EGY 1956-OS FÉNYKÉP-EGYÜTTES KÜLÖNÖS TÖRTÉNETE

Egy régi fénykép egyszerre több történetet is hordozhat. Elsőként leolvashatjuk a felvételen megörökített tárgyról az információt, amit a kép a vizualitás eszközeivel közölni tud. Majd, ha szerencsénk van, s megismerhetjük a fotónak mint tárgynak a sorsát, ez is jellemző lehet a korra, sokat elárulhat azokról az évekről, amelyeket a fotó ,,átélt’’. Ha pedig a negatívról több kópia készült, egyszerre több párhuzamos történetet fejthetünk fel. A fénykép egyúttal készítőjéről is vall; a kép megszületése, további sorsa egy emberi élet dokumentuma, sőt alakítója is lehet.

A fenti, talán közhelyszámba menő gondolatokat egy különleges, 1956 őszén készült fénykép-együttes ébresztette bennünk. Ez képanyag a forradalom történetének páratlanul gazdag dokumentációja, ugyanakkor szerteágazó, ma már nehezen kibogozható története a forradalom leverését követő megtorlás időszakának feltárásához is jellemző adalékokat nyújt.

A közel nyolcszáz felvételt tartalmazó kollekciót a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának Fényképtára 1990-ben vásárolta a képek készítőjétől, az akkor hatvannyolc éves Nagy Gyulától, aki az eredeti negatívjairól abban az évben nagyított 13x18-as kópiákat a múzeum számára. A képek hátára a szerző írt ugyan értékes kommentárokkal, szubjektív megjegyzésekkel kiegészített információkat(1), de a felvételek muzeológiai követelményeknek megfelelő feldolgozására, keletkezési körülményeik, utótörténetük lejegyzésére akkor nem került sor. A fényképkészítő életútját sem sikerült rögzíteni, s ő sajnos a képek múzeumba kerülése után nem sokkal meghalt.

Nagy Gyula fotográfiáinak múzeumi története 1991-ben folytatódott. Ekkor vásárolt az egykori Magyar Munkásmozgalmi Múzeum Fényképtára (ma a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára) mintegy száz, 1956-os, jó minőségű, a felvétellel egykorú kópiát egy ismeretlen személytől, aki nem óhajtotta felfedni kilétét, így az ügylet lebonyolítása közvetítőn keresztül történt. A későbbiekben jó néhány fényképről felismertük, hogy azonosak a BTM gyűjteményében található, Nagy Gyulától származó felvételekkel.

A kilencvenes évek végén a képek felbukkantak egy harmadik helyen is: az 1956-os Intézet digitális fotó-adatbázisában kutatva találtunk Budapest Főváros Levéltárából származó, egy 1956-os perirathoz mellékelt, lefoglalt dokumentumként szereplő Nagy Gyula-felvételeket.

Az 1956-os forradalom 50. évfordulójára készülve elhatároztuk, hogy megpróbálunk felderíteni e több helyen felbukkanó fényképekről illetve készítőjükről mindent, ami ennyi év elteltével egyáltalán lehetséges. Hála Nagy Gyula özvegye és fia szíves segítségének, megvizsgálhattuk azokat a családban gondosan őrzött, eredeti negatívokat, melyekről több mint másfél évtizede a BTM Kiscelli Múzeum Fényképtárába került kópiák készültek, és másolatot kaptunk a fényképekkel kapcsolatos fontos, korabeli dokumentumokról. Ezután egyenként öszszevetettük a Kiscelli Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában található képeket, majd azonosítani tudtuk a Budapest Főváros Levéltárában fellelhető Nagy Gyula-fotókat. A következőkben kutatómunkánk eddigi eredményéről szeretnénk röviden tudósítani, és a képekből kisebb válogatást adni.

