digiTREND, 9. RÉSZ
Rendeltetése: hogy tökéletesebb legyen
Amikor a kép – nem tartalmi – minőségét vizsgálat tárgyává tesszük, általában a következő hat szempontot vizsgáljuk: tónus, szín-árnyalat, színhűség, (dinamikus) átfogás, élesség és felbontás. Mindegyik vizsgált szempont függ a képfelvevő „nyersanyagtól”. A digitális fotográfiában ez a nyersanyag a CCD/CMOS és a képfeldolgozó szoftver együttese.Ideálisnak mondható a nyersanyagunk, ha magas felbontású, magas érzékenységű és széles dinamika tartományú (átfogású). Mint tudjuk és tapasztaljuk, a digitális kamerák képérzékelő lapkáinak fejlesztésénél szinte mániákusan a pixelszám (felbontás) növelése került előtérbe. Egy adott (kép)felületen a pixelek számának növelése érzékenység csökkenéssel és úgynevezett zajosodással jár. Talán ez az egyik motivációja annak, hogy a digitális tükörreflexeseknél már a félprofesszionális felhasználásra szánt kamerákba is a 24x36 mm-es (FX, Full Frame) méretű képérzékelő lapkák kerülnek.A magas képminőséget garantáló lapkák kialakításában a legfigyelemreméltóbb fejlesztés talán a FujiFilmnél történt. Az idei Photokinán mutatták be a nyolcszögletű pixelekből építkező FinePix CCD-k legújabb, EXR változatát. A fejlesztés célja: feloldani az eddig összeegyeztethetetlennek tűnő technikai paramétereket, mint például – a kicsi szenzort használó kompaktoknál – a magas felbontást és a magas érzékenységet. Volt már (azaz van) a FinePix Super CCD-nek egy HR és egy SR változata. Az egyik a felbontás, míg a másik a dinamikus átfogás területén nyújt figyelemre méltó eredményt.Az új szenzor – a Super CCD EXR – egy, a témához igazodni képes, flexibilis szenzor. Mondhatnánk, hogy az emberi szemhez hasonlatosan képes „látni” a témát. E cél eléréséhez a fejlesztők megváltoztatták– a mozaik filter elrendezését,– a pixelek kiolvasási módját és– új verziójú a jelkezelés is. A hagyományos zajcsökkentés életlenséggel és felbontáscsökkenéssel jár. Ezt küszöböli ki az itt alkalmazott Pixel Fusion technológia, két pixelenként van egy-egy egyszínű szűrő (1. rajz), azaz megduplázódik az érzékenység, miközben kisebb marad a zaj. Az azonos színű pixelek közötti távolság is problémás. Ha ez a távolság nagy, hamis színek keletkezhetnek. Ez az új szűrőelrendezési technológia ezt a problémát is enyhíti (2. rajz).Az új lapkánál alkalmazott Dual Capture technológia eredménye a széles (nagy) dinamika tartományú kép. A rendszer egy időben két képet készít – az egyiket alacsony, a másikat magas érzékenységi szinten –, amelyeket aztán összerak (3. rajz). Hasonlatos ez a már korábbi Super CCD SR működéséhez, azzal a különbséggel, hogy itt mindkét érzékenységi tartományban azonos nagyságúak (felületűek) a pixelek.Mára jól kitapintható, hogy a „kisfilmes” digitális tükörreflexeseknél gyakorlatilag már csak három szenzormérettel találkozunk:a Négyharmados Rendszer (Four Thirds) 13x17,3 mm-essel (szorzószáma: 2),az úgynevezett APS-C mérettel; a Canon 14,9x22,3 mm-esével (szorzószáma: 1,6),a Nikon (DX) 15,6x23,7 mm-esével (szorzószáma: 1,5)és a Full Frame (FX) 24x36 mm-esével (szorzószáma: 1).Nem kell nagy bátorság ahhoz, hogy kijelenthessük: nagy az esélye annak, hogy belátható időn belül a Canon APS-C és a Nikon DX méretű érzékelői „felnőnek” a teljes képméretre.Más a helyzet az úgynevezett középformátumú (a 4,5x6 cm-es rollfilmes mérettel azonosított) digitális fényképező gépeknél (hátfalaknál). A szenzorok mérete itt még nagyon nagy szórást mutat. A 33x44 mm-estől (31 Mp-es Sinar hátfal) a 36x48 mm-es (éppen dupla leica méretű, 50 Mp-es Mamiya) hátfalon át az éppen ezen a Photokinán bemutatott 40,2x53,7 mm-es (60,1 Mp-es) Dalsa fejlesztésű és a Hasselblad H3DII–60 kamerájának – a középformátum Full Frame-jének becézett – érzékelő méretéig találhatók. A középformátumhoz gyártott különböző objektívek tényleges látószögei hátfalanként (kameránként) változnak. Ezen a szigorúan professzionális területen ez talán nem is lényeges szempont. Itt nyilván fontosabb a nagyon magas felbontási érték.Egységes érzékelő méretről itt egyelőre szó sincs, mint ahogy ez a képfeldolgozó szoftverekre is igaz. Olyannyira, hogy a Hasselblad egy teljesen új (saját fejlesztésű), Phocus névre keresztelt szoftverrel rukkolt elő (1. fotó). A Phase One és a Leica együttműködésének eredményeként egy különleges digitális kamera született. A Leica S2 (2. és 3. kép) egy 37,8 megapixeles gép a kisfilmesnél 56%-kal nagyobb (30x45 mm) méretű érzékelővel ellátott autófókuszos váz, kilenc (!), ehhez a lapkamérethez tervezett objektívvel. A kamera alig nagyobb a leica méretű DSLR-eknél. A