EURÓPA – FOTÓ – KULTÚRA

– Mit takar a Graphic Art elnevezés? A HP Magyarország egyik részlegét, osztályát?

Czinege László: A HP a világ legnagyobb informatikai cége, a tevékenysége a felhasználók teljes körére kiterjed, akiket általában otthoni, kis- és közép illetve nagyvállalati felhasználókra szoktak felosztani. A körülbelül egy évvel ezelőtt létrehozott Graphic Art egy új ügyfélcsoportot jelent, azokat a végfelhasználókat, akik különböző grafikus és vizuális tevékenységekkel foglalkoznak. Egy ügyfélkör egységes megnevezéséről van szó, de erre épülve egy teljesen önálló üzleti modell, a cégen belül különálló szervezeti egység, gondolkodási mód, értékesítési és marketing tevékenység is ide értendő. Egy mini vertikum.

– Mi tette fontossá a létrehozását?

Cz. L.: A HP évtizedek óta meghatározó szerepet játszik a számítógépes nyomtatás területén, ami alapvetően az irodai felhasználással kezdődött. Nem titok, hogy a különböző, egymással vetélkedő cégek szemmel tartják, hogy a különböző piaci területek hogyan alakulnak. Látni kellett, hogy végső soron irodai célokra viszonylag egyszerű technológiákat használnak, s ez már nem jelent annyira vonzó területet. Közben a HP nagy súlyt fektetett a printing technika fejlesztésére, és egyértelművé vált, hogy a saját fejlesztésű technológiájával az irodai felhasználáson messze túlmutató területet, a vizuális megvalósítás különböző formáit is meg tudja célozni. Úgy tűnt, hogy ez a terület megér annyit, hogy a fejlesztések fókuszában maradjon. Kiderült, hogy az alapvetően nyomtatási technológiával igényes képeket is létre lehet hozni. Ez mást, többet jelent az otthoni és a hagyományos irodai felhasználástól. A mai technológia lehetővé teszi, hogy a korábban bonyolult és emiatt elképesztően drága folyamatok gyorsan, egyszerűen és olcsón zajlódjanak le. S mivel a megfelelő technológia és a piaci igény kéz a kézben jár együtt, ma a korábban hagyományos módon, ofszet nyomdában készült termékkel azonos színvonalú digitális produktumokat lehet létrehozni.

– Azt hiszem, itt lehet bevonni a pályázat kurátorát, hiszen a HP részéről úgy tűnik, ez a meglévő lehetőség mutatott abba az irányba, hogy konkrétan is megmutatkozzon, a képességeknek megfelelő speciális formában. Zsófi, miért lett ez éppen fotópályázat?

Somogyi Zsófia: Jól látod, viszonylag evidensen adódott, ami nem azt jelenti, hogy nincs nagy jelentősége, nem. Arról van szó, hogy látszólag evidensen találják meg egymást a dolgok, ha készen állnak egymásra. Az a kreatív cég, amelyik a HP-nek dolgozik, találta ki, hogy, ha éppen a nyomtatás területén lép egyre nagyobbakat a cég, akkor ezt ennek megfelelő anyaggal mutathassa be, méghozzá úgy, hogy azzal lehetőséget ad profiknak: kipróbálni és élvezni a magas technikai színvonal előnyeit. Nyilván ez oda-vissza hat: igazán jó fotókon még jobban leolvasható a jó technikai háttér. A téma pedig szintén, az előbbi értelemben véve, magától értetődő volt: a legtágabb társadalmi szinten van jelen a fotó, mint a jelenség és tevékenység, a hozzá kapcsolódó ezer kérdéssel, s ugyanígy a tény is, miszerint Európában való helyünk és rálátásunk tágabb környezetünkre erősen változik jelenleg. Olyannyira, és ez volt az egyik leglényegesebb elem a pályázat kitalálásakor, hogy Péccsel Magyarország éppen azon dolgozik, hogy méltóképpen felírja magát Európának erre a térképére, listájára is.

– A pályázás interneten zajlik, regisztrálni és a műveket feltölteni is ezen az úton kell, de maradjunk egy kicsit általában a digitális fotónál. László, eljutnak Önökhöz azok a hangok, amik a digitális fénykép manipulálható voltáról és az adathordozókkal kapcsolatos aggodalmakról beszélnek?