Nagy Gyula (1922–1991) Pápán született munkáscsaládban, s az itteni híres bencés gimnáziumban végzett négy osztályt. A II. világháborúban írnokként szolgált, leszerelését követően költözött Budapestre, ahol címfestőműhelyt nyitott. A műhely államosítása után, 1951-ben a MÁV Tervező Intézeténél segédtervezőként helyezkedett el, s ott dolgozott nyugdíjazásáig. 1956-ban már szenvedélyes amatőr fényképész volt. A fotózás annyira rabul ejtette, hogy a hatvanas években letette a fényképész mestervizsgát, és műszaki fényképészként a vállalat fotóműhelyének vezetője lett.

1956 októberében szinte reggeltől estig az utcákat járta, s a hivatásos fotóriportereket is megszégyenítő szorgalommal, szinte megszállottan fényképezte a forradalmi fővárost. A forradalom idején fotózó amatőrök általában egy-két, legfeljebb három tekercs negatívot fényképeztek el; Nagy Gyula kisfilmes gépével feltehetően közel negyven(!) tekercsnyi felvételt készített. A képekből ítélve úgyszólván mindent dokumentálni akart, ami Budapesten történt. Ezt a tevékenységét november 2-a után néhány napig ,,hivatalosan’’ is végezte, ugyanis Király Béla aláírásával megbízólevelet kapott a Forradalmi Karhatalmi Bizottság Operatív Bizottságától arra, hogy megörökítse a nemzetőrség és a rendőrség intézkedéseit.

A BTM Kiscelli Múzeum tulajdonába került kópiák alapján megállapítható, hogy az első tekercs október 25-én készült. Ezen a drámai eseményekben bővelkedő napon, amikor a fegyveres felkelők a város több pontján kemény harcokat vívtak a szovjet csapatokkal, a Belvárosban (Nagy Gyula is ott lakott, az Eötvös utcában) spontán tömegtüntetések indultak. A délelőtti órákban a Kossuth Lajos utca és a Kiskörút kereszteződését őrző szovjet harckocsik legénységével összebarátkozó tüntetők – a harckocsikkal együtt – a Parlament elé vonultak, ahol azután a több mint 200 halálos áldozatot követelő sortüzek eldördültek. Nagy Gyula több felvételén láthatjuk a szovjet tankokra tömegével felkapaszkodó lelkes fiatalokat, majd a Kossuth tér felé indulás pillanatait.

A tragédia színhelyére Nagy Gyula már nem követte a tömeget, figyelme és kamerája egy másik eseményre, a szovjet beavatkozás ellen tiltakozó, ,,véres zászlós’’ tüntetésre irányult, amelyet rajta kívül csupán kevesen örökítettek meg. Mivel a múzeum számára készített kópiákra precízen ráírta a tekercsek, s azon belül a negatívkockák számát, a képeket egymás után nézve szinte filmszerűen nyomon követhető, hogy merre vonult a tömeg, és merre ment velük a fényképész. A tüntető menet, amelynek élén két fiatalember egy vérfoltos nemzetiszínű zászlót vitt, a képek alapján – s ezt más források is alátámasztják – a Rákóczi útról a Kossuth Lajos utca, Váci utca, Andrássy út vonalán haladt a Hősök terére, a jugoszláv nagykövetséghez, majd onnan a Szabadság térre, az Egyesült Államok nagykövetsége elé.

Nagy Gyula a következő napokban sok felvételt készített a Sztálin-szobor maradványairól a Hősök terén s a szétdarabolásáról a Blaha Lujza téren és az Akácfa utcában; végigfényképezte a Szabadság téri szovjet emlékmű ötágú csillagának leszerelését, megörökítette a ledöntött Hála szobrot és az Osztapenko-emlékművet is.

Október 30-án és a következő napokban többtekercsnyi fotót készített a Köztársaság téren, attól a pillanattól kezdve, amikor a tömeg a Bezerédy utcán keresztül elindult az ostromlott pártház felé, egészen a feltételezett földalatti börtön utáni, napokig tartó kutatásig. Megörökítette a felkelők által elfoglalt belső udvart, a szétdúlt, romos munkaszobákat és mind az elesett forradalmárok, mind a megölt államvédelmis katonák holttesteit.

