IRODALOM ÉS FÉNYKÉPEZÉS, 2. RÉSZ

1942-ben az Országos Irodalmi és Művészeti Tanács irodalmi estet rendezett Kolozsváron. A résztvevők vonattal utaztak el Budapestről, a korabeli, írásbeli visszaemlékezések(1) szerint jó hangulatban. A fülkékben baráti társaságok szerint, vagy – a viták elkerülése érdekében – a képviselt stílusirányzatok (,,urbánusok’’, ,,népiek’’) szerint foglaltak helyet. Így például Keresztury Dezső és Szabó Lőrinc egy fülkében utaztak; Darvas József – valamint Féja Géza és Veres Péter - viszont a mellettük lévőben múlatta az időt. A nagy várakozást viccelődéssel ütötte el a harmadik fülke triója: Illyés Gyula, Márai Sándor és Cs. Szabó László. A sors fintora: utóbbi két szerző egy évtized multával már a magyar emigrációs irodalom legjelentősebb alkotóiként Nyugat-Európában élt és dolgozott!

A Kolozsvárra történő érkezés után Cs. Szabó vette át az idegenvezető szerepét, – ő ugyanis hazaérkezett gyermekkora városába – Illyéssel, Kereszturyval és Máraival járták körül a várost. Másnap reggel nyílt a könyvnap, az írók gyanakodva nézegették egymást: a pesti ismertség, népszerűség Kolozsváron már nem volt érvényes. A helyzetet egy leányiskola mentette meg, a talán nem is véletlenül arra járó rajongói seregből minden pesti íróra jutott egy tucatnyi.

A nap az Erdélyi Kör és a Hitel szerkesztői kerekasztal-beszélgetésével folytatódott. Az irodalmi estre pedig a Mátyás király diákházban került sor. A nyilvános felolvasáson a közönség első soraiban ültek a házigazdák: Bánffy Miklós, Kemény János, Tamási Áron, Wass Albert és Kovács László. A közönség figyelmesen, de kissé tartózkodóan fogadta a fővárosiakat, igazi sikere a friss akadémikus Márainak volt. Az est után a társaság hajnalig beszélgetett Tamási Áronnál.

*

A két világháború közötti magyar irodalmat az átlagos olvasottság szintjén tudók számára az előzőekben említettek közül talán a legkevésbé ismert Cs. Szabó László neve. Az Irodalmi Lexikon szerint író, esszéíró, műfordító, kritikus Cs. Szabó éppen száz ével ezelőtt, 1905. május 29-én született. Párizsban járt egyetemre, gazdaságtörténetből doktorált és a Budapesti Iparkamara elnökének személyi titkáraként kezdett el dolgozni az 1930-as évek elején. Irodalmi érdeklődése pályamódosításra sarkallta: a Nyugat és a Magyar Csillag közölte tanulmányait, melyekért 1936-ban Baumgarten-díjat kapott. A Magyar Rádió irodalmi osztályát vezette 1935–1944 között, majd a Képzőművészeti Főiskolán az irodalom- és művelődéstörténet tanára lett.

1949-ben Olaszországba utazott és a hazautazását sürgető táviratban foglalt utasításnak csak 1980-ban tett eleget. (Ekkor hangzott el a Képzőművészeti Főiskolán az a sokat emlegetett előadása, amit úgy kezdett: ,,A múlt órán ott hagytuk abba a kérdéskör ismertetését…’’) Cs. Szabó először Olaszországban – Firenzében – élt, majd Londonba költözött és a BBC magyar adásának munkatársaként dolgozott. Idehaza jelentős kiadók gondozták munkáit,(2) ezt a rangot nyugati magyar emigráns íróként is kivívta magának. 1953-ban versantológiája, 1955-ben elbeszélései jelentek meg Rómában, majd útirajzát (1956-ban) és verseit (1959-ben) a Látóhatár tette közzé Münchenben. Görög útinaplója a londoni Magyar Könyves Céh negyedik köteteként került a betűre éhes nyugati magyar olvasók kezébe 1960-ban. Gondozta munkáit a londoni Szepsi Csombor Kör, a brüsszeli Nagy Imre Politikai és Társadalomtudományi Intézet, valamint a müncheni Újváry ,,Griff” Verlag és Molnár József Aurora Nyomdája. Utóbbiból került ki az egyik legszebb könyv, amit valaha az Örök városról, Rómáról írtak: a lelkes olvasók által csak csédekkerként emlegetett ,,Római muzsika’’. 1984 őszén hunyt el, sírja, hagyatéka, könyvtára Sárospatakon található.

