VÁROS-SORSOK. BÉCS ÉS BUDAPEST 1900 KÖRÜL
August Stauda és Klösz György városfotói
A könyveknek, képeknek, városoknak és lakóiknak megvan a maguk sorsa. A városfotós egyesíteni képes ezeket a ,,párhuzamos életrajzokat’’. August Stauda és Klösz György az – időközben eltűnt – békebeli Bécset, illetve Budapestet megörökítő fotói pótolhatatlan forrásaink. Például, lehet ugyanoda letenni az állványt, ahová egykor Klösz, exponálni, és a – többnyire fekete – varázslat kész is. A város és lakója előnytelenül megváltoztak. Most, a Bécs Városi Múzeumban kiállított August Stauda fotóit böngészve rájöttem, hogy az összehasonlító kirakósdit nemcsak időben, de térben is érdemes eljátszani: Staudának is maradt vagy 3000 képe, a java hosszas anonimitásban lappangott a Wien Museum 140 000 városfotója között. Most újra felfedezték. Talán mert úgy tűnik, Bécs 1980 és 2000 közötti, tudatosan ,,késleltetett városfejlődése’’ (ez Szelényi Iván ironikus kifejezése az 1970-es évek szocialista városfejlesztésre) éppen véget érni látszik: a belső részeket is elérik a mega-projektek. Bécsben már 1902-ben, az első nagy rombolással járó építési boom után, megindult a városi Heimatschutz, benne Bécs városvédő-mozgalma: bizonyos gróf Karl Lanzkroronski–Brzezie vezetésével, aki – többek között August Staudától – fotókat is rendelt a robbanásszerű városnövekedés fenyegette ,,helyek’’ inventarizálására. Stauda képei hamar (a beszerzés 1917-ig befejeződött) a leltár féltett kincsei lettek. Azután elfeledték őket.
Bécs és Budapest nemcsak ugyanannak a kettős Monarchiának a metropolisai voltak, de részleteik – mögötte a kisemberek élete, mindennapjaik kellékei – is erősen hasonlítottak. ,,Nagyban’’ is van egy, már láttam érzésünk: ha Budapest térképére kissé elfordítva rátesszük Bécsét, a párhuzam szembeötlő: elővárosi és hegykoszorúk, Duna és Duna-csatorna, kör- és sugárutak Ez utóbbiak kiépítése hasonló ,,romboló építéssel’’ járt, a két főváros egykorú képei szinte összetéveszthetők.
Alább – könnyű ezt most megtenni számítógép-képernyőn zoomolva – kinagyítom az ikerfővárosok néhány típuspárját, házakét, utcákét, terekét, udvarokét és közvetve a bennük élő emberekét.
Szegő György
1. és 2. kép:Kahlenbergerstrasse 11. (1909) és udvar az egykori Torony utca és Duna utca sarkán (1895)Kahlenberg és Grinzing egy irányban fekszenek. Grinzing falu, az odavezető hosszú utca már proletárvidék. Sötét kapualj, dézsa és hokedlin mosóteknő. A kapu kicsit nyitva, mögötte fényoszlop. Van egy valódi pózna is a macskaköves udvar közepén. Kisfiú támasztja stü-szikalapban, jó zugoscipőben. Ő külön áll, kicsit feljebb a társadalmi létrán: zsebében üveggolyók. A többi kölyök nullásgéppel kopaszra nyírva. Egészségügyi megfontolásból. A gyerekek próbálnak – Stauda kérése szerint –, kicsit nyugton maradni. Ez legjobban a 8–10 év közötti, hajfonatos kislánynak sikerül. Fejük felett a póznáról szárítókötélen fehérnemű-dominó. Dőlnének, de egy pillanatra megdermednek a szélben. A mama mosónő lehet. A jobb szélen pár lépcső vezet a (mosó)konyhába. Egy leander is kínlódik a huzattal. Van a képben valami a Gát utcai híres ház udvarából. Vajon megvan-e a Kahlenberger utcai bécsi udvar? Mindenesetre Klösz még nem tudhatott a Gát utca nagy költőjéről, egy – a már idézett – Erzsébet-híd miatt bontandó ház udvarát örökítette meg. Az udvar teli szomorú tekintetű emberrel, testbeszédük is balsorsot mesél. Munkaeszközeik – taliga, puttony stb.