Az 1956. október 30. és november 4. között keletkezett fény-képek a főváros életének újraindulását dokumentálják. Készültek képek nemzetőrökről, forgalomirányító rendőrökről (bizonyára már a Forradalmi Karhatalmi Bizottság megbízása alapján), röplapokat terjesztő és olvasó járókelőkről, élelmiszerért sorban állókról, segélyszállítmányok szétosztásáról. A november 4-e utáni fényképek már a romos város, a kíméletlen pusztítás nyomainak forrásértékű dokumentumai. Segítségükkel végigjárhatjuk a várost, a Szent István körúttól kezdve egészen az Üllői útig (a Nagykörútról több mint félszáz képkocka maradt fenn); a Rákóczi utat a Divatcsarnok romjaival, egészen a Baross térig; s Budán a Déli pályaudvartól a felborított és barikádként használt vasúti kocsik mellett eljuthatunk a Széna térig.

Kuriózumnak számít a fénykép-együttesben az a sorozat, amelyik december 4-én a Hősök terén a pesti asszonyok néma gyásztüntetésén készült. Az asszonyok menetét csupán óvatosan, messziről fényképezte, hiszen a teret körülvevő szovjet harckocsik és páncélosok árnyékában ez már életveszélyes vállalkozás volt.

A forradalom leverését követő megtorlás időszakában az októberi napok eseményeit megörökítő fotográfiák súlyos veszélyforrást jelentettek. Köztudott volt, hogy a hatóságok fényképek alapján nyomoztak ki, tartóztattak le és ítéltek el embereket, a forradalom idején készült képek gyűjtése, őrzése önmagában bűntettnek, a ,,népi demokratikus államrend elleni izgatásnak’’ minősülhetett. Sokan önmaguk, családjuk vagy a képeken ábrázolt személyek védelmében megsemmisítették, mások csupán jól elrejtették fotóikat.

Nagy Gyula az első hetekben, hónapokban nem ezt tette. A képkockák jó részét lenagyította, azokat nem titkolta, nem rejtegette. A fényképező ember normális körülmények között hétköznapinak tekinthető magatartása ebben az időben bátorságra, a forradalom melletti határozott politikai kiállásra vall. Képeit másoknak is átadhatta, s ezek közül kerülhetett jó néhány – persze nem tudjuk, milyen úton – annak az anonimitását megőrizni kívánó személynek a birtokába, aki a kitűnő minőségű, valószínűleg még 1956–1957-ben készült kópiákat 1991-ben eljuttatta a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárába.

Nem tudjuk, milyen csatornákon keresztül jutottak el fényképei Beke Tibor műegyetemi hallgatóhoz, akit 1957 júniusában letartóztattak és hat év börtönbüntetésre ítéltek. A periratokból kiderül, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemen többen szervezetten gyűjtötték az októberi, novemberi eseményekre vonatkozó fényképes és írott dokumentumokat, részben a forradalom valós történetének megőrzése végett, részben azért, hogy azokat egy ,,ellen’’ Fehér könyv kiadásának céljából kijuttassák nyugatra. Beke Tibor letartóztatásakor a rendőrség 133 fényképet foglalt le, közülük mintegy 15 darab származik Nagy Gyulától. E felvételek egy másik 56-os per anyagához csatolva találhatók meg Budapest Főváros Levéltárában(.

1957. június 3-án Nagy Gyulát letartóztatták, a házkutatási jegyzőkönyv tanúsága szerint fényképezőgépeit, fényképeit, negatívjait elkobozták. Bűnvádi eljárást nem indítottak ellene, s néhány nap múlva, június 7-én kiengedték. Lefoglalt fényképezőgépeinek, fényképeinek nyoma veszett, de szerencsére a forradalom alatt készült negatívjaiból 29 tekercs – nem tudjuk, mi módon – megmaradt. Talán a házkutatást végzők nem voltak eléggé alaposak, talán képei egy részét elrejtette vagy nem otthon őrizte? Ez ma már kideríthetetlen, mivel hozzátartozóinak sem árulta el, még a rendszerváltást követően sem, hogy hol és hogyan őrizte meg a filmeket.

