TOMECSKÓ FRIGYES TÖRTÉNETE

A 19. század végén a technikai újdonságok egyre olcsóbbá, ezáltal mind népszerűbbé tették a fényképezést. A kevésbé jelentős településeken is műtermek nyíltak, melyek már a helyi és környékbeli vevőkörből meg tudtak élni. A Duna menti kisvárosban, Tolnán, a Kossuth u. 2. sz. alatt, 1894 óta működött Roth János fényképész műterme. Kiváló minőségű, szép képeivel hozzászoktatta a helyieket és környékbelieket a fényképezkedéshez. 1915 után Schrantz Ferenc folytatta munkáját, majd Tumpek Mihály vette át a műtermet. Az épületben később a Rubold kötelesműhely rendezkedett be.

1933. húsvét táján egy 20 éves fiatalember, Tomecskó Frigyes, a Deák Ferenc utca 2. szám alatt, Lőwy Mihály rőfös házában – az udvarban álló épületben – barátjával, Bárány Jenővel új műtermet alapított.

Ki is volt Tomecskó Frigyes? Miért jött Tolnára, milyen életutat járt be, alkotott-e valami maradandót közel fél évszázados működése alatt?

Édesanyja cipőfelsőrész-készítő, édesapja szabász volt. 1899–1902 között éltek először Tolnán, majd Budapesten próbálkoztak önálló egzisztenciát teremteni. 1911. március 10-én, Luther cipőgyáros hívására költöztek viszsza Tolnára a Szekszárdi utca 6. sz. alá. Öt gyermekük született. Az 1913-ban világra jött Frigyes Tolnán végezte elemi iskoláit, a 6. osztályt 1925-ben. Ezután költözött el a család ismét Budapestre, ahol a kisfiú ismétlő népiskolában tanult tovább, majd 1927. november 3-án felvették a VII. kerületi Wesselényi u. 52. szám alatti iparostanonc-iskola 2. osztályába, ahol fényképész szakirányú képzést kapott.

Miért lett fényképész? Kitől hallott a szakmáról, volt-e még valaki a családban, aki a fényképezésből élt? Biztosat nem tudunk, de valószínűleg hatással lehetett rá, hogy édesanyja jó barátnője volt Roth János kiváló fényképész feleségének, egyik lánytestvérét is ő tartotta keresztvíz alá. Gyerekkorában megfordulhatott a műteremben, és hallhatta az idős mestert a szakmáról mesélni.

Tanoncidejét 1927. október 1. és 1930. október 1. között, Diskai Sándor III. kerület, Zsigmond u. 36. sz. alatti művészi műtermében töltötte. A fényképészmesterséget, sőt az átlagosnál több ismeretet volt kitől elsajátítania: az ipariskolában az 1899-ben született Sevcsik Jenő volt az osztályfőnöke.

Háromévi tanulás, gyakorlás után Tomecskó Frigyes 1930. október 3-án tett segédvizsgát, elméletből és gyakorlatból jó előmenetelt tanúsított, ezért a Budapesti Fényképészek Iparegyesülete fényképészsegéddé nyilvánította.

Több mint kétévi, segédként eltöltött gyakorlat teremtett lehetőséget arra, hogy önálló műterem nyitásán gondolkodjon. Az iparengedély kiváltásához az iskolai végzettség mellett erkölcsi és állampolgársági bizonyítványra, illetve a felnőttkor elérésére is szükség volt. Ez utóbbi alól az árvaszéktől kapott nagykorúsítási engedély segítette mentesülni. Ahhoz, hogy a budapesti lakossá vált fiatalember Tolnán nyithasson műtermet, igazolnia kellett helyi illetőségét is, amit édesapja ottlakása jogán meg is kapott.

Miért éppen Tolnára jött vissza? Tőkéje nem volt, ezért barátja, Bárány Jenő anyagi támogatása, üzlettársként való ténykedése segített az indulásnál. A gazdasági világválság nehéz körülményei miatt úgy gondolták, csekély pénzük csak arra elegendő, hogy valahol vidéken meg tudjanak kapaszkodni. Eleinte egy ismerős családnál laktak, majd a műteremben alakítottak ki legénylakást, ahol Tomecskó 1938-ig lakott. Bárány Jenő nem értett a fényképezéshez, alig egy év múlva kiszállt az üzletből.

Tomecskó Frigyes iparengedélyét 1933. május 9-én állították ki a Z lajstrom 32/1933 tételszám alatt. A kis műterem a Deák Ferenc u. 2. sz. alatt működött, alig néhány házra az évtizedek óta fennálló másik műteremtől, amelyet akkor már Tumpek Mihály működtetett, nem sok jövővel kecsegtetve az ifjú fotográfust. Tomecskó Frigyes mégis gyökeret tudott ereszteni, sőt 1937. augusztus 4-étől kezdve kibővítette üzleti tevékenységét fényképészcikkekkel való kereskedéssel is.