– ugyancsak dologtalanok. Csak két nőnek és egy bőrkötényes úrnak van szerszám a kezében – az utóbbi kovács. Egy részük talán már a legalacsonyabb státuszú ,,gyütt-ment’’ házfoglaló lenne egy kiürített negyedben? Talán még lakósztrájkkal próbálkozó, ,,nemfizető’’ őslakos… 3. és 4. kép:Nadlergasse 5. az úgynevezett Krowottenhof (1904–05) és Hal tér, Duna utca (1895 k.)A postacím mögött a néhai festői Krowottenhof bújt meg – inkább egy zárt városi tér, etnikai jellegű enklávé, lásd majd: Judenhof, alább Pesten az Orczy-ház –, a bécsi Höfer, Nadler és Rummelhardt utcák által határolt területen, a Spittelberg negyedben, az egykori császári lovardák, a mai Museumsquartier mögött, fölött. A bécsi képen tavaszodik; baloldalt fehér létrások meszelnek. A meszelők Bécsben és Pesten (itt asszonyok) hajnalban kiálltak a piacokra, ott lehetett felfogadni őket. Csakúgy ősszel a kályhatapasztót, az üvegest – ezek a budai Fazekas téren (Szilágyi Dezső tér) tanyáztak. Pesten is vannak ,,drótos tótok’’, ,,vozárok’’, akik drótból font vasalótartót, egérfogót, tormareszelőt, káposztagyalut, tésztaszűrőt, habverőt árulnak. ,,Könyves tótoknál’’ lehet venni a bibliát, álmoskönyvet és ,,ponyvát’’. A bécsi hely hangulata kicsit hasonlít a pesti századvég Hal tér, Duna utca, Kalap utca környékére. Mindkét fotó házainak vegyes méretei is árulkodnak. A földbe süppedt középkori: igen régi, az egy-emeletes: újabb barokk, klasszicista. Ha mindez egymásra támaszkodik, akkor valami ,,építési tilalom van’’, látnivaló, hogy megállt a fejlődés, bár mindkét tér központi, a ,,jó’’ telek kihasználása-kiuzsorázása mindkét főváros jellemzője. A házak szemlátomást bontásra várnak –,a pesti az Erzsébet-híd építése miatt fog eltűnni, a bécsi dombra felkúsznak majd a kiépülő Mariahilferstras-se négy-ötemeletes polgári bérházai. 5. és 6. kép:Salzergasse 2. (1901) és Kerepesi út 66. homlokzata (1895 k.)Alois Fritz ,,Budweiser Bierhaus’’-a előtt. Cégérek: félpint sör 11 fillér, a Ridenthaler heuriger bor literje 40, utcán át 36 fillér. A beszállító kocsis pokróccal takarva pihenteti a lovát. Egy konyhásfiú végezhetett az áru – talán hús – behordásával, mert a kutya a kötényt szaglássza. A fiún olyasmi matróztrikó van, mint amilyet Liliom viselt hagyományosan Molnár színpadán. Férfias attribútum a matróztrikó és a véres kötény. Falun a vendéglők mindig mészárszékek is voltak, ez a funkció innen a városból már kiszorult, de a heuriger műfajához elengedhe-tetlenül hozzátartozik a friss hentesáru. Három kamasz, mellényben, zsebórával, kalapban figyeli Stauda munkáját. A kocsi mögött a kocsmaajtóban egy vendég, vagy maga Alois Fritz. A nyitott ablakon az egyetlen fedetlen fejű szereplő már beleizzadt kicsit a déli teendőkbe, bécsiesen: naplopásba. Elöl, a gázlámpa alatt egy szolgálaton kívüli (nincs rajta a derékszíj) csendőr hunyorog. A beállítás teres, mert a zsákutcaszerű járdaszegély mögül egy kis gyalogos utca is befut ide: ez egy igazi ,,hely’’. A sikátoron homályos bemozdulásban két lány közelít. Talán a