AZ ALPA-TÖRTÉNET NYOMÁBAN

Lausanne előtt lassan ereszkedni kezd a vonat a domboldalról, először jobbra, majd balra dől kissé, azután óvatosan billegni kezd. Kinézve a nagy panorámaablakokon a kék eget és gomolyfelhőket látni, időnként egy-egy kis részletet a domb aljából, tisztes távolságból. Ha nem tudnám, hogy vonaton közeledem a tóparti városhoz, hirtelen zavarba jönnék az elém táruló látványtól, ami olyan, mintha óvatosan lefelé szálló repülő utasaként szemlélném.

Átszállás után még van egy kis időm elgondolkodni azon, amiért a Léman-tó partján fekvő Veveybe igyekszem.

A budapesti HOGYF Editio kiadásában angol nyelven napvilágot látott a német szakíró, Lothar Thewes könyve a finommechanikai teljesítőképesség csúcsait ostromló, és stílszerűen az Alpokról elnevezett svájci kisfilmes fényképezőgép, az Alpa történetéről. A vaskos, képekkel bőségesen illusztrált album megjelenésével egy időben időszaki kiállítás nyílt a Musée suisse de l’appareil photographique-ben, azaz a tóparti kisváros fényképezőgép-múzeumában.

A vasútállomástól néhány perces sétával elérem azt a kis teret, ahol a múzeum keskeny, háromemeletes épülete található. A XVIII. századi ház mögött egy másik épület áll, amelyet az 1979-es nyitás után egy évtizeddel csatoltak a múzeumhoz, 400 m2-re növelve a kiállítási területet. (Ebből 160 m2 időszaki tárlatoknak ad otthont.)

Az irigylésre méltóan emberi léptékű épületegyüttesben nem csak a Svájcban gyártott fényképezőgépek gazdag kollekcióját őrzik. A látogató a helyiségeken végighaladva a fényképezés történetével, az eszközökkel és eljárásokkal is megismerkedhet. Ezen a nyáron két fotókiállítás egészíti ki az Alpa-történetet: Luc Chessex 1960-as évekbeli kubai és Andreas Hilty 1999-es New York-i képsorozata.

A veveyi múzeum a nálunk is jól ismert svájci gyűjtő, Michel Auer 1971-es, nagy sikerű kiállítása után jött létre. Felkeresem őt is, készségesen átad néhány dokumentumot, majd átkísér tekintélyes Alpa-gyűjteményt birtokló barátjához. Mérnök házigazdánk – több, a műanyagok előállításával kapcsolatos világszabadalom tulajdonosa – ma már a svájci nyugdíjasok némileg eseménytelen életét éli. Egy olyan, az 1960-as évek elején épített tekintélyes nagyságú társasházban lakik, melynek egyes részletei – valószínűleg nem véletlenül – emlékeztetnek Le Corbusier (nyugat-) berlini Unité d’Habitationjára. Körbevezet a lakásban; még a hálószobájában is Alpa fényképezőgépekkel megtömött vitrinek állnak…

Kávézgatás közben – gondolatban többször bocsánatot kérve minden nyelvművelőtől és nyelvtanártól – három-négy nyelv keverésével beszélgetünk. A téma: Jacques Boolsky/Bogopolsky, a kelet-európai származású, zseniális műszaki érzékkel megáldott és pocsék üzleti érzékkel megvert tervező. Boolskyt egyes szakírók ukrajnai, mások lengyel származásúnak mondják. Tény, hogy hazáját elhagyva az 1930-as évek elején Genfbe költözött, ott alapította meg BOL S.A. nevű cégét, melyben műszaki rajzeszközök, filmfelvevők és fényképezőgépek tervezésével foglalkozott. (Ennek a vállalkozásnak a későbbi, második és harmadik változatát ismerheti mindenki a világon, Bolex illetve Paillard-Bolex néven.)

Boolsky a filmfelvevők és

-vetítők tervezésén túl már az 1930-as évek közepén intenzíven foglalkozott egy kisfilmes fényképezőgép megkonstruálásával. A kivitelezésben kapóra jött az 1918-ban alapított órásüzem, a Pignons S.A. tulajdonosainak termékváltási elképzelése. Boolsky egymás után küldte a különböző terveket Ballaligues-be, de a Pignons vezetői hamar rájöttek, hogy az óragyártásról nem könnyű áttérni a precíziós finommechanikára.