Cz. L.: Persze, nagyon sokszor beszélgettem már ezekről fotós ismerőseimmel. Valóban léteznek fontos szakmai és etikai kérdések, de egyrészt régebben is alkalmaztak trükköket, másrészt az ellen semmit nem lehet tenni, hogy a gyorsabban, egyszerűbben és olcsóbban létrejövő dolog egyre elterjedtebbé válik, és háttérbe szorítja a nehézkesebben és drágábban működőt. A hozzáértők majd eldöntik, hogy egy megszerkesztett, szoftverrel feljavított digitális kép (ha egyáltalán történt ilyen, s nem csak egyszerűen ezen a módon történt a rögzítés) megfelelhet-e a műalkotás szempontjainak. Ami a digitális adattárolást illeti, az értékállóság nagyon fontos szempont a professzionális képalkotásban, emiatt az adatokat, amelyek hetven-nyolcvan évre teszik a digitális nyomat élettartamát, hosszú vizsgálatok után, szigorú szabványok szerint állapítják meg. A HP addig ki sem állhatott volna termékeivel a világ elé, amíg azok nincsenek túl ezeken a komoly vizsgálatokon.

– Egy kicsit elidőznék még a kérdésnél, hogy akkor elvileg az Önök cége pontosan tudja, kiknek és mit csinál. De mégis, hogyan mérik fel a felhasználók igényeit?

CZ. L.: Itt megint bejön a képbe, hogy világcégről van szó. Ez egy világméretű fejlesztés eredménye, a szakmai szervezetekkel vagy konkrétan a profi fotósokkal való szakmai konzultáció már a tervezésnél elkezdődik. A profik folyamatosan értékelik a HP eredményeit. Valamilyen szinten mi, a magyar részleg, is elmondhatjuk a véleményünket, annak ellenére, hogy a termékek nem Magyarországon készülnek, mert bár az üzleti forgalmunk nem óriási, abban elég aktívak vagyunk, hogy jelezzük a központnak az észrevételeinket. Ők pedig figyelnek ezekre a visszajelzésekre, a gyors információáramlás nélkül egy cég ma már nem is élhetne meg.

– Mondhatjuk, hogy a Kultúra Európája fotópályázattól remélnek visszajelzést?

CZ. L.: Mindenképpen. Az is nagyon érdekes, hogy kik fognak pályázni, milyen anyaggal, és természetesen az is, hogyan fogadja majd a közönség a szabadtéri kiállításokat.

– Zsófi, kifejtenéd bővebben, amire László utalt?

S. Zs.: Igen, persze, és egy kicsit beljebb is mennék a gyakorlati kérdésekbe. A nyertes pályázók munkáit a HP ugyanis óriásnyomatok formájában kinyomtatja, és az így összeállt, a virtuális világból a kézzelfoghatóba átkerült anyag bejárja majd Magyarországot. Hét városban tervezzük szabadtéri kiállításunk bemutatását.

– Milyen képeket vár a zsűri? S egyáltalán, kikből áll a zsűri?

S. Zs.: Olyan zsűritagokat kértünk fel, akik lefedhetik a hazai fotóművészet különböző részterületeit, illetve, mivel nemzetközi a pláyázatunk, így természetesen a nemzetközi szcénából is ebben a szellemben igyekeztünk szakembereket bevonni. A zsűri tagja Kopek Gábor, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora, hiszen a HP és az egyetem közös projektjéről van szó, a logót is ők tervezték; Csoszó Gabriella, akinek azért éreztük fontosnak részvételét, mert amellett, hogy alkotó is, fiatalokkal is foglalkozik, a Kontakt Fotóművészeti Kurzusok alapítója és tanára. Zsűritag továbbá Csizek Gabriella, a Mai Manó Ház művészeti vezetője, Petrányi Zsolt, a Műcsarnok igazgatója és Szigeti Tamás, a Magyar Fotóriporterek Társaságának elnöke. Külföldi tagok Regina Schmeken német fotóművész és Timothy Persons, a Helsinki School fotós-műhely kurátora, emellett felkértük a Magnum Photo-t, hogy egy, Magyarországon is ismert, az ügynökségnek dolgozó fotóművészt delegáljanak a projektbe. A zsűri munkája mellett azt szeretnénk, és lehetővé is tesszük, hogy a közönség is szavazzon a képekről.