festöde-mosodába jönnek, a falon évszázados cégér. A Klösz-képen az előző udvar – korábban börtön – már átalakított utcai üzletei. Balra hatalmas tűzfalak tornyosulnak, mutatják: ez már nem külváros. Az üzletekből itt is, mint Bécsben, kitódul szikvizes, címfestő, kalapos, szabó és gyertyaöntő, meg a vevőik. A járda szegélye nem a forgalom miatt válik a frontális kép beállító-vonalává, hanem a Klösz kamerája által öntudatlanul is tudatosuló ,,világot jelentő deszkát’’ szimbolizálja, magát a rivaldát. 7. és 8. kép:Fechtergasse 7., 9, és 11. (1901) és a Kerepesi út 66. udvara (1895 k.)Az előbbi területen Stauda benyitott egy-egy belső udvarba is – azaz, egy homlokzat mögött három udvar, házszám rejtőzik. Kiderül, a Maria-hilferstrassén már felhúzott bérpalota-homlokzatok zegzugos vidéket takarnak. A három egymás mögötti udvar népe kitódult a fotózásra. A hely szűkös, hiszen újabb és újabb betelepülők érkeznek. A Krowottok, általában szlovák utcai fajáték- és fakanálkereskedők. Erre a területre a gyorsabban felfejlődő 9. kerületből szorulnak. Ezt a részt a lovardák elvágják a belvárostól, az ingatlanok és bérleti dí-jaik olcsóbbak. A 9. kerület az új Tőzsdével szemben ,,jobb hely’’, arra, a Berggasse 19.-ben lakik pl. Sigmund Freud. De az új szlovák-negyed dombos magaslatára pár évvel korábban a Loew-szanatóriumot építik, és így itt is egyre inkább öszszeszorulnak a Krowottok. (A Spittelberg maradék romantikáját éppen ma aknázza ki a bécsi ingatlanpiac.) A Mariahilferstrasse és a Rákóczi út karaktere hasonlított egymásra. Klösz az akkor még Kerepesi útnak nevezett főút 66. számú háza udvarán hasonló hangulatot fotózhatott. A hely egykor börtön volt, és 1880-ig éppen ezen az udvaron hajtották végre a halálos ítéleteket. Az 1880-as, 90-es években azonban nekilódult Pest, a metropolis… 9. és 10. kép:Magdalenenstrasse 39., háttérben a Mariahilferstrasse (1906) és az egykori Orczy-ház (1890)Nyári délután, hátul a rolók kitámasztva, elől az U alakú udvar ecetfái adják az árnyat, a fásládán kukoricalevél levegőzik. Az udvar mégsem kert, fáskamrás, dézsás, galambdúcos, teknős, szellőző dunyhás. Az emeleti gangon pár áll, a nő félénkebben a lépcsőház szegletébe húzódik. Balra valaki terítőt ráz egy ablakból. Hátul már a híressé váló áruház-utca, a Mariahilferstrasse bérpalotái tornyosulnak. A kisebbik nagy, még 19., a nagyobbik új, már 20. századi, ennek főemeletén valami gyárat hirdet a kikandikáló cégtábla. Itt már magas árat szabhat a háziúr: díszes a kapualj, szidolozzák a liftgombokat, egyenruhás házmester tiszteleg. Előtte a kézműves világ romja, de a kisiparos tulajdonos még ki tudja adni a laká-sokat. Egyre több a már gyárhoz kötődő, munkás, szállító, eladó. A hely immár amolyan megroppant (tető)gerincű proletárfészek. Egyes szereplők otthon vannak, talán hajnalban kezdtek, talán éppen nincs munkájuk. A háttér már a nagypolgári, más célokkal, más mechanizmussal világot hódítani induló társadalom díszletfala: szinte buldózer tolópajzsa. Hogy pontosan mikor fog eltűnni a régi házsor, nem tudni, de van mögötte még egy sor s talán több is. De délről, a Linke Wienzelle felől is ezek a vektorok működnek, a kétfelől, keretesen érkező új, ha kitart a gazdasági fellendülés, előbb-utóbb