A Fotóművészet az elmúlt években közölt ugyan néhány irodalmi tárgyú cikket,(3) mégis felmerülhet a kérdés: miért ismertetem a száz évvel ezelőtt született Cs. Szabó László életútját..? Nos, Csé szerzőtársa volt egy könyvnek, méghozzá egy nem is akármilyen fotóalbumnak! Közbevethetnénk: ez nem ritka jelenség. Való igaz, az írók és fotóművészek találkozására szép példák sorolhatók fel. Székely Aladár ,,Írók és művészek’’ albumához Ady és Ignotus írt előszót. Bölöni György: ,,Az igazi Ady’’ című életrajzához, mely Párizsban jelent meg - magyar nyelven! – 1934-ben, André Kertész látogatta és fényképezte végig a költő által egykor kedvelt helyszíneket. Kálmán Kata Tiborcához Boldizsár Iván és Móricz Zsigmond írásait tette hozzá a kiadó. Lóránth László Pesti képeskönyvének versei(4) Dulovits Jenő utánozhatatlan hangulatú esti felvételeihez kapcsolódtak. A sor természetesen folytatható napjainkig, akár a ,,Vajszínű árnyalat’’-ig, Esterházy Péter és Szebeni András együttműködéséig(5). (Egy saját példa: 1990-ben jelentette meg Végh Antal kiadója Gyurkovics Tibor gyermekverseit,(6) melyhez az átlagosnál nagyobb lelkesedéssel készítettem állatkerti fényképeket.)

Visszatérve Cs. Szabó Lászlóra: nos, ő szerzőtársa volt az első Magyarországon megjelentetett színes riportfotó-könyvnek..!

*

Gondolatébresztőként felsorolnék néhány tényt és adatot a színes fényképezés történetéből(7). A három különböző színszűrővel történő színkivonat-készítés ötletét 1869-ben tette közzé két francia, de az elvet a gyakorlatban is megvalósító fényképezőgépek nagyobb mennyiségben történő előállítása csak 1895-ben kezdődött meg. Néhány évvel később már olyan kamerák kerültek forgalomba, melyek belsejében tükrök vagy üveghasábok vetítették a fénynyalábokat a gép oldalain lévő három kazettába. A fényképezéskor már nem egymás után kellett a három szűrővel exponálni, hanem egyszerre; így a mozdulatlan témák megörökítése mellett már színes pillanatfelvételek is készülhettek.

Auguste és Louis Lumiére – egy 1894-ben megjelent találmány felhasználásával és átdolgozásával – az édesapjuk által alapított lyoni nyersanyaggyárban pár év alatt kikísérletezték az első olyan színes fotóanyagot, mely széles körben használhatónak bizonyult. Az Auto-chrome lemezből 1913-ban már egymillió darab készült!

A Kodak és az Agfa az 1920-as évek végén, 1930-as évek elején hozta forgalomba az úgynevezett lencseraszter-filmeket. Ezek használatakor a felvételkor és a vetítéskor a nagy fényerejű objektív elé sávosan színezett színszűrőt helyeztek. Annak ellenére, hogy a felvétel fekete-fehér filmre készült, a vetítéskor a nézők színes képet láthattak.

Bár a színes előhívásos módszert már 1912-ben szabadalmaztatták, az ezen alapuló színes diapozitív anyagok csak 1935–36-ban jelentek meg. (Kodachrome és Agfacolor-Neu.) Az 1930-as évek végén tucatnyi, ma már szinte teljesen ismeretlen színes eljárás(8) közül választhattak a fényképészek.

A színes képek nyomdai sokszorosítása természetesen külön történet, olyannyira, hogy azt e helyt még vázlatosan sem ismertetném. A háromszínű magas- és mélynyomtatás után a 4 szín color offset síknyomtatás körülbelül abban az időben nyert teret, amikor a magasabb érzékenységű, már pillanatfelvételek– és riportfotók – készítésére alkalmas Agfa és Kodak diapozitívek megjelentek; a II. világháború alatt. A híres német Leica-fotós, Dr. Paul Wolff ,,Meine erfahrungen farbig’’ című könyve(9) közöl egy 1937-es fotót is, mely még a 7 (!) DIN érzékenységű Agfa színes anyagra készült. Ez a könyv Magyarországon széles körben ismert volt a téma iránt érdeklődök között, éppúgy, mint Walther Heering: Im Zauber der Farbe című albuma. Utóbbi, 1943-ban, 86 színes ábráján túl már az abban az esztendőben bemutatott papírkép nagyítási eljárásról is közzétett részleteket. A Rolleiflex-szakíróként számon tartott Heering több magyar fotót sorakoztatott fel ebben az albumban, így például Hollán Lajostól, Keller Irmától, Dr. Kunszt Jánostól és Dulovits Jenőtől. (Őt a német nyelvterületen igen jól ismerték, színes fotóit Heinrich Freytag ,,Contax-Praxis”-a(10) is közölte.)

