A MAGYAROS STÍLUSÚ FÉNYKÉPEK A NYOMTATOTT SAJTÓBAN
Az Új Idők című képes hetilap 1894-től 1947-ig között jelent meg, Herczeg Ferenc szerkesztésében. E lapban 1920 és 1945 között körülbelül 5500 művészi fénykép jelent meg, amelyből 2500 reprodukció, műtárgy-felvétel. A művészi fényképek között nagyjából 3000 magyar fényképpel kell számolni, közülük 1500 sorolható a magyaros stílusú fényképek közé.
Hosszú utat tettem meg azért, hogy ezt a hozzávetőleges adatot megkapjam. Művészettörténész kollégáim bevontak a két világháború közti időszak kultúráját feltáró kutatási programba. A Magyar Nemzeti Galéria fotógyűjteménye leginkább reprodukciókat őriz, nincsenek eredeti művészi felvételeink, ezért egy nyomtatásban megjelenő lap képanyagának a feldolgozását vállaltam a korszak kultúrtörténeti összefüggéseinek értelmezéséhez. A magyaros stílusú fényképek 1925-től 1933-ig tartó, felfelé ívelő szakaszát kellett áttekinteni, majd a feltűnően hamar jelentkező, jól felismerhető kifáradási folyamatokra kellett rámutatni. Nem számítottam arra, hogy ilyen hatalmas mennyiségű képpel kell foglalkozni, de kíváncsian lapoztam át az évfolyamokat.
A feldolgozás közben számos probléma adódott. Például az Új Idők által összeállított, félévente kiadott tartalomjegyzékben önálló, tagolt képjegyzék jelent meg, de ebben csak az 1940-es évektől tüntették fel a fényképezők nevét. A fotótörténet számára használhatatlan, pontatlan lista miatt új jegyzéket kellett összeállítani, amelyben a fényképészekre koncentráltam. A nevük alapján készítettem magam számára a művészi fényképekről összesítést. Ezt összevetettem a Magyar Fotográfiai Múzeum kiadásában megjelent Mítosz vagy siker? A magyaros stílus című kötet (Kecskemét, 2001) függelékében közölt névsorral. Kincses Károly a Múzeum gyűjteményében és hagyatékokban található negatív-pozitív állomány alapján állított össze egy névsort, melyben kiemeltek néhány meghatározó mestert. Az Új Időkben publikáló fényképészek listája nagyjából azonos az előbbi listával. Öt fényképésznek a képes hetilapban megjelent munkája semmilyen stílusjegyet nem hordoz, emiatt az általuk készített körülbelül 50 képet nem soroltam a magyaros stílusú képek közé. A saját listám azáltal lett más, hogy a lapban megjelent tizenkét művésztől egy-egy kiváló felvétel, amelyeken jól felismerhetők a jellegzetes stílusjegyek.
A puszta névsor közlése képek nélkül érdektelen adathalmaz, csak néhány fényképészt említek, azokat, akik a legtöbbet publikáltak: Szöllősy Kálmán 1932–1945 között 194, Kerny István 1925–1933 között 81, Szendrő István 1938–1943 között 76, Járay Gyula 1939–1944 61, Halberg Gyula 1938–1941 között 22, Kankowszky Ervin 1925–1933 között 19, Wallner Viktor 1925–1929 között 15, Vecsényi István 1934–1942 között 9, Aszmann Ferenc 1933–1935 között 9, Csörgeő Tibor 1935–1937 között 4 képet publikált az Új Idők folyóiratban. Mint látható, a magyaros stílusban dolgozó csoport értékelésekor szükségszerű számba venni az alkotókat, ebben a kérdésben nyilván adódhatnak eltérések, hiszen mindenki más forrásanyaggal dolgozik. Annyit érdemes megjegyezni, hogy a legkiválóbb magyaros stílusú fényképésztől, Balogh Rudolftól mindöszsze egy, galambot ábrázoló kép jelent meg. A hetilap két jelentős személyiségre alapozta a magyar anyag bemutatását: Dulovits Jenőre és Vadas Ernőre.
Dulovits Jenő 434 felvétele egészen kivételes együttest alkot, de ennek összegzésére nem vállalkoztam. Az életművet jól ismerő, a hagyatékot gondozó Fejér Zoltán írt a művész sziluettszerű fényképészeti módszeréről, különlegesen világított műtárgy reprodukcióiról. A tavaly megjelent Dulovits-kötetben szabadalmainak részletes ismertetései mellett a szerző megemlítette az Új Időkben megjelent fényképeket is. A hagyatékban mindössze 200 fotó található, így a nyomtatásban megjelent fényképek tovább gazdagítják a technikai bravúrokra épülő életművet. Kimagasló értéknek tartom és becsülöm Dulovits sziluett kísérleteit, éjszakai felvételeit, a síelés vetette árnyékok vonalhálózatát megörökítő képeit. A városi aszfalton látható víztócsákon tükröződő festői foltok és az uszoda vizében megtörő vonaljáték mind az életműhöz tartozik, és szerves részét képezik a tágabban értelmezett magyaros stílusnak. Dulovits sziluett fényképezési módszerét időnként a népies témában is kipróbálta, lefényképezett például alulnézetből egy lovon ülő csikóst.
