OSZTRÁK ÉS NÉMET PORTRÉK, 1900-1938

Néhány jel arra mutat, hogy a „Portrait im Aufbruch” című fotótörténeti kiállítás rendezői ezúttal szinte az erejüket meghaladó feladatra vállalkoztak. Az előzetes híradásokhoz képest a megnyitó időpontját néhány nappal odébb tették, és a korábban meghirdetett cím-alcím összeállítás sem volt egyértelmű. A tárlat megnyitása előtt már megjelent katalógus is furcsa helyzet elé állítja az érdeklődőt, akinek kedve támad az oldalpárokon és a falakon látottakat egybevetni.

A kiállítás ötven fotós kétszáz munkáján keresztül mutatja be a német portréfényképezés feltörekvő, eredményes és sikeres, XX. századi alkotó korszakait, a szecesszió időszakától a Neue Sachlichkeiten át a Bauhausig. Valószínű, hogy a két kurátor: Monika Faber és Janos Frecot még az utolsó pillanatban is módosított az anyagon, mert a katalógus 176 oldalán csak 160 kép szerepel. Az Albertina falain sorakozó portrékat nyolc tematikus csoportba sorolták a rendezők, de ezen túlmenően gondosan ügyeltek az időbeli elhatárolásra is.

A megnyitóra érkező elegáns közönséget váratlanul erős záporeső tépázta meg; beletelt egy fél órába, míg a nézők valóban az eléjük tárt alkotásokra tudtak figyelni. Ekkor viszont innen is, onnan is elragadtatott kiáltások hallatszottak. Bizton állíthatjuk: a császárváros egyik legjelentősebb múzeuma a New York-i Neue Galerie aktív segítségével olyan fotóműtárgy-együttest vonultatott fel, amihez hasonlót az idő előrehaladtával egyre nehezebb lesz egymás mellé sorakoztatni. Magukat megnevezni nem kívánó magánszemélyeken és a házigazdák raktárán kívül tizennyolc nagy gyűjteményből válogattak a kurátorok… (Csillagászati öszszegre rúghatnak a kölcsönzési-, biztosítási díjak és a szállítási költségek.) Ennek eredményeképpen például Moholy-Nagy László feleségéről készített arckép-részletének pozitív és negatív változata egymás mellé került. Előbbi egy magángyűjteményből, míg utóbbi New Yorkból, a Museum of Modern Art-ból érkezett Bécsbe. Az Albertina portréfotó-történeti kiállítása is igazolja azt a sokszor hangoztatott véleményt, miszerint reprodukciókból, nyomatokból – könyvekből, katalógusokból – nem lehet fényképeket kellőképpen megismerni, értékelni, összevetni, erre és a műélvezetre igazán csak a korabeli szerzői kópiákból, fotóműtárgyakból megrendezett kiállítás alkalmas.

A rendezők tiszteletben tartották a kölcsön-tárgyak jelentős értékét és a tulajdonosok installálási megoldásait, így az eltérő méretű és technikájú képek különböző paszpartukban és keretekben sorakoznak a falakon. Számos „nagy név” bizonyított ezúttal is: Nicola Perscheid, Heinrich Kühn, Rudolf Dührkopp, Dora Kallmus, August Sander, Hugo Erfurth, Rudolf Koppitz, Umbo, Lotte Jacobi, Helmar Lerski fotóit életre szóló élmény testközelből szemlélni. A rendezők ezúttal a sajtóanyaggal is nagyvonalúan bántak; a szakírókra, szerkesztőkre bízták, hogy a tárlat gazdagságát a rendelkezésükre bocsátott tizenkét kép melyikével illusztrálják…