem a szakmai együttgondolkodást a „hogyan tovább?”-ról. A továbblépésről jó volna nyílt szakmai vitákon dönteni, a politikai döntéshozókat pedig akkor belevonni az elképzelések megvalósításába, ha már sikerült lépésről lépésre konszenzusra jutni. Ehhez le kell ülnie minden érdekelt félnek, félre kell tenni a személyes ambíciókat és érdekeket. Ebben szerepet vállalhatna a Magyar Fotótörténeti Társaság, fórumot adhatna a konkrét érvekkel és adatokkal alátámasztott cikkeknek valamelyik szaklap. Véleményem szerint a különféle tervek, elképzelések nem feltétlenül kell, hogy összekötődjenek a ma már megvalósult vásárlással.

A konkrét előkészítés során, feltehetően egy új intézmény létrehozásának terve miatt – noha ez önmagában nem lenne kizáró ok –, az Oktatási és Kulturális Minisztérium semmilyen formában nem támaszkodott saját intézménye, az MNM Történeti Fényképtára munkatársainak szaktudására. A lebonyolításra való felkérést követően az MNM nevéhez és súlyához méltóan, a fenntartó OKM kéréseinek megfelelően, magas szakmai színvonalon, korrektül, pontosan, gyorsan és hosszú távon gondolkodva látta el a feladatot, ezzel lehetővé téve, hogy a Robert Capa-képanyag Magyarországra kerülhessen, s a magyar közönség megismerhesse. Most e tényeknek kell(ene) örülnünk.

Cs. Lengyel Beatrix

Jegyzetek:

(1) A történetről e cikk leadásával szinte egyidőben jelent meg egy hosszabb cikk: http://origo.hu/programajanlo/

20090803-felbemaradt-projektek-nagyvonalu-milliok-robert-capa fotokat-vasarolt-a-magyar.html. (a továbbiakban origo.hu)

(2) Capa hagyatéka. Kincses Károly az egymillió dolláros tárlatról. Lampé Ágnes interjúja. In: 168 óra 2009. július 23. (a továbbiakban 168 óra, 2009.) 32. p.

(3) Kincses Károly–Kolta Magdolna: Robert Capa képei a Magyar Fotográfiai Múzeumban. Magyar Fotográfiai Múzeum, Budapest, 2005.10. p.

(4) Origo.hu.

(5) Az OKM Sajtóiroda A Capa-gyűjtemény megvásárlása egy példaértékű együttműködés első eredménye című 2009. február 17-i közleménye idézi Dr. Hiller István minisztert: „A gyűjtemény megvásárlásáról több mint két évig tárgyaltunk …”– mondta a miniszter. Lásd: http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=3&articleID=232540&ctag=articlelist&iid=1. továbbá 168 óra, 2009.

(6) Hosszas megfontolás után, azért használom ezen képek esetében ebben a cikkben az egykorú pozitív megnevezést, mert igazán vintázsnak az a fotográfia tekinthető csak, amelyet maga a fotográfus nagyított, vagy autorizált, a felvétel készítésével nagyjából egyidőben, sokak szerint maximum egy éven belül. A nemzetközi műtárgypiacon, s itthon is nevezik – magam is használtam már ebben az értelemben is a szót – vintázsnak a hírügynökségi bélyegzővel ellátott, a fotográfus nevét feltüntető pozitívokat, de külföldön használatos még a „press print” megnevezés is, ami finom megkülönböztetést tesz, s ezen pozitívok esetében egy szaklapban igazán ez lenne a megfelelő kifejezés. Magyarul talán a press print hírügynökségi fényképként lenne fordítható és azt a fotográfiát kellene így hívnunk, amelyet az a hírügynökség autorizált a felvételt követő rövid időn belül, továbbá a fotográfust is megnevezve, amellyel a fényképész közvetlen személyes kapcsolatban állt. A sajtónak dolgozó fényképészek esetében a műtárgypiac gyakorlata vintázsnak fogadja el a hírügynökségi autorizációjú képeket. Előfordult és előfordulhat természetesen, hogy a sajtófotósként dolgozó fotográfus is személyesen autorizál, nagyít saját képet, s valójában a legszűkebb értelemben, ezeket a képeket nevezhetjük az adott fényképész vintázs fotográfiájának. Azért is fontos ezt pontosítani, mert az interneten a vintázs szó használata kapcsán olyan tudósítások is napvilágot láttak, hogy a megvásárolt képeket RC személyesen laborálta, és látta el aláírásával. Csak egy példának lásd http://kultura.elteonline.hu/online-kultu_ra/1119/robert_capa_fotoi_magyarorszagon

