ERICH LESSING: NÉGY ÉVSZAK, BUDAPEST, 1956

A Museum Quartier épületegyüttese Bécsben a harmadik évezredet nyitó presztizs-építészet. Abból is a Leopold Múzeum a legkeresettebb, legelegánsabb intézmény. Nemcsak, mert saját gyűjteménye Ausztria kifinomult modern kultúrájának, gazdagságának emblémája, de változó kiállításainak minősége miatt is. Most is tele a mélyszint is, ahol 100 nagyméretű Vintage-printtel emlékezik a „sógor”: Austria Felix. Talán nemcsak a mi boldogtalan történelmünkre, de saját szerencséjére is alkalmas viszonyítópontként prezentálják a fotókat. Erich Lessing fotográfiáinak csak kb. fele az az „56”, ami alatt mi a tragédia eufemisztikus tömörítését, és egyáltalán nem egy számnevet értünk. Nekünk a 48, 14, 44 számsor záródarabja. Mind mögött tömeges halál, rombolás, a függetlenség elveszítése, hősök és árulók képei – s mert még sok az élő kortárs –, emlékképei. Az osztrákoknak is van ilyen számsoruk, 67, 18, 38 és végül 55, de számukra a két szélső szám nem a pusztulást, hanem a vereség utáni újjászületést jelzi. A képek másik fele még az 1956-os év tavaszi, nyári előzményeit, a vihar előtti kifejező csendet és a téli tragikus epilógus „békéjét” rögzíti. Így, a történések dinamikájában, az emlékezés hitelesebb és megrázóbb.

Hogy Lessing honnan „tudja” a mi 56-unkról, hogy az nem három hét, de egy egész évnyi reménység, cselekvés, és végül sok évi, tehetetlen frusztráció? (Ami így kikerekítve is csak vázlat.) Saját élettörténetéből támadt bölcsességéből; neki is volt 38-a, 39-e. Akkor, 15-16 évesen, a zsidónak minősített fogorvos–zongoraművész szülők gyermeke – az Anschluss napján – hirtelen jogfosztott lett. Sikerült Palesztinába emigrálniuk. És így lehet 47-e, amikor a brit katonai fotós múlttal, de az amerikaiak szolgálatában, az Associeted Press riportereként tér vissza hazájába. 51-ben már a Magnum tagjaként küld osztrák anyagokat a Heute, a Life, a Quick, a Paris Match és az Epoca számára. 55-ben, 32 évesen, magas francia és osztrák állami kitüntetésekkel települ vissza Ausztriába, amint kivonulnak a szovjet csapatok, és kikiáltják az új Osztrák Államszövetséget. 95-ben, az 50. állami ünnepen nagy kiállítást rendeztek sok tízezer képet kitevő életműve válogatott munkáiból. Ebből vagy tíz darab a „mi” 56-unkról szólt. A mostani 100-as szériához írt szövegeiből mégis kitűnik, ez volt élete egyik nagy kalandja…