Feltétlenül meg kell említeni a Kurt Peter Karfeld által szerkesztett ,,Das farbige Leica-Buch’’ című könyvet(11). Ez volt ugyanis a világon az első színes, négyszín-nyomású riportfotó album! Oldalain sorjázó 72 fotóját A. F. Baumann Kodachrome-ra készítette. Az ismert Leica-fotós szerző európai körutazását jókora amerikai túrával egészítette ki, így a lapokon egyaránt feltűnnek a new york-i felhőkarcolók, indiánok és népviseletben pompázó magyar gyerekek. A II. világháború után született magyar olvasó számára igazi élményt jelent például a 60. számú kép, mely a budai Mátyás-templom melletti, augusztus 20-i körmenet résztvevőit mutatja. A fehér zubbonyos (!) rendőrök és a fekete frakkos, idős urak visszafogottságát jól ellenpontozza a katonatisztek egyenruháján pompázó kitüntetések, a zászlók, a huszárok és az egyházi személyek ruházata által együttesen adott színkavalkád. A korabeli nyersanyagon a képen látható három koronaőr hosszú fehér köpenye némileg túlexponálódott. Ezen nyomdai retussal segítettek.

A The Studió nevű híres angol művészeti folyóirat színes fényképezésről szóló, 1908-as különszáma 18 képet tartalmazott. 1913-ban került az olvasók kezébe Dr. Steiner Szilárd munkája(12) a színes fotográfozásról, 7 ábrával. W. Westennek a reklámról írt szakkönyve(13) 1914-ben már második kiadásban látott napvilágot, 191, részben színes képpel. Ezek a fotók statikus témákat, beállított és hosszasan elrendezgetett felvételeket mutatnak. A gyorsabban mozgó témák – kapásból – történő színes megörökítése volt az 1930-as évek végén megjelent – új – színes eljárások nagy vonzereje. Így került be a színes Leica-könyvbe az a ,,riportfotó’’, amin a medencében fürdőzők a levegőbe dobják fel társukat. A német könyvben közzétett képen egyébként az alakok felett egy magyar nyelvű ,,MÉLY VÍZ” feliratú tábla látható…

*

Cs. Szabó László gyermekkorát Kolozsváron töltötte, így magától értetődő természetességgel tette közzé az 1940 augusztusa és novembere között szinte naplószerűen lejegyzett gondolatait a bécsi döntés értelmében visszacsatolt Erdéllyel kapcsolatban. A mindössze 120 oldalas könyv ,,Erdélyben” címmel, a Nyugat kiadásában(14) jelent meg. (Úgy tudom, a Nyugat egyik ünnepi kiadványaként hirdették az 1941-es könyvnapon.) Ha jól értelmezem a 40–49 oldalakon leírtakat, az író, a Rádió Irodalmi Osztályának vezetője – szabadságát megszakítva – haditudósítóként eredt a főhadiszállás után, és a Nagykunságban érte utol a bevonuló csapatok előőrsét. Másnap délután Ártándnál a katonai híradósok a határon lévő őrtoronyig telefonkábelt húztak ki, így Pluhárral, sok sportközvetítés fogalomszerűen híressé vált riporterével együtt adott Cs. Szabó helyszíni közvetítést arról, hogy ők onnan már látják Várad tornyait. Másnap reggel háromnegyed hétkor az író-haditudósító természetesen ott állt a magyar hadtestparancsnok közelében, várva, hogy a román őrnagy felemelje a sorompót. Amikor ez megtörtént, Cs. Szabó szerint ez hangzott el: ,,Előnyomulást megkezdeni. Irány: Nagyvárad!’’

Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt vezetése – érzékelve a téma időszerűségét és a kivitel magas irodalmi értékét – úgy döntött, hogy Cs. Szabó könyvét képanyaggal kibővítve adja az olvasók kezébe. Ehhez Erdődi Mihály színes riportfotóanyagát használták fel. Az így létrejött mű – a ,,Das farbige Leica-buch’’ – méltó párja lett az első magyar színes riportfotó album. Gyanítom, hogy a fotótörténeti emlékezetből a könyv azért hiányzik, mert az eredeti, csészabói címet a Kiadó ,,A felszabadult Erdély”-re(15) változtatta..!

