EGY ÚJ KOR ŐSNYOMTATVÁNYAI

A 2003-as párizsi és a 2005-ös New York-i nagyszabású tárlatok után ezúttal Közép-Európa szívében, Bécsben láthattak az érdeklődők újabb dagerrotípia-kiállítást. Azzal, hogy az Albertina rendezői az anyag összeállítása során az ausztriai dagerrotipizálás hőskorára (1839–1850) koncentráltak, tulajdonképpen a dagerrotípia közép-európai pályafutását mutatták be. A kiállítás az Albertinában az utóbbi években látottakhoz képest soványabbra sikerült, nem beszélve a Párizsban és New Yorkban látott anyagokról, de jól is van ez így, éppen ezzel ragadta meg hitelesen a dagerrotípia közép-európai sorsát az új képalkotó eljárás első, hősi évtizedében. Az amerikai és a francia kiállítás tematikai és méretbeli gazdagsága, a kiállított dagerrotípiák sziporkázó technikai megvalósítása után a bécsi kiállítás mérete, kivitelezése, a kiállított műtárgyak mind hitelesen szóltak a mi közép-európai világunkról; s az ausztriaiak mellett már a nálunk őrzött dagerrotípiák is kevésbé tűnnek szegény rokonnak, mint a Párizsban, New Yorkban látottak mellett. A Bécsben kiállított dagerrotípia-történet egyenes vonallal vezet a technika magyarországi történetéhez, az itthoni gyűjteményekben őrzött és az Albertinában kiállított dagerrotípiák jól mutatják a két ország akkori életének egymásba fonódottságát, hasonló színvonalát.

Félreértés ne essék, nem leszólni akarom a Bécsben látott műtárgyakat, csupán azt próbálom megfogalmazni, hogy ez a kiállítás a dagerrotípiát a maga közép-európai színvonalán ragadta meg, ami számunkra is ismerős, a mi darabjainkkal rokon.

Monika Faber és Maren Gröning, a kiállítás rendezői és a katalógus szerzői, mindenre kiterjedő, alapos kutatómunkát végeztek az anyag összegyűjtése és meghatározása során. A kiállítás felvonultat mindent, ami a dagerrotipizálás első, ausztriai évtizedéből összeszedhető. Így látható pl. mikroszkopikus keresztmetszet-felvétel Andreas von Ettingshausentől és Florus Ignác Stašektől, számos portré Anton Georg Martintól, karlsbadi (Karlovy Vary) városképek ugyancsak tőle, amely felvételeknek az is érdekessége, hogy portréobjektívvel készítette őket, nem pedig az akkor már létező tájképlencsével. A kiállítás egyik szép darabja egy Peter Wilhelm Friedrich Voigtländert ábrázoló dagerrotípia, amelyről az átlagosnál nagyobb mérete, valamint a mikro-röntgen vizsgálatok által kimutatott nagyobb aranyréteg okán a rendezők feltételezik, hogy az Johann Baptist Isenring műve. A kiállítás ritkaságszámba menő darabjai azok a képek, amelyek a bécsi Politechnikai Főiskola kémiai laboratóriumát mutatják be, vélhetően Joseph von Pasqualati munkáin. Szintén rendkívüli darab Bedřich Franz egy korai eseményfelvétele: Úrnapi körmenet Brnóban, 1841. június 10-én.