összeroppantja a belső régit… Klösz képén a Károly körút nyugati térfala, a mítosszá lett Orczy-ház (1932-ben bontották le). Az Orczyak fogadták be a 18. század végétől kezdve azokat a zsidókat, akiket addig a Városfalon kívül tartott a céhes érdek szabta városi törvény. A zsidók végleges – előbb csak a Terézvárosba való – betelepedésével, üzleti aktivitásuk mintául szolgál, a mindenféle városba érkezőknek. Megindul az a már nem céhes, modern vá-rosi fejlődés, mely a századfordulóra a világ legnagyobb gazdasági ugrásának melléktermékeként: kiizzadta az eklektikus-szecessziós Budapestet. Az Orczy-ház kiáramló népessége a fent leírt Krowotten-folyamatra rímelő, sokudvaros, szociologikusan is igen sokrétű, tereit illetően igen festői régi pesti zsidónegyedet épített-tódott-fódott. A mai városnak és lakóinak szégyene, hogy a Belső Teréz- és Erzsébetvárost az elvárhatónál jóval kevésbé intelligens befektetők és városvezetők dirigálta igazi buldózerek éppen most takarítják el – amikor nyilvánvaló: másutt ilyen ,,összefüggő egész’’ már nincs. 11. és 12. kép:Mühlgasse 4. (1908) és a Koronaherceg utca a Hatvani utca felől (1890-es évek)A városnövekedés útját nem csak városfalak állják, de kaszárnyák és malmok is. A korábbi kültelki fekvést túllépi a fejlődő város, az ipari-malom körüli szlömös beépítés maga is bérkaszárnya-zárvány lesz. Malmok és proletár holdudvaraik Bécsben hamarosan együtt fognak eltűnni. De Pesten a malmok máig kihúzták… A késés érthető: Bécs a századfordulón kétmilliós, Budapest még csak milliós metropolis. Az egyik malom menti ,,száz-ház’’ falánál (Stauda mögött lehet a malom) az őrölni valót hozó fogatok pihennek. Majd a kész liszttel mennek tovább. Egy-két napot is elálldogálnak, eliddogálnak itt. A rakodásnál leemelt kocsiderék sorban a falnak támasztva, ne kelljen a lisz-tet se átemelni majd felette; omlik is a vakolat. Egy éppen most forduló kocsis hátrasétált, felugrott a saroglyára újra, hogy a fotóst visszájáról is jól megnézze. A kocsi előtt megdermedő, hosszú kötényes utcaseprő is figyeli a fényképészt. Vesszősöprűje van, jó erős szálú, hogy elbírjon a friss lócitrommal. Sok erre a ló, marad mit seperni. Ráér, ha majd kész a kép (a pesti Gizella malomnál gyerekeskedtem, orromban van Stauda képének szúrós lóhúgy-széna illata). Klösznél nem találtam meg ezt a szagos képet, inkább választottam egy finomabb utcát, de hasonló perspektívával: a háttérben álló kupolás ház a Főposta, a mai Petőfi Sándor utcában. Ilyesmi városkép épül majd Bécsben is a Mühlgasse malmának he-lyére. Mindenesetre, ekkor még a postakocsikat is lovak húzták, még az elegáns Koronaherceg utcának is volt valami istállót idéző akol-melege. És Bécsben ezt a hangulatot máig fel lehet találni a fiáker-pályaudvaron, a Stefansdom mellett. A parkoló lovak éppen ama szent helyre pottyantanak ma, hová a legenda szerint a toronyépítő mester – lányáért ördöggel is cimborálva vetélkedő – inasa, büntetésként, állványostul leesett. 