MOHOLY-NAGY LÁSZLÓ ÉLETE

Mi a közös a Magyar Fotográfiai Múzeumban és az Új-Mexikói Szépművészeti Múzeumban? Van valami a levegőben, valami, ami létezik is, meg nem is, épül a fizikai térben és a virtuális világban, él az emlékezetben és a szimbolikus terekben. Feltartóztathatatlan lendület és munka táplálja, működteti. Kolta Magdolna és Steven A. Yates fotókurátorok elképzelése szerint valósul meg a Moholy-Nagy László életművét feldolgozó kutatás, amely elvezet az 2006-ban nyíló első amerikai átfogó retrospektív kiállításhoz, az azzal egy időben megjelenő könyvhöz és a kétnyelvű interaktív website életre hívásához.

Az American Association of Museums (Amerikai Múzeumok Szövetsége) a múzeumok közötti nemzetközi együttműködési program keretében olyan kutatási tervet támogat, amely ismét egy magyar fotográfus nevének adózik tisztelettel. Úgy tűnik, egy világ tanulja meg kiejteni Bácsborsod, a Baja környéki zsidó kistelepülés nevét, amely máig őrzi Moholy-Nagy szülőházát, és benne a lehetőséget egy világhírű emlékhely létrehozására. Moholy-Nagy László, a Bauhaus tanára, rövid bécsi tartózkodás után élt Berlinben, Amszterdamban, Londonban és Chicagóban, s itt hunyt el több mint hatvan éve. A névadás tízparancsolata szerint csak azért nem neveztek el róla utcát, mert a neve hosszú (!), s a tapasztalat azt mutatja, a rövidítések gyakran kisiklanak, továbbá nincs konszenzus annak tekintetében, hogyan is ejtsük. A nyelvtudomány álláspontja az, hogy „Moholy-Nagy Lászlónak emléktáblát lehetne állítani, mellszobrát akár a Nemzeti Emlékcsarnokban elhelyezni, de nevét utcatáblára nem célszerű tenni”.

A világ nekünk dolgozik, ennek a szakmai tiszteletadásnak egyik megnyilvánulása az Új-Mexikói Múzeum (Museum of Fine Arts, Museum of New Mexico) 2006 végére tervezett retrospektív kiállítása, amely az Egyesült Államok múzeumai mellett Európában is látható lesz.

Steve Yates mintegy hetven kollekcióban végzett kutatásának eredményeit felkarolva most tért vissza harmadízben hazánkba. A Magyar Fotográfiai Múzeum és az Új-Mexikói Múzeum közös kutatására 2004 júniusában került sor Magyarországon és Szerbiában. Az Amerikai Múzeumok Szövetsége itteni munkáját Christine Elder, az Amerikai Nagykövetség kulturális attaséja és Matos Lilla kulturális szakértő segítette. Ezúttal a kutatás Moholy-Nagy pályafutásának kezdeti éveit vette szemügyre, azt az utat, amely elvezette őt a fotográfiához. Az első hatásokat vizsgálta, azaz a kultúrák és vallások változatosságát, a nyelvi sokszínűséget, az irodalmi miliőt s a könyvtárak világát – mindazt, ami a formálódó művészt körülvette. Különös jelentősége lett a történetben a mozgófilmnek, a mozi varázsának, mely megérinthette Moholy-Nagyot: Hevesy Iván, az első magyar filmkritikus barátja, évfolyamtársa volt.

Yates több mint tíz évet szánt életéből a Moholy-Nagy-kutatásra, gondolatmenetének felgöngyölítésére, valójában minden médiumot körüljárt, amit a művész valaha használt. A kiállításon várhatóan 150-200 mű szerepel majd: festmények, fotográfiák, fotogramok, rajzok, könyvek és a hozzá kapcsolódó grafikai tervek, fotómontázsok, fotókollázsok, filmek, szobrok, színházi előadások és filmek díszlettervei valamint kulcsfontosságú írásművei bemutatását tűzte ki célul. Steve Yates a munkát mentorával, Beaumont Newhall-lal (1908–1993) kezdte el, aki a két legrangosabb amerikai fotográfiai intézményben töltött be meghatározó szerepet: az első fotókurátora volt a Museum of Modern Art-nak, majd 1958-től 71-ig a rochesteri George Eastman House (International Museum of Photography and Film) igazgatója volt. Ezt követően a University of New Mexico professzora lett, ahol Steve Yates is tanít. Newhall a The History of Photography könyv szerzőjeként ismert világszerte.

