CO-MEDIA

1525-ben a strasbourgi művészek azzal a kéréssel fordultak a városi elöljárósághoz, hogy segítsen nekik a hivatásváltásban, mert munka nélkül maradtak, amióta ,,Isten Igéje folytán a képek iránti tisztelet jelentősen megcsappant.’’(1)

A reformáció a szó uralmát hirdette, az írott szó rangja bármely festett vagy faragott képmásét meghaladta. A képalkotóknak olyan megoldásokhoz kellett folyamodniuk, amelyek megfelelnek az elvárásoknak. Ennek egyik megvalósulásával találkozhatunk Dürer 1526-ban, Erasmusról készült portréján(2): A szó-test (írások) és a kép-test (portré) dualizmusát klasszikus formában fogalmazza meg. A teológia elvárásai szerint a ,,halandó arcvonásokat’’, a portrét állítja szembe a ,,lélek örök képével’’, az írással.

A tudós két portréját jeleníti meg: az ,,élet utáni testi képmást’’ különbözteti meg az ,,írásban található jobbiktól’’(3). Az írás fogalmának a kereszténység körében megnyilvánuló szerepe következtében a könyv lett az egyik leggyakrabban használt embléma. Az evangéliumok szerzőit is mindenütt könyvükkel együtt ábrázolják(4).

A könyv a bölcsesség és az isteni titkok szimbóluma, amelynek kinyilvánított illetve ki nem nyilvánított voltára utal a kinyitott vagy a becsukott könyv.

*

Boris Groys állásfoglalása szerint a képeknek feltétlenül szükségük van valamilyen textuális bikinire(5). Ha a képet nem kíséri szöveg (képcím, aláírás, kommentár, kritika), a maga pőreségében van kitéve a világ elé, védtelennek, elveszettnek hat. Ennek a textuális ruhának az igényét Arnold Gehlen a modernizmussal szembeni értetlenség megjelenéséhez kapcsolja.

*

Valójában a kép egész története szavakhoz kötődik.

Aszerint, hogy el lehet-e olvasni, mi van a könyv lapjaira írva, a festői és fotográfusi intenció és a szolgai aprólékosság különböző elegyeivel találkozhatunk.

A festészet területéről válogatva, Holbein A francia nagykövetek (1533) című munkáján fölismerhetők az ecsetvonásokban a betűk, míg El Gréco az evangélisták könyveit zaklatott, lázasan odavetett sorokkal borítja be, nem törődve a szavakkal és a szöveg nyelvével. Van Gogh gyakorta még a címet is ,,lemossa’’ a könyvekről (Csendélet könyvekből [1886], A sárga könyvek – párizsi regények [1887]). Azonban Manet 1868-ban készült Zola-portréján a szöveg is tanúskodik arról, hogy köszönetnyilvánítás: a fűzött könyvek rendetlen halmazából kibukkan Zola Manet-monográfiája.

A kódexek – és a titkok könyvei

A fotográfia és az irodalom határait vizsgálva a kódex ábrázolásokat emelném ki a nyolcvanas évektől napjainkig. A latin codex szó jelentése: 1. kéziratos, általában képekkel díszített régi könyv; 2. törvénykönyv, jogszabálygyűjtemény; 3. szabályok, irányelvek foglalata, gyűjteménye egyaránt lehet.

Úgy tartják, a könyv mint tárgy egyik legfontosabb jellegzetessége, hogy tartalmaz valamit, amit el lehet olvasni. Azonban a képzőművész minden további nélkül beépíthet a képeibe értelmetlen formakombinációkat, sokkal inkább kézre esik, mint az írónak, aki megszokta, hogy szövegeivel közölni akar valamit(6).

A szöveg fotográfiában való jelenlétének egyik lehetséges formája a konceptualizmus. Az irányzat olyan művészeket jelöl, akik képek helyett szövegeket használnak, írja Groys(7); míg Joseph Kosuth árnyaltabban fogalmaz, a műalkotások közös nyelvi jellegéről beszél, amelyet nem befolyásol az, hogy milyen eszközökkel és milyen módon hoztak létre. A tekintet és a nyelv a végtelenségig keresztezi egymást – az egyik nyelvet a másikra kell vonatkoztatni.