tervezők arra is ügyeltek, hogy a gép kezelhetősége hasonlítson a megszokott DSLR-ekéhez. A 3:2 képoldal-arány is megmaradt, minthogy – nemcsak a Leica szerint – ez a képoldal arány felel meg legjobban az emberi szem látószögének. A két cég ezt a szenzorméretet ajánlja a jövőbeli digitális középformátumnak.A tükörreflexesek és a kompakt kamerák közötti szakadékot – a fizikai méret és a kreatív szolgáltatási lehetőségek mennyiségét és minőségét, árát – kis mértékben már eddig is egyengette az Olympus által kidolgozott (a Panasonic, a Kodak és a FujiFilm által is támogatott) Négyharmados (Four Thirds) Rendszer. Most az Olympus és a Panasonic megalkotta ennek a rendszernek a mikro (micro Four Thirds) változatát; a bejelentés dátuma 2008. augusztus 5. volt. Változatlan lapkaméret mellett egy jóval kisebb kamerát sikerült kialakítani, mindazokkal a lehetőségekkel, amelyeket a DSLR-ek nyújtani képesek.A lényeg: elhagyták a tükröt és a pentaprizmát (4. rajz), így a gépváz mintegy 20 mm-rel keskenyebb lett. 6 mm-rel csökkentették az objektívfoglalat átmérőjét, az objektív és a gépváz közötti elektromos kapcsolat 9 érintkezője 11-re nőtt. Az objektív foglalat és a lapka távolság ilyen radikális csökkentése azt is jelenti, hogy ehhez (az ilyen) kameravázhoz új, a korábbiaknál kisebb objektívek készülnek. Természetesen minden korábbi négyharmados objektív (Olympus, Panasonic-Leitz, Sigma) egy adapter gyűrűvel ehhez a géphez is használható. Értelemszerűen a mikro-típusú objektívek a szabványos négyharmados kamerákhoz nem. E sorok írásakor az első ilyen típusú kamera jelent még csak meg (4. kép), a Panasonic G1-ese, 12,1 Mp-es felbontású érzékelővel, háromféle színben (fekete, kék, vörös), két zoomobjektívvel (Lumix G Vario 14 – 45 mm f/3,5 – 5,6 és Lumix G Vario 45 – 200 mm f/4 – 5,6). A DSLR-ekre emlékeztető kialakítás mögötti 100%-os képet mutató keresőképet egy 1 440 000 képpontú LCD-n nézhetjük. Természetesen minden irányban kihajtható, 7 cm átlójú LCD monitor is van a kamerán. A rendszer élőképet mutat (ez elengedhetetlen a tükörreflexes illúzió kialakításához). A kameraváz 385 g-os, méretei: 124 x 83,6 x 45,2 mm. A Panasonic G1 szinte minden olyan szolgáltatást nyújt, mint korábbi nagyobb testvérei. Videót nem tud.A rendszerfejlesztő Olympus négyharmados mikro-kamerája (csak 2009 tavaszán jelenik meg) más dizájn-koncepcióval készül. A kompakt formát preferálja (5. kép), és várhatóan a nagyon rövid testűre tervezett objektívekkel tényleg leginkább a kompaktokhoz lesz hasonlatos. A mai kompaktok zöme alkalmas videófelvételek készítésére is (mint ahogy az amatőr videó kamkorderek zöme alkalmas fotókészítésre is), a négyharmados mikrók (legalábbis egyelőre) nem ígérik ezt a szolgáltatást.Látni kell, hogy a HDTV rohamos elterjedése arra késztette a félprofi és a professzionális DSLR gyártókat (fejlesztőket), hogy kameráik HD videó felvételek készítésére is alkalmasak legyenek. Logikus lépés, hiszen a tükörreflexesek objektív választéka soha nem látott módon gazdagíthatja a legkorszerűbb elektronikus mozgókép nyelvi és kreatív lehetőségeit. Két ilyen kamera is van már a piacon: a Nikon D90 (a HD1-es szabványú, 720x1280-as felbontású, 720p-s rendszerű) és a Canon EOS 5D MarkII (6. kép) (a HD2-es szabványú, 1080x1920-as felbontású, 1080p-s rendszerű).Hogy a HD videó és a fényképezés mennyire összetartozó páros, azt talán legjobban a FujiFilm futurisztikus elképzelése mutatja. Egyelőre csak elképzelésről beszélhetünk, mert erről a Finepix Real 3D névre hallgató kameráról még „deszka-modell” sem született (7. kép). A lényege, hogy a kétobjektíves – mint ahogy ez az analóg sztereó technológiából ismerős – kamera két teljesen összehangolt objektívjei és érzékelői által létrejött képadatokat az új Real Photo 3D Processzor (PR Processor3D) úgy dolgozza fel, hogy az megjelenhessen a 3D-s LCD képernyőkön, kinyomtatható legyen bordázott 3D-s papírképként (mint a máig divatos sztereó képeslapok). Ez a rendszer alapszolgáltatása lenne. Fantáziánknak itt szabad teret kell engedni, hiszen a kamera felépítése – akár kell, akár nem – magában rejt még néhány szolgáltatási lehetőséget. Néhány szóban ezek a következők:a.) az egyik objektív tele-, a másik nagylátószögű felvételt készít ugyanarról a pillanatról,b.) a két objektív a kamerában „összefűződő” panoráma képet készít,c.) a két kép egyike standard minőségben, míg a másik egy szabadon választott effektes módban mentődik el és végüld.) az egyik lapkán fotók készülnek a másikon videófelvétel.Tessék tovább gondolni, nyitott a digitális képalkotás jövője! Rák József
