DigiTREND, 4. RÉSZ

A kilencvenes évek közepén volt egy kísérlet a klasszikus (leica, kisfilm, 36x24mm) fotográfiai rendszer megreformálására, átalakítására. Ez – a ma már romjaiban heverő APS-rendszer – kisebb és könnyebb kamerát, objektívet és ami még fontosabb volt: keskenyebb filmszalagon olyan képfelületet jelentett, amely a már akkor beharangozott HDTV képformátumának felelt meg.

Ez a képformátum 16:9 oldalarányú, az APS képmérete: 30,2x16,7 mm-es. Ami ebben figyelemre méltó volt – sok egyéb, az utómunkát és az archiválást egyszerűsítő újítás mellett–, hogy a kameravázakon három képformátumot lehetett kiválasztani és beállítani: a C vagy klasszikus – megfelelt a 36x24 mm-es oldalaránynak (1:1,5), azaz a negatívból 25x16,7 mm-es felület (értelemszerűen szimmetrikusan maszkolva) volt hasznos, a H vagyis az új forma a teljes negatív felületet használta, ,,szélesvásznú’’ képek születtek így, a harmadik választási lehetőség a P (panoráma) formátum volt, ahol a negatívból alul és felül maradt le rész nagyításkor.

Az APS-rendszer ugyan rövidesen megszűnik, de a közben megszületett digitális képtechnika képérzékelő lapkái ,,készen’’ kaptak ehhez a mérethez jól illeszkedő objektíveket.

Nem véletlen tehát, hogy mára a nagyon sokféle képérzékelő lapka-méretek három fő csoportba sorolhatók:

1. Az APS méretű/elnevezésű szenzorok

Ebből kétféle van (Canon), mindkettő közelíti a klasszikus 1:1,5 oldalarányt;

APS-C, a képfelület kb. 22x15 mm, oldalaránya 1:1,46, gyújtótávolság szorzószáma (36x24-es objektívekhez) x1,6;

APS-H, a képfelület kb. 29x19 mm, oldalaránya 1:1,52, gyújtótávolság szorzószáma (36x24-es objektívekhez) x1,3.

2. 2002-ben több gyártó dolgozta ki az ún. négyharmados (4/3, Four-Third) rendszert, ahol a képfelület 17,3x13 mm-es, a kép oldalaránya – a klasszikus mozi filmével és a jelenlegi televízió képével megegyezően – 1:1,33, a gyújtótávolság szorzószám (36x24 mm-es objektívekhez) x2.

3. Ez a fejlesztési csoport a kisfilmével azonos méretű (36x24 mm-es) képérzékelő lapkákat jelenti. A cél az (lenne), hogy minden hagyományos objektív használható legyen, a megszokott képjellemzőkkel. A lapka és a fotóemulzió közti viselkedésbeli különbség – mint tudjuk – sok megoldandó feladatot jelent még a fejlesztőknek.

Jön a digitális APS?

Ezen ismeretek birtokában talán jogos a fenti kérdőjeles alcím, amikor két (lényegében persze egy) új – igaz, nem DSLR tipusú – fényképezőgépről adunk itt hírt.

Szinte egy időben jelentette be a Leica és a Panasonic a LEICA D-LUX 2-es és a Panasonic LUMIX DMC-LX1-es digitális kompakt fényképezőgépeit. A két fényképezőgép – a designt és a képfeldolgozó szoftvert kivéve – teljesen azonos műszaki paraméterekkel rendelkezik. Amiért itt említjük, az a képérzékelő CCD szenzor: oldalaránya 16:9 (1:1,78, azaz a HDTV oldalarányával azonos), felbontása 8,6 Mp, effektív 8,4 Mp, (ténylegesen a kép 8,3 Mp-es).

