FOTÓAMATŐR HÁZITANÍTÓ A SZÁZADFORDULÓN

A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára 1985-ben egy közel 300 negatívból álló gyűjteményt vásárolt meg. Az már első rátekintésre is látszott, hogy a 9x12 cm nagyságú, többségében jó állapotú zselatinos-ezüst üvegnegatívokat amatőr fényképész készíthette, a legtöbb esetben hoszszas beállítás nélkül. A törékeny negatívok átvészelték a 20. századi magyar történelem minden viszontagságát – két háborút, forradalmakat, az egyéni küzdelmek állomásait –, míg a gyűjteményünkbe jutottak. Túlnyomó részük Czakó Ferencnek, a székesfehérvári és Fejér megyei főispán tisztségét betöltő sárvár-felsővidéki Széchényi Viktor gróf (1871–1945) sárpentelei birtokán munkát találó házitanítónak a felvételei.

A tanár úr – a később hírnevessé vált tanítványa, Széchenyi Zsigmond (1898–1967) vadászíró tanúsága szerint – nyolc évig lakott Sárpentelén, nagyjából 1904 és 1914 között. A fotográfiákat ez idő alatt, az egykori feljegyzések szerint főként 1907 után készítette. Az előhívott pozitívok egy része a Széchényi család fotóalbumaiba is bekerült, megőrizve az ünnepi és hétköznapi pillanatokat.

Czakó tanár úrról pillanatnyilag nem is tudunk többet. Az utóbbi időben aukciókon felbukkant levelekből kiderül, hogy Széchenyi Zsigmond egy darabig még kapcsolatban maradt nevelőjével, de aztán elszakadtak egymástól. A negatívok a tanár úrnál maradtak, az albumok pedig, amelyekbe egykor előhívott pozitívjai is kerültek, a Széchényi családnál. Czakó Ferenc halála után az özvegye szerette volna eladni a negatívokat. Egy érdeklődő gyűjtő megkereste az akkor már ugyancsak az örök vadászmezőkre költözött Széchenyi Zsigmond özvegyét, hogy meggyőződjék arról, valóban a híres vadász gyermekkori képeit tartja-e a kezében. Az azonosítás megtörtént, a negatívok azonban szerencsére közgyűjteménybe kerültek.

A felvételek egy letűnt világ mindennapjaiba engednek bepillantást: a neves arisztokrata, a fontos közéleti személyiség otthonába, a világhírű vadász gyermekkorába, a mára a szó szoros értelmében elporladt, a föld színéről is eltűnt Fejér megyei kastély lakóinak életébe, szokásaiba. S mindezt olyan közelről, ahogyan hivatásos fényképész felvételeiből sohasem ismerhetnénk meg.

„… szegény Czakó úrral – isten nyugosztalja – nyolcévi szakadatlan együttlét alatt sem sikerült megbarátkoznom. Ennek okát elsősorban kedélytelen, mogorva, tréfát egyáltalán nem értő természetében keresem. Jóízűet nevetni jóformán sose hallottam, egy-egy fanyar mosolyra is csak nagy ritkán, szinte véletlenségből húzódott a szája. Felszeg, suta filiszter volt az istenadta, azon emberek közül való, kiknek »kalapács következetesen fején találja a – hüvelyujjuk körmét«. Semmiféle sport, a vadászat meg éppenséggel nem érdekelte Czakó urat. Pedig mennyire igyekeztem vadászt faragni belőle… Pedig egyébként igen derék ember volt ám szegény Czakó úr! Sokat vesződött velem, vizsgáimra lelkiismeretes alapossággal felkészített, noha ebben könnyű dolga – aligha lehetett. Ezért meg szépemlékű, közös lepkegyűjtésünkért, őszinte hálával tartozom neki.” – emlékezett egykori nevelőjére Széchenyi Zsigmond az Ahogy elkezdődött… című könyvében. Ha tudta volna, hogy előkerülnek a tanár úr negatívjai, talán hozzátette volna, hogy hálával tartozik neki azért is, hogy boldog gyermekkorát megörökítette a fotómasinájával, s így láthatóvá válik mindaz, amit olyan megkapóan írt le izgalmas könyvében.

Czakó tanár úrnak sikerült az elengedhetetlenül szükséges tudást beleszuszakolnia az örökké izgő-mozgó tanítvány fejébe. A szerető, gondos, ám szigorú édesapa 1908-ban így írt róla: „Czakó Ferenccel, ki Zsiga mellett mint nevelő működik, eléggé megvagyunk elégedve. Most be kellett hadgyakorlatra vonulnia, távollétét Zsiga alaposan kihasználja s minduntalan úgy eltűnik, hogy senki sem bírja megtalálni – magamra ismerek!”

A tanulás mellett lepkét gyűjtöttek, kirándultak, túzoktojást fújtak ki. Vadászni nem vadásztak együtt, hacsak úgy nem, hogy Zsigmond az egyre komolyabb puskákat tartotta kezében, a házitanító pedig a fotómasinát, „tüzelésre készen”.

Czakó Ferenc fotográfiái most kerülnek először közönség elé: március és június között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum közös kiállításán mintegy hetven felvétele látható. Írásunkhoz főként olyan fotográfiákból válogattunk, amelyek nem kerülnek falra, illetve továbbra is magántulajdonban, a Széchényiek családi albumaiban vannak.

Cs. Lengyel Beatrix

Jegyzet:

(1) „A január végi havazások és kemény fagyok után, február 4-én nagy hirtelen fölmelegedés és langyos eső következett, a fölolvadt hólé nem tudott a fagyott földbe szivárogni s tovább folyt, az egész Sárréten óriási áradás keletkezett és amit senki sem hitt volna, Fehérvár városa árvízvédelembe került. Az alsóbb fekvésű úgy nevezett »Szárazrét«-et és a vágóhíd környékét a Gaja medrében Mór felől hömpölygő áradat (sic!) olyannyira, hogy tűzoltók, rendőrök és 200 főnyi katonaság szorgalmas munkájával lehetett csak egyes, a házakba szorult családot ladikon kimenteni. Emberélet ugyan nem veszett el, de egy egész sereg vályog házikó bedőlt. Zsigát kivittem a mentési munkálatokhoz, melyeket nagy érdeklődéssel és izgalommal figyelt. Ez alkalommal meghülhettem, mert lázasan ágyba kerültem, hamarosan azonban megint egyenesben voltam. A kiáradt vizek harmadnapra megint megfagytak, a Sárrét Pentelétől

Fehérvárig és onnan föl Mórig egy nagy jégtábla volt. A fiatal Esterházy Laci korcsolyán jött ki Fehérvárról Pentelére.” – számol be kiadatlan önéletírásában erről az esztendőről és a kép keletkezésének körülményeiről Széchényi Viktor gróf főispán.

(2) A kocsiban Viszota tisztelendő úr, Széchényi Dénesné született Hoyos Marietta grófnő (Széchényi Viktor édesanyja), a kocsinál világos nadrágban Széchényi Viktor gróf főispán és lánya, Sarolta (MNM ltsz. 86.107.)