Mert Lessing szóban is visszaemlékezik arra, hogyan észlelte 1956 májusában, hogy mint külföldi újságírót figyeli Budapesten az ÁVH. Hogyan üzent tikkelve Hegedűs B. András – mint a Gerő-interjú tolmácsa –, amikor jelezni akarta, „Gerő Ernő nem mond igazat”. Hogy amikor Nagy Imre fogadta, csak Párizsról beszélgettek. Hogy milyen átszellemülve szavalta egy férfi a Nemzeti Dalt október 24-én a Váci utcai szovjet könyvesbolt betört kirakatában állva, miközben a kidobált könyvek égtek az utcakövön, s egy rövidnadrágos kisfiú a következő köteg bakelit hanglemezt készült tűzre vetni. S arra is, hogy akkor, ott eszébe jutott a náci könyvégetés, és hogy mégis érezte, van valami alapvető különbség. Hogy a Pártszékház előtti eseményeket lefényképező John Sadovy szerint – aki azután felhagyott a fotózással, mert úgy tudta, hogy azért maradt életben, mert sosem vette le a keresőt a szeme, az arca elől, s a túloldaliak látták, hogy amit fog, az fényképezőgép, nem fegyver – Pedrazzini egy gépfegyver-állványra helyezte gépágyú csőhöz hasonló, nagy teleobjektívjét, amikor a végzetes lövést kapta. Hogy amikor egy „lövöldözésről” visszaszaladt a Duna Szállóba filmért, azt mondta neki a főpincér: „Lessing úr, ma különösen jó pörköltünk van” – és arra, hogy „jóízűen megettem az ebédet, visszaszálltam az autóba, s hajtottam vissza forradalomhoz.” Hogy a felesége decemberben hogyan gyalogolt át hozzá a már lezárt határon. S még ezelőtt a drámai fordulatra. Hogy „kivonultak az oroszok, de Andropov Budapesten maradt, s hírlett, hogy Mikojan, sőt Hruscsov is itt van – a legvadabb híresztelések kaptak lábra, például hogy a jugoszlávok csapatokat küldenek. Bevágtam magam az autóba, azt gondolván, hogy megnézem a kivonulást… az ukrán határ felé hajtok, amikor hirtelen szovjet páncélosok nem Keletnek, de velem szemben, Budapest felé haladnak.” S ekkor Lessing visszarohant mondani a kollégáknak: „gyerünk haza, rosszul alakulnak a dolgok”. Ezek zsigeri élmények, nem könyvből hozzátanult utólagos bölcsességek.

De az elkészült Lessing-fotók még inkább ilyenek. Lessing Ausztria függetlenségének 1955. május 15-i kikiáltása – ez volt Magyarország reménysége – után azt javasolta a Life magazinnak, hogy fotós tekintetüket Kelet-Európára vessék. Ennek az időszaknak a fotóit a kiállítás és a katalógus-album Tavasz és nyár – Vihar előtt címmel aposztrofálja. A falusi képeken büszke szövetkezeti szimbólumok és festői elmaradottság jelképei ütköznek. Lessing politizáló embernek, homo politicusnak nevezi magát, tájékozott, tudja, mit keres, de fotóriporterként reflexből exponál, a valóságot keresi. Így a jelszavakat is látja, meg a fonákját is láttatja. Falun a munkaverseny-táblát és magát a munkát, brigádértekezletet – a falon Rákosi-képpel –, és beszélgető, szinte toprongyos parasztokat, vállukon kapával. Az akkor még meszelt házak falairól visszaverődő fehérség, a munkagépek felverte porból támadt szemcsés „szűrő”, a népviseletek tarkaságának rajzossága, a vallási ünnepek sötét viselet-foltja, az eső utáni föld zsíros feketesége: mind a jó kép kompozíciós kellékei, de ugyanakkor a nyugati magazin-olvasóknak szánt tudósítások a vasfüggönyön túli lét színeiről és fonákjáról.

A városban ügyesen keríti be a megtört tekintetű – talán osztályidegenként alkalmazott – utcaseprőnőt, s a mellé álló, mundérjára büszke rendőrt. Hátterükben pléh-plakát: „Totózzon. Sokat nyerhet!” A szociális érzékenység képeit is elkészíti a divatbemutatón, de szurtos gyerekekről is van kép, akik a piacon fésű és tükör után vágynak. Az Ikka, a nyugati rokonok által küldött valutacsekket beváltó bolt előtt lekapja az utalvánnyal „üzletelőket”, Sztálinvárosban a termelési értekezletet. A felkelés előhírnökének látja a „vasfüggöny”, a műszaki határzár bontását. Az emberek remélik az osztrák mintájú magyar függetlenséget. Jaltáról nem hallott még senki. Gépe és emlékei rögzítették a Petőfi Kör, az Írószövetség reformkommunista, és az azzal vitázó hozzászólóit. Tardos Tibor, Déry Tibor, Vas Zoltán, Tánczos Gábor felszólalását, Lukács György és az éppen szabadon engedett Szakasits Árpád diskurzusát. Ott van a Hazafias Népfront Országos Tanácsának a Parlamentben megtartott, június 2-i ülésén. Megörökíti Kádárt, Vas Zoltánt, Dobi Istvánt és Hegedűs Andrást és a Rákosi Mátyással kommunikáló „békepapokat”. Mindehhez nem igazán szemfülesség, de „jó kapcsolatok” is kellettek. Keveset tudunk meg ezekről, csak Hegedűs B. András nevét írja meg – s hozzáteszi, nem azonos a miniszterelnökkel.

