A NŐI TEST ÁBRÁZOLÁSA FÉNYKÉPEKEN

A Magyar Nemzeti Galéria 2004 októberében nyílt A modell. Női akt a 19. századi magyar művészetben című kiállításának előkészítő fázisában a képzőművészeti, iparművészeti, és orvostörténeti anyagok mellett szinte külön egységként lépett fel a fénykép, amelynek a közmegegyezés szerint meghatározó szerepe van e témában. A megvalósult kiállításon a tíz kiemelt témához kapcsolódóan csak egy-egy fénykép képviselte a műfajt, de hangsúlyosabban jelentek meg a kiállítás katalógusában, amely tartalmazza az összegyűjtött anyag kisebb, tematikailag problémátlanabb részét. Hosszú távú hatása nyílván a 480 oldalas könyvnek lesz, amelynek szerkesztői terjedelmi okokból a fényképnek a XIX. századi tömegkultúrában betöltött szerepét faragták le.

A fotográfiai elméleti részt Kincses Károly aktfényképeket tipologizáló tanulmánya képviseli, de számos kisebb, a fotótörténet számára lényeges elemzés kimaradt. Ezért legalább jelezni szerettem volna a kutatásokat, a fényképek szerepét és általunk vélt helyét a megjelölt témában.

A festmények és fényképek egymás mellé helyezésének folyamatában az alapvető ikonográfiai programot a képzőművészet diktálja, ezért kerestük a párhuzamot a képzőművészeti alkotásokon igen kedvelt fürdés, fürdőélet ábrázolásával fényképeken. Az 1900-ig terjedő időszakban elvétve találunk fotókat e témában, a meglévő felvételek igen szemérmesen, felöltözve, vagy vízben állva ábrázolják a fürdőzőket. Nincs tehát szoros kapcsolat, hiszen a vizes fürdőruha alól elősejlő idomok megmutatnak valamit az emberi testből, de ennek minősége a festmény mellett elhalványul. Az öltözködés, a „La toilette”-jelenetek sokkal inkább előfordulnak, de azok is csak zárt, speciális körben. Számolni kell azzal a ténnyel, hogy csak prostituáltak hagyták magukat lefényképezni, pénzért. A toilette-jelenet a pornográfia szintjére is elvezet bennünket, hiszen a jellegzetes ruházaton túl szembesülhetünk a test naturális feltárásával is. A sztereodagerrotípiákon megjelenő pornográf jelenetek, a modellek ma már jól ismertek. Raritás értékük olyan nagy, hogy önálló kötetekben publikálták őket. A sztereoképeken elénk tárt naturális egyszerűség jelentősen befolyásolta a francia realizmus nagy mesterei által festett műveket. A kettős képek sokkoló hatással voltak egyes képzőművészeti témákra is, a hatalmas mennyiségű sztereo erotikus ábrázolás minden lehetséges mozdulatot rögzített. Manet Olympiájának egyik elemzésében a szerző a korabeli pornográf sztereofotográfiát a mű egyik modern forrásának tartja(1). Több erotikus sztereo fénykép található a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában, ezeken a festmények modelljeihez hasonló beállítást és műtermi környezetet kerestük. A látszólagos hasonlóság dacára a műfajok különbözősége annyira erőteljes, hogy az akadémiai művek eszményítő rendszere, olykor „hamissága”, modorossága felerősödik általuk. Ha a kiállításon sztereonézőket helyeztünk volna el a festmények mellett, melyeket szemünkhöz felemelve lehetett volna használni, akkor azoknak kettős szerep jutott volna. Egyrészt, kukucskálhatunk 19. századi attitűddel, a fiatal leányok testét, arcát, megjelenését meglesve. Másrészt, a kiállítás festményeire tekintve szembesülhetünk az akadémiai aktképek eszményítő gesztusaival, a női testnek a 19. századi képzőművészetben kialakult illúziójával, a szőrtelen és hibátlan formákkal. A különbözőség felmutatása konfrontálódást jelentett volna; tudjuk, hogy az aktfényképeken sokféle gesztussal találkozunk, a festményekkel való teljes azonosságot is ki lehet mutatni, akkor is, ha tudjuk, hogy ez nem a teljes fényképi anyagot tükrözi.

A női test fotográfiai ábrázolásának más ikonográfiai témái – mint a sportolás, a nudizmus, a mozgás, a tánc – önálló és teljesen feltáratlan részterületek, ezért maradtak háttérben. A magyar képzőművészeti anyagban nincs minta e témák 19. századi ábrázolásához, ezért a fénykép önálló kifejezési sajátosságait fogják felmutatni, ha egyszer összegyűjtik őket. A modell = a test képének legfontosabb ábrázolásai a prostituáltak, akik a századforduló francia festészetének is központi témáivá lettek(2).

