A SZTEREODAGERROTÍPIÁK AKTJAI

A meztelen emberi test ábrázolása azóta létezik, amióta az ember témája lett a művészetnek. A női és férfitest mint művészi téma a fényképezés felfedezését követően szintén gyorsan helyet kapott a fotográfia első válfaja, a dagerrotípia jellemző tematikái, a városkép és a portré mellett; s az aktábrázolás a következő mintegy százhatvan év alatt állandó témája is maradt a fotózásnak. Az azonban, ahogyan a meztelen test felsejlik az ezüstözött rézlemez fémes csillogásában, más módon el nem érhető, elillanó pikantériát és hangulatot kölcsönöz ezeknek a korai képeknek.

A dagerrotípiákon, de még az aktdagerrotípiákon belül is szinte önálló egységet képeznek az akt-sztereodagerrotípiák, amelyek megfelelő sztereonézőben szemlélve a térhatás élményével gazdagítják az amúgy is különleges látványt. Ezek a képek, mint „halmozottan különös” műtárgyak (holott olyan tulajdonságokat egyesítenek magukban, amelyek külön-külön is a ritkaságok sorába emelnék őket), rendkívül becsesek a szakemberek és a gyűjtők szemében egyaránt. Hiszen már maga a dagerrotípia is ritka műtárgynak számít, a sztereodagerrotípiákból még kevesebb fordul elő, az aktdagerrotípiából pedig világszerte alig-alig. Az igazi ritkaságot: az akt-sztereodagerrotípiákat a műfaj gyűjtői és szakértői egyenként számon tartják, a világ bármely pontján őrizzék is őket. Ráadásul ezek a képek esztétikai értéküket tekintve sem adnak általában szégyenkezésre okot.

Ezért aztán különösen nagy öröm az, hogy Magyarországon igen jelentős mennyiségben találhatók akt-sztereodagerrotípiák – jelen pillanatban huszonnyolc darabról van tudomásunk. Közülük huszonhét darab van közgyűjteményben (ebből huszonhárom a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában, három az egri Dobó István Vármúzeumban és egy a Magyar Fotográfiai Múzeumban), egy darabot pedig, védett műtárgyként, Bajtai Lajos magángyűjteménye őriz. Ez a dagerrotípia, a különlegesen szép, vázát tartó női akt Bruno Braquehais (1823–1875) felvétele az 1854 és 1858 közötti évekből. A képek többségének szerzője ismert, ők mind francia fotográfusok, és feltehető, hogy valamennyi kép a dagerrotípia hazájában, Franciaországban készült, s onnan szuvenírként jutott el hozzánk.

Az 1840-es években még csak elvétve készítettek aktdagerrotípiát. 1849-ből származnak Jacques-Antoine Moulin (1802–1875 után), az első, aktfotografálásra specializálódott fényképész korai munkái. Az aktdagerrotípia-készítés utolsó pillanatai pedig azok lehettek, amikor Bruno Braquehais és felesége 1861-ben befejezte az ilyen képek fotografálását.

Miután David Brewster 1850-ben Párizsban bemutatta sztereoportréit, a sztereokép mint technika meghódította az aktfényképezést is.

Az 1850-es években népszerűvé váltak az erotikus képek, noha a fényképészeknek, a modelleknek és az árusítással foglalkozóknak egyaránt tartaniuk kellett a hatóság fellépésétől, mivel tevékenységük közerkölcsöt sértőnek minősült. Ezt a hatósági fellépést néhányan oly módon próbálták meg kivédeni, hogy egyes munkákat mint köteles példányt beadták a Bibliothéque Nationale de France-ba, abban reménykedve, hogy a kép elnyeri a „tanulmány festők számára” minősítést, és ezzel a büntetés veszélye nélkül kerülhet kereskedelmi forgalomba. Nem tudjuk, volt-e olyan fotográfus, akinek ez tényleg sikerült, mindenesetre a Francia Nemzeti Könyvtárban ily módon szerencsésen fennmaradt köteles példányok (például Moulin és Braquehais művei) nagy szolgálatot tettek az utókornak, hiszen a segítségükkel több esetben is meg lehetett határozni, hogy a máshol megőrzött és ismertté vált képek közül melyik, kinek a felvétele.