Az évszakváltást jelző, „átkötő” riport Nagy Imre Orsó utcai lakásán készült 1956 késő nyarán. Az Ősz című anyag a forradalom krónikája. Sokszor látott, sőt – némely esetben – gyerekként „már láttam személyesen is” képek (a Kilián laktanya közelében laktunk). Mégis van bennük valami Lessingre jellemző: a közelik dominanciája. A körúti gépfegyveres férfi, a Corvin-közi parancsnok, a Köztársaság téri győztesek mind „befogadták”, de legalábbis elfogadták és közel engedték. Vagy mert általában a magyar forradalom embere nyitott volt, vagy mert Lessing tudott valamit, amit más krónikások kevésbé. Utóbbira enged következtetni az a tény, hogy e képek valóban nem teleobjektívvel készültek. (Visszatérnék a fent említett Pedrazzini-tragédiára: egy másik, emberies mítosz, arról szól, hogy a fotós kiment a tűzvonalba, segíteni egy sebesült fiúnak, akkor kapta a halálos lövést. A Sadovy teleobjektíves történet-változat a halál közelében dolgozó haditudósító fotósok mítosza. Mindkettő egyszerre igaz lehet.)

Vannak kevéssé szövegmellékletre szoruló, csak a narratívával teljes képek. Az egyik ilyen hátterében a Práter utcai tűzcsendben összeverődött, iszonyodva kíváncsi tömeg sorfala. Előterében teljesen összeroncsolódott harceszközök, a szétlőtt barikád alig felismerhető részei, egykori autók és holttestek. A két terület, elő- és háttér között egy fekete kalapos úr suhan, karján egy fehér babaruhás-kapucnis kisgyerekkel. Spielberg Schindler listájának felejthetetlen piros kabátos kislányát hívja elő a kép. És a másik is, azt, ahol már csak a piros kabátot látjuk a hekatombán. Ennek képpárjai itt Budapesten a mésszel leöntött temetetlenek fehér foltjai…

A a Négy évszak zárótétele a Tél, a kudarc. December 28-án még egy utolsó, önpusztító, elkeseredett kísérlet az Írószövetség ülésén. A már nyugatról visszatért Lessing Bécsben értesült arról, hogy a Németországban állomásozó amerikai katonákat karácsonyra szabadságolták, a magyar forradalmat letipró szovjeteknek nincs mitől tartaniuk. Az írószövetségi képek fénytelen kompozíciói ezt az indirekt „tudást” öntik formába. A kronológia befejező képcsoportjának bármelyik fotója lehetne hatásos „utolsó taktus”. A perec- és karácsonyfaárus, a retikülöket ponyván kínáló, „elhagyott javakkal” kereskedő képe az emberi nyomorúság közvetítői. A mindenért sorban álló, a romeltakarító emberek statiszták egy tíz évi – ma lesajnált – újjáépítő munka után ismét brutálisan szétlőtt város operadíszletében. Két egykorú narratíva az Üllői úti szétlőtt villamosmegálló képébe került mégis. A megálló „ferzeccéből” a képbe néző epizodista tekintetében benne van Lessing véleménye is. A díszleten alulra, óriás betűkkel felmeszelték: „MSZMP”. A síneken túl kiégett ház tetejét cserepezi valaki. Az oromfalon sértetlen tábla: „Totózzon. Sokat nyerhet!”

