AZ IPARRAJZISKOLA FÉNYKÉPÉSZ TANULÓINAK FENNMARADT KÉPEI

A fotográfiai oktatás elkötelezett híveinek régi törekvése valósult meg 1914. október 1-jén, amikor a Székesfővárosi Iparrajziskolában (ma Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola) megindult az évtizedek óta szorgalmazott, állami iskolai keretek között szervezett fényképészeti képzés. A tanterv kidolgozója, a kétéves tanfolyam lelke, a külföldet megjárt, korszerű fotográfiai ismeretekkel rendelkező, akkor már ismert, jó nevű fényképész, Pécsi József volt. A gyakorlati oktatáshoz szintén az ő instrukciói alapján szerelték fel a kor színvonalának megfelelő műtermet és laboratóriumot. Ez az oktatási forma 1929-ig működött az Iparrajziskolában. Pécsi József ugyan 1919-ben kivált a képzésből, de az általa kidolgozott alapok, úgy tűnik, nem változtak. A tanfolyam megszűnéséhez bizonyára hozzájárult, ha ugyan nem elsődleges oka lehetett, hogy 1926-ban elkezdődött a fényképészinasok szakszerű iskolai oktatása a főváros Díszítő- és Sokszorosító Szakirányú Községi Iparostanonciskolájában.

Az Iparrajziskolában 1914–1929 között folytatott fotográfiai oktatás hagyatékaként megmaradt 113 fénykép, az egykori tanulók munkái. A képeket, amelyek egy része megjelent az intézmény által kiadott kötetben,¹ az iskola igazgatója 2006-ban átadta a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának. A fényképeknek mintegy felén szerepel, vagy más forrásokkal összevetve azonosítható készítőjük neve, másik részük szerzője ismeretlen. Az átadott képek közül néhány csupán odakeveredhetett a tanulók munkái közé, hiszen az iskolában más, amatőröknek szánt, rövidebb ideig tartó fényképészeti kurzusok is működtek a fényképészeti tanfolyam fennállása idején. Így történhetett, hogy az egyik, a kötetben is közölt férfiportré szerzőjének, Pollák Fülöpnek a neve nem szerepel a diákok fennmaradt névsorában, viszont képei már korábban, 1909-ben, 1910-ben és 1914-ben is megjelentek A Fényben.² A kötet 42. és 43. oldalán közölt divatképek pedig egyszerűen nem készülhettek a tanfolyam fennállása idején, az 1920-as években, a női ruhák ugyanis az 1930-as évek közepének divatját mutatják. A képek döntő többsége portré, de táj, enteriőr, műszaki (gépek, tűzoltókocsik) és műtárgyfelvételeket (fénykép reprodukció, szobor, festmény, metszet, szőnyegek és egyéb textilek) is találunk közöttük.

A fényképek technikája is sokféle, tükrözi a tantervben jelzett eljárásokat. A 20. század tízes és húszas éveiben széles körben használt, illetve divatos, művészinek tartott másolási módokat tanították. Matt albumin és celloidin (fényes és matt) papírra, kontakt eljárással készült a papírképek egy része, de az akkor viszonylag újnak számító zselatinos kötőanyagú bróm- és klórbrómezüst előhívó papírokat is használták másolásra. Nagyításról nem történik említés a tanmenetben. A század elején fénykorát élő festőiség (piktorializmus) divatjának megfelelően tanították a legelterjedtebb nemeseljárásokat, a fennmaradt képek között guminyomatokat, pigmentképeket és brómolaj nyomatokat találunk. Negatívként lemezeket használtak. Hangsúlyos a tantervben a dia készítése is, valószínűleg úgy is, mint a nemeseljárások egy részéhez szükséges nagy negatívok előállításának közbülső fázisa. Az oktatás indításakor közzétett tantervben szerepel még platinotípa tanítása is, ilyen képek azonban nem maradtak fenn. Valószínűleg nem is került sor a tanítására, mivel a háború alatt a platinát hadifémnek nyilvánították, beszerzése nehézségekbe ütközött és az ára is jócskán felment. Az 1916–1917-es tanévre készült tervben „olaj és brómolaj nyomatok előállítása és festékelése” is szerepel.³ Tanították a fényképek felragasztását, ízléses adjusztálását is.