– Mielőtt rátérnénk, hogy akkor milyen képeket is vár a zsűri, milyen fotókra számítotok, megint Lászlót kérdezném: Milyennek érzékeli a vizuális kultúra változását?

CZ. L.: A képzelet megvalósításának technikai lehetősége óriási mértékben megnövekedett. Ez azt is eredményezi, hogy még nagyobb felelősség van az alkotón, hiszen az, hogy mindent meg lehet csinálni, még nem jelenti azt, hogy mindent meg is kell csinálni. Az, hogy technikailag képes vagyok egy manipulált képet létrehozni, még nem teszi szükségessé, hogy azt létre is kell hoznom.

– Volt az Európa Kulturális Fővárosai projekt előtt olyan dolog, amit támogattak?

CZ. L.: A digitális képalkotás felhasználásának szélesítése a lakossági piacon, az otthoni felhasználók körében koncepciója 2000 körül kezdődött, és nekünk már akkoriban kialakult az együttműködésünk a Magyar Fotográfusok Házával, digitális fotózás témában. Egyébként a HP Magyarországnál hagyománya van a filantróp tevékenységnek, például a Szépművészeti Múzeum komoly gépeket kapott a festmények digitalizálásához, sőt, a Múzeum – Shopban a mi eszközeink segítségével viheti haza a látogató kedvenc alkotásának nyomatát. De másokat is támogattunk hasonló módon. Azok az eszközeink, amelyek lehetővé teszik a mostani pályázat célját, a professzionális kép professzionális minőségű megjelenítését, viszonylag új dolgok.

– Zsófi, 7 várost említettél…

S. Zs.: Így van, a vándorkiállítás helyszínei Győr, Budapest, Miskolc, Debrecen, Eger és Sopron.

– És a pályázatban felsorolt harminchat, kulturális fővárossal rendelkező ország HP-képviselete nem vesz részt vesz benne?

CZ. L.: Egyelőre úgy tűnik, rajtunk kívül Nagyszeben is érdeklődik a kiállítások iránt. De már jeleztem a HP európai vezetőségének, hogy indítunk egy ilyen projektet; először el kell indulni, aztán valamilyen eredményt fel kell mutatni, csak utána lehet az ötletet más országokban is „eladni”.

– Azaz Önök, a helyi képviselet önállóan is dönthet a projektjeiről, nem kell mindenben a központ véleményét kikérnie.

CZ. L.: Persze. Igaz, Magyarország kis ország, kicsi piaccal, de mi is bármikor előhozakodhatunk új ötletekkel, talán még több új dologgal próbálkozhatunk, mint a nagy, beállt piacokon. Mi azt azt szeretnénk bebizonyítani, hogy azok számára, akik iparszerűen űzik a vizuális művészeteket, képesek vagyunk olyan termelőeszközöket biztosítani, amelyek radikálisan átírják a szabályokat. Olyan projektet szerettünk volna indítani, amire sokan odafigyelnek, és a termékeinket megismerve egy kicsit másképpen fognak gondolkodni a képről, a képpel való foglalkozásról, a nyomtatásról. Ezért is várjuk Interneten várjuk a pályázatot: a digitális úton érkező képek kinyomtatása a mi feladatunk. A mi szerepünk az lesz, hogy a felkért szakmai zsűri által jónak tartott, kész, de addig csak monitoron látható képet a fizikai, tapintható valójában megjelenítsük. S azért sem kértünk printeket, mert nem szerettük volna, hogy az alkotókat bármi korlátozza.

– És miért a profik számára hirdették meg a pályázatot?

Cz. L.: Azoknak szeretnénk a partnerei lenni, akik hivatásszerűen a fotózásból élnek.

– Gondolom, egy nagyvállalat nem feltétlenül szerelemből foglalkozik a fotósokkal.

