KÖNYVESPOLC

Anton Corbijn: U2 & i

416 oldal 379 színes és fekete-fehér duplex képpel, 26 x 31 cm.

SCHIRMER/MOSEL, ISBN 3-8296-0174-3

Minden adott a sikerhez, úgymint a U2 mint híres rockbanda, Corbijn, holland sztárfotográfus, sok-sok együttlét, kifogástalan nyomdatechnika és határtalan terjedelem, amibe az egész „Jútú szárazon és vízen“ belefér. Mindazonáltal nem árt, ha a leendő könyvtulajdonos az együttes rajongója is egyben. Ezt azon tudom lemérni, hogy a fiaim szeme sokkal nagyobbra kerekedett, mint az enyém, amikor a könyvet kicsomagoltam. A dolog ugyanis nem működik automatikusan, mégha a sztárgyártás mára olajozottan működő iparrá fejlődött is. Mondjuk Leibowitz Rolling Stones-képeit nem lehet csak úgy lazán Úkettőbe átültetni, mert minden más, a két fotós, a két együttes, a két kor, és más az együttesek által a világban betöltött szerep is. Így aztán lehetnek jók a képek, lehet profi a szerkesztés és minden, de ez az album mégsem kortörtönet, ez csak a U2 története. Igaz, aki erre vágyik (lehetnek pár millióan, ha az albumot nem is veszi meg enynyi), az egészen biztosan örömét fogja lelni benne.

Diane Arbus: Revelations

352 oldal 500 képpel, 26 x 31 cm.

RANDOM HOUSE, ISBN 0-375-50620-9

Nekem ez a könyv maga a csoda. Igaz, színházban is legalább annyira érdekeltek a próbák, mint az előadás, különösen akkor, ha az előadás tökéletesre sikerült. Arbust nekem leginkább a róla készült „An Aperture Monograph“ jelentette, az abban szereplő képek, amelyek annyira természetesek és megkérdőjelezhetetlenek, hogy paradox módon azt is sugallják, talán nem is emberi teljesítményt látunk: az angyalok csilingeltek, ahányszor minden rendben volt, és lehetett nyomni az exponáló gombot. Abban persze, hogy Arbust megérintette Isten ujja, ezután is biztos vagyok. De mintha a Világ teremtését leshetné meg az ember, és kiderül, hogy ezek a dolgok, ezek a pillanatok és képek nem voltak eleve elrendelve. Voltak alternatívák, és ez majdnem akkora élmény, mint egy pillanatra azokat a lényeket látni a földön, akik helyett végül ránk esett a választás. Az album nemcsak kontaktokból áll persze. Rendkívül érdekesek a kevésbé ismert képek is, és a sok adalék, a részletes élettörténet, amely Diane Arbust (aki nyolcvankét éve született, tehát talán már akkor sem élne, ha nem öli meg magát harmincnégy évvel ezelőtt), szóval Arbust, aki így örökre fiatal maradt, megérinthetőnek, kételkedőnek, embernek mutatja. És halott embernek is, sajnos, mert az élettörténetet valami kegyetlen, borzalmas ötlet révén (a család bosszúja, amiért a halálba szökött előlük?) Diane Arbus részletes boncolási jegyzőkönyve zárja.

Roni Horn: Her, Her, Her & Her

128 oldal 120 fekete-fehér duplex képpel, 24 x 24 cm.

STEIDL Dangin, ISBN 3-86521-035-X

Az 1955-ös születésű, new york-i Roni Horn könyve egy uszoda női öltözőjében „játszódik“. Akit ez a hír arra ösztönözne, hogy legott a könyvesboltba rohanjon, csalódni fog. Igen decens kukkolásról van szó ugyanis, legfeljebb egy-egy fél tenyérnyi részlet, nyak, váll, tarkó, az is a felismerhetetlenségig bemozdulva, de inkább annyi sem. Ami tehát a képeken látható, inkább az öltöző fehér, csillogó mázas téglából falazott enteriőrje, a fülkék fehér ajtajai a kis kémlelőnyílásokkal – foglalt-e a fülke, meg hogy akármi benn ne történhessen, és ebben a környezetben az emberek inkább csak szellemek, hogy a kihaltság még teljesebb, még fájóbb legyen.