Ami a különleges, hogy előre eldönthető és a kamera vázon ,,megjelölhető’’, hogy milyen legyen a végleges képformátum (mint anno az APS-rendszernél), és ebből is három lehetőségünk van :

– 16:9 (HDTV) formátumban a maximális felbontás: 3840x2160 pixel (8,3 Mp)

– 3:2 (leica, 36x24 mm-es) formátumban a maximális felbontás: 3248x2160 pixel (7 Mp)

– 4:3 (SDTV, Four-third) formátumban a maximális felbontás: 2880x2160 pixel (6,2 Mp)

Felmerülhet a kérdés, hogy mire jó mindez. Hiszen utólag is ,,levághatjuk’’ a felesleges oldalsávokat! Minden bizonnyal a tároló kártya praktikus kihasználhatósága lehet itt egy figyelemreméltó szempont, nem is szólva a kép komponálásának kigondolásáról.

Ez a cikk nem kamera-teszt, de meg kell említeni, hogy természetesen ezekkel a fényképezőgépekkel videó felvételek is készíthetők mindhárom formátumban. A HDTV (ahol a kép valójában 1920x1080 pixeles) formátumú videókép itt 848x480 pixeles, azaz csak formájában HD, de hát ezek elsősorban fényképezőgépek és nem videókamkorderek.

CCD és/vagy CMOS?

A képfelfogó lapkától, ettől az elektronikus retinától azt várjuk el, hogy a képpel kapcsolatos mindenféle igényünket ki tudja elégíteni. Már túl vagyunk azokon az időkön, amikor a legnevesebb márkák fejlesztői a CMOS típusú félvezetőnek nem jósoltak nagy jövőt a képfelvétel területén. Ma már inkább arról van szó – különösen a nagyméretű lapkák esetében –, hogy a közel azonos képminőséghez melyik lapka a gazdaságosabb (olcsóbb, piacképesebb). Ma már a legnagyobb (és talán a legigényesebb) lapka gyártók – mint pl. a Canon és a Sony – CMOS típusú érzékelői a digitális fényképezőgépek csúcsmodelljeiben is megtalálhatók.

A két képérzékelő közötti alapvető különbség az úgynevezett töltéskép ,,elmentésében’’ van.

A CCD pixeleiben felhalmozott töltést egy léptető elektronika külső áramkörbe vezeti, ahol azok feszültségértékekké alakulnak. Ezen feszültségértékek digitalizált formája tulajdonképpen a digitális képfájl. A CCD-ből a képjel kiolvasása háromféle módon valósulhat meg. Vázlataink ezt próbálják bemutatni. Feltüntettük mindegyik módszer fontosabb műszaki paramétereit, mint a gyártható lapka mérete, az azon elhelyezhető pixelek száma, érzékenysége, jellemző képhiba (smear= fényátszőrődés) és a gyártásához szükséges technológia szintje.

A CMOS érzékelőknél minden pixel mellett a feszültséggé alakítás megtörténik, azaz a lapka magában hordozza azokat az áramköröket, amelyeket a CCD esetében külön egységként a kamerában el kell helyezni.

A legkorszerűbb CMOS érzékelő az ún. DPS (Digital Pixel Sensor), ahol kiolvasáskor minden pixel adata szétválaszthatóan, külön-külön jelenik meg.

Ez a képfeldolgozás területén jelent nagy előnyt. Minden bizonnyal azok a kedvező előnyök, amelyek a CMOS esetében

– az alacsony gyártási költség;

– az alacsonyabb áramfogyasztás;

– a rugalmas kiolvasás;

– a nagyobb dinamika tartomány,

a CCD esetében pedig

– a magasabb fényérzékenység;

– az alacsonyabb képzaj;

– a kisebb felület igény,

a fejlesztésekkel egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

Érdemes már itt megemlíteni, hogy a Canon új CMOS-ai átfogásban (dinamika tartományban) már elérik a filmnyersanyag átfogását (kb. 9 fé), zajcsökkentés területén pedig optikai (analóg módszer) és nem elektronikus eljárást dolgoztak ki.

A színhibák területén minden bizonnyal a szintén CMOS típusú háromrétegű Foveon lapkák adottságai is felhasználásra kerülnek majd.

Rák József