PETZVAL-BICENTENÁRIUM

Petzval Józsefről (1807–1891) születésének kétszázadik évfordulója alkalmából teszünk közzé olyan adatokat, amelyek nem merültek fel eddig, vagy a máshová helyezett hangsúlyok miatt korábban elsikkadtak.

Petzval József 1807. január 6-án született Szepesbélán. Öccse, Ottó 1809. január 7-én látta meg a napvilágot. Apjuk tanító volt az elemi iskolában. Petzval József Podolinban, Lőcsén majd Kassán tanult, és 1826-ban iratkozott be a pesti egyetemre. (Ni?pce ekkor készítette azt a fényképet, amelyet ma Helmut Gernsheim kutatásainak köszönhetően ismerünk.) Petzval 1828-ban gyakorló mérnökként Pest város szolgálatába állt; ezt a munkáját hét évig végezte. Közben bölcselet-doktori oklevelet szerzett, és 1932-től matematikát, mechanikát és mennyiségtant tanított a pesti egyetemen. 1835-ben az utóbbi tantárgy előadására rendes egyetemi tanárnak nevezték ki. 1836. november 19-étől a bécsi egyetemen – mai kifejezéssel – matematikát tanított. Korábbi pesti állását rövid időn belül öccse foglalta el.

Andreas von Ettingshausen, Petzval József tanártársa 1839. június 15-én Párizsban találkozott – természetesen dagerrotípia formájában – a fényképezés új műfajával, és Bécsbe visszaérkezve többeket kísérletezésre sarkallt. Így például Joseph Prachtlt (1778–1854) és Simon Stampfert (1790–1864), akik már évek óta foglalkoztak az optika elméleti kérdéseivel. Mellettük egy fiatal asszisztens, Anton Martin (1812–1882) is megpróbálkozott dagerrotipizálással. Az osztrák fotótörténészek szerint ő nem Daguerre-Chevalier féle készüléket használt, hanem egy Simon Plössl (1774–1868) által készített masinát… Ez azért érdekes, mert Daguerre csak azzal a feltétellel garantálta eljárásának eredményét, ha ahhoz az ő aláírását és bélyegzőjét tartalmazó (rokonai által gyártott) dagerrotip készüléket használták.

Ettingshausen javaslatára Petzval József elkészítette egy fényerős (portré-) objektív számításait, ily módon helyezve matematikai alapokra az objektív-tervezést. A munkával 1840 májusára készült el. Valószínűleg Ettingshausen tanácsára adta át a dokumentációt egy bécsi optikusnak, Wilhelm Friedrich Voigt-ländernek (1812–1878). Ettingshausen egy 1841-ben tartott, nyomtatásban is megjelent előadása szerint, Voigtländer az előző évben három távcsövet adott át neki kipróbálásra. A bécsi optikus a Petzval számításai alapján elkészített objektívet egy rendkívül célszerű kivitelű, csonka kúp alakú, vastag karton gépvázba helyezte. Ezzel a kísérleti kamerával dagerrotipizált Anton Martin és Voigtländer, később, a már félig-meddig végleges (fémvázas) változattal készített portrékat, sőt városképi jeleneteket a Natterer testvérpár, Joseph (1819–1862) és Johann-August (1821–1900). Az 1940-es években megjelent újságcikkek szerint Petzval javaslatai alapján készítették Nattererék az első, objektívre illesztett zárszerkezetet…

A kartonból formált kísérleti gépet korábban mindenki J. M. Eder illetve Petzval életrajzírójának, Erményi Józsefnek a könyvéből ismerte, és az csak 2002-ben egy, az osztrák találmányokról szóló kiállításon került újra reflektorfénybe. A bécsi Technisches Museumban a tárlat bezárása után sem tették vissza a kamerát a raktár mélyére, hanem a 2003 őszén megnyitott Petzval-kiállítás egyik fontos darabjaként szerepeltették. Ez után került kikölcsönzésre a WestLichtbe, ahol jelen cikk megírása idején is látható.

Petzval a későbbiekben öszszekülönbözött Voigtländerrel, és más helyi optikusokkal kiviteleztette terveit. A kör még korántsem zárt, a kutatás még folyik, újabb és újabb nevek merülnek fel! Az 1840-es évek közepén F. Waibl, évtizeddel később pedig Carl Dietzler (?–1872) készített Petzval tervei alapján objektíveket. 2001-ben Dr. Milos Mladek hozzájárult, hogy gyűjteményéből egy ,,M. Weingartshofer in Döbling bei Wien’’ feliratot viselő Petzval-objektív fotóját közöljem a könyvemben. A WestLicht árverés tételei is szolgáltatnak adalékokat: 2002 novemberében felbukkant egy Petzval-objektív ,,M. Weingartshofer Wien Ober-döbling, no. 234’’ felirattal. 2005 novemberében ,,Josef Stürzenhoffer, Fünfhaus in Wien’’, 2006 májusában pedig ,,K. Fritsch–Prokesch VI. Wien VI, 35/200 VI’’ gravírozású objektív szerepelt az árverésen. Petzval nem csak Voigtländerrel, hanem Waibllal is szakított, de Dietzler precizitásával sem volt elégedett. Utóbbi legalább partnerként korrekt volt, az Or-thoskop nevű tájképobjektívet együtt szabadalmaztatták 1857 októberében.