Newhall barátja volt Moholy-Nagynak. A kiállítást és a könyvet Yatesszel együtt kezdte tervezni, mivel akkor már közösen dolgoztak az Új-Mexikói Múzeumban egy másik, Proto-Modern Photography című kiállításon és publikáción, amely a korai modern fotográfia eredményeit vizsgálta.

Nem sokkal Newhall halála előtt elmélyült Moholy-Nagy-kutatásba kezdtek. A tervek szerint hamarosan megjelenő könyv a teljes életművet kívánja bemutatni, méghozzá minden általa használt médiumot egyenértékűen kezelve, s a könyv egyben a kiállítás katalógusaként is szolgál majd. A tematikus retrospektív kiállítás, ahogyan Yates elgondolja, sokkal inkább a médiumok közötti párhuzamokra kívánja irányítani a figyelmet, mintsem hogy elkülönítené őket, abból kiindulva, hogy ez volt az a mód, ahogyan Moholy-Nagy alkotott: a médiumok közötti átjárhatóság lehetőségeit kutatta.

A témakörök Moholy-Nagy különféle művészi megnyilvánulásait fogják összekötni, annak bemutatása végett, hogy ő nem csupán egy volt a modern művészet mesterei közül, hanem felfedező stílusával, újításaival előkészítette a terepet az új évszázad kortárs művészete számára.

A gyökereket kutatva a bajai zsinagóga épületéhez jutottunk, ahol a Baja környéki települések zsidó lakóit, így Moholy-Nagy Lászlót is anyakönyvezték. Az épületet – amely jelenleg az Ady Endre Városi Könyvtárnak ad helyet – 1845-ben, az addigi szerényebb imaház helyett építette a zsidó hitközség. Ez volt az első zsinagóga, amelynek az átadásán magyar nyelvű avatóbeszéd hangzott el. A bejárattal szemben levő fal frízének felirata említésre méltó: „Az Örökkévalót mindig magam előtt tartottam”.

A kutatás kiterjedt a családi szálak felgöngyölítésére. Egyrészt Moholy-Nagy születési anyakönyvi kivonatát elemezte, amely a bajai anyakönyvekkel együtt a budapesti Zsidó Múzeum gyűjteményébe került. Másrészt, az anyakönyvben talált Weisz és Stern családok síremlékeit keresve, felkerestük a bajai és a moholi (Vajdaság, Szerbia) zsidó temetőt. Gyermekként gyakran Moholon nyaralt, így a ma is álló vasútállomáson feltehetően ő is megbabonázva szemlélhette a modernitás első jeleit.

Moholy-Nagy 1905 és 1912 között Szegeden töltötte ifjúságának éveit. Fény derült arra is, hogy barátjával, Bach Lászlóval ugyanabba az iskolába, osztályba járt. 1913 októberében a Bach család tulajdonában volt az első szegedi mozi, a Zsótér-házbeli Korzó. Valószínűleg Moholy-Nagyot is magával ragadta a kor látványossága. (Az ország vidéki városai közül elsőként a szegedi publikumnak adatott meg a mozi. A századforduló körüli kezdeményezésekről szóló híradások arról számolnak be, hogy Szegeden a kávéházi vetítések nagy népszerűségnek örvendtek. A Kossuth, a New York vagy a Rákóczi Kávéházban a helyiség közepén kifeszített vásznak mindkét oldalát nézhette a közönség. Szeged város címtára 1911-ben a szórakozóhelyek címszó alatt három mozgófénykép színházat és két mozit sorolt fel.)