A magyar látogató számára természetesen a három hazai vonatkozású dagerrotípia volt a kiállítás legizgalmasabb darabja. A képek egyike a budai Fő utcát mutatja be, a másikon Trencsént láthatjuk, elöl egy házsorral, mögötte a hegyen a vár romjaival. A magyar sorozat harmadik darabja egy szokatlan felvétel: egy rendkívül testes hölgy ül kocsijában, a bakon a kocsisa, cilinderben. E kisméretű kép egy piros-fehér-zöld színű szalagon lóg. A dagerrotípia jobb felső szélén tisztán olvasható az ötvösjel: MACHTS, Monika Faber megállapította, hogy ezzel a jellel Bécsben és Pesten árusítottak lemezeket 1842 előtt. A kiállítás rendezői úgy vélik, hogy e három darabnak ugyanaz volt a szerzője. A trencséni kép készítésének ideje: 1844. március 28. E dátum alapján a másik két képet 1844 körülire datálják. A katalógusban közlik a kocsin ülő hölgyet ábrázoló dagerrotípiának egy változatát is, amely nem szerepelt a kiállításon. A katalógusba is valószínűleg egy kötetből (Franz Hubmann: K.u.k. Familienalbum, Wien – München – Zürich, 1971, 45. o.) reprodukálva került bele, de nagyon fontos adalék lehet számunkra. Ezen a képen több látszik a kép készítésének helyszínéről: a kocsiban ül a hölgy, a bakon a kocsisa, hátul a kocsin áll vagy ül az inas, a kocsi egy fazsindelyes ház tornácos udvarán áll, amilyen házat a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben vagy Szatmárban találhatunk.

Monika Fabertől tudom, hogy az Albertina bír még egy magyarországi külső helyszínt ábrázoló dagerrotípiát, azon a szatmárnémeti székesegyház látható, de ez a kép nem szerepelt a kiállításon. A kiállított dagerrotípiák (és a most nem látott is) fontos adalékai lehetnek a magyarországi fotótörténeti kutatásoknak, újabb bizonyítékai annak, hogy Magyarországon is készültek műtermen kívüli dagerrotip felvételek, még ha jelenleg alig-alig tudunk is ilyenekről beszélni. Ismerjük persze Gola Adolf (vagy Ádám?) sorozatát, amelyen Ferenczy István gipszmintáit örökítette meg a szobrász Buda vári műtermének udvarán, Teleki Blanka felkérésére, mielőtt az elkeseredett művész megsemmisítette volna azokat; tudjuk, hogy a Budapesti Történeti Múzeumban van egy lemez, melyen egykor a Mátyás-templom látszódott; Franz Hubmann előbb említett könyvében pedig található egy dagerrotípia az esztergomi bazilika építéséről (ez a szerző gyűjteményében található). S végül egy adat egy más típusú forrásból: Splényi Béla naplójában olvasható néhány sor arról, hogy Streliskyvel készíttetett egy dagerrotípiát egy sírról.(1)

Visszakanyarodva a bécsi kiállításhoz, a szervezők kölcsönözték és kiállították az egri Dobó István Vármúzeum tulajdonában levő Strelisky Lipót-dagerrotípiát, mely Borsos József és August Pettenkofen litográfiájának reprodukciója: Az országgyűlés megnyitása Pesten 1848. július 5-én.

2006 őszén nagy öröm volt látni az Albertina rendszeres, nagyszerű fotókiállításainak sorában a sokféle tematikában, számtalan szerzőtől összeszedett ausztriai vagy inkább közép-európai dagerrotípiák szemléjét.

Baji Etelka

Megjegyzések a képekhez:

(*) Az első, a negyedik, az ötödik, a hatodik, a hetedik és a tízedik kép a a Höheren Graphischen Bundes- Lehr- und Versuchanstalt tartós letétje az Albertinában.

(**) Meg kell jegyeznünk, hogy kétségek merültek fel, hogy a kép valóban a Fő utcát ábrázolja-e. Egyelőre elfogadjuk, mert a kétségnél nem tudtunk továbblépni

Jegyzet:

(1)„Elmentem Streliskyhez, ki akkor Doctor festővel közösön működött [?]. Ott sokáig kellett várnom, míg ráért a kivitel iránt tanácskozni; eleintén rá nem akart állani, mert még sohasem próbált tájképeket felvenni, de Doctor buzdította. Másnap fiakeren kimentünk a temetőbe, a sírokat környező farács egynéhány karója ferdén állott, helyre akartam igazítani, de Doctor figyelmeztetett, hogy épp e kis rendetlenség fogja festőibbé tenni a képet - és csakugyan igaza volt. A kép meglehetősen sikerült.”