Az iskolára olyan férfiak és nők jelentkezhettek, akik betöltötték 17. életévüket, és elvégezték valamely középiskola négy osztályát. (Ezen polgárit vagy a gimnázium négy osztályát kell érteni az akkori iskolarendszerben.) Érdekes, egyszersmind jellemző, hogy a fényképészeti osztályokba elsősorban nők jelentkeztek, a fennmaradt, teljesnek nem tekinthető tanulói névsorokban mindössze négy férfi nevét látjuk.

A 20. század első évtizedei a női emancipáció kiteljesedésének kora volt. Az önmagukat megvalósítani kívánó, önállóságra törekvő, esetenként művészi ambíciókat dédelgető, az átlagosnál iskolázottabb, műveltebb, jobb polgári családokból származó lányok számára pedig a fényképészet, mint viszonylag új, a művészethez közelálló, ugyanakkor kenyérkereseti lehetőséget nyújtó és a kor felfogása szerint is nőknek való szakma volt. A polgári, jórészt zsidó családokban, ahonnan a női tanulók kikerültek, a műveltség is helyet kapott a polgári értékek között. Míg a fiúk az üzletet vitték tovább, a lányokat nyelvekre, zenére taníttatták, férjhez adási esélyeiket is növelendő. A fényképészet mint a művészethez közel álló ipar mellett érdekes látni, hogy a pszihoanalízis volt az a másik olyan szakma, új tudományág, amelyben feltűnően sok, ugyanebből a rétegből származó nő kereste és találta meg analitikusként megélhetését és hivatását az idő tájt.⁴ Talán az sem véletlen, hogy Závada Pál Idegen testünk című regényének⁵ hősnője, az emancipált, maga útját járó nő fényképész, aki Máté Olgánál tanult. Regénybeli életkoránál fogva akár az Iparrajziskola növendéke is lehetett volna.

A továbbiakban az Iparrajziskola fényképészeti osztályai tanulóinak névvel jegyzett, vagy más módon azonosítható munkáit vesszük tekintetbe. Amikor átvettük a képeket, már az első átnézéskor feltűnt két ismerős arc, Szabó Ervin két portréja, illetve Madzsar Józsefné Jászi Alice arcképe. Szerző csak a női portrén szerepelt, Christianus Janka neve, aki az 1916–1917. tanévben szerepelt a tanulók jegyzékében. Az ő személye a Magyar Nemzeti Múzeumban levő Szabó Ervin-portrék adataiból azonosítható volt, róla tudjuk, hogy később Kőhalmi Béla, Szabó Ervin közvetlen munkatársának felesége lett. Így kibontakozni látszik az a kör, ahol Christianus Janka – talán csak későbbi férje révén – mozgott, ahonnan modelljeit választotta. Szabó Ervin (1877–1918), a tudós könyvtáros, a múlt századelő szellemi életében meghatározó szerepet játszó Társadalomtudományi Társaság és lapja, a Huszadik Század körének kiemelkedő alakja volt. Ugyanitt játszott vezető szerepet a szellemi társ és jó barát, a hazai polgári radikalizmus teoretikusa és vezető alakja, Jászi Oszkár (1875–1957), akinek húgához, Jászi Alice-hoz Szabó Ervint lelki barátság fűzte. Jászi Alice (1885–1935) a női testkultúra, a hazai modern gyógytorna és mozgásművészet meghatározó alakja, tanítója volt. Férje, Madzsar József (1876–1940) fogorvos és a már említett Kőhalmi Béla (1884–1970) az 1910-es években a Fővárosi Könyvtárban Szabó Ervin munkatársai voltak, aki mint a könyvtár első igazgatója, annak működési és tudományos rendszerét kidolgozta.

Egy másik, szintén figyelemreméltó, időben kicsit későbbi kapcsolódás is van ehhez a művelt, polgári körhöz. Rózsavölgyi Ágnes, aki az iskola tanulóinak 1923–1925 közötti névsorában szerepel, egy a Magyar Nemzeti Múzeum Fényképtárában található szignált kép szerint 1928-ban Ágoston Péternét fényképezte,⁶ aki abban az időben a Madzsar József által szerkesztett Társadalmi Lexikon munkatársa volt. Férje korábban szintén a Huszadik Század köréhez tartozott. A Tanácsköztársaság külügyi népbiztos-helyetteseként fogolycserével a Szovjetunióba, később Londonba, majd Párizsba került. Ott halt meg 1925-ben.