A fotográfusok, a modellek és a forgalmazók vélhetően továbbra is arra kényszerültek, hogy elkerüljék a hatósággal való találkozást. Például Moulin és a képeit árusító optikus, Malacrida minden igyekezete ellenére összeütközésbe került a törvénnyel: „lefoglaltak nála nagyszámú obszcén képet, melyek címének felsorolása is már trágár iratok terjesztésének vétségét jelentené”(1), ezért Malacridát 1 évi börtönre és 500 frank pénzbüntetésre ítélték, Moulinre 1 hónap börtönt és 100 frank büntetést szabtak ki.

Alexis Gouin (1799/1800–1855) és Louis-Jules Duboscq (1817–1886) a veszély ellenére szignálta dagerrotípiáit. Auguste Belloc (1800–1867) pedig mintegy hatvan felvételét elküldte barátjának, Humbert de Molard-nak, később ezek alapján lehetett egyéb felvételeit is beazonosítani.

A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában őrzött – az 1980-as években aukciókon vásárolt és nemzetközileg is számon tartott – huszonhárom darab akt-sztereodagerrotípia szerzőit külföldi kiadványok alapján tudjuk meghatározni. Tizenegy felvétel feltehetően Auguste Belloc műve, öt Bruno Braquehais nevéhez köthető, három Alexis Gouin-től származik (pontosabban az egyik Maison Gouin felvétele), kettő pedig Louis-Jules Duboscqtől. A képeket sajátosságaik alapján nem tudnánk egy-egy szerzőhöz kötni. Úgy tűnik, hogy az őket készítő párizsi dagerrotípisták hasonló beállítási módokat, kellékeket, díszleteket használtak, és ugyanazok a modellek fordultak meg műtermeikben. A foto-

grafáláshoz néhány esetben a fényképész felesége vagy élettársa állt modellt, egyébként pedig ugyanazok álltak a fényképezőgép elé, akik a festők modelljeiként voltak ismertek. Néhány esetben azonban csak prostituáltak vállalták el a feladatot. A képkészítés kedvelt kelléke volt a párnákkal gazdagon megrakott dívány. Ugyancsak gyakori díszlet volt a dús drapéria, valamint a tükör vagy a tükröző vízfelület imitációja, ami izgalmas ábrázolásokra nyújtott lehetőséget. A képek többségét finoman színezték is.

Néhány felvételt – a jól sikerült beállításnak köszönhetően – művészi teljesítménynek tekinthetünk: például Braquehais és Gouin finom vonalú hátaktjait, vagy Belloc azon műveit, amelyeknél kihasználta a kép és a tükörkép kínálta lehetőségeket. A képek egy része azonban unalmasra, közönségesre sikerült. A felvételek nemegyszer pornográf jeleneteket örökítettek meg (bár ezeket mi csak könyvekből ismerjük, a gyűjteményünkben nincsenek ilyenek). Ennek ellenére, vagy akár éppen ezért, az akt-sztereodagerrotípiák kedvelt cikkek voltak, és megfelelő sztereonézőben szemlélve kellemes perceket szereztek a nézőiknek.

Baji Etelka

Jegyzetek:

(1) Serge Nazarieff: Early Erotic Photography. Benedikt Taschen, Köln, 1993., 110–111. oldal.

(2) Hátlapján korabeli leltári szám, abból az időből, amikor a rendőrség tőzsdei csőd miatt lefoglalta a műterem minden darabját

Irodalom:

Serge Nazarieff: Early Erotic Photography

Benedikt Taschen, Köln, 1993.

Die Erotische Daguerreotypie, Sammlung Uwe Scheid

Weingarten, 1989

Csiffáry Gergely: Az egri Dobó István Vármúzeum Legújabb kori Történeti Gyűjteményének dagerrotípiái = Az egri múzeum évkönyve XVI–XVII, Eger, 1980, 335–373. old.