Marcy Robinson: Half-Frame

112 oldal 52 színes képpel, 25,5 x 23 cm.

STEIDL Dangin, ISBN 3-86521-034-1

A New Yorkban élő Marcy Robinson harminchat éves, a magyar szabályok szerint tehát egy éve már nem „fiatal“. Itt bemutatott képeit sem a hely, sem az idő, sem a történés nem fűzi láncba. Az egész mégis összetartozik, és ennek semmi más oka nincsen, mint az a fotográfusi látásmód, ami az egyébként általában hétköznapi dolgokat különösnek, érdekesnek, jelentőségteljesnek ábrázolja. Nem ördöngősség ez, itt leginkább kompozíciós módszer, minden világítási raffinéria nélkül. A másik tényező, ami hat, a fényképezés, illetve a könyvbéli kinyomtatás maga. Nem a borító képére gondolok, mert az a maga tragédiájával éppen kilóg a sorból, hanem az összes többire, ahol szó szerint nem történik semmi, de ez a semmi körülvágva, más kontextusba emelve, idézőjelbe téve provokatív, gondolatra, érzésre, asszociációra serkent. Működik tehát, ha fülsiketítőt nem is durran közben.

Sam Taylor-Wood: Crying Men

56 oldal 24 színes képpel, 30 x 38 cm.

STEIDL & Partners, ISBN 3-86521-039-2

Így sírtok ti, mondaná Karinthy, és az élcelődés azért nem illetlen, mert a könnyeket nem tragédiák fakasztják, hanem a forgatókönyv, a rendező és a színészi rutin. Taylor-Wood ugyanis színészeket gyűjt csokorba, akik a kamerának sírnak, köztük híres színészeket is, a nagyobb siker reményében. Ma már mindent le lehet fényképezni, mondta Robert Frank, de nem biztos, hogy erre gondolt, miközben mondta. Persze más megközelítésben a dolog közel sem ennyire képtelen. Ha a világ ennyire hülye, márpedig tartok tőle, hogy legalább ennyire, akkor ez az egész nem más, mint tükör az arcunk előtt. Amerikaiak, pár évtizeddel a The Americans után. Ennyi erővel persze mondhattam volna Európát is, ahol az újságos standokat reménytelenül betemette a sok Story, meg Sztár, és Meglepetés Magazin.

Michael Collins: Record Pictures

128 oldal 60 (monochrome) színes képpel, 30 x 25,5 cm.

SteidlMACK, ISBN 3-86521-031-7

Ez a könyv egyszerre fotótörténet, és a mérnöki tudomány története is. Ez utóbbinak az egész világon fellelhető eredményei ábrázoltatnak a korai, részletgazdag felvételeken. A fényképezés, mint megörökítő eszköz, és a mérnöki tevékenység, mint dokumentálandó téma összetalálkozása több, mint kézenfekvő: a Brit Fotográfiai Társaság egyik alapítója is kultúrmérnök, méghozzá korának egyik vezető mérnöke volt. A fényképezésnek egyik legnagyobb csodája, hogy a múlandót – ha csak egy kép erejéig is – megmenti az elmúlástól, márpedig a mérnöki munka általában azzal kezdődik, hogy végérvényesen elmúlasztjuk a táj eredeti arcát, azután minden nap elmúlasztjuk az épülő szerkezet előző napi képét, mígnem az egész elnyeri végső állapotát, és akkor már nincsen tovább szüksége fotósokra, hiszen onnantól saját dolgává lesz az idővel dacolni.

Paul Jasmin: Lost Angeles

120 oldal 57 színes és 36 fekete-fehér duplex képpel, 20,3 x 25,4 cm.