(7) Stemlerné Balog Ilona: A Történeti Fényképtár. In: A 200 éves Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményei. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 2002. 319–320. p. Jalsovszky Katalin – Tomsics Emőke: Ablak a világra. Fotóművészet, 2009/4. sz.

(8) MNM Történeti Fényképtár leltári szám: 2009.1.1–

2009.1.937.

(9) MNM Történeti Fényképtár leltári szám: 2009.140.1 – 2009. 187.1. Kincses Károly: Reciprok c. írásában összesen 1014 darab képről szólt, köztük 42 vintázsról. In: Fotóriporter, 2008/4-2009/1. 48. p. A 168 órának adott interjúban (168 óra, 2009. 33. p. ) 49 vintázst említett. Kincses Károly ebben az interjúban különítette el váloga-tás szempontjából világosan a két különálló fényképcsoportot, s közölt adatot az eredeti, egykorú pozitívok kiválogatásának körülményeiről számszerűen. Csorba Csilla és Kincses Károly ténylegesen 48 képet válogattak ki és a MNM 48 képet vásárolt meg.

(10) MNM Történeti Fényképtár leltári szám: 2009.188.1 – 2009.192.1.

(11) MNM Történeti Fényképtár leltári szám: 2009.2.1 – 2009.2.20.

(12) Hivatalos iratok a MNM megfelelő irattáraiban. A pontos adatokat először a MNM Robert Capa Elő/Kép c. kiállítást kísérő leporellóban közöltük, illetve megjelentettük a MNM honlapján is. Az adatok nagyon sok helyen ennek ellenére pontatlanul jelentek meg.

(13) Cornell Capa: About the photographs. In: Richard Whe-lan: Robert Capa The Definitive Collection. Phaidon, 2007.

(14) Fuji Art Museum, Tokio, 1995. Magyarul lásd Kincses–Kolta, 10–11. p.

(15) „The following photographs by Gerda Taro: /Inven-tory number/ 140 PRE SPN 029 – Near Huesca, Ara-gon front, August–September 1936. Loyalist militiamen; /Inventory number/ 143 PRE SPN 032 Aragon front, August–September 1936. Loyalist militiaman; /Inventory number/ 146 PRE SPN 035 Santa Aulalia, Aragon front, August–September 1936. Loyalist militiamen.” In Robert Capa Master Selection Set III. 42. p. MNM Történeti Fényképtár Fotótörténeti Adattár Robert Capa 2008/2209. Leltári számaik sorrendben: 2009.1.140., 2009.1.143. és 2009.1.146.