,,Ezért van tele a világ arca mindenféle emblémákkal, betűkkel, számokkal, homályos értelmű szavakkal – vagyis ,,hieroglifákkal’’ amint Turner mondotta. És a közvetlen hasonlóságok tere olyan lesz, akár egy nagy nyitott könyv: sűrűn meg van tűzdelve rajzolatokkal; egész oldalnyi különleges alakzatokat látunk, amelyek elvegyülnek egymással, és néha ismétlődnek(8).

A könyvszakadék

A 2004-es Pozsonyi Fotóhónap egyik szenzációjává egy installáció vált, Matej Krén Passzázs című alkotása, amely a művész ajándékaként a City Gallery of Bratislava kollekciójának része, s a Pálffy Palotában állandóan látható a Pozsonyba látogatók számára.

A mű rávilágít arra, hogy mennyire esetleges, melyik az a szelet, amelyet kihasítunk a világból, az az információ halmaz, amely hozzánk sodródik; a világban létező könyvek közül melyek azok, amelyek befolyásolják az életünket. Az információs társadalom részeként csupán néhány könyv kísér el minket életünk folyamán, és a mindennapi interakcióink során hatással van döntéseinkre, választásainkra.

A közös nyelv (verbális és vizuális egyaránt) egy információ-megosztó hálózatba kapcsolja az embereket, mely félelmetes kollektív hatalmat jelenthet. Hihetetlen pontossággal tudunk kialakítani eseményeket egymás agyában – írja Steven Pinker Nyelvi ösztön című munkájában. Azzal, hogy szájunkkal zajokat keltünk, betűket rajzolunk vagy multimediális kommunikátumokkal szembesülünk, különbözo gondolatok pontos kombinációit tudjuk előidézni egymás agyában. A társadalom amúgy is a verbalitásnak kedvez: a lenyűgöző szónoknak, az aranyszájú csábítónak, a meggyőzően érvelő gyereknek.

Digitális szótár és közmondásgyűjtemény vakoknak 1841-ből

,,Minden a világon azért létezik, hogy a végén könyv váljék belőle (Stéphane Mallarmé)’’ – olvasható Abelardo Morell 2002-ben megjelent fotóalbumában.

Morell 1948-ban Kubában született, jelenleg a Massachusetts College of Art professzora. Munkáit a The Museum of Modern Art, a Whitney Museum of American Art, a New York-i Metropolitan Museum kiállításai fémjelzik. 2002-es munkája, az ,,a book of books’’ a következő Borges-idézettel kezdődik: ,,Mindig úgy képzeltem el, hogy a paradicsom valamiféle könyvtár lesz.’’

Az ,,a book of books’’ filozófiai és emocionális felvetések vizuális, fotografikus megjelenítése, pontosabban ábrázolásai statikus, multimediális, komplex jelekként definiálhatóak. A könyvekről mint bebörtönzött lelkekről szól, fotográfiákon és a világirodalom szemelvényein keresztül. Ezek a lelkek akkor lélegeznek fel, amikor valaki leemeli őket a polcról. Hordozzák a titkokat, megoldási kulcsokat, de csupán akkor aktivizálódnak, ha valaki felüti őket. Mennyire elhanyagolható egy könyv életében az az időtartam, amikor képesek információ átadására, ahhoz képest, ameny-nyit tétlenül feküdni kényszerülnek. A legemlékezetesebb fotográfia ebben a kötetben – írja Nicholson Baker a fotóalbum előszavában –, ahol a könyvek egy kicsit megnyílnak, hogy megpillanthassuk a rövidülésben ábrázolt titkokat (…), amelyeket esetlegesen hordoznak. A könyvoldalak hosszú életük nagyobb hányadát a sötétben élik le, elrejtve a magukon cipelt fekete tintás rakományt, szorosan összepré-selődve a szomszéd oldallal, semmit sem kommunikálva. Amikor hirtelen egyikő-jüket felkérik, hogy beszéljen. És teszi – épp úgy, mint a hűtőszekrény égője, amely, úgy tűnik, mindig világít, holott szinte sohasem.

Abelardo Morell fotói között szerepel egy 1841-ből származó, vakoknak készült közmondásgyűjtemény ábrázolása, amelyet egy fénycsóva szel át. Az ötlet Pascal Tosani képeire enged asszociálni, aki életlenné tett portrésorozatán kétdimenziósan rögzített Braille-írással tüntette fel az információkat. Ezzel egyrészt kiiktatta a portré gyakorlati funkcióját, a felismerhetőség vagy beazonosíthatóság lehetőségét, s ötletével egyben a Braille-írás hordozta információkat is semlegesítette.

