ARTIST IN RESIDENCE (AIR) KREMS, 2009

Apró dolgokat használ hangszerként. Különböző átmérőjű szívószálakat ajaksípként. A szalmaszálgyár először nem értette, hogy mit is akar, amikor arra kérte őket, készítsenek neki különböző átmérőjű és falvastagságú szálakat. Aztán megcsinálták, és ő játszott nekik a szalmaszálakon – és akkor megértették őt.

Körülbelül 25x25 cm fekete műanyag rács vagy rostély vagy háló, rézcsöveket huzigál vonóként a háló különböző fokain. Füllel nem hallani a keletkező hangot, de megfelelő mikrofonnal igen. A rézcsöveket finom, míves, hosszúkás kis aranykapcsos tokban tartja, mint nagy karmesterek a karmesterpálcát vagy szép nők a hosszúkásabb ékszereket (meg apám a legszebb, legdrágább körzőjét).

Egy óriási blokkflőtének a sípja. A nyílás részleges takarásával formálja a hangot.

Körülbelül 35 cm-es billentyűzet, régi mechanikus gyerek-orgonából. Egy műanyag gégecsövön át fújja. Minden billentyűt pöcök segítségével, lenyomott állapotban lehet rögzíteni. Akkordokat állít be így rajta, aztán fújja.

Több húros hangszer: 40x15x2 cm-es falapok, rajtuk 3–3 húr kifeszítve, precízen kidolgozott ébenfa hangolókulcsokkal a végükön. Nem tudom, hogy pengeti-e őket, vagy vonóval szólaltatja meg?

Több, tárcsa alakú, sokhangú (kromatikus) hangolósíp, amilyent a kórusvezetők használnak. Mamoru hangszerként használja őket.

High-end előerősítő. Egy darab. 15x15x5 cm-es fadobozkában, egyetlen elektroncsővel a dobozka tetején. Állítólag kitűnő a hangminősége.

Gyönyörű, 10x10x10 cm-es, puha tapintású matt fekete dobozkában egy keményebb tapintású, ugyancsak fekete doboz, belül selyemmel bélelve. A dobozban, selyempárnán 4 pici plexi dobozocska, mindegyikben (iciri selyempárnán) egy négyzet alakú „pukkantós” műanyag fólia. A fóliát ujjunk hegyével be kell nyomni, majd elereszteni, és a két plexi dobozt a fülhöz tapasztva sztereóban hallgatni, ahogyan a relaxáló műanyag pattogó kis hangokat ad – elég hosszan.

7x7x7 cm-es, egyébként az előzőhöz hasonló dobozkában, selyempárnán egyetlen plexi doboz. Ez a monoaurális kivitel.

Körülbelül 15 további gyönyörű matt-fekete doboz. A 10x10x10–es méretből. Egy egész polcot elfoglalnak. Bennük nagyon drága, high-end gitármikrofonok. Összehangolt példányok, ezeket használja hangszerei hangjának befogására.

A lakás másik szobájában ott áll a bőröndje. Akkora, mint a mi két kisebb bőröndünk, de nekünk még van két dupla méretű nagy bőrönd, meg számtalan táska, szatyor. Persze ő Japánból jön, és csak a hangszereit hozta.

Pontban 1 óra. Viszem az előző nap készült képeket tartalmazó CD-t Ivanának, a szépséges pulai drámaírónőnek, akit csak és pont déli egykor lehet és szabad zavarni. Ivanáék ajtajával szemben a japán hangművész lakásának ajtaja nyitva. A hangművész, aki két napja érkezett, széles szobafestő ecsettel a falat festi. Kérdem, mit csinál? Mondja, hogy a falat festi. Egyelőre ebben maradunk. Később, mikor bemegyek hozzá a hangszereit megnézni, már nem fest. Metsző a hideg, mert nyitva az ablak, hogy a falak száradjanak. Három falat lefestett, valószínűleg ezzel végzett is, legfeljebb még egy fal lefestésén gondolkodik. Talán illetlenség japán hangművésztől ilyet kérdezni, de néhány perc múlva mégiscsak megkérdem, miért festette le a falakat? Kiderül, hogy nem tudott belelendülni az itteni munkájába, ezért arra gondolt, hogy a falfestéstől lendületbe jön.