A szegedi Somogyi Könyvtár birtokában vannak a Magyar Királyi Állami Főgimnázium (ma Radnóti Miklós Gimnázium) értesítői. Péter László professzor úr – a Szegedi Tudományegyetem irodalomtudományi tanszékének nyugalmazott professzora, Moholy-Nagy korai költészetének szakértője hívta fel a figyelmünket Juhász Gyula Moholy-Nagyról írt költeményére is – bámulatos elemzései alapján nyomon követhetők Moholy-Nagy névváltoztatásai: 1905-ben Weisz László néven iratkozott be az első osztályba, az ötödik osztályban Nagy (Weisz) Lászlóként, 1910-től, hatodikos korától pedig Nagy Lászlóként szerepelt.

A gyorsírás (sztenográfia) az idő tájt hihetetlen népszerűségnek örvendett a középiskolások körében. A gyorsírás, ahogyan Péter professzor úr megfogalmazta, a magnetofon hírnökének tekinthető. „A 18–19. század fordulóján – mutatott rá – Szeged volt az ország gyorsírómozgalmának központja. Folyóiratokat adtak ki… Ez magyarázza, hogy a szegedi középiskolákban egymással versengő gyorsírókörök működtek.” Moholy-Nagy ebben is jeleskedett. A szegedi Gyorsírók Egyesületének „szabatos levelezőírási versenyén” gyakran dicséretes eredményt ért el, s épp ilyen kimagasló eredménynyel dicsekedhetett az év végi tollbamondásos, „Diktátumos” versenyen: a percenként 120 szótaggal első lett. 1911 őszén a szegedi gimnázium gyorsíró ifjúsági körének elnökévé Bach Imrét, titkárává Moholy-Nagy Lászlót, könyvtárosává öccsét, Nagy Ákost választották. Yates a kutatása során a tanulók gyorsíró körének kulturális és történelmi beágyazottságát, megértését tartja fontosnak, mind a magyarországi, mind a nemzetközi viszonylatban, különös tekintettel a kor Európájára.

Szegedet elhagyván Moholy-Nagy együtt látogatta Hevesy Ivánnal a budapesti jogi egyetemet. Feltételezhető, hogy a Négyessy-féle szeminárium volt az, ahol találkoztak. A hallgatók úgy folytatták tanulmányaikat és merültek el a különféle diszciplinákban, hogy megosztották egymással költeményeiket, írásaikat és más kreatív alkotásaikat, diskurzust folytatva róluk.

Hevesy Iván lánya, Katalin, azon csodálatos forrása a fotótörténetnek, aki családi emlékei felelevenítésével táplálta a további kutatásokat, és segítette az összefüggések felismerését. Olyan Moholy-Nagy-vers került elő, amelyet Iván húgához, Hevesy Margithoz írt, mielőtt a frontra indult volna. Katalin édesanyja, Kálmán Kata fiókjából került elő az a kép is, amelyiken Moholy-Nagy Hevesy Ivánnal, a bátyjával és húgával látható, igen, azzal a hölggyel, akinek a költemény íródott. A fotó 1818 körül készülhetett, a háború vége felé, mivel Moholy-Nagy a katonai egyenruháján viseli a háborús sérülésére utaló szalagot.

További párhuzamok, hogy Moholy-Nagy bátyjának, Lajosnak a sírja Hevesy Iván sírja mellett található. Ez is egyike azoknak a történeteknek, amelyeknek még csak foszlányai tárultak fel. Egyelőre keveset árulnak el, kéretik magukat.

Szeretnénk megköszönni a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetnek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta értékes forrásanyagát. Köszönjük a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára kalauzolását, és köszönjük az Első Magyar Látványtárnak, hogy megosztotta velünk Moholy-Nagy tábori levelezőlapjait, valójában korai rajzait, melyeket Hevesy Ivánnak küldött haza a frontról.

Steve Yates tiszteletét tette Passuth Krisztinánál, az ELTE Művészettörténet Tanszékének professzor asszonyánál, a vitathatatlanul legátfogóbb Moholy-Nagy-monográfia szerzőjénél. Azt gondolom, kevés olyan kitüntetett pillanat adódik az ember életében, mint az, hogy a két Moholy-kutató beszélgetésének fültanúja legyek.

Még egy szó a most születő kétnyelvű interaktív website-ról: Steven A. Yates és a Magyar Fotográfiai Múzeum ennek a megalkotásán fáradozik, amely tulajdonképpen egy szimbolikus találkozóhely, sajátosan viselkedő köztér, találkozási pont.