De ki volt Erdődi Mihály? Sajnos kevesebbet tudunk róla, mint kellene! Soltvadkerten született 1899-ben, 1962-ben hunyt el. Budapesten lakott, a XII. kerületi Ráth György utcában, a korabeli telefonkönyvben újságíró-fotoriporter szerepelt a neve után foglalkozásként. Egy 1980-as adat(16) szerint Erdődi 1945-től a Nemzeti Parasztpárt tagja volt és 1945-46-ban a kerületi Nemzeti Bizottságba is beválasztották. A Kodak Magazin 1938-ban magyar nyelvű kiadást indított, ebben megjelent Erdődinek(17) egy három oldalas, rajzokkal illusztrált, humoros, manapság úgy mondanánk piár (az amatőr fényképezést népszerűsítő) írása. A Fénnyel írott történelem című könyv, mely közli egy színes fotóját(18) a Horthy családról, azt írja Er-dődiről: gyakran fényképezte a kormányzót. A színes magyar fotókat felvonultató kiállításon és könyvben is feltűnt néhány képe. Az ennek kapcsán a Fotóművészetben(19) megjelent cikk illusztrációjaként két Erdődi-fotót lapunk olvasói már láthattak: a marosvécsi hajtóhalászokról, illetve a kenderesi úszómedence szélén kapaszkodó Horthy-családról.

Addig is, amíg az információk szaporodnak, kénytelenek vagyunk magát a könyvet faggatni, azt minél részletesebben leírni. Ez a vizsgálódás a múltban szinte lehetetlen volt: Cs. Szabót kedvelő barátom unszolására az 1970-es évek közepén antikváriumokban és újsághirdetések alapján majdnem öt évig kerestem a kötetet. Volt olyan bibliotéka, ahol azt állították: eltűnt. Az Országos Széchényi Könyvtárban ,,Z. A.”, azaz zárolt anyag volt, csak engedéllyel tekinthettem volna meg. Létezik a műnek ,,Siebenbürgen’’ címen egy német nyelvű változata, mely kevesebb, 95 képet tartalmaz, ezt mezei olvasóként is fellapozhattam. 1979 Karácsonya előtt végül szert tettem a könyvnek egy hiányos példányára. Szerencsémre a korábban kitépett oldalak képei szerepeltek a német nyelvű változatban, így azokat – egy feljegyzésem szerint 1980. január 22-én – az Országos Széchényi Könyvtárban megrendelt reprodukciók segítségével doku-brom papírra készíttetett nagyításokkal pótoltam. Ettől az időponttól kezdve szeretném a szakmával megismertetni Cs. Szabó és Erdődi közös munkáját. Amikor a Magyar Nemzeti Bibliográfia 7. kötetében nem találtam meg a könyv leírását, felvettem a kapcsolatot a szerkesztőkkel. 1981-es válaszlevelük és személyes ígéretük szerint az irodalmi művek helyett a szociográfiai írások közé sorolták be. Egy akkor Londonban élő ismerősöm rábírta egy barátját: váljon meg Csé legkeresettebb könyvétől, a Brüsszelben megjelentetett ,,Ország és irodalom’’-tól. Ez a nyugati terjesztőknél elfogyott, hozzánk nem engedték behozni, postán beküldeni. Ismerősöm elmesélte az írónak közbenjárásomat a Bibliográfia szerkesztőinél és a következő utazásakor bőröndje mélyén becsempészte a nevemre dedikált tanulmánykötetet.

Az 1999-ben megjelent fotótörténeti tankönyvben(20) is megemlítettem a Cs. Szabó–Erdődi féle albumot, igaz, csak tíz sor erejéig. Ezúttal lássuk bővebben az adatait! A 20x25 cm-es könyv 256 oldalas. Az ,,Erdélyben’’-hez képest a bevezető szöveg 7 oldallal bővült, az 1941. szeptemberi keltezésű fejezet a Cs. Szabó által őzlábú népnek nevezett székelyekről szól.

A képanyag a 60. oldalon kezdődik és a 251.-ig tart. A 253–255. lapokon Erdődinek a ,,Képeinkhez’’ címet viselő utószavában ezt olvashatjuk: ,,Abból az alkalomból, hogy ezzel a könyvvel az első magyar színes fotó könyv jelenik meg, helyénvalónak látszik, hogy az amatőrfényképezők tudomást szerezzenek arról, hogy a felvételek milyen körülmények között és milyen eszközökkel készültek. […] A felvételekhez Contax III-as típusú gépet használtam. Ennek a gépnek nagy előnye, hogy a színes fényképezésnél szinte nélkülözhetetlen fénymérő bele van építve. […] A felvételek Agfacolor filmre készültek, ezekről a színes diapozitívekről a nyomda részletnegatívokat és nyomóformát állított elő. Ha az átvilágított képet lefényképezik fekete-fehér filmanyagra, az így kapott filmről egyszínű kép készülhet.”