A fényerős portréobjektív megalkotásával Petzval neve világszerte ismert lett, fogalommá vált. A külföldi rajongók kissé értetlenül álltak Petzval és Voigt-länder ,,üzleti’’ vitája, illetve a tájképobjektív kapcsán kialakult ellentéte előtt. Utóbbi szerint a matematikus elfelejtette, hogy korábban a tájképobjektív számításait is átadta neki felhasználásra, ezért jelentetett meg hasonló nevű és kialakítású terméket.

Petzval Bécsben szinte minden fontos szakmai egyesületben tevékenykedett, a Császári Tudományos Akadémia pedig 1849-ben rendes tagjának választotta meg. Foglalkozott ballisztikával és a hangrendszerek teóriájával, sőt hangszereket is készített. Optikai munkásságát kiterjesztette a mikroszkóp és a távcső teljesítőképességének javítására, feltalálta a tábori reflektort, ,,ködfátyolkép-készülé-két’’ pedig a vetítőgép elődjének tekintjük.

1869-ben feleségül vette házvezetőnőjét, aki azonban négy év múlva elhunyt. Petzval egyre jobban visszavonult a nyilvánosságtól, és hetven éves korában nyugdíjba vonult. Öccse, Ottó Pesten, ő pedig a bécsi egyetemen tanított negyven éven keresztül. Tiszteletre méltó teljesítmény!

1891. szeptember 17-én hunyt el Bécsben. Tanítványai emlékművét felállító bizottságot szerveztek. Domborművű emléktábláját végül az egyetem épületének udvari folyosóján helyezték el. Még 1843-ban publikálta értekezését, melyben közzétette azt a képletet, amely a nagy képszögű és nagy fényerejű objektívek képhibamentes leképezésű tervezéséhez elsőrendűen fontos. Tisztelői az egyenlet összegét róla nevezték el, és ezt tekintik főművének.

Petzval életét és munkásságát kortársa és a hagyaték egy részének ismerője, Erményi Lajos mérnök németül többször közzétett munkája ismerteti a leghitelesebben. A mindössze 86 oldalas kötetet testvére fordította le magyarra, ez a kiadás éppen száz évvel ezelőtt, 1906-ban jelent meg…

A Nemzeti Kulturális Alap fotóművészeti szakmai kollégiumától kapott támogatás segítségével elkezdtem kutatni: a bicentenárium alkalmából mi tehető még közzé Petzvalról?

*

Bécsben a Technisches Múzeumot több, mint tíz éven keresztül építették át, modernizálták. Az 1990-es évek végén jártam a már megnyitott, de teljes egészében még át nem adott épületben, és az Adattárban átnéztem a Petzvalra vonatkozó nyilvántartó kartonokat. Miután Petzval többet élt Bécsben, mint Pesten, és ott is hunyt el, az osztrák kutatók sokkal jobb helyzetben vannak, mint mi. A kiállítás kapcsán 168 oldalas katalógust készítettek. (Die Schärfung des Blicks; Joseph Petzval: Das Licht, die Stadt und die Fotografie; Technisches Museum, Wien, 2003. 10. 23 – 2004. 2. 22.) Ennek szerzőivel, többek között Manuela Fellnerrel, személyesen is találkoztam a tárlat megnyitóján.

A kiállítás és a katalógus számos, Petzval József által készített fotót (!) tárt a nagyközönség elé. Ezek közül a sópapírra, 1856–57 körül másolt fényképek közül hármat feltétlenül meg kell említeni. Az egyik önarckép, a másikon Ettingshau-sen, a harmadikon Dietzler könyököl a csipkével leterített asztalra, egy tekintélyes méretű Petzval-objektív mellé. Tiszteletre méltó teljesítményt mutattak az 1857-es, 44x25 centiméter méretű város- és tájképek. Utóbbiaknál a panoráma hatást elérendő Petzval kettőt összeillesztett. Ez a munka valamiképp kap-csolódhatott Paul Pretsch (1808–1873) hasonló bécsi tájképeihez, melyek a Stephansdom tetejéről az egész várost láttatják. 43x34 centiméteres az a csoportkép, amelyet Petzval 1856-ban a német orvosok és kutatók éves közgyűlésén fényképezett. Meglepő módon az osztrák kiállítás-rendezők ehhez a képhez nem mellékeltek névsort, pedig az előzőek alapján jól felismerhető a kép közepén ülő Ettingshausen. (Ez az a sokat emlegetett felvétel, amihez Petzval a következő évben szabadalmaztatott objektívet használta!)