Megpróbáltuk nyomon követni az iskola végzett tanulóinak fotográfusi pályáját, ami nem látszott könnyű sikerrel kecsegtető feladatnak. Az önálló fényképészek között csak egy nevet találtunk, a tanulók névsorában 1919–1920-ban szereplő Stengel Mária volt az, aki 1925-ben váltotta ki munkakönyvét (száma: 343/925), és Pestszentlőrincen, a Kossuth utca 41. alatt nyitott üzletet.

A kutatáshoz Szakács Margit könyve⁷ mellett a Fővárosi Levéltár fényképész-segédekről készült nyilvántartásának a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára Fotótörténeti dokumentációjában másolatban meglevő anyaga szolgált alapul. Az iratokból kiderült, hogy az iskola elvégzése után többen kiváltották a munkakönyvüket, nyilván azzal a szándékkal, hogy munkát vállaljanak: Boróczy Márta (469/1929), Fischer Rózsi (641/1929), Váró Jolán (470/1927), ám a tényleges elhelyezkedésükre utaló bejegyzés nincs a nyilvántartó lapokon.

Néhány esetben azonban további adatokat is találtunk: Dobozy Ibolya (munkakönyvének száma: 348/1925, 1923–1925 között volt az iskola tanulója) Ács Dusi fényképésznél volt segéd 1925–1926-ban. Henter Irén (munkakönyvének száma: 167/1923, 1921–1923 között volt tanuló) 1943 júliusában és augusztusában a Magyar Filmirodában dolgozott. Oswald Anna (munkakönyvének száma: 639/1929), aki az utolsó évfolyam diákja volt, 1930-ban a jó nevű Brunhuber Bélánál (a műteremben Horthy Miklós kormányzó is fényképezkedett), majd 1933 és 1937 között Kotsis Erzsébetnél volt alkalmazásban. Paul Károly (munkakönyvének száma: 269/1924), a kevés számú férfitanulók egyike, 1921–1923 között tanult az iskolában. 1927-ben a Mészöly műteremben, 1927–1929 között Komáromy fényképésznél állt alkalmazásban. Róla a háború utáni időből is van adat, 1948. január 1-jétől Róth Lászlónál dolgozott. A már említett Rózsavölgyi Ágnes (munkakönyvének száma: 309/1925, 1923–1925 között végezte a szakot) 1926–27-ben Streliskynél, majd 1931–1932-ben Torda József Nagymező utca 28. szám alatti fényképészetében dolgozott. Wieland Márta (munkakönyvének száma: 468/1927, 1926–1927-ben volt az iskola tanulója) 1927-ben Kemény Alice fényképészmesternél, 1927 és 1931 között Székely Aladárnál, majd 1931–1932-ben Gerber Aladár Andrássy út 50. alatti műtermében volt alkalmazásban.

A fotótörténettel foglalkozó munkákban több helyen is felbukkan Pécsi-tanítványok neve. Némi zűrzavar adódik abból, hogy Pécsi József hosszú időn keresztül különböző formában foglalkozott oktatással, magántanítványokkal is. Az Iparrajziskolába járt, Pécsi-tanítványként számon tartott fényképész tanulók közül Berndorfer Ilona és Walther/Walter Olga⁸ nevét kell megemlíteni, mivel tőlük maradtak fenn fényképek. Az utóbbitól egy 11 darabos kollekció, amely az oktatott anyag szinte teljes tematikai skáláját szemlélteti. A Magyar Iparművészet 1917-ben Növendék-fényképek címmel közölt róluk írást és képeket tőlük.⁹

Az Iparrajziskolában folytatott fotográfiai képzésben részt vett tanulók szakmai pályafutásáról fellelhető adatok nyilván hiányosak. Az is valószínű, hogy a fényképezést tanuló nők jó része nem is akart a szakmában dolgozni, csak divatból, érdeklődésből, művészi hajlamainak kipróbálására jelentkezett a tanfolyamra. Sokan férjhez mehettek közülük, és jó esetben hobbiként művelték a tanfolyamon tanultakat. E. Csorba Csilla magyar fotográfusnőkről írott könyvében¹⁰ utal arra, hogy Pécsitől szerzett tudásukat többen külföldön kamatoztatták. Ismert és kevéssé ismert neveket sorol fel, megemlítve köztük Walther/Walter Olgát és Berndorfer Ilonkát, de több nem derül ki róluk.