Íme a magyarországi helyzet rövid összegzése:

Elfogadhatónak tűnik az a megközelítés, miszerint a prostitúció a pauperizmusban testet öltő marginalizációs folyamatok egyike. A prostitúció mint ökonómiai kérdés vizsgálata kiegészül a gender-problémával, ami a sajátságos határsértés ügyeket veti fel(3). „a XIX. század »klasszifikációs szenvedélye« iszonyatos mennyiségű és iszonyatos alaposságú adatfelvétellel kívánt utánajárni annak, milyen társadalmi, biológiai és pszichés meghatározottságai vannak a „marginálissá válás” determináltságának – s mindannak ami e világból következik.” – írta Lederer Pál. A prostitúció mint ökonómiai probléma vizsgálja a kereslet-kínálat mögötti gazdasági, társadalmi és demográfiai strukturális viszonyokat. Egy olyan női populációt vizsgál, amelynek nem nyílt más lehetősége a gazdasági átalakulásban az iparosodó városban, a szegény néprétegek között(4). A társadalom általában nem fogadja el munkaként a prostituált tevékenységét. Ettől függetlenül önálló pénzkereső személy volt, aki az utcán, a nyilvános téren is áthágja a normákat, hiszen kezdeményez, leszólít. Az állam arra törekedett, hogy a privát és publikus közötti átlépést megakadályozza, úgy, hogy megfosztja a prostituáltat attól, hogy saját életében elkülönítse e két szférát. Az etikailag elkülönített réteg jelentős szerepet töltött be a kultúrában, de szerepük kellő megítéléséhez, a magyar prostitúció témához a jegyzetben említetteken kívül nincs szakirodalom, a pusztán etikai, szépirodalmi megközelítésekkel nem foglalkozunk(5). A prostituáltak látványa, képzőművészeti megjelenése érdekel bennünket, hiszen számos esetben felmerül az egyes festmények megértéséhez vezető úton, hogy vajon ki volt a kép modellje. Ennek a ténynek a tudása a századforduló világához közeledve egyre inkább segít megérteni a műveket, a kifejezni vágyó indulatot is. Prekoncepciónk szerint azokat a prostituált modelleket keressük a 19. századi műveken, akik felismerhető módon kerültek megörökítésre.

Guy de Maupassant így ír a csodálatos francia nőről A modell című novellájában: „Nincs az a festő, akinek a szeme meg ne akadt volna kecses mozdulatain. Ha felemelte a karját, ha lehajolt, ha kocsiba szállt, ha a kezét nyújtotta feléd, mozdulatai mindig tökéletesen szabályosak és helyénvalók voltak.”(6) A leírás szerint csak hibátlan, szép, fiatal nő lehetett modell; de vajon mi utal arra, hogy ez a testi tökéletesség prostituált?

A prostituáltak képzőművészeti alkotásokon való megjelenését a széles körben elterjedt 18. századi populáris grafikák közvetítették. A 19. század közepétől Manet Olympiájától jelentős hangsúlyt kapott a téma a festészetben is, amely a francia századvégre tematikai forradalmat eredményezett. Fényképen való megjelenésük sokszor nem egyértelmű, hiszen sok levetkőzött kis modellről nem tudhatjuk, hogy miből élt. Publikált anyag összehasonlításként sem található a fotótörténeti könyvekben(7). Ezért is érdekesek (döbbenetesek) az itt közölt fényképek, és talán alkalmat nyújtanak általános vonások megrajzolására. Az „elbitangolt Vénusz” testének nyílt, erotikus feltárása a fényképeken visszahatott a képzőművészetre is, de ez már egy újabb aspektus, egy újabb vizsgálat tárgya.

Venus vulgivaga mint modell

Tudomásul vesszük azt az alapvetést (annak taglalása nélkül), hogy a pornográfia egyenlő a birtoklással. A pornografikus képek funkciójuk szerint a birtoklásra utalnak, majd a vágy kielégítésével kihuny a hatásuk. A pornográfia pusztító erejű szükséglet, hiszen a pornográf tekintet nem a képet nézi, hanem annak tárgyát. Ezeknek a műveknek elsődleges funkciója az élvezet előidézése, másodlagosan pusztán képek, valódi zsánermetamorfózisok. A 18. századi erotikus képeken a nemi aktus ábrázolásainál már nem figyelünk az elsődleges funkcióra (a néző igényeinek kielégítésére). A mai kor számára megmaradtak a hatását vesztett képek, amelyeken keresztül a képi világban betöltött szerepüket vizsgáljuk. A francia sokszorosított pornográf grafikák kommersz változata a pornografikus fénykép.

