MŰVÉSZET, BEFEKTETÉS, MEGÖRÖKÍTÉS

Egy nemzetközi konferencián előadásokat hallgatok, melyek a nemzetközi és hazai műtárgypia-cok aktuális tendenciáiról és a műtárgy-befektetési lehetőségekről szólnak. Angol pénzügyi befektetési alap; jelenleg három műkincs-alapot kezel. 100–250 ezer dollár az egy-egy befektető által befizethető minimális öszszeg, a futamidő 10 év. Mivel növekszik az érdeklődés a részvényektől eltérő, alternatív befektetések iránt, Magyarországon is tényező már a műkincs, mint hosszú távú (minimum 5–7 év) befektetés. Az egyik bank tanácsadója előadást tart a műkincsekre felvehető banki hitelről.

Felértékelődött a szakértők szerepe: azt, hogy mi a műkincs, az mennyit ér és valódi-e, ők mondják meg. Egy magyar festmény-befektetési elemző és tanácsadó művészeti internetes portál létrehozója elmondja: 2500 művész 40 000 adatával dolgoznak. A hazai aukciós árakat, az azokból kialakítható trendeket 3500 grafikon (!!!) segítségével elemzik. A festmények ára a magyar műtárgypiacon 10 év alatt meghatszorozódott, a két legnagyobb aukciós ház (Kieselbach; Virág Judit) éves forgalma 2006-ban három és fél milliárd forint volt.

Ez a piac, ez a vásárlói potenciál érdeklődik most a fotóműtárgy iránt! Érdeklődik, de úgy, hogy egyetlen konkrét névről, egyetlen képről nincs tudomása. A festménypiac ,,beállt’’, lehetőségek a szobrok és a fényképek területén vannak… A Fotóművészet előző, 2007/1-es számának 68. oldalán jelent meg: ,,Ha majd a Kieselbach rendszeresen tart fotóaukciót…’’ – nos, a dolog elindult, lapzárta után (2007. május 19-én) tartja az árverési ház első nagy fotóaukcióját! Figyelemre méltó hír, hogy Kieselbachék 2007. május 11-i festmény-árverésén is szerepel néhány fotó, többek között Kerekes Gábor két alkotása. Egy-egy ilyen alkalommal megtelik a Vígszínház, 10 millió forint feletti leütések borzolják a kedélyeket, fogalommá vált nevek (Rippl-Rónai, Mednyánszky, Aba-Novák, Vaszary, Scheiber Hugó, Egry) hangzanak el a kikiáltó szájából. Ez a közönség fogja megtanulni a fotóműtárgy mibenlétét és készítőinek életrajzával éppúgy tisztában lesz, mint Csontváry vagy Gulácsy titkaival.

*

A hazai helyzet állóvizével elégedetlen muzeológusok létrehozták a Magyar Fotótörténeti Társaság Egyesületet. A 16 alapító tag között főigazgatót, igazgatót, szakírót, osztályvezetőt, muzeológust és nyugdíjast egyaránt találhatunk. Érdekesség, hogy az Egyesület a Néprajzi Múzeumban lelt otthonra, azaz hivatalos székhelyéül e patinás intézmény címét jegyezték be.

Az idei év egyik legjelentősebbnek mondható tárlata ,,A Kováts-napfényműterem száz éve, azaz képgyártó dinasztia Székelyudvarhelyen’’ is a Néprajzi Múzeumban tekinthető meg 2007. szeptember 30-áig. A néző szerencséjére 236 oldalas, nagyformátumú, színes nyomású katalógus készült a kiállításhoz, így a főbb látnivalók otthon újra felidézhetők. Erre szükség is van, mert a rendező-kurátor Fogarasi Klára és Szőke Imre, a látványtervező igen nagy mennyiségű képi-, és egyéb információt vonultat fel.

A tárlatot hat éves, megfeszített munkával hozták létre. A száz éve azonos helyen, a harmadik generáció által működtetett fotóműteremben mintegy háromszázhatvanezer fénykép készült. Egy ekkora anyagot természetesen sokféle irányból meg lehet közelíteni. A rendezők a folklorisztikus vonatkozásokat, illetve az életmódhoz, az ünnepekhez, a kor eseményeihez kapcsolódó képeket próbálták csokorba gyűjteni. A szakmai részletekhez nem értő nagyközönséget a tárlat néhány látványos megoldással kényezteti. Berendeztek például egy laboratóriumi sarkot; továbbá egy stilizált műteremet is, hatalmas, állványra szerelt kamerával, de videóról megszólal két főszereplő, a dinasztia két fényképész tagja, apa és fia is.

A Néprajzi Múzeumban látható és a katalógusban megjelent anyagból én most azokat a korabeli negatívról készült mai másolatokat választottam ki, amelyek valamilyen módon ellenszegülnek a fényképezés szinonimájaként is használatos ,,megörökítés’’ szónak. Fotótörténész-rémálom a minden képarchívumban előforduló, tönkremenésnek indult, a képi elemeket egyre kevésbé hordozó negatív. De mint minden esetlegesség, hiba, ez a képi tényező is része lehet egy-egy kellően kifejező, művészinek érzett megfogalmazásnak. Fellini Rómáról készült filmjében a metróépítők a föld alatt véletlenül rést ütnek egy falon, ami mögött egy antik ház szobája sejlik fel. Besüvít a huzat és a munkások szeme láttára tűnik el a szoba falára festett freskó, a képek leolvadnak a falról. A rendező aggódásának képi megfogalmazását, akárcsak más filmjeinek felvetéseit, komolyan kell vennünk. Szemünk láttára töredeznek szét egyes negatívok, tűnnek el a képi emlékezet érzékelhető nyomai. A megörökítő hatást romboló romlás furcsa módon nem függ attól, hogy 1960-ban vagy 1910-ben készült-e a Kováts-napfény-műteremben a negatív. Bokor nő a gyerek kalapjára vagy a menyecske fejének helyére, az enyészet megeszi a modell vállát, széttöredezi a kutya mellett álló kislány alakját. A második világháborús katona csodálkozó arccal néz, lába mintha lángolna; a pufók angyalka még reménykeltően mosolyog a fényképészre, de a töredezett jobb felső sarokból már pókhálószerű minta indult el felé.

Fejér Zoltán