Szép képeivel, mozgékonyságával, a minden eseményen való megjelenésével meghódította a tolnaiakat és a környéken lakókat, egyre gyakrabban őt hívták a családi, társadalmi történések megörökítésére. Munkája kezdetén vidékre is eljárt, később már nem vállalkozott a kiszállásokra, esküvőkre sem ment már ki házhoz. A portrékon, műtermi felvételeken túl műkedvelő előadásokat, társasági eseményeket, politikai történéseket örökített meg – megrendelésre vagy anélkül –, s így krónikásává vált szülőfalujának. Nem múlhatott el politikai rendezvény, május elsejei vagy szüreti felvonulás, óvodai, iskolai és egyházi ünnep a részvétele nélkül. Megőrizte számunkra az 1950-es évek kirakatait, a település egykori arculatát, a változást, a régi részek lebontását, az újak építését, az óvoda alapításának századik évfordulóját, a selyemgyár nevezetes eseményeit. A polgári iskola, majd gimnázium csaknem valamennyi tablóképét ő készítette, egészen nyugdíjazásáig.

Jó szemű fotós volt, minden érdekelte: a város felett elszálló repülőgép, a természet csodái és katasztrófái; ott volt minden tolnai árvíznél, fényképezte az évszakok változásait, a hópelyheket, a virágzó fákat, állatokat, gyerekeket, öregeket, sporteseményeket és nem szokványos történéseket, többnyire pusztán a saját örömére.

1938-ban megnősült, Inhof Máriát, az első tolnai védőnőt vette feleségül. Néhány hónapig lakás béreltek, majd árverésen vásároltak házat a Magaspart utcában. Gyermekeik 1939-ben és 1942-ben születtek.

A háború alatt sem szüneteltette iparát, katonai szolgálata alatt (hátországi feladatokat látott el) Fojdl Ferenc helyettesítette. 1945-ben alakulatával együtt Ausztria felé menekülve esett szovjet fogságba, ahonnan csak 1947. szeptember 27-én tért haza. A műteremben a front alatt a szovjet katonák istállót rendeztek be, ezért tizenkét év munkája jórészt odaveszett, csak a családnál lévő képek maradtak meg.

1945-ben felülvizsgálták a korábbi iparengedélyeket, így néhány évig még a műtermében dolgozhatott. A fényképészek elkerülték ugyan az államosítást (csak a 60-as években próbálkoztak fényképész- szövetkezet létrehozásával), 1950-ben azonban el kellett hagynia a Deák Ferenc utcai műtermet, melynek helyén cukrászüzemet létesítettek. Iparengedélyét megtarthatta, de a műterem elköltözött az Árpád u. 19. szám alá, ahol Tomecskó 1958-ig dolgozott.

1956 októberében több tolnai társával Budapestre szállított élelmiszert, s természetesen fényképezőgépét sem hagyta otthon: több mint száz felvételt készített, amit aztán még a család elől is elrejtett. Jóval később, a 60-as évek elején elő-elővették a képeket, igazán azonban csak a rendszerváltás után mertek róluk beszélni. A negatívokat azonban úgy eldugta, hogy azokat csak nemrég találták meg.

1958-ban eladták a Magaspart utcai házat. A Kossuth u. 4. sz. alá költöztek, ott rendezték be az új műtermet, amelyben Tomecskó Frigyes egészen nyugdíjba vonulásáig, 1973-ig dolgozott. A tolnai fényképészmester 70 éves korában, 1983. augusztus 6-án halt meg.

Mivel 1933-ban Tomecskó mellett Hideg János is kinyitott a városban egy műtermet (amit később Parcsetich Ottó működtetett), Tolnán egy időben két fényképész is dolgozott, azonban csak Tomecskó Frigyes tudott folyamatosan talpon maradni és negyven éven keresztül megörökíteni a kort, amelyben élt és alkotott.

1962-ben a KIOSZ Budapesti Szövetsége „Jó minőségért” oklevéllel és jelvénnyel tüntette ki. 1971-ben megkapta „Az Ipar Kiváló Mestere” kitüntető címet.

Tolnán csaknem minden család őriz Tomecskó-felvételeket. Az 1945 előttiek negatívjai a háború végén javarészt elpusztultak. Az utolsó évtizedek termésének zömét a műterem felszámolása után nem őrizték meg, azonban még ma is több ezernyi negatív és pozitív tartozik a család féltett kincsei közé.

Várostörténeti képeiből az 1980-as évek közepén, Kenderessy Tibor válogatásában nyílt kiállítás a Tolnai Gimnáziumban.

A Tomecskó Frigyes hagyatékából Tomecskó Emília és Gottvald Károly által válogatott, ötven felvételt és számos tárgyat tartalmazó tárlat 2001. augusztus 17-én nyílt meg a Városi Múzeumban. A reprodukciókat Gottvald Ká-

roly készítette. A kiállítást Tóth János, a tolnai származású, Kossuth-díjas operatőr nyitotta meg.