STEIDL Edition 7L, ISBN 3-86521-026-0

A címben rejlő szójáték a könyv lényegére utal: minden halivúdi sztárra jut néhány ezer, vagy tízezer, akik szintén megpróbálták, de nekik nem jött össze. Azért ne gondoljunk rosszra, nem fürdőkádban felnyiszált ütőerű veszteseket kell néznünk, csak éppen van valami enervált, szomorú kiábrándultság ezekben az ifjakban, akik földrajzilag igen közel kerültek a tűzhöz, és mégis olyan végtelenül messze (bár ki tudja, hiszen ez Amerika!) vannak tőle. Némelyik képről egyébiránt a Munkásosztály a paradicsomba megy című, 1972-es olasz film jut eszembe, amely igen plasztikusan ábrázolta az olasz munkások kilátástalan életét, a magyar munkások és értelmiségiek pedig csurgó nyállal ültek a moziban, nézve azokat az anyagi kondíciókat, amelyek között az olaszok kilátástalankodtak. Amerika persze más, jó és rossz értelemben egyaránt, ott nincs a kötél alatt biztonsági háló, mint ahogy nálunk (volt, ha-ha). Van tehát tere annak a játéknak, hogy a képeket elnézegetve tippelhetünk, ki hol van most, pár évvel a hajdani fényképezkedés után. Valamennyi fotográfia modelljénél aggasztóan többesélyes a válasz.

Robert Weingarten: Another America

240 oldal 66 fekete-fehér duplex és négy színes képpel, 24 x 30 cm.

STEIDL, ISBN 3-86521-011-2

Az Amish vallásról-kultúráról az átlagemberek mifelénk legtöbbet a Kis szemtanú című Harrison Ford-krimiből tudhatnak. Az újrakeresztelő mennoniták svájci ágáról a 17. század utolsó évtizedében leszakadt közösség a 18. században jutott el az Egyesült Államokba, és bár minden szokásuk szöges ellentétben áll az Amerikáról gondolt közhelyekkel, az ottani emberi szabadságjogok ezt a megalkuvások nélküli különbözőséget fenntarthatóvá tették. Ezen a síkon a dolog sokkal többet jelent egyszerű kuriózumnál. Gondoljunk csak arra, hogy a „kifinomult“ Európában a különbözőség hagyományosan és következetesen gyűlöletet kelt.

A most 66 éves Weingarten évekig fotografálta az amisokat Amerika hat államában, és az eredmény igen érdekes, ha a vállalkozás eleve kudarcra is volt ítélve. A szociofotó alapkérdése, hogy át tudunk-e mászni a kerítésen, ami a vizsgált világ és a miénk között húzódik, és ez itt most nemcsak a fotós ügyességén és kitartásán múlott. Ez a huszonkettes csapdája: igazán oda csak amis férkőzhet, amis pedig valószínűleg soha nem fog nekünk az ő intim világukról fényképeket készíteni. Ami nekünk elérhető, ha mégoly érdekes is, csupán a felszín.

Craig McDean: Lifescapes

88 oldal 24 Fekete-fehér duplex, és 8 színes képpel, 38 x 26,7 cm.

STEIDL Dangin, ISBN 3-86521-033-3

Az 1964-es, manchesteri születésű, tehát angol McDean manipulált fotókat készít, montázsokat, de nem grafikai hatások, hanem több-kevesebb jelentéstartartalom-módosulás reményében. A koncepció messze nem laboratóriumi tisztaságú. Van, ahol csak némi hangsúlyeltolódás az eredmény, vagy furcsa léptékváltás a képen belül, az itt illusztrációként bemutatott képen viszon fellelhető egyrészt egy drasztikus nézópont-váltás, ami a házfalon araszoló autók képével együtt egy svábbogár-feelinget ad, ami szó szerint sem, és átvitt értelemben sem áll messze a nagyvárosi realitásoktól. Mégse várjon senki valamiféle harcos társadalomkritikát: szó sincsen arról, hogy a képekben hemzsegnének a kódolt üzenetek. A dolog elsősorban a szemnek szól.

Tímár Péter

Jean-Loup Princelle: Made in USSR; The Authentic Guide to Russian and Soviet Cameras

Le Reve Edition, 2004, 294 oldal, külön francia és angol nyelvű változatban, 21x30 cm,

ISBN 2-9522521-1-4

A hosszú című fotótechnika-történeti szakkönyv második, tetemesen javított és bővített kiadásán a rokonszenves francia szerző majd’ egy évtizednyit dolgozott. Annak idején, az első kiadás a régi fényképezőgépek gyűjtői között – túlzás nélkül állíthatjuk – világszenzáció volt. A szövevényes, kibogozhatatlan, részben dokumentálatlan téma: az orosz és szovjet gyártmányú fényképezőgépek ügye sok gyűjtőt érdekelt és érintett.