A pornográfia fotográfiai bemutatásától visszalépünk, hiszen történeti távlat vagy elkülönített kabinetek szükségesek ahhoz, hogy kiállíthatóak legyenek. Most prostituáltakat mutatunk be, a környezeti rekvizitumokkal együtt. A pikáns ruhadarabokat viselő nők a testük eladásából éltek, így „kelendő portékaként” láthatjuk őket. Ahogyan a testüket eladták a vendégeknek, ugyanazzal a gesztussal adták el testük látványát is a fényképészeknek.

A 19. században a modellek nagy része prostituált volt. Fiatalságuk, szépségük és a nyíltságuk, amellyel feltárták a testüket, nagy hatással volt a fiatal művészekre is. 1886-ban a bécsi Képzőművészeti Akadémián a rektor egy rendelet függesztett ki, mely szerint „F. L.” modellnek föltétlenül és mindenkorra megtiltatik az intézetbe lépni. „Aki csak távolról is ismeri a festő- és szobrász műtermek misztériumát, az tudni fogja, hogy a modellek és a művészek közti viszony nem nélkülözi a pikantériát. Vajjon mennyire mehetett ebben az a kitiltott modell?” – teszi fel a költői kérdést a Pesti Hírlap kritikusa(8).

Érdekes ügyet ismertetett 1886-ban a Pesti Hírlap: Drodtleff Rezső pozsonyi könyvkereskedő egy kereveten pihenő, ruhátlan ifjú nőt ábrázoló olajfestményt állított ki a kirakatában. A pozsonyi ügyészség a könyvkereskedőt szemérem elleni vétséggel vádolta. A járásbíróság a vádlottat felmentette. Az ügyész fellebbezése miatt az ügy a királyi táblára került, ahol a korábbi felmentő ítéletet helyben hagyták(9). A határozat indoklása szemléletesen tükrözi azt az álláspontot, miszerint a festmények esztétikai bírálata nem a jogászok feladata. Azt, hogy valamely műtárgy szeméremsértő-e, általános elvek szerint nem állapítható meg, az a körülményektől, a kiállítás helyétől és módjától függ. A szeméremsértés csakis a külvilágra gyakorolt hatása alapján dönthető el biztosan. Ennél az ügynél külön nyomatékkal hívták fel a figyelmet arra, hogy a kép egy pozsonyi nyilvános leányt ábrázol, ezért alkalmas lehet arra, hogy kiállítása a közönség (vagy egy részük) szeméremérzetére „botránkoztatólag” hasson. Mivel kiderült, hogy a képen prostituált látható, a városi rendőrség a közszemérem megőrzésére hivatkozva jogosan távolíttatta el. Ahhoz viszont, hogy valamely képes ábrázolat büntethető legyen nem elegendő az, hogy a közszemérmet sértse, az szükséges, hogy fajtalanságot tartalmazzon, ez ügyben ez is megbírálandó.

„Nem hagyható figyelmen kívül az a köztudomású tény, hogy az emberi testnek, mint a természet egyik legtökéletesebb és legnemesebb alakításának úgy képes ábrázolatokban mint szoborművekben meztelenül való előállítása a régi klasszikus időktől fogva máig nemcsak elfogadott, de egyszersmind egyik legkedveltebb és legkeresettebb tárgyát képezte a művészetnek és hogy ily művek a műgyűjteményekben egyes rövid időszakok kivételével mindenkor és mindenütt nyilvánosan közszemlélet alá bocsátattak, sőt azoknak éppen legremekebb tárgyaiként ismertettek el.” Ez a megfogalmazás ötven évvel korábbi magyar törvényi álláspontot erősített meg, amely miatt a hivatalok megpróbálták elkerülni a képzőművészeti alkotások hatásának vizsgálatát. A bemutatott fényképek megerősítik feltételezésünket, mely szerint a Venus vulga-vigák bevonultak a műtermekbe, és az aktképek modelljeivé váltak. Párizsban az 1850-es évektől viharosan és kendőzetlenül zajlott profán megjelenésük elfogadtatása. A magyar helyzetről szinte egyáltalán nincs adatunk, ezért fontos minden kép, minden ügy.