Az Új Idők képanyagának kiemelkedő részét képezik Vadas Ernő felvételei. A 409 kiváló kép hihetetlen mennyiség, amely a fényképészeti szaksajtóban megjelent 44 felvétellel együtt 1947-ig terjedően az életmű teljességét képes megmutatni. A magyaros stílust többen azonosnak tartják a népies (vagy népi) téma megjelenítésével. Vadas felvételei bebizonyítják, hogy a népi és urbánus témák fele arányban készültek. A népi alakok ünnepi viseleteinek, szokásainak bemutatása mindig nagyobb vihart kavart, ugyanakkor nagyobb elismerést tudott kivívni. Pedig a polgári rétegek élete, időtöltése, szórakozása is megjelent a lapban. Vadas Ernő témái között szinte minden műfaj előfordul, az épületfotográfiától a csendéletig, az állatképektől a növényekig mindent megörökített magyaros stílusban.
Fontos hangsúlyozni és kiemelni, hogy a látható élet minden területén készültek ebben a stílusban képek, mégis egyetlen téma, a paraszti élet megörökítése okozza a legtöbb problémát. A magyaros stílusú felvételek között a népies témájúakat önállóan kezelték, ennek elsődleges oka azok hatásosságában rejlik. Ezek a paraszti tárgyú felvételek az európai kiállításokon sikert arattak, divatot teremtettek külföldön és itthon is. E felvételeket sajátos látásmód jellemezte, amely az ,,Új tárgyiasság’’ művészeti mozgalom kísérleteinek egyes elemeit is magába olvasztotta. Többnyire különleges nézőpontból: felül-, alul-, oldalnézetből, erős fény-árnyék kontraszttal vagy a tárgyak árnyvetüléseivel készültek. A népies téma egyes kritikusokat zavar, ennek elbeszélő jellege pedig az avantgárd mozgalom kísérleteinek függvényébe kerül. Mára furcsa helyzet alakult ki a realizmus értékelésével kapcsolatban. A 19. századi művészet értékelése kapcsán újabban már önálló monográfiák születnek, amelyben hangsúlyozzák az impresszionizmus mellett létező, mostanra fontosnak látszó realista tendenciákat. Az angolszász szakirodalom csak annyit állít, hogy létezett, és más irányban haladt, mint az impresszionizmus. A realista tendenciák létét a 20. században még nehezebb elfogadni, elfogadtatni, arra már nem is nagyon lehet gondolni, hogy valaki értse is. Mindezzel nem azt mondom, hogy nem lehet akár bírálni, akár összemérni más, progresszívabb irányokkal. De ha a mérges kritikákból, a szocialista esztétikát követő elemzésekből kiemeljük az érzelmi töltést, akkor eljuthatunk oda, hogy megértsük a realizmus időszakosan felbukkanó, 20. századi jelenlétét és hatását.
Azon kevesek egyike vagyok, akik minden időben és stílusban kedvelik a paraszti zsáner ábrázolásokat; szeretném megérteni, hogy milyen jellegzetes megjelenési formája van egy-egy korban. A két világháború között készült képzőművészeti alkotások között számos paraszti zsáner található. A magyaros stílusú fényképeket hozzájuk mérve megállapíthatjuk, hogy számos esetben az emberek és szokások (vagy azok elemeinek) megörökítése magas technikai színvonalon történt. A népies témák tükörfényes nagyításainak hatásosságát a Néprajzi Múzeum Boldog falut bemutató kiállításán egyszer már átéltem. A termek falain elhelyezett magyaros stílusú felvételek előtt állva jól érzékelhető volt, hogy ezek kimagasló fotóművészeti alkotások, vagyis remekművek.
Az Új Idők magyaros stílusú képeinek illusztrálásaként Vadas Ernő Kamara-játék című képét választottam, mert ez hűen mutatja a téma és a fényképező viszonyát. A nyilvánvalóan beállított kislányka lehajtott fejjel, beletörődve várja a modellkedés végét. A fényképész masinájának lencséje ráirányul a kislányra, a furcsa helyzetre utal a mesternek a falra vetülő, fenyegetően hatalmasra nőtt árnyéka. Hogy mikor, ki, mit talál megörökítésre méltónak életünk eseményeiből, a zsánerjelenetekből, az nyilvánvalóan a divat függvénye. Ha született és megjelent egy-egy egyéni hangú, bravúrokat felmutató felvétel, akkor az azonnal népszerűvé vált, és az amatőr fényképezők kezén minden leegyszerűsödött. Az Új Időkben számos, árnyék iránti rajongást tükröző felvételre is bukkanhatunk, a falon megjelenő fényképész árnyéka már szabadabb asszociációkat enged. A kommersz fotókat a lap úgy különböztette meg a valódi, kiváló képektől, hogy az előzőek alá nem írta oda a fotósok nevét.
Az Új Idők képes hetilapban hihetetlen mennyiségű, kiváló minőségű, művészi fénykép található, ezek értékeire szeretném felhívni a figyelmet. 50 évvel később teljesen feleslegesnek látszik ezt bizonygatni, pedig szükséges a képek politikai felhasználása, a paraszti rétegek helyzetének, kultúrájának változása miatt. Az Országos Széchényi Könyvtárban szabad polcra helyeztek egy szakadozott másodpéldány sorozatot, amelyet átlapozva mindenki maga győződhet meg a képek erejéről.
Farkas Zsuzsa
