KÖNYVESPOLC

Kor-képek

1948-1955

360 oldal 262 képpel, 24,5x29,5 cm.

Magyar Távirati Iroda Zrt, 2007.

ISBN 978 963 87576 0 9

Ez egy szörnyű korszak volt, összegezte az MTI vezérigazgatója a könyv sajtóbemutatóján, pedig nekem a születéstől az általános iskola második osztályáig tartó, hivatalból tehát gyönyörű évek. Sok idő múlva egy nálam sokkal fiatalabb ismerősöm megkérdezte, teniszeztem-e gyerekkoromban, hát azt mondjuk nem, de voltam olyan szerencsés, hogy kétévesen még nem fogtam fel, mikor éjszaka elvitte apámat az ÁVH. Persze a lakásból azonnal kidobták anyámat a három gyerekkel, de kétévesen az is móka, hogy négyen a nagymamámék konyhája kövén alszunk egy matracon összebújva, míg aztán egy varázslat következtében fél év múlva apám kiszabadult. A varázslót történetesen Libik Györgynek hívták, de ez már más történet. Ami ide tartozik, az az, hogy aki a könyvet lapozgatni kezdi, közel sem csak a 262 darab (Féner Tamás által válogatott), hallatlanul érdekes képpel, nem kevésbé érdekes képaláírással és az egyes fejezetek elé illesztett korabeli hírügynökségi hírekkel fog szembesülni, hanem mindazzal az emléktömeggel is, ami kiben-kiben mindezek hatására felszakad.

Biztosan igaza volt/van Kőváry Lászlónak, mikor 1842-ben Székelyhonról című könyvében elsőként leírta a szállóigévé lett mondatot: Nyelvében él a nemzet; de azért azt nyomatékkal hozzátenném, hogy – körülbelül akkortól, mikor ezt leírta – már nemcsak nyelvében, hanem fotográfiákon is. Itt történetesen túlnyomórészt a Magyar Fotó munkatársainak (hiszen az MTI-t 1956 nyaráig így hívták) a képein, de kerültek a kötetbe felvételek a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárából, a Sportmúzeumból és a Rendőrség-történeti Múzeumból is.

Új szerzemények

a Magyar Nemzeti Múzeumban III.

Válogatás a Történeti Fényképtár gyűjteményéből

184 oldal 95 képpel, 16,8x23,7 cm.

Magyar Nemzeti Múzeum, 2007.

ISBN 963 9046 94 9

Fontos szakmai híradás mellett kedves gesztus is, hogy a Fényképtár bemutatja új szerzeményeit: talán nem túlzás a Nemzeti Múzeumot a mi múzeumunknak tekinteni, fotográfusként a Fényképtárat pedig még inkább a miénknek, ez a kötet tehát azt tudatja velünk, hogy mi mennyivel lettünk gazdagabbak.

A Fényképtárban – a munkatársaknak és egyes felvilágosult múzeumigazgatóknak hála – a fotográfia történetének hazai „fix pontját” tisztelhetjük, ami persze semmit nem von le más múzeumok, például a Magyar Fotográfiai Múzeum szakmai teljesítményéből, jelentőségéből – sőt.

Az új szerzemények is mutatják a gyűjtőkör sokszínűségét. Ezt részben a fotográfia sajátszerűsége indokolja, hiszen szinte bármilyen kép lehet történeti-történelmi szempontból is érdekes, válhat érdekessé akár évtizedekkel a keletkezése után. A másik indok a józan észé, hogy kép kép mellé kerülhessen, és ami érték, az helyet kaphasson akkor is, ha a történelmi érdekesség felett inkább a fotótörténeti, művészeti jelentőség dominál.

Tóth István

Cegléd, Hungary

208 oldal 174 képpel, 21,2x27,9 cm.

Tóth István kiadása, 2006.

ISBN 963 06 03160

és

Az évszázad kiváló fotóművésze,

Tóth István

140 oldal 94 képpel, 17,2x22,7 cm

C. Fehér Ferenc kiadása, 2003.

ISBN 963 430 383 8

Művészeket nem érdemes egymáshoz méregetni, melyikük a nagyobb, de annak biztosan komoly oka van, hogy a ceglédi Tóth Istvánt annyi sok kitüntetéssel és éremmel halmozták el eddigi élete során. Pedig nem sokat tett azért, hogy képeit szeressék, nem hajlott erre-arra, nem követett semmi divatot, csak konokul járta a maga útját. Jó alkalom, hogy elgondolkodjunk a modernség mibenlétén, hiszen ha a mű és a közönsége egymásra talál, ott nem sokat akadékoskodhatunk. Közönség pedig többféle van, ízlésében és várakozásában nyilván eltérő, de jelentőségében ugyanolyan. Végül a fotografálás is csak olyan, mint a testi szerelem, sokféleképpen lehet csinálni, de ha leltárilag végigvesszük, azért olyan nagyon sok variáció nincsen, és nem biztos, hogy a modern, csilláron függeszkedős jobb, mint a „hagyományos”, fekvős változat.

A sok kiállítási díj, érem és tiszteletbeli tagság a képalkotás mikéntjének szól, de a mi számunkra van a dolgoknak egy másik, nem kevésbé jelentős értéke, mégpedig az, hogy a képek kiket, miket ábrázolnak. Elsősorban is művészgenerációk arca, pillantása, karaktere hagyományozódik az utókorra, és környezetüké, de nem érdektelenek a „közönséges” emberek sem, akiknek arca, gesztusai szintén korukat tükrözik. Ez olyan szolgálat, amit Tóth István csak úgy ráadásból végez el nekünk, és a jelentőségét az idő múlásával fogjuk fel igazán, amikor az ábrázolt dolgok már az emlékezetünkben is alig, hanem csak a fényképeken élnek.