Cz. L.: A szerelemben is arra törekszünk, hogy kölcsönösen jól érezzük magunkat. Egyetlen vállalat sem tesz dolgokat céltalanul, önérvényesítési céljai vannak, amiknek az eléréséhez ilyen és olyan módot is választhatnak. Ezek az eltérő módok jelentősen megkülönböztethetnek egymástól cégeket. Mi úgy gondoljuk, hogy megbecsültebb elérési mód, ha egy szakmai kör szakmai segítésével igyekszünk a céljainkat elérni, mint ha direktebben győzködnénk a megcélzott kört.

S. Zs.: Beleszólhatok? Mert ez egy nagyon fontos része a projektnek, nyilván. A művészetfinanszírozásról, támogatásról beszélek. Nyugaton ez ugyanis egészen bevett dolog, hogy cégek „just for fun”, értsd, nem csak a közvetlen pr-érték, kiszámolható ellenérték miatt támogatjá különböző formákban a kulturális életet. Hazánkban, legyünk pozitívak, egyre több formája ébredezik, sőt, működik ennek a dolognak, de az biztos, hogy még van min dolgozni a témában, mindkét félnek. A HP ebben a pályázatban például maga kínálja fel a saját pr értékét és szolgáltatásait a fotóművészeknek, bár természetesen, ez is oda-vissza fog működni, sőt.

– Nem díjazzák a pályázat győzteseit.

CZ. L.: – Nem díjazzuk őket külön, hanem az óriásnyomatokon, interneten, kiadványokban való megjelenés lehetőségét biztosítjuk. Úgy gondoltuk, hogy hasznosabb, ha az alkotások megjelenítésére költjük a pénzt, és a díjnál vagy egy nyereménytárgynál nagyobb értéket, hosszabb távú nyereséget jelent az alkotók számára az, hogy a képeiket sok helyen fogják látni, ráadásul olyan formában, amely rendhagyó vagy éppen nehezebben elérhető az egyes alkotóknak.

A kamerákat, képfeldolgozó eszközöket, nyomtatókat gazdasági vállalkozásként működő cégek állítják elő. Ők csak akkor tudnak megélni, ha megrendeléseket kapnak a láncolat végén álló felhasználóktól. A mi dolgunk az, hogy megismerjük ezt az üzleti modellt, és segíteni tudjuk egy-egy alkotás létrejöttét. Mi felelősséget érzünk azért, hogy legyenek Magyarországon olyan szolgáltató cégek, amelyek biztosítják a lehetőségeket. Ha egy kreatív ötletekkel teli, de kispénzű alkotó indulni akar egy neves bank vagy biztosító reklámpályázatán, akkor ne kelljen az egész rendszerbe beruháznia, hanem csak egyetlen oldal kinyomtatását kelljen megfizetnie, elérhető áron. A belvárosban van már olyan hely, ahol HP digitális nyomda működik, maximum A/4 méretben ugyan, de ofszet minőségben, közel ofszet áron, akár egyetlen darab könyvet is ki tud nyomtatni. Az ilyen életképes háttér szolgáltatások biztosítása a feladatunk.

Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a magyar fotóművészek kellő számú megrendeléshez jussanak a pici élet résztvevőitől, a nagy cégektől, és ezeknek a megrendeléseknek köszönhetően alkotásokat hozhassanak létre. Ebben a folyamatban abban segítünk a művészeknek, hogy az eszközeink használatának köszönhetően megmutathassák a kreativitásukat, a képességeiket, és elkápráztassák a megrendelőket.

– És most, a pályázat kapcsán mivel akarjátok elkápráztatni a közönséget?

S. Zs.: Úgy érted, milyen fotókat várunk-remélünk? A pályázati kiírás nagyon tág lehetőséget ad a kulturális fővárosok bemutatására – arcok, helyek, változások, legendák –, természetesen nem véletlenül, hiszen nem csupán dokumentáló jellegű fényképeket vár. Én személy szerint azt remélem, hogy születnek olyan képek, amik átlépik a műfajok közötti határokat, konceptuálisak, képi manipulációval élve, akár szöveget is felhasználva, játszva akarnak mesélni valamiről. Hiszen a fotóművészet is ebbe az irányba halad, egyre tágul és mélyül. Európa Kulturális Fővárosa nem csupán szép városrészeket jelent szökőkúttal és galambokkal, hanem izgalmat, sokszínűséget, a határok átlépését.