Az alábbiakban ismertetjük azoknak a tanulóknak a nevét, (és fennmaradt képeik darabszámát), akiktől szignált vagy más módon beazonosított fotográfiák kerültek az iskolától a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárába: Berndorfer Ilonka (1), Bernstein Lili (3), Boróczy Márta (1), Buday Marcella (1),Bukovetz Margit (2), Christianus Janka (3), Dany Margit (1), Deutsch Lili (1), Dobozy Ibolya (1), Fischer Rózsi (1), Glücksthal Erzsi (1), özv. Hagyits Istvánné (5), Henter Irén (1), Hess Ödönné (1), Holland Kamilla (2), Kelényi Lili (1), Löfler Edit (1),Oswald Anna (1), Pályi Anna (1), Pastyik Terézia (2), Paul Károly (1), Péterffi Ilus(2), Rigler Mária (1), Rózsavölgyi Ágnes (1), Scheitz Klára (2), Somogyi Piroska (1), Stengel Mária (1), Szelke Mária (1), törei Tóth Irén (1), Vállay Teréz (1), Váró Jolán (1), Vitéz Ella (1), Walther/Walter Olga (11), Wieland Márta (1), Wirth Erzsi (2).

A Székesfővárosi Iparrajziskolában folytatott fényképészeti oktatás fennmaradt képei fontos fotótörténeti emlékek. A tantervekkel, tanmenetekkel összevetve jól tanulmányozhatók általuk az 1914–1929 közötti évek akkor modernnek számító, színvonalas fotóoktatásában alkalmazott, ma néha már nehezen azonosítható technikák. Az átadott képek többsége elég jó állapotban van és csak alapos tisztításra szorul. Az iskolában azonban az 1945 után újrainduló fotósképzés során a korábbi képek paszpartuit olykor „újrahasznosították”, a régi képek hátlapján néhány, jobb esetben újabb képeket helyeztek el. Roszszabb esetben szakszerűtlenül, a képeken sérüléseket okozva távolították el a korábbiakat, ezek restaurálást igényelnek. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában folyamatosan kerül sor a szükséges beavatkozásokra, a megfelelő védő csomagolás és a szakszerű tárolás pedig biztosítja a fényképek megőrzését a további kutatás számára.

Stemlerné Balog Ilona

Jegyzetek

¹ Itt vagyunk. 100 év képekben feketén-fehéren. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola Alkalmazott fotográfia szakosztályának centenáriumi kiadványa. Budapest, 2007.

² Itt vagyunk, 2007. 7., Szilágyi Gábor: A magyar nyelvű fényképészeti szaksajtó képanyagának szakrepertóriuma (1882–1945), 60. Az is lehetséges, hogy az első évfolyam tanulója volt, amelynek névsora nem maradt fenn.

³ Keller Katalin: Fejezetek a fotóoktatás történetéből. Kézirat, F16 jegyzet. A „festékelés” átnyomások készítésére utal.

⁴ Borgos Anna: Portrék a Másikról. Alkotónők és alkotótársak a múlt századelőn. Noran-Kiadó Kft., 2007. 68–69.

⁵ Závada Pál: Idegen testünk. Magvető, 2008.

⁶ Ltsz.: 68.242. Buzárovits Auguszta 1878-ban született, 1899-ben ment férjhez a nagyváradi jogtudós Ágoston Péterhez.

⁷ Fényképészek és műtermek Magyarországon 1840–1945. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 1997.

⁸ A képeken nevét Walthernek írja, másutt Walterként említik.

⁹ Közli: Albertini Béla:Magyar fotókritika. 1839–1945. Múzsák közművelődési Kiadó, 1987. 188.

¹⁰ E. Csorba Csilla: Magyar fotográfusnők 1900–1945. Budapest, Enciklopédia Kiadó, 2000. 20.

*