KÖNYVESPOLC

Joel-Peter Witkin by Eugenia Parry

128 oldal 57 fekete-fehér képpel, 21 x 24,5 cm

Phaidon, 2008 – ISBN 978-0714847870

Witkin maga nem újdonság, csak ez a könyve egy budapesti könyvesboltban volt az. A szerzőt aligha kell bemutatni, bár én például néhány perccel ezelőtt döbbentem meg azon, hogy idén már hetvenéves lesz. A dolog nem számszakilag különös, mert körülbelül húsz éve járt Budapesten, és akkor lehetett úgy ötven, csak a képei alapján nem hinné az ember ennyinek.

Annak kicsiny a valószínűsége, hogy ne próbálnák utánozni alkotó módszerét, képi világát, de ennek látható eredménye nem jutott el hozzám: eddig, ha meszsziről megállapítottam, hogy az egy Witkin, az közelebbről is annak bizonyult.

Halkan mondom, nehogy valaki olcsó poénnak vegye, hogy ennek az embernek a hatalmas tehetség (és jó gyomor) mellett még egy dologra volt nagy szüksége, éspedig jogi tanácsadóra. Egy-egy albumát végiglapozva szinte látja az ember maga előtt a tárgyalótermet, ahol kegyeletsértési ügyben ítélkeznek felette. Ezt a dolgot két momentum teszi rendbe: az egyik egy jogi bújócska, amiben nem szabad hibázni. Nyilván minden pontosan le van papírozva, és a helyválasztások sem lehetnek véletlenek: vannak országok, ahol egyszerűbb elintézni, hogy pár órára kölcsön adjanak egy félbevágott halottat. A másik momentum, ami egyszersmind azt is megmagyarázza, hogy Witkin miért itt, és nem a bulvárlapok szennyfolyamában szerepel. Ez pedig nem egyéb, mint az ő különleges tehetsége. Ha igaz az, hogy a cél szentesíti az eszközt, akkor itt biztosan igaz: Witkin az ő szörnyűségeit olyan ritka magasságba emeli, ahová nehezen érnek fel a kételyek. Egy ponton túl már biztosan sikk is lett őt elfogadni, de nem kell sznobizmus ahhoz, hogy képeinek nézőiben csodálatot keltsen.

David Hamilton: Twenty Five Years of an artist

316 oldal 245 fekete-fehér képpel, 16,6x26 cm

Aurum Press, 1998 – ISBN 978-1854102669

A mai második szereplő 73 évével legyőzte az elsőt, és valószínűleg rá is áll, hogy csak az újszülötteknek újdonság. De az ő könyveiért sem kell az antikváriumokban turkálni, ha státusa gyökeresen más is, mint Witkiné.

Hamilton körül alaposan megfordult a világ. Valamikor királyok és királynők szorongatták a kezét, hallatlanul népszerű volt, és annak, hogy ez ma nincsen annyira így, nemcsak az az oka, hogy kétségkívül a képei is megkoptak kissé.

Amikor ő színre lépett, a művelt világ éppen a nagy szexuális boom napjait élte, az újságos standokon, mint sekély tengerben a hínár, szeméremajkak lengedeztek, és bár ez igen élvezetes állapotnak bizonyult, okozott némi lelkiismeret-furdalást, feszültséget. Akinek volt gyerekszobája, ha vágyott is egy kis lazaságra, a pornográfiával mégsem azonosulhatott – nyilvánosan, úgy értem. Az így kialakult hiányba robbant bele David Hamilton, az ő művészi, a legkevésbé sem ordenáré képeivel. Abban a kontextusban a finom emberek is bátran mellé állhattak, mintegy a jó ízlés mellett, és a pornográfia ellen demonstrálva.

Hamilton stílusát (az ő tehetségtelen epigonjai) teljesen helytelenül a lágy rajzolattal azonosították, holott az csak egy, és messze nem is a legfontosabb volt a stílusjegyek között. Amiért ő valóban egyedi és szinte utánozhatatlan volt, az a modelljei köré fonódó fülledt erotika sejtetése. Úttörőcsapatnyi szőke meztelenség piheg a meleg nyári kora délutánban felszínes álmok között vergődve különféle priccseken és ágyakban, érthető okokból (meleg) lerugdalt takarók és felcsúszott hálóingek által éppen annyira eltakarva, ami a teljes meztelenség fokozásához szükséges. Véletlenül ide-oda csúszkáló kezek, de tök véletlenül, és a lányok életkora mindehhez átlagban másfél perccel haladta meg azt a határt, amit akkor ehhez a törvények előírtak. Ez így vádbeszédnek tűnik, de abszolút rendben volt akkor, mindenki szépnek és tisztának érezte, nem malacságnak, még kevésbé pedofiliának. Feltehetően egynémely papok akkor is belenyúlkáltak egynémely ministráns gyerek nadrágjába, ami akkor is undorító disznóság volt, de David Hamilton teljesen elfogadható, vállalható volt, és el is fogadták, mértékadó körökben is. Aztán, ahogy színleg erkölcsösödtünk, a világbéke pedig egyre csak tartott, jutott tehát energia a törvények fokozására is, a paradicsomi állapotok lassan megsavanyodtak. Hamiltonba bele-beleharaptak, de azért ő legális maradt, könyvei újabb és újabb kiadásokban kaphatóak, rendelhetőek az Amazon.com-on is, csak éppen kiürült egy kicsit, meg hogy tele lettek beszélve a fejek, elmaszatolódott kicsit a hímpor a lepke szárnyán, oda lett az ártatlanság vélelme is. Hamiltonból kultúrtörténet lett, annak nagyon érdekes, de hogy a fotótörténet című akadályt átviszi-e, azért még lehet szurkolni.

Tímár Péter