Az osztrák kiállítási katalógus szövegének lábjegyzetei – ha lehet ezt egyáltalán állítani – még a képeknél is érdekesebbek. Ezekből kiderül: Anton Martin szerepét a korábbi közleményekhez képest át kell értékelni. A fényképezés területén szerzett tapasztalatait 1851-ben tette közzé egy könyvben. Ő volt az első német nyelvű fényképészeti tankönyv szerzője, az 1861-ben alapított fényképészeti társaság (Photographischen Gesell-schaft) alapítója és első elnöke is.

Az osztrák fotótörténészek Erményit illetően is kitűnő helyzetben vannak; jobban értik azokat a nyelvi finomságokat, amelyeket mi a fordítás és az eredeti egybevetésével próbálunk azonosítani. Én úgy látom: Erményi még nem érzékelte, értette elég pontosan Petzval objektívtervezői zsenialitását, sőt azt gondolta, a matematikus és a francia optikusok azonos módszerrel dolgoztak. Én ennek az ellenkezőjét tartom logikusnak. A Technisches Museum gyűjteményében nem csak Erményi könyvének különböző kiadásai találhatók meg, hanem egy 1911-es előadásának a kézirata is. A már említett kiállítási katalógus az eddig még nem publikált források között ezen kívül még két, Petzvalnak tulajdonított forrásra ( ! ) is hivatkozik. Ezek a következők: Problem des Widerstan-des, den ein geworfener Körper in der Luft erleidet és Theorie des Schwertschlages (mindkettő kézirat, 1860 körül).

*

És idehaza? A már megjelent publikációk közül feltétlenül meg kell említeni Seress János könyvét (Tankönyvkiadó, Budapest, 1954), valamint Majoros Sándor (Fotó, 1957/2) és Dr. Vajda Pál cikkét (Fotó, 1978/5). Majoros javasolta írásának végén, hogy Petzvalról nevezzenek el utcát, Dr. Vajda pedig a tudós levelének reprodukcióját tette közzé, sajnos nagyon kis méretben. Szomszédoló turisták hozták el hazai antikváriumainkba a Kassai Szlovák Műszaki Múzeum filiáléjának, a szepesbélai Múzeumnak 94 oldalas, 59 képet is tartalmazó katalógusát. (Múzeum J. M. Petzvala v Spišskej Belej, Technické múzeum, Košice, 1973.) Utóbbi mű Petzval 90 munkáját sorolja fel, míg a róla szóló irodalomjegyzék 176 tételt tartalmaz. Seress felsorolásában a különböző helyeken megjelent műveket számozza, ezekből 17-et említ. Összeszámolva a különböző címeket, azt látjuk, ezekből 95-öt szerepeltet. Nem könnyű megállapítani, honnan a különbség, a magyar és a szlovák felsorolás között, mert Seressnél több a hasonló cím és évszám, például: Neues Landschaft und Fernrohr Objectiv, 1858; Über das neue Landschaft als Ferohr-Objektiv [sic!], 1858. Úgy tűnik, a szlovákok átvették Seress listáját, de a két első tételt (kéziratok) kihagyták, és valószínűleg a nagyon hasonló címeket is kirostálták.

Miért fontos ez? Azért, mert az általam vizsgált helyen, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában a kilencvennél jóval kevesebb katalóguscédulát találtam. Seress a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudománytörténeti Főbizottsága hathatós segítségével tágabb körben kutatott; járt a Műszaki Egyetem Központi Könyvtárában, az Egyetemi Levéltárban és a Magyar Országos Levéltárban.

Az Akadémia Könyvtárában a százéves, még kézzel és mártogatós tollal írt katalóguscédulák között két fontos mű szerepel, az egyik Math 0.1345 jelzéssel: ,,Aus dem Vorlesungen Petzval’s über Ballistik’’ Leipzig, 1908; a másik Paedag 0.513 jelzéssel: ,,Die Ministerialverordnung 1850 und der neue Ent-wurf’’ Wien.

Kutatásom helyszínéül a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárát választottam, az ott található Petzval-dokumentu-mok ugyanis valóban különlegesnek mondhatók.