Nagy Gyula képeinek ma már csupán hézagosan rekonstruálható története nem csak azt példázza, hogy milyen nehéz a korlátlan példányban sokszorosítható fotók szétszóródását, vándorútját követni, a fotókhoz fűződő történeteket felgombolyítani. A képek sorsának kiderítésével próbálkozva arra is rá kell döbbennünk, hogy az 1956 óta eltelt öt évtized alatt (eleinte a fotókkal való foglalatoskodás nem muzeológusi, hanem rendőri feladat volt, s később a forradalom történetét már csak a csend övezte) milyen óriási mennyiségű, értékes, pótolhatatlan információt vesztettünk el örökre. E fotók története arra is ráirányítja a figyelmünket, hogy mennyire indokolt lenne az erre hivatott intézményekben az 1956-os fényképekkel az eddigieknél sokkal intenzívebb, koncentráltabb munkálkodás, s a további kutatások elősegítésére egy központi vizuális adatbázis létrehozása.

Demeter Zsuzsanna, Jalsovszky Katalin

Jegyzetek:

(1) Nagy Gyula sajátkezű feljegyzéseit a képaláírásokban kurziválva közöljük.

(2) BFL XXV.4.f.7101/1957. 380.doboz

Képaláírások:

1. kép: Október 25-én indul a tüntető tömeg az orosz tank tetején a parlament felé. Tüntetők egy szovjet harckocsin a Tanács (ma: Károly) körúton, 1956. október 25. BTM F.90.2416

2. kép: A „véres zászlós” tüntetés. A menet a Kossuth Lajos utcában, a Semmelweis utca torkolatánál, 1956. október 25. BTM F. 91.345, MNM 91.397

3. kép: A „véres zászlós” tüntetés. A menet a Kossuth Lajos utcában a Ferenciek temploma mellett halad, 1956. október 25. BTM F.91.346

4. kép: Futó utcai harcok után. Kilőtt szovjet páncéltörő ágyúk a Práter utca és a Futó utca kereszteződésében, 1956. október 29. körül BTM F.91.94

5. kép: A ledöntött Sztálin-szobor maradványa a Felvonulási téren, 1956. október vége BTM F.91.169, MNM 91.410

6. kép: Műszaki ellenőrzés a Tisza Kálmán téren. Feltételezett földalatti börtönöket keresnek a Köztársaság téren, 1956. október 30. után BTM F.91.14

7. kép: Hirdetményeket olvasó járókelők, 1956. október vége BTM F.91.317

8. kép: Alkalmi szónok egy kilőtt szovjet harckocsi tetején a József körúton, 1956. október 30. MNM 91.400

9. kép: A Moszkva tér a Déli pályaudvarról barikádnak kitolt vasúti kocsikkal, 1956. október 30. körül BTM F.91.453

10. kép: Kenyérosztás, 1956. október vége BTM F.91.300

11. kép: Karszalagos nemzetőrök a Szent István körúton, 1956. október 30. és november 4. között. BTM F.91.301

12. kép: A 176. sz. kilőtt szovjet harckocsi a Déri Miksa utca sarkán, 1956. október 30. körül BTM F.90.2465

13. kép: Körút, tankok és mozdul az élet. Fényképező férfi a Corvin köznél, 1956. október 29. körül BTM F.91.109

14. kép: Nők tüntetnek a Műjégpálya előtt a ligetben. A néma nőtüntetés a Hősök terén, 1956. december 4. BTM F.90.2568

15. kép: Élelmiszerszállító teherautó vidékről, 1956 vége BTM F.91.229

16. kép: Örökimádás templom az Üllői úton, 1956. november 4. után BTM F.90.2344, MNM 91.457

Rövidítések:

BFL = Budapest Főváros Levéltára

BTM = Budapesti Történeti Múzeum