Morell, megnyilatkozása szerint, a vizuális ártatlanságot kívánja megközelíteni, egy gyerek tanulatlan szemével, a csodára való fogékonysággal.

Kant óta tudjuk, hogy az érintetlen szem vak, a szűz szellem üres. De az igazán eredeti ötletek felbukkanásához szükséges bizonyos felejtőképesség. Nos, valóban, a tapasztalat azt mutatja, hogy belénk vésődik egy ,,második természet’’ is: egyrészt szokásainkat gyakorlással építjük ki (kondicionálás), másrészt az értelmes képességeinket képzéssel. Nelson Goodman hoz fel példát arra, hogy egy más rendszerben való látás is tanulható; úgymint a lineáris perspektívából az elgörbített vagy a fordított perspektívában való gondolkodásra áttérés, s nehézség nélkül tudunk alkalmazkodni torzító szemüvegekhez is. S még nekünk, fotográfusoknak is, akik leginkább hozzáedződtünk a perspektíva tolmácsolásához, tartogat meglepetéseket. A tapasztalat azt mutatja, hogy nincs jobb eszköz a fényképezőgépnél, ha egy hegyből vakondtúrást akarunk csinálni.

,,Az irodalom legjobb darabja csupán egy szótár, amelyben a sorrend tetsző-leges’’ – olvasható Jean Cocteau gondolata Morell albumában. Számos szótárfotográfia található az ,,a books of books’’-ban. Az antik, nehéz, viseltes bőrkabátjukban ábrázolt szótárak, a lapozást könnyítő, ujjbegyek számára készült bevágásokkal, Morellnél absztrakt geometrikus motívumokká alakulnak. Megszoktuk már, hogy egy bizonyos dologhoz hozzárendelünk állításokat – elsajátítjuk a diszpozicionális fogalmak logikáját (pl. a cukor oldható). Abelardo Morell Digitális könyv című munkáján (2002) a fotográfia eszközével ezt a megbízhatónak vélt tudást kerüli meg. A szótár a monitor képszerű interface-ének közvetítésével használható, billentyűzet segítségével lapozható – s a digitális szótárt mégis az ujjbegyek mozgását elő-segítő bevágásokkal ábrázolja.

Az Alice csodaországban fotóillusztrációja

Morellt 1998-ban kérték fel, hogy fotóillusztrációt készítsen Lewis Carroll Alice csodaországban című meséihez. A történet kiindulópontja, hogy ,,Alice már elunta, hogy tétlenül üldögéljen nénje mellett az árokparton. Egyszer-egyszer belepislantott abba a könyvbe, amit a nénje olvasott, de nem voltak benne se képek, se versek. Mit ér egy könyv – gondolta Alice – képek meg versek nélkül?’’ A konstruált fotográfia (constructed photography) műfajában készült fotósorozat könyvekből, drapériákból, levelekbol, könyvekből, papírmasé figurákkal készült el, a két-, három- de még inkább négydimenziós megjelenítés szellemdús lehetőségeit bemutatva.

*

Morell az Átlőtt angol szótár (2001) képének modelljét a Lenn a nyuszi barlangjában című mese illusztrációjához is felhasználja. A következő jelenetnél: ,,Alice rendszerint jó tanácsokat adott önmagának, de, sajnos, ritkán követte őket. Így, amikor beleesett a nyuszi barlangjába, és a föld középpontja felé zuhant, esés közben ügyesen egy polcra helyezte a narancs-dzsemes üveget", Morell konstruált fotográfia műfajában fényképezett színházának papírmasé nyula tűnődve szemléli a lyukban eltűnő Alice-t. A képi megjelenítés alátámasztja azt a megkülönböztetést, amit a tudástípusok esetében érdemes megtennünk. Úgymint a tudás (know-ledge) és a hiedelem (belief) megkülönböztetését. A tudás – így a képi tudás is a fotográfia segítségével – egy igazolt vélekedés. Azonban a konstruált fotográfiák esetében is a hiedelem, a mesék, mítoszok világa lehetőséget nyújt egy tetszőleges interpretációra. A hiedelem kategóriájába tartozik a boszorkányokról és az elektronokról való tudásunk egyaránt, mint mentális reprezentációként létező tudás. Eltérő forrása van a tudásunknak az észlelhető konkrét dolgokról, ezeket ismerjük, megtapasztaljuk, illetve az elvonatkoztatott dolgokról, amiket leírásokon keresztül ismerünk. Így Morellt nem láncolta semmi a tapasztalathoz, mivel nincs esetleges vizuális tapasztalatunk a csodaországot illetően. A fotográfia története összeköthető azzal a vitával, hogy valaminek az ismerete szükség-szerűen feltételezi-e annak létezését. Igazából a közvetlen tapasztalatokban, az érzéki alapú tudásban bízunk. A másodlagos tudást, a közvetlen tudást csupán elfogadjuk.

