ISTENEK NYOMÁBAN

A szakma és a nagyközönség számára egyaránt örvendetes folyamat, hogy úgy tűnik, a hazai kereskedelmi galériák elkezdtek foglalkozni a fotográfiával mint műtárggyal. Ennek ékes bizonyítéka a Galeria White kezdeményezése, miszerint évente több, a nemzetközi művészeti életben „nevet” szerzett, nagy volumenű fotográfus műveit kívánják a hazai közönség számára prezentálni. Az elképzelés első állomásaként Antonio Briceno kiállítását rendezték meg, akinek az amerikai kontinens istenségeiről készített víziói a 2007-es Velencei Biennále venezuelai pavilonjából lehetnek ismerősek a nemzetközi művészeti rendezvényeket látogató közönségnek.

A művésszel a képek születésének körülményeiről, a fotózás során átélt élményeiről beszélgettünk.

– A főiskolán biológia szakon végzett. Hogyan fordult mégis a fényképezés irányába a pályája?

– Tulajdonképpen előbb lettem fotográfus, mint biológus. Már nyolc éves koromban fényképeztem, első komolyabb, cserélhető objektíves gépemet tizenöt évesen kaptam. A biológia inkább a hobbim, mint a hivatásom.

– Fotográfusként milyen témák foglalkoztatják leginkább?

– Általában az emberekkel kapcsolatos kérdések izgatnak. 1996 óta munkáimban az emberi létezés jellemző vonásait kutatom. Sokat utazom, a világ különböző tájain keresem az emberi létezést meghatározó alapvető összefüggéseket azáltal, hogy feltérképezem azokat, majd összehasonlítom egymással.

– Hogyan jutott el legutóbbi fotósorozata az amerikai istenségekig?

– 2001-ig sokat foglalkoztam a szentképek ábrázolásának kérdésével. Ennek során ejtett rabul az a sokféleség, ahogyan a szent és mitológiai arcképeket a különböző kultúrákban ábrázolják. Abban az időszakban már foglalkoztam az amerikai kontinens bennszülött kultúrájával, csodáltam a tradícióik gazdagságát, a természettel kapcsolatos tudásukat és a természet iránti tiszteletüket, ősi, az emberi mélységeket felkavaró szertartásaikat. Elhatároztam tehát, hogy elkészítem a képmását azoknak a közösségek által szentként tisztelt alakoknak – isteneknek, istennőknek, mitológiai személyeknek –, akik vizuálisan eddig nem voltak ábrázolva. Ehhez a digitális technika lehetőségeit és a fotomontázst hívtam segítségül. Egyetértek Jung állításával, aki szerint a szentek képmásainak archetípusa kulturális különbözőségek nélkül az emberi létezés részei, amelyeket minden ember mélyen magában hordoz. Ilyen módon Amerika istenei nem csak Amerikáról, hanem az egész emberi fajról szólnak.

– Milyen kapcsolatba kerül fotózás közben a képeken látható modellekkel?

– Amennyire csak lehetséges, igyekszem közel kerülni hozzájuk. A munka készítésekor közösségben élek, hogy minél jobban megismerhessem a mindennapi életüket, ez ugyanis segít a mitológiájukban is jobban elmélyülni. Eddig a Peruban eltöltött 10 nap volt a legrövidebb, és a mexikói 6 hónap a leghosszabb idő, amit a különböző közösségekben eltöltöttem.

– Vannak-e olyan karakterek vagy motívumok, amelyek különösen érdekesek az Ön számára?

– A legfontosabb, hogy portrét készítsek az adott személyről. Minden közösségben a közösségi élet központi szereplői, a sámánok a legizgalmasabbak a számomra. A sámánok gyógyítók, tanárok, bölcsek, színészek és papok egyszerre, s ez a külső megjelenésükön is szembetűnő. A legnagyobb sikerélményt az adja, ha sikerül fényképen megörökíteni a közösség sámánjának szeméből sugárzó erőt, bölcsességet és hatalmat.

– Mi a kapcsolata ezeknek a múltba tekintő közösségeknek a jelennel?

– Az amerikai kontinensen több ezer bennszülött kultúrát képviselnek a jelenben élő, egymással és a természettel különböző kapcsolatban levő közösségek. A nyugati emberben gyakran ellenérzés van azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy több ezer különböző kultúra létezik a világon, ugyanis szeretnek úgy tekinteni magukra, mint az egyetlen „igazi kultúra” tagjaira. Ami ettől eltérő, azt az „egzotikus” szóval jelzik. Nem értek egyet ezzel a nézőponttal, ugyanis amit a világtól nagyon különbözőként, így egzotikusnak tartunk és idegenként viszonyulunk hozzá, elzárkózunk tőle, az szegényebbé és egocentrikussá tesz.

– Talán banálisnak tűnhet a kérdés, mégis fontos: miért és kiknek készíti a műveit?

– A műveim egyik legfontosabb szándéka arra rámutatni, hogy a népirtásokkal az emberiség a kontinens legtöbb ősi kultúráját elpusztította, és ennek ellenére vannak még olyan bennszülött kultúrák, amiktől sokat tanulhatunk, például a természettel való, lerombolt kapcsolatunk újjáépítésének lehetőségéről és a lelki békéről. Meg kell tanulnunk tisztelni másokat, és tanulni tőlük. Ez az egyedüli módja annak, hogy megismerjük önmagunkat, és talán egy új, tisztelettel teli világot építsünk.

Szeretném a világ figyelmét felhívni a ma élő bennszülött kultúrákra és az ősi képmások tiszteletére, ezen keresztül pedig az emberi rokonságra.