1845-ös dátumot és MA 5080/1-es nyilvántartási számot visel egy nagyon régies hatású, 12 oldal terjedelmű, német nyelvű kézirat. Ennek címe: Theorie der Differentialgleichungen, nach Vorträgen prof Dr. Petzval, zu Finály 845. (Érdekes és Seress kutatásaira utaló adalék, hogy az utolsó lapon ceruzás jegyzet áll: 36/1954) A lapok Finály Henrik (1825–1898) jegyzeteit tartalmazzák Petzval előadásairól.

Finály eredetileg mérnöki pályára készült, később tanár lett. 1841-ben Bécsben mérnöki tanfolyamot végzett, de mivel részt vett a szabadságharcban, egy ideig csak nevelőként tudott dolgozni. 1853-ban Kolozsváron gimnáziumi tanárként dolgozott, majd 1872-től az ottani egyetemen a történeti segédtudományok rendes tanárává nevezték ki. Irodalmi, filológiai munkásságáért a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották.

Petzval tagja volt a Császári Tudományos Akadémiának és a Magyar Tudományos Akadémia is külső tagjává választotta. A részletek kevéssé ismeretesek, ezért minden erre vonatkozó, hiteles adat nagyon fontos. 1873. március 27-én Petzval felvételét Fest Vilmos javasolta, egy nyolcsoros (!) kézírásos levélben.

,,Bátor vagyok a III. szakosztálynak külföldi tagul ajánlani Petzval József bécsi egyetemi tanár urat, mint igen jeles tudóst, kinek tudományos előadásai alatt sok hazai tudós nyerte kiképzését; kitűnő munkálatai közt emelkedik ki főleg a részlet külzéki egyenletek egyesítése című jeles munkája. Nemkülönben igen érdekesek optikai találmányai, melyeknek a photo-graphia mostani nagy tökéletessége köszönhető.’’ (A javaslattevő utólag szúrta be a ,,mostani’’ szót, amit akár a XXI. századi viszonyokra is érvényesnek vehetünk…)

Fest Vilmos (1815–1879) Bécsben tanult, 1840-ben Pesten tett mérnöki szigorlatot. Miután a Lánchíd építésén is dolgozott, Angliába küldték tanulmányútra. 1845-től volt a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1860-tól Budán mint királyi építési felügyelő működött. 1867-től a Közmunka és Közlekedési Minisztériumban dolgozott, onnan Németországba és Svájcba küldték ki, a mérnöki módszerek vizsgálatára. 1871-ben nyugdíjba ment; tehát Petzval felvételi javaslatát egy idős, tekintélyes, a külföldi viszonyokat és személyiségeket jól ismerő tudós írta.

1873. május 21-én a Magyar Tudományos Akadémia Petzval Józsefet külső taggá választotta, az ezt igazoló oklevél elküldését a tudós levélben köszönte meg. Ennek az iratnak egy rossz minőségű, kis méretű reprodukcióját Dr. Vajda Pál 1978-ban cikkében megjelentette; a Petzval-bicentenárium kapcsán viszont fontosnak tartom a Fotóművészetben, mintegy hasonmásként közzétenni.

A kézírásos, magyar nyelvű levélben a már 27 éve a Császárvárosban élő tudós a keltezést így írta: ,,Bécs, 1873 évi Julius hó 10én’’. Aki kapcsolatot tart osztrákokkal, érzékelheti, hogy a különbség a Wien, Vienna, Bécs között mennyire furcsa nekik. Petzval azt is egyértelműen leírja, hogy minek tartja magát: ,,magyar honnunk hű fia’’.

*

Kissé talányos a 223/1891 nyilvántartási számot viselő, három dokumentumból álló tétel. Két irat a Hofbibliothek Igazgatóságának szól egy könyvtárközi kölcsönzéssel kapcsolatban, 1891. április 24-i dátummal. Nem teljesen egyértelmű számomra, hogy ezekhez miért csatolták Petzval József kézzel írt, három pontos, magyar nyelvű javaslatait. Ennek reprodukcióját is közöljük, mert a tudós felvetései nem veszítettek időszerűségükből.

MS 5235/24 és MS 836 latin a jelzete a tudós Praelectiones ex mathesi sublimore senatae Josephum Peczval [sic!] anno 1834/35, Pestini címet viselő jegyzeteinek. A pesti egyetem matematikatanára az első oldal tetejére azt írta címnek: Elementa mathesis sublimoris. Az apró betűkkel, kézírással telerótt lapok közül annak reprodukcióját közöljük, amelyikre a tudós öt sorban ábrákat rajzolt – többek között gyűjtő- és szórólencséket –, fél évtizeddel a bécsi objektívtervezés előtt…