A kiállításról a földszintre felkecmeregve, tán nem egyedül érzem úgy magam, mint aki rémálma után szemét kinyitva felsóhajt: „de jó, hogy csak álom volt az egész”. Azután lassan összeszedi a gondolatait, belső képeit, és rájön, hogy nem. Mindez a közelmúlt rettenetes valósága.

Szegő György

Teljes képaláírások:

1. kép: Erich Lessing, 1956

2. kép: Erich Lessing, 2006

3. kép: A 26/5. Számú Csatornaépítő Vállalat egyik építésvezetősége. A táblán a szociaista brigádok közötti munkaverseny állása látható © Erich Lessing

4. kép: 1956 nyara. Községi mezőgazdasági bizottság ülése a kommunista párt (akkori nevén: Magyar Dolgozók Pártja, MDP) titkárának elnökletével. A falon Rákosi Mátyás portréja © Erich Lessing

5. kép: A Petőfi Kör sajtóvitájának hallgatósága, 1956. június 27-én. A várt 600 helyett 6000 fő érkezett, ez már előrevetítette a forradalmi hangulatot. A kint rekedteknek hangszórókkal közvetítették a vitát © Erich Lessing

6. kép: Budapest, 1956. június 27. Hallgatóság a Petőfi Kör sajtóvitáján © Erich Lessing

7. kép: A Sztálinszobor a Felvonulási téren 1956 nyarán © Erich Lessing

8. kép: Budapest, 1956 nyara. Rendőr és utcaseprő beszélget a Petőfi híd pesti hídfőjénél © Erich Lessing

9. kép: Rákóczi út, 1956. október 29. Tüntető menet útban a Parlament felé. A háttérben a Keleti pályaudvar épülete © Erich Lessing

10. kép: A Sztálinszobor szétverése © Erich Lessing

11. kép: 1956 október végén. A Balha Lujza tér közelébe átvonszolt Sztálin-szobor szétverése. „Üsd, vágd, nem apád!“ – mondja a krétafelirat © Erich Lessing

12. kép: A Sztálin-szobor maradványai a Felvonulási téren, amelyet a torzóról „Csizma térnek“ nevezett el a lakosság 1956. október 23. után © Erich Lessing

13. kép: Váci utca, 1956. október 30. Körül. Egy belvárosi könyvesbolt előtt szovjet könyveket és lemezeket égetnek, mialatt egy lelkes hazafi Petőfi Nemzeti dalát szavalja © Erich Lessing

14. kép: Mesz János, „Falábú Jankó“, a Corvin-közi felkelő csoport egyik vezetője az Erkel Színháznál, a Köztársaság téren 1956. október 30-án © Erich Lessing

15. kép: Köztársaság tér, 1956. október 30. Fegyveres felkelők a forradalom szimbólumává vált lyukas zászlóval a Köztársaság téri pártház előtt. A zászlók közepéből október 23-tól kivágták a Népköztársaság szovjet mintájú címe rét © Erich Lessing

16. kép: Práter utca, 1956 novemberelején. Megsemmisített harceszközök körül nézelődő budapestiek a romokban heverő Práter utcában © Erich Lessing

17. kép: 1956 novembere. Felkelő a Nagykörúton, a háttérben egy ISU–122 típusú, harcképtelenné tett szovjet rohamlöveg © Erich Lessing

18. kép: Magyar menekültek első éjszakája az andaui táborban 1956 telén © Erich Lessing

19. kép: Egy fáradt felkelő a budapesti Nagykörút és Üllői út kereszteződésénél. A háttérben az Iparművészeti múzeum jellegzetes épülete © Erich Lessing

20. kép: Budapest, 1956 decembere. Az MSZMP-t (Magyar Szocialista Munkáspárt) hirdető felirat egy külvárosi villamosmegállóban. A párt 1956. október 31-én alakult a Magyar Dolgozók Pártja utódaként, Nagy Imre és Kádár János vezetésével. November 4-e után a név a Kádárpártot jelöli, amely 1989-ig fennállt © Erich Lessing