Véleményem szerint a fotográfiának mint érzéki alapú tudásnak a kezelése vezetett a viruló szellemfotó mozgalomhoz, melyből a kremsi Kunsthalle kiállítása nyújtott áttekintést, s melyre reakció a konstruált fotográfia műfajának létrejötte.

Abelardo Morell ,,a book of books’’ albuma egyesíti a könyvekben rejlő tudást, titkokat a fotográfiát körüllengő, csodákra való hajlammal. Ilyen szélsőséges eseteket keres meg a Thought 1930–31 című vaskos kötet gerincéről 2001-ben készült fotográfián. Vagy azon a 2000-es felvételen, amelyiken Charles Dickens és szeretője, Ellen Ternan két egymásba nyíló könyv által tekinthetnek egymásra, bezárva magukat saját életük könyvébe. Vagy amelyiken (Két város meséje, 2001) az elzsírosodott lap mindkét oldal szövegét látni engedik, összemosva; vagy ahol a varrási és kötési instrukciókat tartalmazó könyv mintául szolgál az inghez is.

Morell rögzíti a nyomokat, amelyeket a könyvek életük során lajstromba vesznek és magukon hordoznak; miközben csarnokokban raktározzák, megcsonkítják, akciósan kiárusítják, költözésnél bedobozolják őket, leveleket préseljenek bennük, dohos pincékben elázva geológiai rétegekké rongyolódjanak, hogy végül szoborrá alakulva, elzsírosodva, szamárfülesen, kávéfoltosan, a használattól elrongyolódva, évtizedek elteltével végre kézbe vegye valaki a megsárgult lapokat.

Abelardo Morell munkáiban tanúi lehetünk az emberi faj egy halk kivonulásának, amely teret enged a tárgyaknak, ugyanakkor leképezi viszonyainkat, s jótékonyan szemet huny, amikor szükséges.

Morell köszönetet mond William Henry Fox Talbotnak, aki több, mint 160 éve kiválasztott néhány kötetet a könyvtárából, hogy azok is ott lehessenek az első néhány dolog között, amit a világon lefotóztak.

Kemenesi Zsuzsanna

Jegyzetek:

(1)C. C. Christensen: Art and the Reformation in Germany. Ohio University Press 1979. 166-167.

(2)Albrecht Dürer: Erasmus, rézmetszet 1526. Nürnberg, Germanisches Nationalmuseum.

(3) Hans Belting: Kép és kultusz. 493.o.

(4) Michel Butor: A szavak a festészetben. Corvina, 1969.

(5) Boris Groys: A művészeti kommentár helyzete ma. Balkon 2000.12./2001.01.

(6)Lásd Betű a képen, Paul Klee emlékezete, Magyar festők Társasága, 1999.

(7) Boris Groys: Az utópia természetrajza. Kijárat Kiadó, Budapest 1997.

(8) Michel Foucault: A szavak és a dolgok. 46.o.

Bibliográfia:

Belting, Hans: Kép és Kultusz. Balassi Kiadó, Budapest 2000.

Groys, Boris: A művészeti kommentár helyzete ma. In: Balkon. Budapest 2000.12.–2001.01.

Sebők Zoltán: Egy „sátáni” művészetfilozófus. In: Balkon. Budapest 2000.12.–2001.01.

Groys, Boris: Az utópia természetrajza. Kijárat Kiadó, Budapest 1997.

Foucault, Michel: A szavak és a dolgok. Osiris Kiadó. Budapest, 2000.

150 Jahre Fotojournalismus. Hulton Deutsch Collection. Könemann, 1995. Band I-II.

Czeizel Balázs: Codex. Bolt Galéria, Budapest 1999.

Musée de la Photographie Charleroi. Crédit Communal, Musea Nostra 1996.

Michel Butor: A szavak a festészetben. Corvina, 1969.

Innovation / Imagination. 50 Years of Poladoid Photography. The Friends of Photography, San Francisco, 1999.

Photographie des 20. Jahrhunderts. Museum Ludwig Köln. Benedict Taschen 1996.