Egy vérbeli, szenvedélyes gyűjtő számára mindig a még feltáratlan területek az érdekesek. Vásárolták is a nyugat-európai, Egyesült Államok-béli és japán gyűjtők a vasfüggöny mögül kicsempészett ritkaságokat, prototípusokat, katonai-, kém-, és űrfényképezőgépeket. Amikor már ezekből kellően nagy kollekcióval rendelkeztek, berzenkedni kezdtek: miért nincs ennek kiterjedt szakirodalma?

A helyi szakírók túl közel voltak a témához ahhoz, hogy elfogulatlanul írjanak róla, a kutatáshoz se idejük se pénzük nem volt, napi gondokkal voltak elfoglalva. A 300 Leica-másolatot felvonultató francia szakkönyv szerzőpárosának fiatalabb tagja vette a fáradságot és összeállította a szovjet fényképezőgépekről szóló könyvet, amit az angol Hove Foto Books kiadó jelentetett meg.

Ahogy azt várni lehetett, ez után számos nagy magángyűjtemény tulajdonosa jelezte: a birtokában lévő példányok fotóit, adatokat, dokumentumokat ad egy bővített kiadáshoz. Az angol kiadó – érthetetlen módon – húzódozott, majd visszalépett. A francia szerző így barátai segítségével, részben magánkiadásban tette közzé a több száz fotót felvonultató új kiadványt, ami még akkor is érdekes olvasmány, ha tudjuk, sok olyan kamerát mutat be, melyek tulajdonosai valószínűleg sosem leszünk…

McKeown’s Price Guide to Antique & Classic Cameras 2005-2006

12. kiadás, Grantsburg, (USA), 2004, 1248 oldal, 22x29 cm, ISBN 0-931838-40-1

Ha egy fényképezőgép-gyűjtőt a világ bármely országában kétségek gyötörnek valamely ritka darabjának pontos eredete, adatai vagy értéke felől, egészen biztos, hogy a rendelkezésére álló irányárjegyzékek közül „A McKeown-t” nyitja ki, abból próbál tájékozódni. Természetesen nem mindenki birtokolja a nevezetes kiadványt – ezt csak a kiadó-tulajdonos szerző és segítőtársai szeretnék – de biztos, hogy a tartalma iránt érdeklődő valamilyen módon szerét ejti a tájékozódásnak.

Az amerikai gyűjtő házaspár, Joan és James McKeown az 1960-as évek végén észlelték, hogy a folyamatosan növekvő fényképezőgép-gyűjtési piacon hiányzik egy, a bélyeggyűjtésnél például már évszázadosan bevált alap-katalógus. Hozzá is kezdtek egy ilyen típusú kiadvány szerkesztéséhez. A munkában nem csak saját tapasztalataikat hasznosították, hanem a szerzők engedélyével bedolgozták egy csomó gyűjtői kiadvány fontosabb adatait. Az irányárak meghatározásánál aukciós leütési árakat, börzei árszinteket és bolti kínálati, vételi ár-értékadatokat vettek figyelembe. Az 1974-ben napvilágot látott első kiadás igen gyorsan valóságos fogalommá vált gyűjtői körökben. Hibái, pontatlanságai, nem túl jó minőségű képanyaga ellenére sok helyütt elsődleges referenciának tekintették. A szerzők – dícséretes módon – nem pihentek meg, hanem folyamatosan dolgoztak az újabb és újabb bővített, javított kiadásokon. Egyre több közreműködőt tüntettek fel az első oldalon, a frissiben megjelenő szakkönyvek adatai éppúgy bedolgozásra kerültek, mint az aukciós rekordleütések.

Sokáig problémás volt a magyar gépek ügye. Az amerikai irányárjegyzék a gyártó cégek nevének abc sorrendjében sorolja fel és ismerteti az egyes fényképezőgépeket. Bajtai Lajos fotóit és adatait – jó évtizede – McKeownék részben elfogadták, de azok módosítására, bővítésére nem hajlottak. Akkor tört meg a jég, amikor Fejér Zoltánnak a magyar fényképezőgép-gyártást részletesen ismertető angol-német nyelvű könyve megjelent. Ez után nem sokkal viszont a szerzők háza – távollétükben – leégett és adattáruk, könyvtáruk részben megsemmisült.