Később megbeszélem vele, hogy holnap jövök hozzá fotózni, és, hogy a hangszereit is. Feltétlenül.

(Hangzó anyag Mamoru Okuntól: http://homepage3.nifty.com/afewnotes/etude_index_e.html)

*

Az első újkori művésztelepek, művészházak a tizenkilencedik–huszadik század fordulóján jöttek létre. Hollósy Simon Münchenből hozta magával a csoportosulás divatját, amikor 1896-ban a mi Nagybányánkat kitalálta. A világ persze nem ehhez a dátumhoz köti a művésztelepek kialakulását, hanem 1889-hez, amikor Heinrich Vo-geler és Rainer Maria Rilke a Bréma melletti Worpswedében megalapította az ottani festő-kolóniát. Ezzel indult a művésztömörülések első hulláma, a telepre-vonulások meg-megújuló mozgalma. Ezt az első hullámot még két másik követte, az egyik az 1960-as években, a jóléti állam és a harmadik paradigma, a nonprofit szektor megjelenésével párhuzamosan, míg a legutolsó 1990-nel, a globalizáció előretörésével esett egybe. Az Artist in Residence (AIR) kifejezés valószínűleg amerikai találmány, és az 1903-ban, New York államban létesült Byrdcliffe Arts Colony művészteleppel együtt születhetett. Érdekes, hogy mind az utóbbi, mind a worpswedei intézmény ma is virágzik, és vezető szereppel bír. 1990 óta meredek és globális a fejlődés. Egymás után létesülnek a művészházak, művészfalvak Észtországtól Zambiáig, globálisan. Ezeket a helyeket az AIR-program köti össze, mint látható-láthatatlan háló.

Az eltelt 100–120 év alatt állandóan változott a mozgalom művészi célja, társadalmi-politikai-ideológiai töltése, és egy adott időben is igen változatos, helyfüggő volt. Ma sincs ez másképpen. Nyugodtan mondhatjuk, hogy nincs két egyforma AIR-telep. Kezdjük a legfontosabbal, a pénzzel. Van, ahol a lakásért, szállásért, mindenért fizetni kell. Van, ahol a lakás ingyen van és még ösztöndíj is jár mellé. Az egyik helyen az ott-tartózkodás végére elvárnak valamilyen dokumentálható művészi teljesítményt, másutt a vendéglátó intézmény nem vár el semmit. Előfordul, hogy a rezidens művészeket valamilyen szervezett munka- vagy továbbképzési programba vonják be, máshol teljes függetlenséget és szabadságot biztosítanak.

A halandó művészből pályázat útján lehet boldog Artist in Residence. A pályázatokat általában közvetlenül a fogadó intézmény írja ki és bonyolítja le, de néhány országban, így Magyarországon is, egy erre kijelölt szerv (nálunk a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottságának felkérésére a Budapest Galéria) ír ki évente pályázatot mintegy 10–13 európai helyre. A pályáztató szerv magas szakmai színvonalú zsűrit kér fel a pályázatok elbírálására. A pályázati feltételek igen szigorúak, és a helyekért folyó verseny igen heves. Az ösztöndíjjal is járó helyeken általában feltétel a sikeresen befejezett egyetemi szintű művészképzésben való részvétel (ez alól megfelelő művészi múlt, illetve teljesítmény esetén néha kivételt tesznek). A kiírás általában nemzetközi, de megkövetelik az ország nyelvének vagy az angolnak jó társalgási szinten való ismeretét. A művészi teljesítményt reprezentáló dokumentációt (publikáció, portfólió) kérnek és természetesen munkatervet, projektet. A pályázható időtartam tipikusan 1–6 hónap. A legtöbb AIR-művészház vegyesen fogad képzőművészeket, zeneművészeket, építészeket, írókat, de van néhány szűkebben szakosodott hely is.