(16) Gerda Taro. A cura di Irme Schaber, Richard Whelan e Kristen Lubben. Roma, Contrasto, Edizione italiana, 2009. Traduzione Maria Baiocchi. A 98. oldalon a kép, 167. oldalon a 42. számú katalógus tétel, amely szerint a kép zselatinos ezüst, 18,1 x 23, 8 cm nagyságú, s a Regards 1937. április 1-jei számának 6–7. oldalán publikálták. A Regards megfelelő oldalai a katalógus 100–101. oldalán tanulmányozhatóak, ahol világosan látható az is, hogy Taro és Capa nem különítette el a cikkben, hogy melyik képet melyikük készítette. A kép a Master Selection 189. tétele, MNM leltári száma: 2009.1.189. Jelenleg európai kiállító körúton (London, Milánó után most Barcelonában) látható az ICP Gerda Taro életművét bemutató kiállítása és Robert Capa Ez a háború c. kiállítása együtt. A Gerda Taro kiállítás fent idézett katalógusában a 41–51. oldal között található Ri-chard Whelan részletes, gazdagon illusztrált és jegyzetelt tanulmánya (Identificare l’Opera di Taro: Un romanzo polziesco) arról, hogy milyen krimibe illő történet volt kideríteni, szétválasztani Taro és Capa összekeveredett képeit. S a történet bizonnyal még nem ért véget!

(17) Fotoriporter, 2008/4-2009/1. Robert Capa számának mellékleteként megjelentek a szerződések, továbbá az ICP listája az eredeti egykorú pozitívokról. A Master Collection szerződése 2. pontban olvasható, hogy a gyűjteményt „egységben kell tartani”

(18) Két felvételt a nemzetközi gyűjtemény anyagában 2009-ben azonosított Dr. Jalsovszky Katalin, mivel rajtuk a fotográfus neve nem szerepelt. Jelenleg a Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum Páldi Lívia, a műcsarnok főkurátora által rendezett Robert Capa kiállításán láthatóak.

(19) MNM Történeti Fényképtár leltári szám: 2009.151.1. és a Master Selection III.-ban szereplő kép: 2009.1.765.

(20) A MNM Műtárgyvédelmi és Restaurátor Főosztály a teljes múzeumi raktári rendszert és a kiállító helyiségeket is mérésekkel ellenőrzi, az adatokat archiválja, hiszen a modern állagvédelem egyik alapja a műtárgyak környezetének, azok változásainak ismerete. Az állagromlás nem minden esetben látható rögtön és szabad szemmel. Olyan műtárgyak esetében, mint a fényképek, amelyekben az elkészültük után is működnek kémiai folyamatok, ez kiemelt fontosságú. Szerencsénkre a Történeti Fényképtár raktára minden tekintetben jó műtárgykörnyezetet biztosít, amit 2006-ban nemzetközi kutatás is igazolt.

(21) Kincses Károlyt joggal zavarta/zavarja, hogy a világban sokszor az életrajzok nagyvonalúan elintézik Capa életének első szakaszát a „Budapesten született, felnőtt” félmondattal. Lásd 168 óra, 32.p. Ezen azonban csak szisztematikus kutatással és az eredmények magyar és angol nyelvű publikálásával lehet változtatni.

(22) Most kell vásárolnunk, amennyire csak tudunk, hiszen a digitális fényképezés tömeges elterjedését követően, rövidesen a hagyományos fotográfia darabjainak ára a nemzetközi és hazai műtárgypiacon is radikális ütemben nőni fog.

(23) Az ICP igazgatója és munkatársai 2009. július 3-án látogatták meg a Nemzeti Múzeumot és ismerkedtek a történeti fényképgyűjteménnyel. Willis E. Hartshorn igazgató úr 2009. július 15-én kelt, Kovács Tibor főigazgatónak írt levelében, amellett, hogy megköszönte mindenki munkáját és segítségét, hangsúlyozottan emlegette a MNM Történeti Fényképtár munkatársainak kiemelkedő szaktudását (professionalism) és azt, hogy a gyűjteménytárolási lehetőségeket lenyűgözőnek találta. Örömét fejezte ki, hogy a múzeum ad otthont a szülőföldre került képeknek. MNM Főigazgatósági Irattár 3232-041-2-36. Hozzám írt levelében pedig ezek mellett arról emlékezett meg, hogy rendkívülinek találta a Történeti Fényképtár anyagának változatosságát, sokszínűségét, a gyűjtemény széles spektrumát.