Telek Balázs

Anamorph

132 oldal 73 képpel, 24,3x29 cm.

KattArt Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., 2007.

ISBN 978-963-06-3013-9

A szerző – fiai mellett – mindazoknak a megfigyelőknek, kísérletező kedvűeknek ajánlja a könyvét, akik szeretik átélni a felfedezés örömét. És aki ilyen, nem is fog csalódni. A csoda pedig nem egyéb, mint az elemi fizika törvényszerűségeinek megvalósulása, olyasmiké, hogy a fény általában egyenes vonalban terjed, és ha a ferde vetítővásznat innen nézzük, akkor minden rendben van, de ha amonnan, akkor a modellnek tojás feje lesz. Az eredmény döbbenetes, és ebben mi vagyunk a hibásak, hogy egész életünkben olyan konvencionálisan viselkedünk, mindig rendesen tartjuk a fejünket, sohasem fél szemmel sandítunk, oldalról a látványra, hanem rendesen nézzük, és persze csakis a megfelelő irányból. A Holt költők társaságában a tanár állásába került, mikor diákjait felküldte az asztal tetejére: nézzék meg, onnan milyen az osztályterem látványa.

Telek Balázs agyasan és mérnöki precizitással illetlenkedik helyettünk, gúla, kúp és egyéb formák belsejébe csalogatja a látványt, ami kiterítve meghökkenti a nézőt. Hja, nem szoktunk hozzá, hogy amit látunk, az nem is úgy van. Felfogás kérdése, hogy a lényegnek tekintjük-e, vagy habnak a tortán, hogy Telek Balázs képei mindeközben nem csupán leképezési mintapéldák, hanem képalkotási szándékkal készült fotográfiai alkotások, messze azon túli hatással és jelentéssel, mint amit a technikai érdekesség magában hordoz.

Előhívás

A Mecseki Fotóklub 50 éve, 1957-2007

112 oldal 182 képpel, 24,5x23,3 cm

Alexandra Kiadó, 2007.

ISBN 978 963 370 505 6

Ebben a számunkban Aknai Tamás írásával tisztelgünk az ötvenéves Pécsi Fotóklub előtt. Ez a könyv is erről az ötven évről szól, a mi lehetőségeinkhez képest sokkal bővebb válogatást adva a klubtagok munkáiból. Ötven év az körülbelül két emberöltő, és a pécsiek dicsőségére válik, hogy ennyi idő alatt viszályok szét nem kergették, hatalmi ambíciók, vallási türelmetlenség szét nem robbantották a fotográfusok helybéli közösségét. Pedig a társulat nem tunya közömbösségben élt, hanem olykor igen progresszív szellemi pezsgésben. Emlékszem, milyen felvillanyozó volt látnom annak idején Tillai Ernő egyik csendéletének kicsiny nyomtatott kópiáját a Fotóban, de említhetnék nála fiatalabbakat is, akiket csak képeiket ismerve, egyébként ismeretlenül tiszteltünk a hetvenes, nyolcvanas években.

Egy ilyen klub érdekes képződmény, különböző szándékú, ízlésű, tehetségű emberek gyűjtőhelye, nagy kulturáltság és jó szándék kell az együttdolgozáshoz. Az egész így, szó szerint nem is tekinthető művészi kategóriának, és hogy a pécsieket mégis e lap hasábjain emlegetjük, az a klubtagok nagy részének kiváló egyéni alkotó tehetsége, amit a közösség iránti jó szándék, és a másik iránti kíváncsiság mellett „apportként” a klubba bevittek.

Gyukics Péter, Hajós Péter, dr. Tóth Ernő

Hidak mentén a Tiszán

298 oldal 700 képpel, 24x33 cm

Yuki Stúdió Budapest, 2007.

ISBN 978-963-87472-0-4

A három szerző közül Gyukics Péter a fotográfus, és az ő hétszáz(valamennyi) képe a könyv legnagyobb részét kitölti. Mégsem „egyszerű” fotóalbummal állunk szemben, hiszen a képek mellett komoly szakmai útmutatót is kapunk a társszerzőktől, akik foglalkozásukra, tudásukra nézve hídmérnökök.

Ez Gyukics Péternek már a második hidas könyve. A híd itt cél is és ürügy is. Az előbbit nem kell magyarázni, rendre megjelennek a hidak a Tisza eredetétől a torkolatáig, a kis gyaloghidaktól a nagy monstrum vasúti hidakig, és mert a hidak érdekes műszaki produktumok, ráadásul szép helyekhez, tájakhoz kötődnek, a róluk készült képek is szükségképpen érdekesek. A híd mint ürügy azért jött ide, mert a gazdag képanyag a hidakon túl kiterjed a hidak környékének érdekességeire, nevezetességeire is, középületekre, műemlékekre, templomokra, emlékművekre, természeti szépségekre, védett növényekre ugyanúgy, mint a tájban bóklászó birkanyájra vagy más egyébre. Egy nagy utazás részesei vagyunk tehát végig a Tisza mentén, ami így könyvben lapozgatva is nagyon érdekes, és feltétlenül fölkelti a vágyat arra, hogy „igaziból” is megcsináljuk, ha egyszer módunk lesz rá.

Tímár Péter