Felmerült és megvalósíthatónak tűnt az az elképzelés, hogy a női test látványa és a fényképészet változó technikái is összekapcsolhatók, ha mint technikai különlegesség (dagerrotípia, sópapír, albumin) jelenik meg, kimagasló színvonalon. Egy árnyaltabb bemutatásban a fénykép szemszögéből fontos ezeket is megkeresni, hiszen többnyire rossz (gyenge minőségű, kifakult, roncsolt, csak nyomtatásból ismert) fényképről derül ki számos alkalommal, hogy a témája miatt különlegességnek számít. Nyílván gazdagodhatott volna a kiállítás, ha a technikailag legkiválóbb női aktfelvételek is bemutatásra kerülhettek volna, de az egyik magyar magángyűjtő elhalálozása miatt ez elmaradt.

A fentiekből nyilvánvaló, hogy A női test ábrázolása fényképeken a 19. században szinte áttekinthetetlen, de hálás téma, amely sajnos „a modell” kontextusban abszolút érdektelenségbe süllyedt, hiszen a festményekhez közvetlenül kapcsolódó fényképek elnyomták az önálló súllyal bíró műveket is. A kutatás kísérlet jellegű maradt; a prostituáltak maradtak meg a modellprobléma fókuszában, sikerült egy viszonylag nagy és csak részleteiben közölt fényképi anyaghoz hozzájutni. Nem könnyű ezzel a témával foglalkozni, hiszen az álszemérem miatt nehéz áttörni az érzelmeket hordozó felvételek hatásfalát. Könnyebb a témát elfogadhatóvá tenni és történetiségében elhelyezni egy, az USA-ban már előrehaladott, módszertani mintákat is adó „a testképek megjelenése a fényképeken” kutatási program részeként. Ha a külföldi szakirodalom, a pesti kiállítás, a katalógus hatására az érdeklődés előterébe kerül a testképek fényképi megjelenése, akkor mindez kiindulópontként szolgálhat a magyar fényképészeti anyag kutatásában. Ebben az esetben a populáris látványosságok testképe éppúgy érdekes, mint a test rögzítése az igazságszolgáltatásban, vagy a fénykép technikájának fejlődésével a csatatéren készített, a halott katonákat, sebesüléseket bemutató sokkoló felvételek is.

Sokan vagyunk, akik csak időszakosan foglalkoztunk az akttal. Küzdelmünk a 19. századi testkép fényképi megjelenése témával csak odáig terjedt, hogy a külföld szakirodalom irányain elindulva a magyar fényképek egy részét átnézzük. Kutatásainkból azok a fényképek maradtak ki (miután nyilvánvaló vált, hogy a női testkép teljes körű áttekintésére nincs lehetőség), amelyek nem kötődnek a képzőművészeti alkotásokhoz, vagy azoktól jelentősen eltérnek. Mint a fentiekből kiderült, ezek hordozzák a jövő kutatásainak valódi izgalmát, ezekből állítható össze egy magyarországi testkép látványtár.

Farkas Zsuzsa

Jegyzetek:

(1) G. Needham: Manet, „Olympia” and Pornographic Photography. In.: Ed.: Th. B. Hess- L. Nochlin: Woman as Sex Object. New York 1972. 80–90.

(2) Burucs Kornélia: Prostitúció Magyarországon. História 1995. 8. 20., Császtvay Tünde: Elbitangolt Vénuszok. Élet és Tudomány 2000. 7. 212–214., Féjja Sándor: Kelendő portékák. 1983. MNG Fotóarchívum kézirat.

(3) Szerk.: Léderer Pál: A nyilvánvaló nők. Budapest, 1999. 20.

(4) Léderer Pál–Tenczer Tamás–Ulicska László: „A tettetésnek minden mesterségeiben jártasok…” Koldusok, csavargók, veszélyeztetett gyerekek a modernkori Magyarországon. Budapest 1998. 301.

(5) Egy-egy magyar város egyes időszakainak szabályrendeleteit közölték levéltárosok. Szvircsek Ferenc: Adatok egy urbanizálódó település „munkásjóléti intézményei” kialakulásához. A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. kötet 1984., Spira György: Kéjhölgyek Budapesten a negyvennyolcas forradalom hónapjaiban. Világosság 1996. 10. sz., Güntner Péter: A soproni prostitúció története (1862–1918). Aetas 1997. 1. sz., Horváth László: Adatok a gyöngyösi prostitúció újkori történetéhez. In: Szerk. Bán P. – Csiffáry G.: Archívum 15. Eger 1998., Szerk.: Bana József: Piroslámpás évszázadok. Győr 1999.

(6) Guy de Maupassant: Elbeszélések. Budapest, 1970. 10.

7 A Győrben megjelent Piroslámpás évszázadok című konferencia ismertető füzetében közöltek néhány érdekes felvételt egy győri leányról.

(8) Pesti Hírlap 1886. 160. sz. június 18.