A 2004-ben közreadott 12. kiadás viszont már méltó környezetben ismerteti a megfelelő helyen (például a Kinoboxot már nem a “K”-nál, gyártó nélkül, hanem az Elektromosipari …-nál!) felsorolt magyar fényképezőgépeket. Milyen is ez vaskos könyv? 1248 oldalán több, mint 40000 fényképezőgépet ismertet adatszerűen, ezek közül tízezernek a -szerzők által, kifejezetten a könyvhöz készített- fekete-fehér fotóját is tartalmazza. Nyugodtan állíthatjuk, egyes oldalak krimiket felülmúló izgalmakat, mások szelíd, szarkasztikus humorú, néha önirónikus gyűjtői megnyilatkozásokat tartalmaznak.

Az angol nyelvű könyv német, francia, holland, olasz és spanyol bevezetője már nem fért bele a nyomtatott terjedelembe, azt a weboldalról lehet letölteni…

Hans-Michael Koetzle: Das Lexikon der Fotografen 1900 bis heute

Knaur, München, 2002, 528 oldal, német nyelven, 26x29 cm,

ISBN 3-426-66479-8

A szakújságíró – és Leica-újság szerkesztő – szerző hallatlanul nehéz feladatra vállalkozott: 550 életrajzba sűríteni a huszadik század fotótörténetét. Munkáját a világ legnagyobb múzeumainak fotótörténészei segítették, de felhasználta saját és néhány idősebb, tapasztalt barátjának könyv-, és fotógyűjteményét is. (A lexikon megjelenése után az egyik tanácsadó kollekciójából Hamburgban állandó kiállítás nyílt…)

H.M. Koetzle munkájának – különböző, más szerzőktől és kiadóktól – Európában és az Egyesült Államokban 1981 és 1999 között nem kevesebb, mint hét előzménye látott napvilágot. Ezek egyrészt forrásul is szolgáltak, másrészt Koetzlének új, a korábbiaktól eltérő koncepciót kellett kitalálnia.

Magyarországon a svájci Auer házaspár három opusa a legismertebb: az 1985-ös kiadású, két vaskos kötetet megtöltő, „Encyclopédie Internationale des Photographers de 1839 á nos Jours”, illetve ennek két, bővített változata. (Az 1992-es „Auer Index” című könyv, illetve az 1997-es dátumot viselő CD-ROM.) Utóbbi már 6154 fotóst ismertet!

Koetzle – nyíltan és bevallottan – határozottabban szelektált, ő az ötszáz legjelentősebb fotóművészt próbálta egybegyűjteni.

A Top-lista 10%-os rátartással – és sietünk kijelenteni: kifogástalan nyomdatechnikával, élvezhető minőségű képanyaggal készült el. A szerző elfogadja és tárgyfotó-szerű reprodukcióban közli a korabeli publikációkat, (azaz nyomatokat: újságlapokat, könyv-oldalpárokat) nem ragaszkodik vintage vagy mai másolati fotókhoz. Lexikona tehát nem kizárólag a fotótárak anyagából épít fel életműveket, sokkal inkább a közzétett, publikált munkákra alapoz.

A tárgyszóban a fotós nevei (!), születési adatai után működésének egy mondatos ismertetése, majd viszonylag rövid életrajza, illetve munkásságának méltatása következik. (Utóbbi idézet az adott fotóst a lexikon szerzőjénél jobban ismerő fotótörténésztől: Escher Károly esetében például Tőry Klárától.)

Koetzle számtalan lapszéli jegyzetben mesél a fontos múzeumokról, gyűjteményekről, mára már fogalommá vált folyóiratokról, könyvsorozatokról is. A súlyos és vaskos kötet lapjain huszonöt magyar származású, illetve már elhunyt magyar fotóson túl mindössze egyetlen kortársunk életrajzával találkozhatunk – igaz, ő vitán felül élő klasszikus: Németh József.

Az 1961-es születési dátumú orosz fotósok életrajzainak láttán felmerülhet a kérdés: ennyire ismertek a magyar alkotó fotográfusok a Lajtán túl?