photokina 2006 – A FOTÓIPAR ÚJDONSÁGAI

Bár kilencedszer jártam a Koelnmesse GmbH által megrendezett kép-világvásáron, ezúttal nem egyedül próbáltam felderíteni az újdonságokat. Nem csak én gondoltam így; a sajtónapi körsétán hiába osztották két részre a csapatot (fotósok modellekkel és szerkesztők jókora szatyrokkal), az terjedelmes maradt.

A rendezők a teljesen átépített, illetve új csarnokok között példás gyorsasággal és ügyességgel vezették el tíz helyszínre a sajtósokat. A nagy gyártók, világcégek mellé két újszerű terméket, illetve szolgáltatást ajánló bemutatót is beiktattak. Ők képbarát lakásberendezést, illetve kis példányszámú könyv előállításához szükséges képrendező programot népszerűsítettek.

A fél napos körséta arról győzte meg a résztvevőket, hogy bár gyártanak még filmet, a bemutatott újdonságok túlnyomó többségét a teljesen laikus nagyközönségnek szánják. Megértem én, hogy az, aki pénzt ad egy fényképezőgépért, úgy gondolja, hogy adják hozzá a szaktudást is, de harminchét évi szakmai gyakorlattal a hátam mögött néhány újdonság láttán csak a fejemet csóváltam.

Az Olympus standján például egy stilizált úszómedence mellett fehér ruhás modell álldogált. Amíg azon gondolkodtunk, hogy ruhástól ugrik-e a medencébe, vagy sem, addig a cég képviselője az első sorban állóknak átadott egy-egy példányt az új digitális kompaktjukból. A harmadik gép, ki tudja, miképp, leesett a padlóra! Többen felszisszentek, eközben a negyedik kamera valahogyan beleesett a medence vizébe. A hirtelen hangzavart a cég képviselője mosolyogva leintette, mondván: éppen az az újdonság, hogy gépük bírja a gyűrődést, le- és vízbe ejtés esetén sem megy tönkre.

Három gyártó is bemutatott olyan digitális fényképezőgépet, amelyekben a beépített program felismeri az emberi arcot. Ennek indoka: az amatőrök a képeik 70%-át ismerőseikről, rokonaikról készítik. A cégek ezek szerint letettek arról, hogy az automatikus fénymérést pontosítsák, és inkább a gépben javítják a téves expozíciót. Ez a módszer akár a számítógépes utómunkát is csökkenti, vagy teljesen elhagyhatóvá teszi.

A hp (Hewlett Packard) újdonsága: a lapos vakuvilágítás hatását – mindenki egy kicsit kövérebbnek látszik – a 10 megapixeles digitális gépbe épített program úgy csökkenti, hogy az arcot és az alakot soványabbra formálja.

A kiállítók standméreteiben is jelentős változások történtek, nem csak a photokina belső megjelenési formája lett más. Az Agfa és az Ilford területe jelentősen összezsugorodott, és bár a Kodak tartja magát, a Fuji 4700 négyzetmétere jelzi a piaci súlyának növekedését.

A Kodak EasyShare V705 gép is sajátos újdonsággal szolgál. A digitális fényképezőgépbe, rendkívül kompakt építése ellenére, két objektívet építettek. Az egyik egy 23 mm-es nagylátószögű, míg a másik egy háromszoros zoom. Lehet, hogy mire e sorok megjelennek, a cég már egyetlen objektívvel is meg tudja oldani ezt a gyújtótávolság-átfogást.

Biztató az is, hogy a Kodak továbbra is gyártja fekete-fehér és színes negatívjait valamint színes diapozitívjeit. Ismertetőjükben hétféle fekete-fehér, ugyanennyi dia illetve színes negatív szerepel. Ezek közül a Portra család 160. 400 és 800 ISO érzékenységben a korábbinál finomabb szemcsézetet ígér, jó szkennelhetőség mellett.

Az új Epson Stylus Pro 3800, kilenc különböző színű festéket használó nyomtatóval előállított képekre kétszáz év tartósságot ígérnek, de csak ,,Album storage’’ esetén, azaz albumban; fény- és káros gázoktól mentes helyen, szobahőmérsékleten történő tárolás esetén.

Talán nem túlzás, ha azt állítom, az idei photokina egyik legfigyelemreméltóbb újdonsága a 10,3 megapixeles Leica M8, azaz az első távmérős, digitális Leica volt. A 12 fotókiállítás között, a Visual Galleryben az érdeklődők megtekinthették a nemrégiben elhunyt nagy öreg, L. Fritz Gruber dokumentációit, amit az 1950 és 1956 közötti photokinákról készített. Az első bajonettes objektívű Leica, az M3 bemutatására is Kölnben került sor, 1954-ben. Azóta az M sorozat a fényképezés történetének egyik legsikeresebb kamerája lett, megszámlálhatatlan riporter használta. A tervezők feladata adott volt. Az elmúlt ötvenkét évben csak egyszer változtattak a méreten, az M5-nél, de utána visszatértek a korábbi gépváz-mérethez. Ebbe a tömbbe tervezték bele a konstruktőrök a Kodaktól kapott, 10,3 megapixeles érzékelőhöz szükséges belvilágot. Bár a bajonettes Leica objektívek használhatók, ez a gép már nem a Barnack által kialakított képméretű, hanem annál kisebb. A gép alsó fele éppúgy levehető, mint a korábbi modelleké, csak éppen nem a filmet, hanem a kártyát és az elemet lehet ott behelyezni. Az M8-ról lehagyták a Leica M-ek legjellegzetesebb alkatrészeit: a filmtovábbító kart és a film-visszatekercselő gombot. Utóbbinak biztos, hogy lehetett volna új funkciót találni, a digitális működési mód miatt számos beállítási lehetőség igényelt a hátlapon új kezelőszervet, kis méretű gombot. Meg vagyok róla győződve, hogy gyűjtők részére már a jövő évben gyártanak majd olyan digitális M Leicát, ami teljesen megegyező kivitelű lesz valamelyik korábbi modell külsejével. Lehet találgatni, hogy melyikével.