13. és 14. kép:Kasernenstrasse (1902) és a Szerb utca az Egyetem tér felől (1896 k.)A régebben kies kaszárnyák, malmok, börtönök háta mögött – ha körülnövi őket a város – nagyot kell kerülni. A Mariahilferstrasse még épülőfélben van, arra valószínűen több törmelékkupacot és építőanyag-depót kell megmászni. Az utca funkciója így kicsit a pesti Szerecsen (Paulay Ede) utcáéhoz hasonlíthat, amikor a Sugárúton azért nem lehetett haladni, mert még nem volt kész, a Király utcán pedig véges-végig állt a piac. Tehát sok ember szorul futtában a Kasernengasse kerítései mellé, érdemesnek látszik azt telerakni óriásplakáttal… Össze is verődik a nép hamar, nézi inkább a Stauda munkáját, nincs meg igazán a papírvágyakhoz a vásárlóerő. Útjában áll a laktanya a városnak, meg is próbálják a sok plakáttal hasznossá tenni. Hiába, egy év múlva le is bontják majd a gumpendorfi laktanyát, telkét felparcellázzák. Valahol itt jobbra lakik, és figyel az ekkoriban éppen 20 éves Otto Bauer, a későbbi osztrák szociáldemokrata vezér, akiről majd 1949-ben el is nevezik ezt az utcát… A Klösztöl is egy ilyen siető utcát választottam, a Molnár utcán és a Szerb utcán lehet szaladni, a Kecskeméti utca országút, nagy a nyüzsgés, a Duna-part még csak most fog kiépülni, jelenleg még rakpiac, kerítésekkel szabdalt depó. Épül is errefelé sok iskola a nagy treforti program szerint, hogy legyen bőven kiművelt emberfő, aki majd a Habsburg Birodalom szétesésével, pláne majd az új, rettenetes birodalom támadásakor, szerteszaladhat a nagyvilágba – ha tud. August Stauda (Königinhof, Csehország, 1861– Bécs, 1928)1882-ben költözött Bécsbe nagybácsijához, Johann Evangelista Staudához, nála lett fotográfus inas. 1886-ban nyitotta meg első önálló műtermét a Schleifmüllergasse 5. alatt. Háromszor költözött, de mindig a 4. kerületen belül maradt. Ez a ragaszkodás motiválhatta fotós városvédő aktivitását is. Egyedül dolgozott, a kb. 15 kg-os felszerelést idős korában sem bízta segítőre. Egy 1898-as bécsi címjegyzékben ez áll: ,,Építészet, Házak, Mintalapok, Gépek, Műtárgyak Fotózásának Specialistája’’. Házasember volt, de gyermektelen, műtermét nem volt kire hagynia, 1923-ban, 62 évesen visszaadta az ipart. 1928-ban halt meg. Hagyatéka a letűnt világ pontos képe. Ma, amikor Budapest több negyede hónapok alatt semmivé lesz, nem látom, hogy megszállott Klösz- vagy Stauda-habitusú, kvalitású fotográfusok mentenék a darabjaira hulló ,,egészet’’ vagy legalább, amit abból emberileg meg lehetne, meg kéne próbálni. Az alábbi képek a BTM Kiscelli Múzeum Fényképtárából származnak, a reprodukciókat Fáryné Szalatnyay Judit készítette2. kép: Udvar a Torony és Duna utca sarkán, Klösz György felvétele. Ltsz: F.65.2856. BTM Kiscelli Múzeum Fényképgyűjtemény4. kép: Hal tér, Klösz György felvétele. Ltsz: 57.9.141. BTM Kiscelli Múzeum Fényképgyűjtemény6. kép: A Kerepesi (Rákóczi) út 66., Klösz György felvétele. Ltsz: F65.2860. BTM Kiscelli Múzeum Fényképgyűjtemény8. kép: A Kerepesi (Rákóczi) út 66. számú ház udvara, Klösz György felvétele. Ltsz: 1006.21. BTM Kiscelli Múzeum Fényképgyűjtemény10. kép: A Károly körút Dob utca és Király utca közötti része, Klösz György felvétele. Ltsz: 515.8. BTM Kiscelli Múzeum Fényképgyűjtemény12. kép: A Koronaherceg (Petőfi Sándor) utca, Weinwurm Antal felvétele. Ltsz: 401.31. BTM Kiscelli Múzeum Fényképgyűjtemény14. kép: A Pázmány Péter Tudományegyetem Szerb utcai szárnya, Klösz György felvétele. Ltsz: F.65.1951. BTM Kiscelli Múzeum Fényképgyűjtemény