Az először Viteflexnek, majd Teleflexnek, illetve a tervezőről Bolca I-nek elnevezett prototípusok az 1930-as évek végére, az 1940-es évek elejére készültek el. Boolsky hagyományos formájú, lapos és lekerekített szélekkel rendelkező kisfilmes, távmérős/tükörreflexes (!) fényképezőgépet álmodott meg. A tükröt tartó tengely felcsapódáskor a filmsík irányába elmozdul, a tükör széle nem körív szeletet ír le, tehát mozgásához kevesebb helyre van szükség. Következmény: a gépváz csak néhány milliméterrel vastagabb, mint a távmérős fényképezőgépeké és jóval laposabb, mint azt a kor más, egyfényaknás tükörreflexes kameráinál megszoktuk. Ez a felhasználható objektívek körét is alaposan kibővítette, és a francia Angenieux, a német Schneider, a holland Old Delft gyártmányain kívül igénybe vehették a svájci kisvárosban, Aarauban készített Kern termékeket is.

Boolsky – annak ellenére, hogy Ballaligues-ben már célegyenesbe fordult a végső nevén Alpa Reflex I kivitelezése – a második világháború alatt az USA-ba költözött. Fényképezőgépe 1944-ben került a közönség elé a Bázeli Vásáron, de

– érthető módon – az első szériát csak Svájcban értékesítették.

A helyismerettel még nem rendelkező tervező először megpróbált az Alpa amerikai nagykereskedőjeként tevékenykedni, új műszaki elképzeléseit pedig a Long Island-i Obex céggel kiviteleztette. Hamarosan saját céget alapított New Yorkban, Bolsey Corporation of America néven.

Miután Európával a korábbi elképzeléseihez kötődő szabadalmainak gyártási lehetőségétől is megvált, egy teljesen új konstrukciójú fényképezőgépet tervezett. A veveyi kiállításnak egyik szép részlete az a vitrin, amelyben az Alpák hátteréül egy nagyméretű fotó szolgál: ezen a Bolsey B modell körvonalazódik a rajzasztalon… Ez a kisfilmes, távmérős fényképezőgép – amely filmsíkjának kétszeres hajlítása a Momikont tervező Szabó Sándort és Lantos Antalt is megihlette – 1947-től mintegy tíz évig készült New Yorkban, különböző változatokban.

Hiába érkezett azonban a kamerára hadi megrendelés (a katonáknak szánt gépek titkos kódja PH324A volt), a Bolsey fényképezőgépek sem hoztak tervezőjüknek anyagi sikert.

A Pignons gazdáival is megszakadt Boolsky kapcsolata, sőt, Ballaligues-ben 1952-ben az Alpát is átterveztették, a robusztusabb gépvázhoz már jobban illeszkedett a prizmás kereső.

Kérdésemre vendéglátóm 1945-re (!) teszi az Alpa Prisma Reflex első protodarabjának elkészültét. Lothar Thewes könyvében a gyártási számsorok 1947-et jeleznek, ez már hihetőbb. Ezek szerint viszont a prizmának a gépvázra illesztése már nem Boolsky ötlete volt. (Az Alpa állítólag 1948-ban, míg a többi pentaprizmás fényképezőgép, a Rectaflex és a Contax S 1948/1949-ben jelent meg.) A tükrös keresőjű Duflex 1947-es olaszországi piackutatásakor a magyar külkereskedő már jelezte a Gammának: egy Alpin nevű fényképezőgéppel hasonlították össze Dulovits kamerájának teljesítményét…

A photokina kapcsán korábban már szóltam arról, hogy a Pignons cég 1991-ben megszűnt, a maradék alkatrészeket egy amerikai gyűjtő, a márkanevet pedig a zürichi Capaul & Weber házaspár vette meg.

Hazafelé megállok Bécsben, és a WestLicht árverésén elmesélem a szakértői csapat egyik tagjának, Jim McKeown amerikai szakírónak a cikkem tartalmát. Rezignáltan jegyzi meg: az óragyártásban megszokott precíziós kivitelű Alpa fényképezőgép mintegy harmincnyolc (!) változatának gyártási mennyisége öt évtized alatt, 1942 és 1991 között, a háromnegyedét sem érte el a Leica első, fél évtizedig készített típusának…

Fejér Zoltán