A 61. oldalon szereplő első képen, a képaláírás szerint: ,,1940. szeptember 15. A magyar Honvédség felvonul Magyarország kormányzója és Erdély népe előtt.’’ A következő képen gróf Teleki Pál miniszterelnök beszélget Horthyval. Az album további lapjain színes és fekete-fehér képek váltakoznak, a 224. oldaltól 14, részben fekete-fehér fotót találhatunk egy kalotaszegi lakodalomról. A két nyitó és fél tucat további képet leszámítva a továbbiakban politikus vagy katona nem látható az album lapjain. Annál bővebb képet mutat Erdődi a tájról, épületekről, a benne élő emberekről, igaz, néha túl idealizáltan. (Tudomásom szerint a Néprajzi Múzeum őrzi a könyv kapcsán készített diasorozat néhány darabját.) A népviseletes táncjeleneteket a fotós és a Karinger képeslapkiadó(21) az 1940-es évek elején képes levelezőlapokon is megjelentette, sőt 121941-es számon szabadalmaztatta is. Erdődi – még a II. világháború előtt - közreműködött egy, a gyermekfényképezésről szóló könyv munkáiban.

Úgy látom, Erdődi Mihály munkássága szinte teljesen ismeretlen a mai magyar fotótörténetben, így emiatt abban nem is foglalhatja el az őt – véleményem szerint – megillető helyet.

Fejér Zoltán

Jegyzetek:

(1) Lásd például: Cs. Szabó László: Mátyás bölcsője, Jósika sírhelye, in: Haza és nagyvilág, Franklin, Bp. [1943]

(2) A teljesség igénye nélkül: 1934-1944 között a Franklin-társulatnál regénye, novellái és tanulmánykötete, Cserépfalvinál dokumentumkönyve, a Nyugat kiadásában három tanulmánya, a Magyar Bibliofilek Szövetségénél és az Athenaeumnál egy-egy albuma jelent meg. 1945 után egy-egy kötete látott napvilágot az Officinánál, illetve a Révai Kiadónál.

(3) Lásd pl.: Nádas Péterről: 1995/3-4; Márai Sándorról: 1996/3-4; illetve Jókai Anna írását Ginkről 1998/3-4

(4) Pantheon kiadás, Budapest, 1937, 32 p.

(5) Pelikán Kiadó, Budapest, 1993

(6) Gyurkovics Tibor: Tónió a póniló, [Fejér Zoltán fotóival], Új Idő, Budapest, 1990

(7) Bővebben lásd:,,A korai színes eljárások és az Autochrome’’ , ,,További színes eljárások, Gáspár Béla munkássága’’ in: Szarka Klára, Fejér Zoltán: Fotótörténet, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999, 179-187 old.,

(8) Ezeket meglehetősen jól összefoglalja: dr. Walter Kross: Momentfotos in Farben, W. Knapp Verlag, 1937

(9) Breideinstein Verlag, Frankfurt, 1942, [54 színes fotó nyomatával]

(10) Első kiadás: W.Knapp Verlag, Halle, 1938; Dulovits színes fotóit az 1943-as kiadásban találhatjuk meg.

(11) Anton F. Baumann fotóival; Knorr & Hirth GmbH, München, 1938.

(12) Dr. Steiner Szilárd: A színes fotográfozás, Kir. Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 1913

(13) Walter von Zur Westen: Reklamekunst, 2. kiadás, Bielefeld-Leipzig, 1914

(14) Cs. Szabó László: Erdélyben, Nyugat, [Budapest, 1940/1941]

(15) Erdődi Mihály: A felszabadult Erdély, a bevezető szöveget írta: Cs. Szabó László, Athenaeum, Budapest, 1941

(16) Egy adatokat gyűjtő szakíró levele; Fővárosi levéltári adat és a Budapesti Közéleti Névmutató szerint.

(17) Nevét a Magazinban ipszilonnal írták.

(18) Fénnyel írott történelem, i.m. 256. kép, rövid életrajz a 223. oldalon.

(19) Szegő György: Színes Magyarország, A kezdetektől 1956-ig, in: Fotóművészet 2004/1-2. Véletlenül a 160. oldal képaláírásában i-vel, míg a 161-en y-nal szerepel a fotós neve.

(20) Szarka-Fejér, i.m. 203. oldalán

(21) Budapest, Wesselényi utca 41.